Ördögárok közösségi kert

IN ENGLISH

 

Városi gerillakertészek? Újfajta street-art? Minden négyzetcentimétert hasznosító közösségi kert? Esetleg városvédők, akik így kívánják felhívni a figyelmet a megroggyant rakpartra? Vajon ki ültette tele zöldségekkel az Erzsébet híd alatti rakpart réseit?

Ártéren gyakran találni oda nem illő növényeket. Például a Szigetközi Duna-partján nem ritkák az Alpokból származó virágok, cserjék. Ilyen érdekes, oda nem illő növényekre bukkantam az Erzsébet híd budai hídfője környékén; az Ördögárok torkolatától délre. Pompás kis kert akalult itt ki: több tucat paradicsompalánta bújik ki a lépcső rései mögül. Paradicsomon kívül van ott tök és dinnye is, melyek indái kezdik befutni a mészkő lépcsőket. Többnyire a rakparti rézsű közepén helyezkednek el, több sorban egymástól majdhogynem szabályos távolságra. Gyomok alig mutatkoznak. Mintha tényleg lenne ebben a kertben valami tervezettség. Mintha tényleg unatkozó nyugdíjasok vették volna birtokba ezt a területet.

Virágzó paradicsompalánta

Fiatal görögdinnye

Kőből szárba szökkent paradicsom

Szabályos ágyások mészkövön

Pedig erről szó sincs. A magokat nem emberkéz, hanem a Duna vetette el a legutóbbi árvíz idején. Hogy honnan származtak a magok? Valószínűleg az Ördögárok gyűjtögette össze őket a környékbeli háztartásokból: meccsnézésből maradt tökmag, wc-n lehúzott romlott paradicsom, forró estéken kimagozott hűs görögdinnye. Kerestem napraforgót is, de úgy tűnik az árvíz idején kevesen szotyiztak Budán. A jelenleg is orrfacsaró bűzt árasztó Ördögárokból a hullámzás belemosta a magokat a kövek repedéseibe, ahol a Nílushoz hasonlóan a termékeny iszap is menedéket talált. A szennyvízből származó szervesanyagban gazdag öntéstalajon legkorábban június közepén szárba szökkent paradicsom és tökpalánták némelyike már virágot is hozott. Úgy tűnik kertet nem csupán emberkéz tud alkotni: a Duna közösségi kertet épített a maga szórakoztatására. Hacsak nem bizonyul tartósnak a jelenlegi szárazság, szeptemberben lehet majd szüretelni!

Ez volt a 300. bejegyzés a mai napon 4. születésnapját ünneplő Dunai Szigetek blogon. 

Köszönök mindent a lelkes olvasóknak!

Óbudai-sziget útikalauz fesztiválozóknak

Minden év augusztusában egy hétre ugrásszerűen megnő az Óbudai-sziget lakossága Budapesten. Hirtelen, mintegy varázsütésre, 380 000 tarkabarka ember lepi el ezt az amúgy csendes és félreeső szigetet a Dunán. Táplálkozással alig törődve táncolnak, párosodnak, aztán amilyen hirtelen jöttek, eltűnnek. Egyfajta Dunavirágzás ez is. Természetesen azzal a különbséggel, hogy a fesztiválozók túlnyomó többsége túléli az eseményt és élményekkel gazdagabban térnek haza. Néhányan közülük elmesélik otthon, hogy láttak régi épületeket, emlékművet, amit nem tudtak hova tenni, megmagyarázhatatlan dimb-dombokat a talajon, és egyéb furcsaságokat. Elsősorban nekik szól ez a bejegyzés.

 

Az Óbudai Hajógyár a XIX. század közepén (Alt Rudolf litográfiája)

Ez a tömzsi rákolló alakú sziget, melyet ma a Sziget Fesztivál helyszíneként Óbudai-szigetként ismerünk régebben két különálló részből állt. Más volt az elnevezésük is, nemes egyszerűséggel Nagy- és Kis- Óbudai-szigetként emlegették őket. 1835-ben Széchenyi István által megálmodott hajógyár a Kis-Óbudai-szigeten kapott helyet. Szükség volt egy téli kikötőre, ahol a Duna jege nem morzsolja össze a fából készült hajókat, ezért a Kis-sziget csúcsánál 1855 körül földtöltés épült, mely által kialakult a mai öböl. Ettől kezdve új nevet is kapott, a ma is használatos Hajógyári-szigetet. Szűkebb értelemben ez csak az egykori Kis-szigeten létesített hajógyár területére vonatkozott.

Amennyiben a Munkás (Remmel) hídon keresztül közelítjük meg a fesztivál helyszínét Magyarország egyetlen olyan szigetére érkezhetünk, mellyel kapcsolatban az is felmerült régészek és földrajztudósok körében, hogy esetleg emberkéz alakította ki a római korban (bővebben itt). Abból következtettek erre, hogy míg a Nagy-Duna felé eső - fúrásokból megismert - egymásra rakódott talajrétegek a folyó felé lejtenek, addig a város felé esők szép párhuzamosak, azonban a Duna partján, mintha késsel elvágták volna őket. Hogy a rómaiaknak miért volt jó, hogy egy új szigetet építenek a Dunán, rejtély, de valószínűleg összefügg az ún. Helytartói palotával, amely Pannonia Inferior (Alsó Pannonia) helytartójának volt a központja két évszázadon keresztül. Innen igazgatták a római hivatalnokok az egész tartományt. Sajnos a romokból semmit sem látni már, egy hatalmas golfpályának használt zöld mező alatt rejtőzik.

