"...ha még néhány ily vízállás bekövetkezik, akkor a Csepelsziget két, sőt több részre is szét fog szakíttatni..." [1]
A Soroksári-Duna 1872-es lezárása már a kortársak szerint is óriási hiba volt. A vízáramlás megszűnése miatt bekövetkezett környezeti katasztrófa mellett a lezárás Sorkosártól Tassig közvetlen és közvetett gazdasági és társadalmi károkat is okozott a folyóparton élőknek, hajósoknak, vízimolnároknak. Alig hat évvel később geomorfológiai bizonyítékok alapján egy árvízi bizottság odáig jutott, hogy ez a vitatott beavatkozás rövid távon a Csepel-sziget feldarabolódásához fog vezetni.
 |
| Kettészakadó Csepel-sziget: a szigetcsépi Bobonkov-szakadék 1997-ben (fentrol.hu) |
12 évvel ezelőtt írtuk, hogy Magyarország legnagyobb vízmosása az 1876-os jeges dunai árvíz következtében jött létre a Csepel-szigeten, Szigetcsép településtől északra. A "Vágtatott a Duna a rónán át" című írás némiképpen elévült, ugyanis a szigetcsépi Bobonkov-szakadékot nem csak az 1876-os, hanem egy másik, eddig nem tárgyalt árvíz is mélyítette. Annak ellenére, hogy pontosan ugyanakkora pusztítást végzett a Csepel-szigeten mint az 1876-os elődje, e jeges árvíz mégsem maradt fenn a történeti emlékezetben. A felejtésnek okai között említhető, hogy az árvíz viszonylag rövid ideig tartott, a fővárost alig érintette és alig 23 hónappal tetőzött a híres elődje után, így az emberek gondolkodásában egybefolyhatott a kettő.
Az árvízi bizottság aggodalma 1878 tavaszán nem volt alaptalan. A lezárásig a Soroksári-ág vezette le a teljes dunai vízhozam kb. 1/3 részét, ez aztán teljes egészében átkerült a budafoki ágba, ahol körülbelül 66 centiméterrel emelte meg a vízállást. Ekkor Budapest alatt még nem végeztek szabályozási munkálatokat, nem voltak központilag tervezett védművek, kotrások, mellékágelzárások. A Csepel-szigetet is csak egy alacsony töltés védte a nyugati oldalon, amit nem a megnövekedett vízhozamra terveztek, főleg nem egy megnövekedett vízhozamú mederben feltorlódó jégtorlaszokra. Ez a töltés szakadt át, amikor az 1838 óta bekövetkezett legnagyobb jeges árvíz jégtáblái 1876 februárjában Ercsi és Batta között feltorlódtak a Kácsás-szigetnél. A szakadás a Tököltől délre történt, a Szent Anna kápolna mellett lévő Busszista-tónál, és vágtatott a Duna a Csepel-szigeti rónán át egészen Szigetcsépig, ahol a partot megbontva egy hatalmas vízmosást hozott létre. Csakhogy ez a helyzet két évre rá megismétlődött, azaz a Bobonkov-szakadék mai formáját nem egy, hanem két jeges árvíz alakította ki.
1878. január havában újra beállt a jég a Dunán. Január közepén azonban a dunai jégzajlások kialakulásának tipikus folyamataként nyugat felől fokozatosan enyhült az idő, és a felső szakaszon megindult a zajlás. Mivel a Duna kelet, majd dél felé folyik, a zajló jég szokás szerint a még befagyott szakaszra zúdult és újra és újra feltorlódott, megakadt, gátként eltorlaszolva a folyót, ami a vízállás rohamos emelkedését hozta maga után. Január 19-én a közmunka és közlekedésügyi m. kir. miniszter rendeletet hozott az árvízi felkészülésre, ami magában foglalta az árvízi védművek javítását, különös tekintettel a két évvel korábban megsérült töltésszakaszokra [2].
1878. január 23-án az emelkedő Duna 20-30 méter hosszan átszakította a töltést Budapesten, az akkor még jobbára lakatlan Vizafogó térségében, és Óbudán is víz alá került három utca. Károkat szenvedett a Margit-sziget is, ahol a mélyebben fekvő területekre betört a jeges ár. Este hét órakor azonban a vízszint csökkenni kezdett és lelkes híradások jelentek meg a főváros csodás megmeneküléséről. Pont mint két évvel korábban, most is az ercsi Eötvös kápolna és a Kácsás-sziget között két ölnyi magasságban (~4 m) feltorlódott jég "mentette meg" a fővárost — a Csepel-sziget és a solti járás pusztulása árán — ahol délután négy óra körül visszaduzzasztott Duna átszakította a hevenyészett módon megjavított töltést a tököli Szent Anna kápolnától délre.
