2012. június 26., kedd

A bejegyzés író pályázat lezárult!


Nagy örömömre a mai éjjel, éppen a határidő lejárta előtt beérkezett két pályaművel együtt összesen négyen kerültek versenybe a díjért, az egy éves Földgömb előfizetésért! Témakörök szerint: volt földtan; kő és homok, voltak madarak és volt tájlélekrajz is. Most nem is árulnék el erről többet!...

A beérkezett munkák elbírálása: A bejegyzéseket kétnaponta (az elsőt holnap reggel 8 órától) fogom közzétenni itt a blogon, a beérkezésük sorrendjében. Tehát az elsőt 06.27-én, majd 06.29-én, 07.01-jén, az utolsót pedig 07.03-án. A pályázók egymás műveit fogják értékelni majd nekem elküldött e-mailben (sajátjukra nem szavazhatnak), de lesz lehetősége a közönségnek is részt vennie a győztes kiválasztásában. A Dunai Szigetek facebook oldalán minden egyes bejegyzés mellé kerülő "like"-ért és megosztásért egy pontot kap a pályázó. Aki a legtöbbet szerezte az a végelszámolásnál egy plusz pontot szerez az alábbi táblázatban. Szóval tessék szólni a szomszédoknak, rokonoknak, csoport- és munkatársaknak, hogy itt a remek alkalom szavazni! Amennyiben a végén pontegyenlőség alakulna ki én fogom kiválasztani a győztest, mégpedig július 10-én, kedden este 8-kor. Eddig tart a facebook szavazás is.

 
Ha bármi kérdés merül fel az elbírálással kapcsoltban, vagy valami nem érthető, esetleg tisztázásra szorul, nyugodtan lehet írni a mellékelt e-mail címre, vagy szóban, kommentben, esetleg a facebookon!

Még egyszer köszönöm mindazoknak, akik vették a fáradságot és megírták a pályázatukat! Akik pedig ezek olvasása során csapnak majd az asztalra, mondván:  "ilyet én is tudtam volna írni!", azok se keseredjenek el, lesz még lehetőségük bejegyzést írni a Dunai Szigetekre! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...