A Helytartói palota északkeleti irányból

Az öböl menti partszakaszon érdekes levert cölöpöket találtak a régészek. Miután megvizsgálták a fák évgyűrűit, rájöttek, hogy ezek egy része bizony a római korban kerülhetett oda. Lehettek egy rakpart részei, ahol hajók is kiköthettek. A palotától délebbre, valahol a mai Árpád-híd környékén egy római kori hidat is feltételeznek (XIX. századi szerzők rajzain megtalálható, modern régészeti feltárások nem találták nyomát), mely ugyancsak fából készült, azonban aligha hasonlíthatott egy mai állandó hídra. Valószínűleg szétszedhető volt, csak néha, főleg hadjáratok idején építették fel. Ilyenkor hajókat kötöztek össze, egymással párhuzamosan, majd pallókat fektettek keresztbe, amin száraz lábbal átmasírozhattak a barbár pesti oldalra a légiók. Mielőtt azonban a Népfürdő utcai táborukba beértek volna érintettek még egy szigetet, a Fürdő-szigetet, ahol egy apró római kőfürdő állt (bővebben a Fürdő-szigetről itt). Sajnos ez már nem látható, az 1870-es években elkotorták, a termálvizét azonban ma is élvezhetjük a Dagály strandon.

Középkori településnyomok az Óbudai-szigeten (regeszet.btm.hu)

 

Miután a rómaiak elhagyták Aquincumot, házaikat, palotáikat, útjaikat felvetre a gaz, fák nőttek a beszakadt tetők alatt. Így járt a Helytartói palota is, ezt ráadásul még a Duna nagyobb árvizei is pusztították. Pusztította az ember is, aki építőanyagnak hordta el köveit. Az Óbudai Nagy-sziget déli csúcsán egy XI-XIII. századi, Árpád-kori falu 16 földbe mélyített háza között is találtak római köveket, téglákat, ezek azonban a régészeti elemzés szerint nem a helytartói palotából származtak.  Kicsit északabbra egy másik település, egy nagyobb birtoktest központja kezdte meg működését a XIII. században. Ez a XVI. század közepén pusztulhatott el végleg. Itt is számos kőemlék került elő az épületek kifalazott pincéiből, de kapcsolatot ezek sem mutattak a helytartói palotával. Ettől kezdve nem létezett állandó település az Óbudai-szigeteken.

A Hajógyári-sziget 1858 után

1835-ben következett be a legnagyobb változás a sziget életében. Ekkor létesült a manapság legfeljebb az újságok bűnügyi rovataiból ismert Óbudai Hajógyár, Széchenyi István kezdeményezésére. Először a Duna-ágat kellett alkalmassá tenni nagyobb hajók számára. Ennek érdekében Széchenyi Angliából vásárolt kotróhajót, melyet Bécsben szereltek össze és a keresztségben a Vidra nevet kapta. A kotrással együtt elkezdődott a gyárépületek felhúzása az immár összekapcsolt szigeten. Mivel Magyarországon akkor hiány volt hajóépítő munkáskezekben Angliából érkeztek mérnökök, valamint Hollandiából és Velencéből toboroztak kétkezi munkásokat. Nagy részük végleg Magyarországon lelt otthonra, itt házasodtak és alapítottak családot is. Robert John Fowles mérnök vezetésével szerelték be az ugyancsak angol gyártmányú gépsorokat. A sziget északi csúcsán cölöpökből jégtörőt építettek, ezáltal lehetővé vált, hogy zajló jégtől mentes, immár mély vizen telelhessenek a gőzhajók, kereskedelmi bárkák és az akkor még igen gyakorinak számító hajómalmok.

Egy már nem létező vállalat székháza

Még egy teljes év sem telt el a hajógyár építése óta, amikor 1836-ban ünnepélyesen a Dunába eresztik az első elkészült hajót, az Árpádot. Három évre rá elkészül a kontinens első vastestű hajója, a Sophie, majd egy korszak lezárultát jelzi a Galathea elkészülése. Ez a hajó volt az utolsó, mely fa testet kapott, ettől kezdve kizárólag vastestű hajókat készítenek.

1844-ben zenetörténelmi jelentősségű helyszínné lépett elő a hajógyári-sziget. Augusztus 10-én bocsátották vízre a Széchenyi nevű gőzöst (a névadó szerénységből nem vett részt az eseményen) és ekkor csendült fel először az Erkel Ferenc által komponált Himnusz nagyközönség előtt. Az eseményt márványtábla örökíti meg az Első Duna-Gőzhajózási Táraság székházán.

 

A hajógyár az óbudai partról

Kettős arculata van az összekapcsolt szigeteknek ma is. Ez megmutatkozik a hasznosításban a beépítettségben és a szigetek történelmében is. Míg a hajógyár épületeiben 1847-re már 1100 munkás dolgozott, kéményei okádták a füstöt, addig a Nagy-sziget megmaradt csendes, külvárosi mezőgazdasági területnek. Ott ahol ma fesztiválozók tízezrei hallgatják a koncerteket, kukorica és káposztaföldek terültek el. A part mentén húzódó ártéri erdő koszorúzta a később ide települő Szent Margitszigeti Kertészetet, mely a szomszédos Margit-szigetet látta el virágokkal és facsemetékkel. A telep a sziget keresztben átszelő legnagyobb úttól délre helyezkedett el, jobb oldalt ahol a K hídtól a Nagyszínpad felé tartanak a fesztiválozók. Ekkor az északi csúcson felépült néhány épület, mely a Magyar Királyi Kincstár kezelésében álltak. Ezeknek ma már nyoma sincs.

Hajó érkezik - a H-híd a XIX. században

Két hídon keresztül lehet bejutni a Sziget fesztiválra. Ezek közül a régebbi a Hajógyári híd, azaz H-híd  (régebben: Remmel híd, a Hajógyár egyik igazgatója után elnevezve, melyet később átneveztek Munkás hídnak). Ezen keresztül lehetett bejutni Óbudáról a hajógyár területére. 1858-ban készült el az első állandó híd, egy fa tolóhíd, melyet 1884-ben emelőhídra cseréltek. Nagyobb hajók érkezésekor csörlőn felhúzták a középső nyílást. A helyén 1968 óta egy egyszerű betonhíd áll, amelyen már nem munkások, hanem főként bulizó fiatalok közlekednek, akik a gyárépületekben berendezett szórakozóhelyeket látogatják. 