A bajt tetézte, hogy a lezárt Soroksári-Duna ugyancsak be volt fagyva, de a hatóságok úgy ítélték, hogy a fővárosi árvízhelyzetet enyhítené, ha megnyitják a gubacsi elzárás mellett épített zsilipet. Mivel akkoriban még nem létezett a tassi zsilip, így az árvíz hatására déli irányból is emelkedni kezdett a vízszint, amire ráeresztették Gubacsnál a viták után megnyitott zsilip vizét. Erre jött rá a Csepel-szigeten átzúduló jeges áradat. A három tényező hatása összeadódott, és a Soroksári-Duna a balpart irányában is átszakította a töltéseket, az alsó Csepel-sziget falvai mellett elöntve Lacháza, Pereg és Dömsöd térségét.
 |
| Az 1878-as árvíz elöntése a Csepel-szigeten (forrás) |
Szilágyi Lajos ráckevei szolgabíró feljegyzéseiből és jelentéseiből tudjuk, hogy Lóréven a helyiek beszámolója szerint a vízállás elérte az 1876-os szintet. A töltésszakadás miatt Szigetszentmiklóst elöntötte e jeges ár, Makád külső határa víz alá került, Ráckeve város nyugati kültelkeit a város védelmére emelt töltésig elárasztotta a folyó. A balparton, Lacházán és Peregnél válságos volt a helyzet, az ár a peregi erdőt is elöntötte. Dab, Tass és Szalkszentmárton mellett a védtöltések erősen megrongálódtak, Dömsöd és Laczháza közt az országút átszakadt. Solt és Dunapataj között a rejtei töltést két helyen szétrombolta a Duna árja. Szilágyi Lajos felismerte, hogy a gubacsnál megnyitott zsilip tetézi a problémákat, Szigetcsépnél a felszakadó és meginduló jég feltorlódott, ezért követelte a minisztériumnál és az alispánnál a zsilip újbóli lezárását.
Szilágyi Lajos ráckevei szolgabiró tudósításának értékét az adja, hogy február első napjaiban, amikor ismét lehűlt az idő, antarktiszi expedíciókhoz hasonló körülmények között személyesen járta be a Csepel-sziget déli részét, hogy valós képet adhasson az árvíz pusztításáról:
"Minthogy a szigetségi falvak az árvízveszély kezdete óta a hatósági közegek által megközelíthetők nem voltak, s a szolgabirói hivatal a kerületbeli veszély állásáról s az okozott károkról semmi hivatalos biztos adattal nem birt, ifjú Szilágyi Lajos ráczkevei szolgabiró elhatározta, hogy az ár apadást, s a belvizek befagyását felhasználva, gyalog tesz körutat a szigeten s személyesen győződik meg a nagy csapás által sújtott lakosok helyzetéről. A merész vállalatot nem riasztá vissza sem a nagy hideg, sem az utak járhatlansága, s a jégpályán, valamint a sebes folyású árvizeken minden perczben fenyegető életveszély sem. Tegnap [február 5.] reggel indult meg helyettese a végrehajtó és egy pandúr kíséretében, s a 12 óra hosszat tartott körúton Sziget-Szent-Mártont, Csépet, Majosházát, Áporkát és Laczházat érinté. — A legközelebbi fagyos időjárás folytán a szigetséget ellepő árt, mindenütt jég borítja s a szolgabiró ezen a jégen keresztül, helyenként ölnyi magasságú hófúvásokon keresztül törve látogatta meg az egyes községeket. A jég nem egyszer beszakadt s a vándorok, hol térdig, hol derékig süppedtek a vizbe és iszapba, fölváltva húzogatták innen ki egymást. Csépnél, hol a nagy Dunaág s a kis Dunaközt egy rohamosan folyó széles csatornát ásott magának az ár, mely mintegy 10 öl szélességű lehet, a három tagú „expeditió“ csónakra ült s minthogy evezők nem voltak, deszkák segélyélyével eveztek át a túlsó partra. Sok gázlón, hófúváson s jégtorlaszon keresztülhatolva egész megdermedve érkeztek késő estve Laczházára."
Összességében megállapítható, hogy a sziget felső végének kisebb részét kivéve az árvíz mind a tíz községet elárasztotta, tönkretéve a vetések legnagyobb részét, közel 60 ezer hold mezőgazdasági területen.
Már volt róla szó, hogy Lórévnél a helyiek szerint az árvíz szintje elérte az 1876-os árvíz szintjét. Jeges árvizek esetén a különböző szelvényekben nagyon eltérő szinteket lehet mérni, akár egymáshoz közeli mércéken is. Elég például ha a jégdugó pont két szomszédos vízmérce között képződik. A budapesti vízmércén korabeli sajtóhírek szerint az 1878-as árvíz január 23-án este hét órakor tetőzött 21' 1" 8'" szinten [2]. Ekkoriban már használatban volt a metrikus rendszer, de a vízállásadatokat néhány sajtótermék még a korábbi verzióban is közölte. Ez a huszonegy láb, egy hüvelyk és nyolc vonal 668 centiméternek feleltethető meg, ami nem érné el a belépő szintet a híres budapesti árvizek klubjába. Azonban 1878-ban a fővárosi vízmérce 0 pontja kilencvenhét centiméterrel magasabb tengerszint feletti (abszolút) magasságban volt, azaz a 668 centiméterhez hozzá kell adni ezt a különbséget, hogy megkapjuk, milyen magas volt ez az árvíz a mai viszonyokhoz képest. A kapott 765 centiméteres relatív és 102,62 m.B.f abszolút szint már felkerülne a fenti listára, azonban még mindig egy méterrel elmaradt a két évvel korábbi jeges árvíztől.
