2019. május 16., csütörtök

Kotrás és erdőirtás nyomai Vácott


Egy képen foglalja össze nekünk a váci szigeteken zajló emberi beavatkozásokat a google.maps 2019-es műholdfelvétele. Mindkét eseményről volt már szó a blogon. A 2018 nyarán, egészen rendkívüli szerencsével felfedezett kompkötő-szigeti kotrás mellett a Buki-szigeten 2017 decemberében lezajlott favágásra is hasonló módon került fény. 

Kotrás és favágás a váci szigeteken (maps.google.com)

Néhány, a parthoz túlságosan közel veszteglő hajó tűnt fel az éppen aktuális google térképen Vácott a Buki- és a Kompkötő-sziget között. Közöttük további három hajót látni, közülük az egyik motorcsónak lehet, míg a nagyobbak közül az egyik minden bizonnyal egy kotróhajó lesz, hiszen mi más tölthetné fel az uszályokat? A kép azt a feltételezést erősíti meg, hogy a 2018. júniusában megbontott keresztgát, majd az ősszel végzett kotrás az északi csúcsnál tovább folytatódott. Ezúttal a déli kitorkollást kotorták meg, befejezve a Kompkötő-sziget rehabilitációját, melynek következtében életet sikerült verni a már tetszhalott szigetbe. Amelynek a nekrológját Gánti Tibor már az 1983-ban kiadott "Eltűnő szigetek" című könyvében megírta: 

"...Ennek a Duna-szabályozó tevékenységnek egyik eredménye, hogy a Vác körüli Duna-szakasz minden szigete meghalt az elmúlt ötven évben (helyesebben az utolsó most haldoklik). De lényegében ugyanez a helyzet a Duna szinte egész szakaszán. Mert a "szabályozás" egyik legfontosabb művelete, hogy a szigetet körülölelő két ág egyikét egy gáttal keresztben elzárják, s így a teljes vízmennyiség a másik ágon kénytelen áthaladni. A lezárt ág lassan feltöltődik iszappal, összenő a parttal, s a sziget megszűnik sziget lenni.
Gyermekkoromban a Vác felett levő Buki-sziget haldoklott ilyen módon, s ekkor zárták el a pokol-szigeti mellékágat is. Ám itt a víz átjárót talált magának, ezért a háború után ezt az ágat még egyszer, fölül is el kellett zárni. A háború után zárták el a Verőcével szemben levő két szigetet körülölelő kiságakat, majd, ha jól emlékszem, a hatvanas évek elején a kompkötő-szigetit is. Ez a sziget haldoklik most."
Gánti Tibor: Eltűnő szigetek, 151. p. 

Idővel majd kiderül, hogy beváltotta-e kotrás a hozzá fűzött reményeket... 

Kotrás Kompkötő-sziget északi csúcsán

A Buki-szigeti fakivágás (méreteit tekintve inkább erdőirtás) 2017. decemberében zajlott, egészen pontosan december 5-én. Az a mázli, amely révén sikerült pont akkor arra járni és dokumentálni a favágást hasonló a Kompkötő-szigeti felfedezéshez.

Amennyiben megvan a GoogleEarth program érdemes visszatekerni az időt a csúszkán az erdőirtás előtti utolsó állapothoz, 2017. augusztus 26-ig. Ezen még látszik az a ligetes terület, amely helyén a kezdőkép már tarra vágott mezőt jelez. A Buki-sziget gerincén, a vízmű előtt végigfutó gyönyörű és hatalmas nyárfasor mellett összesen 2,5 hektáron irtották ki az erdőt, alaposan megkopasztva a sziget középső részét. 

A Vízmű épülete a Nagy-Duna felől

A Buki-szigetet egy 2010-es váci hivatalos dokumentum helyi védettségű területként tartja számon, ennek fényében különösen érthetetlen az ilyen mértékű pusztítás.

Még áll néhány nyárfa-matuzsálem a Buki-szigeten, 2017. december 5-én

Konklúzióként leszögezhetjük, hogy az ember folyamatosan formálja a tájat, a dunai szigeteket, ennek nyomát pedig megőrzi az internet, ráadásul olyan részletességgel, hogy ez alapján akár egyes területek történetét  egy az egyben meg lehet majd írni. Ez pedig egyben kiapadhatatlan forrást jelent egyben a blog számára. 

3 megjegyzés:

  1. A Buki szigeti fairtás 2017. novemberétől 2018. áprilisáig tartott.
    Egyúttal folyamatosan dobálják ki a vízmű épületéből a korábban ott élt bérlő családokat. Már csak egy család él ott, nekik jövőre jár le a bérleti szerződésük, mehetnek az utcára.

    Nem kicsit büdöt ez az egész történte.

    VálaszTörlés
  2. Ez a sziget kiszabadítás egyébként 10-20 éves távlattal milyen hatással lesz a fő Dunai ágra? Milyen haszna van, azt leszámítva, hogy újra szigetként működik majd? Mi van, ha később csökken a dunai vízhozam és a hajózást korlátozza? Újra lezárják? Egy ilyen döntést mi alapján hoznak meg. Egyedileg vagy egy intézkedésrendszer részeként? Pl a Vác környéki gátak és a bójakitűzés (vízi útvonal) miatt a váci part pusztul a szigeti oldalon, pedig töltődik. Ezt nem egyben, koncepció alapján kellene kezelni?

    VálaszTörlés
  3. Biztos, hogy irtás történt?

    Véghasználat: a vágásérett erdőt letermelik, majd utána kezdődik az erdőfelújítás és egy új erdő ciklusa.

    Irtás: a helyén nem lesz többet erdő.


    Amúgy 2007 óta érhető el az Erdőtérkéo, ott látszik az, hogy mit tart nyilván az erdészeti hatóság erdőként.

    https://erdeterkep.nebih.gov.hu

    Könnyen kezelhető, többféle térképi vagy légifotós fedvénnyel és az erdők vonatkozásában ki-be kapcsolható HRSZ fedvénnyel.

    CsBA

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...