A régi emelőhíd az ötvenes években (fortepan.hu)

A másik, ismertebb híd a "K" nevet kapta a keresztségben, azon egyszerű oknál fogva, hogy a tartószerkezete K és fordított K elemekből épül fel. Ez a fiatalabb híd, 1955-ben adták át, érdekessége, hogy a folyásirányhoz viszonyítva ferde. Ennek oka, hogy régebben vasúti sín futott rajta a Hídépítő Vállalat irányába, amíg ott folyt termelés. A vasúti sín ma is megvan a hídon, csakhogy más sehova sem vezet. A k-híd a Sziget fesztivál hivatalos bejárata, egyben fő köldökzsinórja a parthoz.

Érinti a szigetet az Árpád híd is, azonban lehajtó nincsen róla. Érdekesség, hogy már Budapest 1944-45-ös ostromakor készen állt a szigetre átívelő szakasza, az építkezés a háborús cselekmények miatt szakadt félbe.

Az Óbudai Hajógyár (fortepan.hu)

1953-ig szovjet irányítás alatt állt a hajógyár, orosz katonai parancsonokok igazgatták, ennek megfelelően a gyártás egy része háborús jóvátételként egyenesen a Szovjetunióba ment. 1953-ban visszakapta a Magyar Állam.

A Hajógyári-sziget madártávlatból

Az Óbudai Hajógyár 1835-ös alapítása után egészen a rendszerváltásig folyt benne a munka. Utolsóként a Széchenyi nevű jégtörőt bocsátották itt vízre 1988 nyarán, lezárva egy hosszú, 150 éves történelmet. Ez idő alatt összesen 2650 úszómű készült itt el, nem számítva az itt kijavított hajókat. Készült itt lapátkerekes gőzhajótól kezdve, tolóhajó, kotróhajó, személyszállító gőzös, üdülőhajó, sőt az első világháború idején még tengeralattjárók is, amit aztán vasúton szállítottak polai hadikikötőbe. A hajógyár jogutódját végül 2000-ben törölték a cégjegyzékből. Szomorú, hogy Széchenyi István művéből csupán néhány patinás gyárépület maradt fenn, a hajógyár nagy részét lebontották.
 

A Hajógyári-sziget 1942-ben (BTM Aquincumi Múzeum Fotógyűjtemény)

Az Óbudai-sziget nagyobbik részén egészen a hetvenes évekig nem történt szinte semmi a mezőgazdasági művelésen kívül. 1972-ben, Budapest egyesítésének 100. évfordulója kapcsán parkosították és elnevezték Május 9-e parknak. Annak ellenére tették ezt, hogy a szocializmusban Magyarországon tilos volt megünnepelni a II. Világháború győztes lezárását. Ekkor saját buszjáratot is kapott a sziget, amely 1995-ben megszűnt. Éppen idén, 2013-ban fogják a buszközlekedést újraindítani, a megállókat már leaszfaltozták.

Nem római emlék

Az Óbudai Nagy-sziget kevés látnivalója közül említést érdemel ez a római oszlop, melynek egyáltalán semmi köze sincs a rómaiakhoz. Nem ókori római kikötő romjait jelzi ez a lepusztult, mozaik-feliratától megfosztott emlékmű, hanem az I. Világháború áldozatainak állít emléket. Egykor dombon állhatott, most alig emelkedik ki a tájból. 1972 után komoly feltöltéseket végeztek, hogy védve legyen az új park a Duna áradásaival szemben. Körben a szigeten töltés fut, koronaszintjét a 2013-as árvíz után megemelték, mértékéről a környező régi padok tanúskodnak.

Kilátás nyugat felé, a ródlidomb mellől

 
Még ródlidomb is került a parkosítás miatt a szigetre. A mesterséges dombról manapság nem szánkók, hanem a legkülönfélébb csúszdák indulnak le minden irányba a gyerekek legnagyobb örömére. Tetejéről szép kilátás nyílik a szemközti Óbudára.

Kajakozók a K-hídtól északra (fortepan.hu)

Gyakran látni evezősöket a mellékágban, akik kihasználják a csendes, de gyors vizet. A szigeten működik a G4S Honvéd Kajak-Kenu Szakosztálya, mely a legeredményesebb kajak-kenu klub a világbajnokságok és olimpiák történetében. Jelenlegi versenyzőik: Kovács Katalin, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Szabó Gabriella, Vereckei Ákos, Beé István, Szalai Tamás, Dombvári Bence és Pál Bence.
Más, önkéntes sportolók pl. úszók, evezősök sokszor próbálkoztak már  - illegálisan - a Sziget fesztivál területére bejutni rájuk kiemelt figyelmet fordít a vízirendőrség. Sportolási lehetőségként létezik néhány elhanyagolt teniszpálya a szigeten. Továbbá egy kemping is üzemel a nyugati parton.

Betontörmelékből épül a hajléktalanok klubhelysége

A fesztivál egy hetét leszámítva az Óbudai-sziget kifejezetten félreeső hely, annak ellenére, hogy Óbuda központjához közel helyezkedik el. Árnyoldalai között meg kell említeni a lepusztultságot, mely egyaránt jellemzi az épületek és a környezet állapotát. Gyakran találkozni illegális szemétlerakókkal, sokfelé láthatók hajléktalan-táborok nyomai. 2004-ben volt róla szó, hogy a déli szigetcsúcson kaszinó és lakópark épül majd Álomsziget néven. A beruházáshoz kapcsolódó ásatások elvégzésén kívül azonban egyelőre a válság miatt egy kapavágás sem történt még. Talán jobb is így, hiszen a sziget ártéri erdeje fontos megállója a vándorló vízimadaraknak.

   

Két héttel a fesztivál kezdete előtt már folynak a munkálatok

  

Nem minden előzmény nélkül nyitott meg 1993-ban a Sziget fesztivál. 1980-ban már volt koncert a szigeten, amikor a "Fekete bárányok" léptek fel itt. A fesztivál hivatalos rajtja előtt két héttel már lázas munka folyik a területen, kamionok érkeznek rengeteg felszereléssel. Több tucat kilométernyi kordont építenek, melyek között most még csak madarak téblábolnak, de hamarosan végeláthatatlan embertömegek hömpölyögnek majd. Inkálosok igazítják útba a békés kutyasétáltatókat, mintegy rajtuk gyakorolva az elkövetkező hét nehezebb rutinját. Épülnek már a sátrak a gondosan lenyírt parkban.