Már a Soroksári-Duna lezárása előtt a legfőbb ellenérv az volt a beavatkozással szemben, hogy a lezárás előtt nem biztosítottak megfelelő medret a megnövekvő vízmennyiség számára, ezáltal a Csepel-szigeten, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye solti járásában és a Kiskunság egy részén növekedni fog az árvízi fenyegetés. A két, egymást rendkívül gyorsan követő jeges árvíz pusztítása igazolta ezeket a félelmeket és kritikákat. A szakemberek 1878 tavaszán, az árvíz levonulása után ismét elkezdték kongatni a vészharangot, miszerint ha minden marad a régiben, ezentúl is mindegyik árvíz ki fog önteni a Csepel-szigetre, fenyegetve a lakosságot, a mezőgazdaságot, sőt az erózió által magát a Csepel-sziget egységét is. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Soroksári-Duna lezárása ugyan megoldotta a jégveszélyt a főváros közvetlen környezetében, de a rendezetlen meder miatt a jégtáblák már Budafoknál (Battánál, Ercsinél, Adonynál, Pentelénél, és a többi) újból megrekedhettek és az áradó víz a nyugati magasabb part miatt minden esetben kelet, azaz a sziget felé fog kitérni. Röviden összefoglalva a főváros megmenekülésének mindkét esetben a Csepel-sziget pusztulása volt az ára, a jeges árvizek okozta problémát a Soroksári-ág lezárása nem oldotta meg, csak délebbre tolta [3].
"S ha a jég a felemlített pontok egyikén megáll és összetorlódik , akkor kihajtja a vizet a mélyen fekvő Csepelszigetre, miáltal a víz sebessége mindinkább csökken és annál kevésbbé képes a jeget fölemelni és tovább vinni. Kilép pedig a víz az egész szigeten egy arányban, ha a 7 métert a 0 felett elérte, mert a sziget niveau-ja többnyire csak 6 méter a 0 felett; de kilép különösen a tököli határon az úgynevezett Anna-kápolnánál, ahol magának 1876-ban s az idén is utat tart. Ott már egy új ága képződött a Dunának, mely a szigetet derékban szétválasztja és a kis Dunába rohan, s ez által az egész szigetet víz alá borítja. Pest megyének a kis Duna-ág mellett fekvő községeit szintén elönti és elhatol Majosháza-, Lacháza, Szent-Király-, Tass-, Dömsöd- és Dab-ig, sőt ha a Pereg és Lacháza közötti áttöltést átszakítja, mint 1876-ban és ez évben is, akkor egész Kun-Szent-Miklósig és ezen községeket a világtól elzárja. A víz behatol egész a solti három járásba és hátulról fenyegeti őket az ár, az idén épen úgy, mint 1876-ban, midőn a solti járások csakugyan nem a nagy Dunáról, hanem hátolról támadtattak meg az árvíz által. A szigetségnek ilyetén elöntése megtörtén 1876- ban és az idén is és meg fog minden évben történni, ha a jég Promontor (Budafok) és Rác-Almás között valahol megakad." [4]
A vízüggyel szemben támasztott követelések alapján sürgősen meg meg kellett oldani, hogy (1) a budafoki ág biztonságosan le tudja vezetni a megnövekedett vízhozamot (kotrás), (2) meg kellett szüntetni a jégakadásos szakaszokat (mellékágak, szigetek felszámolása) és (3) meg kellett építeni egy emelt koronaszintű, folytonos árvízvédelmi töltést a Csepel-sziget nyugati oldalán, kiegészítve egy alsó zsilippel Tassnál, ami megóvhatná a kiskunsági településeket is. Ugyancsak sürgető volt az állami hozzájárulás, ugyanis a költségeket a két árvíz miatt elszegényedő Csepel-szigeti települések önerőből nem tudták volna előteremteni.[4, 5, 6]
A kormány végül 1879-ben Tököl, Csép és Szigetújfalu községek hozzájárulásával Tököl és Újfalu között egy 8 km hosszú töltést építtetett, melynek azonban sem felfelé, sem lefelé csatlakozása nem volt [7]. A teljes védművek kiépítése további éveket vett igénybe, de az 1876-os és 1878-as árvizek szerencsére már nem ismétlődtek meg, és a Csepel-sziget is egyben maradt.
Felhasznált irodalom:
[1] Pesti Napló, 1878-04-10 / 88. szám
[2] Egyetértés, 1878-01-23 / 23. szám
[3] Pesti Napló, 1878-04-05 / 84. szám
[4] Az Épitési Ipar, 1878-05-12 / 19-71. szám
[5] Egyetértés, 1878-02-14 / 45. szám
[6] Egyetértés, 1878-03-29 / 88. szám
[7] Épitő Ipar, 1909-08-15 / 33. szám