 

Üres még a K-híd

Egyelőre kihalt a K-híd környéke is, kevés gyalogost látni, valamivel több autós mellett. Úgy tűnik lassan minden készen áll majd és a szigetlakók Dunavirágként lephetik el egy rövid hétre ezt a dunai szigetet.

 

Útnak indul a harmadik Duna Expedíció

Minden Dunával foglalkozó kutató számára a lehető legnagyobb megtiszteltetés részt venni a 6 évente lebonyolított Duna Expedíción. 2001 és 2007 után harmadik alkalommal indul útnak egy nemzetközi kutatócsoport Regensburgból 2013. augusztus 14-én, hogy adatokat szolgáltasson a Duna jelenlegi vízminőségével kapcsolatban.  A nemzetközi együttműködés keretében 7 ország 20 kutatója vesz részt a másfél hónapos munkában, melynek során 2375 folyamkilométert tesznek majd meg egészen a Deltáig. Az expedíció vezetője dr. Csányi Béla hidrobiológus lesz. Az érdeklődők a főbb Duna-menti városokban személyesen is találkozhatnak a kutatókkal nyílt napok keretében. Budapestre előreláthatólag augusztus 27-én érkeznek.

A vállalkozás lelke az ENSZ bécsi székhelyű szervezete, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (International Commission for the Protection of the Danube, ICPDR). Ez a bizottság vállalta, hogy megszervezi a harmadik Duna Expedíciót (Joint Danube Survey, JDS3), a Duna-menti országok által delegált 20 fős nemzetközi mérőcsapattal. Maga az expedíció hivatalosan augusztus 14-én indul Regensburgból, ám a mérőcsapat "magja" már 2012. novembere óta végzi a szervezést és az előkészületeket. A szervezők munkáját megkönnyíti, hogy ez már a harmadik ilyen felmérés, ezért hagyatkozhatnak az előző kettő tapasztalataira, akár a mintavételi pontok kijelöléséről, akár a szükséges laborfelszerelés kiegészítéséről van szó. Ezen időszak alatt kell összegyűjteni az eszközállományt, a kutatógárdát, a "tartalék" gárdát, összehangolni és finomítani a módszereket, meghatározni a mintavételi helyeket és ami a legfontosabb megteremteni az expedíció anyagi hátterét.

A kutatómunka nem korlátozódik csupán a Duna Expedíció időtartamára. A hajóút fő feladata a mintavételezés. A mintáknak egy kisebb hányadát tudják helyben feldolgozni, a nagyobb hányad folyamatosan - közúton - jut el a pozsonyi központi raktárba, ahonnan szerencsés esetben egyszerre küldik szét a kutatásban részt vevő intézetek és egyetemek laboratóriumaiba. Ez a kör meglehetősen széles, a 15 résztvevő laboratórium között van olasz, német, sőt norvég és svéd is. A szomszédos országok közül Horvátország, Ausztria és Szlovákia is részt vállalt a gyűjtött minták elemzéséből. Sajnálatos módon Magyarország ebből idén kimarad, ennek oka a VITUKI felszámolása, mely a 2007-es 2. expedíció labormunkálatokban még aktívan részt vett. A magyar részvétel drasztikus háttérbeszorulása azonban más szempontból is megfigyelhető, melyről még lesz szó. A laborvizsgálatok várhatóan legkésőbb 2014 nyarán lezárulnak, az összefoglaló kiértékelést az ősz folyamán fogadja el a bizottság, ezután következhet a publikáció.

A Duna Expedíció keretében végzett kutatás és mintavételezés főként a (hidro)biológia témakörére fókuszál. (Ez a biológia központúság megfigyelhető a magyar Duna-kutató Intézet munkájában is.) A vizsgálat tárgya a Duna, mint élőhely a vízminőség szempontjából. A fő cél az elmúlt 6 év változásainak dokumentálása.

Természetesen a mintavételi helyek kijelölésénél fontos szempont volt, hogy az adatok összehasonlíthatósága érdekében lehetőleg pontosan fedjék a JDS1 és JDS2 helyszíneit. Sőt, még a 2004-ben lebonyolított AQUATERRA expedíció mintavételi pontjait is figyelembe vették. Összesen 68 ilyen pont került be a részletes programtervbe, fontos elmondani, hogy nem mind a Dunán található. A vizsgálat kiterjed a Duna főbb mellékfolyóinak torkolati vidékére és néhány mellékágra is. Egy pontnál nem csak egy mintát vesznek, hanem rögtön hármat; jobb és balpartról, valamint a sodorvonaltól. Az első mintavételezési pontot már a regensburgi hivatalos indulás előtti -1. napon felkeresik a 2581 folyamkilométernél, Ulm városa alatt elhelyezkedő Böfinger Halde vízerőműnél. Az utolsó pontok a Duna torkolati ágában lesznek, a 68.-ra szeptember 25-én a Szent György-ág 107. folyamkilométerénél kerül sor. Magyarországon a következő helyszíneken találkozhatunk munka közben az expedíció tagjaival:

JDS15 Augusztus 23. Medve, 1806 fkm
JDS16 Augusztus 23. Mosoni-Duna torkolata 1794 fkm
JDS17 Augusztus 24. Kolozsnéma 1790 fkm (JDS18-as pont a Vág folyón van)
JDS19 Augusztus 25. Izsa/Szőny 1761 fkm
JDS20 Augusztus 25. Szob 1707 fkm
JDS21 Augusztus 26. Megyeri híd 1660 fkm
JDS22 Augusztus 26. Deák Ferenc (M0) híd 1632 fkm
JDS23 Augusztus 28. Ráckevei-Duna 59 fkm
JDS24 Augusztus 28. Dunaföldvár 1560 fkm
JDS25 Augusztus 29. Paks 1533 fkm
JDS26 Augusztus 29. Baja 1481 fkm
JDS27 Augusztus 30. Kölked-Hercegszántó 1434 fkm

A biológia mintavételezés egyedi terv szerint zajlik majd, hiszen mást érdemes vizsgálni Kelheimnél, és mást például a Ráckevei-Dunán. Ezzel szemben a vízkémiai mintavételezés során ugyanazokat a komponenseket mérik, kivéve néhány speciális helyszínt, ahol más összetevőkkel is kiegészül a lista. 

Öt különféle mintát vesznek minden helyszínen: víz, üledék, biológiai, oldott anyagok és bióta (elsősorban kagyló és hal).

A Duna Expedíció munkájához szorosan kapcsolódik egy halászati mintavételezés is, bár több szempontból is különálló ez a csapat. Különállásuk elsősorban abban nyilvánul meg, hogy saját hajójuk lesz, az osztrák szakaszon a Meßschiff IV., a hátralévő szakaszra Bécsnél csatlakozik a Wien negyedik hajóként. A "halászok" különálló mintavételezési program szerint dolgoznak majd.

Talán a halászok munkája a legkézzelfoghatóbb és leglátványosabb egy laikus horgász számára. Biztos vagyok benne, hogy sok horgász ugyancsak szívesen vizsgálná a kifogott halakat, bár a módszerrel bizonyára nem értenének egyet. Ugyanis a vizsgált halakat sem nem horoggal, sem nem hálóval, sokkal inkább elektromos árammal ejtik fogjul, ami valljuk meg egy horgász szemében rabsicmunkának is tűnhet.

A JDS3 20 kutatója közül hárman foglalkoznak a halakkal akik esetenként kiegészülnek az éppen aktuális ország helyi nemzeti halászcsapataival (akik elsősorban biológusok). Módszerük egy csónakban elhelyezett generátor, melyből áramot vezetnek a vízbe. Ettől a halak elkábulnak (nem pusztulnak el) és feljönnek a felszínre. Miután megszámolták őket legtöbbjüket visszaengedik. Főképp a dévérkeszegeknek (Abramis brama) lehet félnivalójuk, de erről majd később. 

Ugyancsak áramütéssel működik az a fenékvonóháló, mellyel a meder alján élő nagytestű vízi állatokat vizsgálják. A halászok nem csupán nappal, de éjszaka is dolgoznak majd. Könnyű lesz őket megismerni a zümmögő csónakjukról.
 

Kémiai mintáknál egy tételes felsorolásban szereplő 19+15 szennyező elemet vizsgálnak majd. Ezek közt szerepelnek nehézfémek; higany, kadmium és szerves szennyezők is, mint például a benzolok. Mintavételezési helyszínenként 2-3 dévérkeszegből vesznek máj és vérmintát, ezeket a jószágokat lefagyasztva szállítják majd a pozsonyi raktárba. Üledékmintákban is vizsgálják a szennyezőanyagokat, itt a mintavételezés nehézségei mellett problémát jelenthet, hogy a hűtéssel v. hőközléssel járó szárítás módosíthatja a mérés eredményét. Üledékminták vizsgálatára a hajón is lesz lehetőség, például a hőmérséklet, pH, vezetőképesség és oldott oxigén tartalom. Nitrogén, oldott foszfor, kalcium és magnézium vizsgálatra később, a laboratóriumokban lesz lehetőség.

Talán a legbonyolultabb részt az ökotoxikológiai mintavételezés és laborvizsgálat. Különösen nagy mennyiségű mintát kell venni, ami jelen esetben 1000 litert jelent. A minták szállítása és kezelése nagy kihívást jelent az expedíció számára. Fel van adva a lecke a laborosoknak is, a mintákat egy hosszú listán szereplő 360 komponens alapján kell majd vizsgálniuk.

  
Érdekesség, hogy lesz még ezen kívül izotópvizsgálat is, ennek célja a folyómenti atomerőművek valamint az 1986-os csernobili katasztrófa hatásainak monitorozása cézium és stroncium izotópok kimutatásával.

 

Geográfusok számára talán a legérdekesebb rész a medermorfológiai vizsgálat. Míg a biológiai mintavételezéshez a közép, ill. kisvíz az ideális, addig a mederfelmérésnek a magasabb vízállás kedvez. Elkészül majd egy Duna hossz-szelvény Kelheimtől (2415 fkm) a Deltáig. A Dunát 10 kilométeres szakaszokra osztották egy rácsháló segítségével. Felmérik a folyó folytonosságát megszakító műtárgyakat, úgymint a sarkantyúkat, duzzasztókat, zsilipeket és egyéb létesítményeket. Szélesség és mélységvizsgálatok elvégzésével valamint az előző expedíciók adatainak felhasználásával meg lehet majd állapítani hol történt medermélyülés, vagy zátonyképződés-feltöltődés. Sor kerül zátonyvizsgálatokra, ezek a helyek kiemelten fontosak a halak szaporodása szempontjából. Ehhez kapcsolódóan madármegfigyeléseket is végeznek, a sekély parti zónák ugyanis a vízimadarak fontos élőhelyei.

A hidromorfológiai vizsgálatok, mint a vízsebesség-, vízhozam-, vízszínesésmérés, keresztszelvények felvétele kiegészítik és szorosan kapcsolódnak a biológiai vizsgálatokhoz. Támpontot adnak az eróziós, felhalmozódási területek, mint élőhelyeknek lehatárolásához.

A 20 fős kutatógárda két fő hajója az Argus (szerb), melyen a kutatás zajlik és az Istros (román), mely amolyan szálláshajóként funkcionál, hozzájuk csatlakozik a Meßschiff IV. és a Wien halászhajó. A legutóbbi, 2007-es expedíción az Istros helyett még a Széchenyi jégtörő vett részt, hiánya ugyancsak a magyar hozzájárulás csökkenését jelzi. Az Argus hajón kettő, az Istros-on 14, a halászhajókon 4-5 személyt helyeznek el. Közöttük az összekötetést motorcsónakokon oldják meg. Magyarországról dr. Csányi Bélán kívül részt vesz Szekeres József hidrobiológus, Gödről. A többi ország kutatói így oszlanak meg: Románia 2, Szerbia 2, Ausztria 5, Bulgária 1, Szlovákia 5, Horvátország 1. Az úgynevezett tartalékcspatban további két magyar halas vesz részt, készen arra, hogy egy esetleges betegség esetén azonnal átvegyék a helyet a fedélzeten.

Az expedíció augusztus 23-án érkezik magyar területre, a bősi üzemvízcsatornán keresztül. A kutatókkal augusztus 27-én személyesen is találkozhatunk Budapesten egy nyílt nap keretében 8-14 óra között (2007-ben a Batthyány tér volt a helyszín). Augusztus 30-án hagyják el az országot egy Kölked melletti mintavételezést követően.

Annak ellenére, hogy ez egy igencsak komoly felmérés Magyarország környezeti állapotáról, a magyar hozzájárulás sok kívánnivalót hagy maga után. 2007 óta megszűnt a VITUKI, melynek révén kivehettük volna részünket a kiértékelésből, román hajón utaznak a kutatók a Széchenyi helyett és egyelőre úgy tűnik a magyar állam 10 millió forintos hozzájárulása sem érkezett meg a ICPDR-hez két héttel az expedíció indulása előtt.

Reményeink szerint a 2013-as expedíció jelentős javulást mutat ki majd a magyar (és az egész) Duna vízminőségében, hiszen az utóbbi 6 évbenpéldául elkészült a csepeli szennyvíztisztító telep és sok partmenti településen bővült a csatornahálózat. Az esetleges új szennyező pontok feltárása pedig jó visszajelzést adhat a döntéshozóknak, környezetvédelmi szakembereknek és mindnyájunknak.

Ugyan az expedíció kezdetéig még hátravan két hét, de az Istros hajó már júliusban kihajózott romániai kikötőjéből Regensburg felé. Ha hivatalosan még nem is, de a 3. Duna Expedíció elkezdődött.

Hasznos linkek (valamint a fényképek származási helye):

ICPDR: http://www.icpdr.org/main/
JDS3: http://www.danubesurvey.org/

Kapcsolat: 

ICPDR Secretariat

Vienna International Centre, Room D0412

Wagramer Strasse 5, A-1220 Vienna, Austria

E-Mail: icpdr@unvienna.org

Telephone: +431 260 60 5738

Fax: +431 260 60 5895

Ártéri mintázatok

Egy árvíz olyan munkát végez az ártér arculatán, mint amikor egy kisgyerek lehúzza a mágnestábláról az előző rajzát. Olyan egy árvíz mint egy pihentető alvás, eltünteti a homokvárakat, gödröket, lábnyomokat és vaddisznótúrásokat a felszínről. A letisztult felszínen a víz pedig új, természetes formákat alkot. Mintázatot alkotnak a friss üledék alól előbújó növények, a magasabb térszínen száradó agyag, az elmosott kőgát részei. S aztán majd érkezik a következő árvíz mely letörli újra a korábbi mintázatokat. 

 
Szervesanyag-törmelékből formázott apró hullámfodrok homokon.

Wass Albert tévedett: a víz szalad, de a kő sem marad. A jég, a víz, a nap együttes munkája során a legerősebb kőzet is porrá válik idővel. A masszív kőépítmény repedéseiben fák nőnek, terebélyesednek, aztán egy viharban a gyökereivel együtt a kövek is kifordulnak.

Elmosás ellen védő kőszórás tömbjei közül is elhabolja a finomabb szemcséket a sodrás. A jég pedig még ezeket az andezit sziklákat is megrepeszti.

Fűzfagyökér, amely még a mozgó, durvaszemcsés kavics között is táplálékra lel. Egyúttal meg is köti a mozgó hordalékot. A kavicsok még izegnek-mozognak egy darabig, de aztán a gyökerek behálózzák őket.

Van, hogy a hullámzás elhalt kagylók héjából épít torlatot. És van, hogy ez évmilliókkal később tömör kőzetté alakul.

Nem is a hónapos vízborítás alól feléledő fűcsomó itt a lényeg, sokkal inkább a hordalék lerakódásra gyakorolt hatása. Mögötte homok, előtte kavics.

Nem hullámfodrok, bár nagyon hasonlítanak rá. Nem is szél által keletkezett formák. Homokos aljzatú fattyúágra rajzolt áramlási nyomok, ahol a víz jobbról balra mozgott.

 

Nagyobb hullámzás által rajzolt apró folyóágacskák. Különösen apadásnál jelentkeznek, amikor az újabb hullámok már nem tudják felülírni ezeket a formákat. Sivatagos területeken ugyancsak megtalálhatók ezek a felszínformák, igaz ott nagyban.

  

Apró, egybeolvadó hullámfodrok jelölik a legutóbbi hullámok legnagyobb kiterjedését.

Átázott, megdagadt agyag, ilyen helyeken lehet térdig elsüllyedni.

Kiszáradt agyag és iszap a legutóbbi áradás hordaléka, alatta megtalálható a korábbi térszín az elhalt növényi maradványokkal. Vastagsága esetenként a 4 centimétert is meghaladja. Így emelkedik az ártér szintje évről-évre. Sajnos ez a jelenség a mellékágakban is zajlik.

A szervesanyagban gazdag üledéken hamar szárba szökken a vegetáció, és van ahol az évelő növények képesek áttörni a friss üledékrétegeket.

 

Szellemerdő. A fűzfagyökerek az árterek terjeszkedésének fő felelősei. Képesek bármilyen üledéket megkötni, és ezáltal felhalmozódásra kényszeríteni.

A felvételek egy dunai szigeten készültek, vajon melyiken? 

Rekordidő alatt készült el Magyarország első 2013-as árvízi emléke!

 

Július 9-én, Esztergomban elkészült országos viszonylatban az első 2013-as árvízi jelzés! Itt most nem a betonfalakra festékszóróval felfújt görbe vonal+2013 szintű műalkotásokra gondolunk, ilyenből ugyanis van már jópár. Az Esztergomi Dzsámiban árvíz után 1 hónappal felszerelt fém emlék párját ritkítja Magyarországon, mind kialakítását, mind kivitelezését tekintve. Egy árvíz utáni nagytakarításon kipattant ötlet volt az alap, majd tett követte a szót, és rekord gyorsasággal, maximális kreativitással létrehoztak valamit, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Így születik tehát egy modern-kori árvíztábla a készítők elmondása alapján:

"Amikor 1 nappal (!) a Múzeumok éjszakája előtt elkészült a helyreállítás az árvíz után, a tulajdonos Rosenberg Hungária Kft. vezetősége társaságában megkönnyebbülten anekdotáztunk a friss árvízi élményeinkből a munkatársakkal, akik a nagy munkában, azaz a védekezésben és a helyreállításban részt vettek. Nem tudom, ki vetette fel az összegyűltek közül, hogy meg kéne jelölni a víz magasságát. Akkor még nem száradt ki teljesen a másfél méter vastag bástyafal, amit a Duna majd' egy hétig közvetlenül nyaldosott. Így is lett, bejelölték, aztán az igazgató úr kérésére a cég telephelyén megtervezték, megrajzolták számítógéppel a vízmércét, és valaki a srácok közül cnc-vel kivágta rozsdamentes acélból. Egy olyan gyárban, ahol a lemezmegmunkálás a mindennapos munka része, ez teljesen természetes. A műhelyben vitatták meg, milyen színű porfestékkel fújják be, aztán a héten kihozták Tokodaltáróról és felszerelték pont aznap, amikor a Szulejmán-kő felújítását is elvégezték."

  

Én még rászerkesztettem volna az 1838-as (110 m. B. f.) és az 1809. évi (108,42 m. B. f.) jeges árvízet is, de azt az információt kaptam a készítőktől, hogy azok tavaszi jeges árvizek voltak ők pedig csak a nyáreleji zöldárakat kívánták ábrázolni. Ezekre még emlékezthetnek az esztergomiak, 1838-as árvízi jelzésből pedig szerte a városban elég sok van. Érdekességképpen szerettem volna legalább berajzolni az 1838-as értéket, de sajnos nem fért volna rá a képre.

A vízállások abszolút magasságát nem nehéz kiszámolni, amennyiben ismerjük a vízmérce alappontjának tengerszint feletti magasságát. Az esztergomi vízmérce 0 pontja (régiesen: sempont) 100,92 méter magasságból indul.  A 2013-as tetőzéskor 812 centimétert mértek ez 109,04 méteres vízállást jelent. Ezt megelőzően a legmagasabb vízállást 2002-ben mérték, 771 centimétert, ami 108,63 méteres értéknek felel meg. A téglák mérete jó viszonyítási alap, milyen nagy is volt a 2013 júniusi árvíz.Végső soron szintezési alappontnak sem utolsó.

Magyarország legfiatalabb árvízi emléke megtekinthető az Esztergomi Dzsámiban, a Berényi Zsigmond utca 18. szám alatt éppen a Bazilika tövében, a Duna parton.

Elérhetőség: http://www.esztergomidzsami.hu/

Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10-17 óra között

Sáraranyat mostunk a Lovadi-réten!

 

Aki korán kel, aranyat lel. Kétszeresen is igaz volt ez ránk, ahogy az Ács melletti Lovadi-rét felé szerveztük kirándulásunkat. Egyfelől a korai indulás, másrészt a mindennap ellenőrzött vízállásadatok miatt. Hiszen, amint a vízszint egy bizonyos érték alá süllyed előbukkannak azok a Duna-szakaszok, ahová a hullámzás előszeretettel halmozza fel a friss hordalékokat. Nem csupán ágakat, szemetet és iszapot, hanem nehézásványokat és aranyat is. Az elméletről már volt szó a blogon, most következzen a gyakorlat!

Ártéri csendélet árvíz után a Lovadi-réten

A Lovadi-rét Ácstól északra található, a Nagyléli-sziget és a Concó-patak torkolata között. Nevét egy Lovad nevű török-korban elpusztult faluról kapta. A Duna domború kanyarulata és a magaspart által bezárt háromszög nem csupán Magyarország legnagyobb nehézásvány torlat-telepét takarja, csodálatos vízimadár paradicsom is egyben, mely Natura 2000 terület. A réten kanyargó földutak mellől volt, hogy egyszerre 8 fekete gólya (!) röppent föl, de láttuk fehér testvéreiket is. Vízparti gázló és énekesmadarakból sem volt hiány: láttunk még kormoránt, jégmadarat, kis kócsagot, szürke gémet, gyurgyalagokat. Emberekkel egyáltalán nem találkoztunk.

A Lovadi-rét íve

Nem véletlenül. Ezen a partszakaszon mintha sohasem lett volna szúnyogirtás, a vérszívók rajai felhőkben követtek minket az ártéri erdőben, ahogy alkalmas helyet kerestünk a letelepedéshez. A legideálisabb hely kiválasztásában kifejezetten fontos szempont volt, hogy a lehető legkevesebb szúnyoggal találkozzunk és szinte másodlagosnak tűnt az ún. "piros föveny". Végül sikerült mindkét kritériumnak megfelelő helyet találnunk egy - életéhez igencsak ragaszkodó -  fa mellett. Közel volt ugyan az ártéri erdő, de az erős szél és a napsütés elzavart minden szúnyogot a környékről.

Aranymosással mindenütt lehet kísérletezni végig a Duna partján, a kérdés csupán az, hogy érdemes-e. A természet apró jeleiből értő gyakorlott aranyász egy félig elszenesedett falapát segítségével egy mosással meg tudja mondani, hogy a föveny tartalmaz-e elegendő aranyszemcsét a munka megkezdéséhez. Ha egy lapáton körülbelül 100 aranyszemcse csillog, az azt jelenti, hogy a hordalék aranytartalma kb. 1 gramm/köbméter (=1,6-1,8 tonna). Magyarul egy köbméter föveny átmosásából mindössze 1 gramm arany nyerhető ki, ami már nagyon jó értéknek számít mostanában. 1 g aranyat körülbelül 100 - 120000 szemcse tesz ki. A népnyelv találóan sáraranynak nevezi a mosott aranyat, mely konkrétan itt a Lovadi-réten az Alpokból, a Magas-Tauernből származik. Aranytartalmú kőzetek aprózódásával kerülnek apró pikkelyei a hordalék közé. Sajnos a Dunán felépített duzzasztók miatt évről évre egyre csökken a mosásra alkalmas partszakaszok kiterjedése, és a különösen magas (0,5-0,8 gramm/köbméter) aranytartalmú foltok. 

A parti nehézásvány feldúsulásokat a geológia torlatoknak nevezi. Ahol a folyó esésében változás jelentkezik, a nehezebb ásványok kiülepednek fajsúlyuk alapján, míg a könnyebb szemcséket tovább szállítja a víz. A szemcsék elkülönítését a hullámzás végzi. A Kárpát-medencében található folyóvízi-torlatok jelző ásványai a gránát-csoport ásványai alkotják, amelyek pirosra színezik az amúgy sárga homokot. Gránátok mellett kisebb számban előfordul fekete magnetit és még kisebb arányban aranyszemcse. Egy arany mosására ideális partsáv különös piros színben pompázik (valamennyi aranyat a "sárga" homokban is találni), azonban fontos szempont az is, hogy a piros anyag kellő mélységű is legyen. Ha csupán a felszínt színezi érdemes továbbállni. Az is előfordul, hogy a könnyebb fajsúlyú sárga hordalék elfedi a nehezebb, sötétebb rétegeket.

Az aranymosáshoz mi a lehető legegyszerűbb eszköztárral települtünk ki. Egy vödör kellett a kupacoláshoz, ebben szállítottuk le a piros fövenyt a partra. Volt egy gyalogsági ásónk, hogy azért mégse kézzel kelljen pakolni a homokot. És volt három szérkénk (aranymosó tál), ezek is a legegyszerűbb fajtából. Igazából aki ért az aranymosáshoz, az valószínűleg egy otthonról hozott szimpla mélytányérral is ugyanolyan (vagy jobb) eredményt érhetett volna el mint mi.

Az aranyszemcsék foglyul ejtéséhez szimpla műanyag pipettát használtunk, amit egy gyógyszeres üvegcsébe tettünk át. Ha szeretnénk másoknak is megmutatni a zsákmányunkat akkor érdemes átlátszó fiolát használni!

Az aranymosás során csupán annyi a teendőnk, hogy folytatjuk ugyanazt a munkát, amit a Duna elkezdett. A fajsúly alapú kiülepedés (gradáció) elve mentén a feladatunk annyi, hogy szépen sorban el kell távolítanunk a könnyebb fajsúlyú részeket a hordalékból. A szérkébe piros fövenyt teszünk, maximum a 2/3-ad részéig töltve. Víz alá nyomva eltávolítjuk belőle a víznél könnyebb fajsúlyú részeket, úgymint a hangya, falevél, beszorult levegő, stb. Ezután a víz segítségével felgyorsítjuk a gradációt, folyamatos rázással, keveréssel elérjük, hogy a nehéz szemcsék, mint a gránát, magnetit és az arany lesüllyedjen a szérke alsóbb részeibe. A felülre került részecskéket pedig lögybölésssel fokozatosan eltávolítjuk. Érdemes tudni, hogy az agyag, iszap, homok és kavics nem anyagot jelent a geológiában, hanem szemcseméretet. Az aranymosás során nem a szemcseméret szerint távozik az anyag, hanen a fajsúlya szerint. Így az agyag szemcseméretű arany ugyanúgy bennmarad(hat) a szérkében, ha elég ügyesek vagyunk.

 

A szérkében lévő anyag az eljárás során fokozatosan változik homokszínből vörössé, majd a legvégén feketévé. Ezt az anyagot már nem is lehet felkavarni, ahogy belenyúlunk azonnal le is ülepedik a szérke aljára. Amikor már csupán a koromfekete magnetit maradt, körkörös mozdulatokkal lassan előcsalogathatók az aranyszemcsék. Az imitált hullámzás itt is elvégzi a gradációt, elválik egymástól az arany és a vasérc fajsúlyuk alapján. Hatalmas élmény felfedezni a tálkában az első szemcsét! Érdemes ezt az utolsó szakaszt árnyékban csinálni, így a sötétben az aranyszemcsék szinte világítanak. Ha maradt némi magnetit a pipettával átemelt aranyszemcsék között célszerű mágnessel eltávolítani. Értelemszerűen szép magnetitásványokat is lehet gyűjteni, valamivel egyszerűbb az aranynál.

Gránátoktól pirosló szérke

Aki aranyrögökre számít hatalmasat fog csalódni. A kimosott szemcsék szabad szemmel alig láthatóak, súlyuk szinte nincs is. Mivel az arany puha fém, a több száz kilométeres vízi út során folyamatosan kopik, egyre kisebb részecskékké esik szét. Két kiló homokból jó ha 10-20 szemcsét sikerült foglyul ejtenünk pipettával. Talán százezer ilyen apró pikkelyből összejön 1 gramm, melynek ára 9 és 12 ezer forint körül ingadozhat. Ha ez egy nap alatt össszejön az jó órabér, de tudni illik, hogy ma Magyarországon nincsen olyan ember, aki csak ebből élne. Vagy ha van, akkor sem árulná el. A megtalált aranyat valahogy úgy féltik, mint Gollam a drágaságát.

Egy aranyszemcse

 
A Lovadi-réten szerzett aranykincs mindössze pár tucat szemcséből áll. Mindenesetre maradnak a fiolában, hátha alkalomadtán kerülnek hozzá majd újabb szemcsék. De valószínűleg egy emberélet is kevés lenne, hogy teljesen megteljen.

Fontos tudni, hogy Magyarországon csupán a kézi erővel végzett aranymosás nem engedélyköteles (1993. évi XLVIII. törvény)!

Ajánlott irodalom: 

Aranymosás: Dunai Szigetek, Ex Auro Danubi