2019. május 9., csütörtök

Élet a falon


A dunai ártér helyenként több kilométer szélességet is elérheti, néhol azonban teljesen megszűnik illetve mindössze néhány deciméterre szűkül. Magyarországon ez utóbbi egyáltalán nem jellemző, de aki keres az talál!

Sziklai ternye (Aurinia saxatilis)

Árterületnek azt a területet nevezzük amelyet rendszeresen elborítanak az árvizek. Egy folyómeder általában tál alakú, ahol a nagyvizek egyre szélesebb keresztszelvényen folyhatnak le. Ebből következően az olyan folyószakaszok, ahol nincsen ártér függőleges (leginkább szikla-)falak kísérnek, ahol a legnagyobb vizek sem tudnak kilépni a mederből. A Duna mentén Németországban egyes áttörésekben figyelhetünk meg ilyen keskeny ártereket, de helyenként a Vaskapu-szorosban is előfordul, hogy a sziklák szinte függőleges tornyokként magasodnak a víztükör fölé. 

A sziklafalak természetes képződmények, a tökéletesen függőleges partfalak azonban emberi alkotások, pl. zsilipek falai, partvédművek, stb. Magyarország viszonylag lapos ország, így azt gondolhatnánk, hogy elsősorban utóbbiak jellemzőbbek. Itt meg kell állni egy pillanatra, ugyanis van egy választóvonal a meredek partfalak tekintetében, ez pedig nem más mint a folyószabályozás. Mielőtt a Dunát megzabolázták a mérnökök Magyarországon egyáltalán nem voltak ritkák a több tíz méterrel a folyó fölé magasodó térszínek. Bizonyára sokan először a Dunakanyarra gondolnak, de annál volt jóval meredekebb partszakasz is!

Ez pedig nem volt más mint a Mezőföld keleti pereme az igen állékony löszfalaival. Aki már tekintett le Dunaújvárosból, az érdi Kakukk-hegyről, az ercsi Eötvös kápolnától, vagy éppen Paks téglagyára fölül a Dunára, tudja milyen szintkülönbségek párosulnak azzal, hogy alattuk a part gyakorlatilag járhatatlan, ill. régebben nem is létezett. A Duna szabályozásának volt egy olyan célja is ezen a szakaszon, hogy a folyó elmosó hatását a lehető legtávolabb tartsák a partfaltól. 

A folyószabályozások következtében az árterek szélessége töredékére csökkent. A töltések és egyéb létesítmények létrehozták a "mentesített" ártér fogalmát; de ami a legfontosabb: az eredeti ártéri növényzetet hamarosan felváltotta a monokultúrás mezőgazdaság, csökkent a biodiverzitás. Az ártéri társulások közül a keményfás ligeterdők gyakorlatilag teljesen eltűntek, miközben a másik két társulás számára is csupán egy keskeny part menti sáv maradt.

Partot védő kőfalak egy településen belül is megjelenhettek, jellemzően ott, ahol az elmosódás emberi létesítményeket fenyegetett. Ezek jellemzően a homorú partoldalakon épültek a kanyarulatokban, itt ugyanis a sodorvonal eltér a középvonaltól a partfal rovására. Verőcén épült az egyik ilyen kőfal, ami aztán a település büszkeségévé vált. Hasonló kőfalat találni Budapesten is, habár koránt sem olyan szép, látványos vagy éppen ismert mint a verőcei!

Kőfali pintyő (Cymbalaria muralis)


Zöld juhar (Acer negundo)



Szilfa (Ulmus)

Vadrezeda (Rezeda lutea)

Kőfali pintyő-telep

Budapesten "vidéki" szemmel különösen sivárnak hat a Duna partja. A rakpartok lépcsői gyakorlatilag megközelíthetetlenek a több sávos forgalmas autóutak miatt, de ha valaki lejut oda csak szemetet talál. Erről a problémáról urbanisztikai és tájépítészeti szempontból már számos tanulmány született; ebbe a vitába nem kívánok beleszólni. Azt azonban talán érdemes hozzátenni, hogy az Árpád híd és a Rákóczi híd között összesen három darab fa nő közvetlenül a parton, amit már meg lehet különböztetni egy kisebbfajta bokortól. Talán ezért is mondta be az RTL klub híradója annak idején, hogy paradicsom és tök palánták jelentek meg az Ördögárok csatornája alatt a rakpart kövein... 

Pedig a jelek szerint nőne ott több is, ha hagynák.

Nem a Margitszigeten kell keresni ezt a néhány fát, hanem egy jóval eldugottabb helyen, ami paradox módon egyben a főváros egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja, ahol naponta több tízezer ember utazik keresztül. A Csepel-sziget északi csúcsán található Osztó-szigettől egészen a Bálna bevásárlóközpontig felnyúlik egy három kilométer hosszúságú, legszélesebb pontján is mindössze három méter széles zöld sáv csík vonal. A bejegyzésben látható összes kép itt készült. Ezen a szakaszon végig kőfal kíséri a Dunát a homorú pesti oldalon, annak tövében pedig terméskő szórás. A víz gyorsan mélyül, egy méterre a parttól már nem nagyon látni a köveket. 

A kőfal építése a Soroksári-Duna lezárásával van összefüggésben; ez a fal tereli a Dunát Budafok felé és védi Ferencvárost a part elmosódásától. Végig mellvéd kíséri a Gizella sétánytól, a Nehru parkon keresztül a Szabadság hídig. Ez a mellvéd egyszerre védi a várost az árvizektől és a lakosságot attól, hogy megpillanthassa ezt az amúgy megközelíthetetlen keskeny zöld sávot. Néhány "kilátó" épült a BKK jóvoltából; ha valaki veszi a fáradságot és lemegy a dunai hajójáratok számára épült kikötőkbe rá lehet látni erre a csipetnyi természetre. 

Az itt megtelepedett növényzettől ne várjunk túl sokat. Itt nincsenek védett fajok, jobbára a városban is megtalálható adventív vagy invazív gyomok nőnek néhány, a Duna (vagy madarak) által ideszállított és szárba szökkent mag, vagy a közeli parkokból "megszökött" növény mellett. Viszonylag fiatal növények, a 2005-ös ill. régebbi légifotókon nem látni a mostanihoz hasonló kiterjedésű "zöld" foltokat. A tipikus ártéri fák közül megtalálható a nyár és fűz, de a Nehru park melletti kőfalon találni szilfát és cseresznyefát is. Közülük a legnagyobbak a Haller utcai hajóállomás mellett nőnek, de ezt nem azért írom ide, hogy legyen hová kivezényelni az unatkozó közmunkásokat a láncfűrésszel. Ők már így is látogatják a területet; erről tanúskodnak a tavasszal bokamagasságban kizöldülő zöldjuhar csonkok. Inkább örüljünk annak, hogy a természet továbbra is végzi a dolgát, átfesti a szürkét zöldre és reméli, hogy lesz aki ezt értékeli. 

Fekete Bodza (Sambucus nigra)

A zöld birtokba veszi a szürkét

Nyárfa a falon

Ezek a legterebélyesbb dunaparti fák Budapesten a Rákóczi és az Árpád híd között


Cseresznye és szilfa

2019. május 8-án dél körül 289 centimétert mutatott a Vigadó téri vízmérce. A parti növényzet egy része sekély (legfeljebb 20-30 cm mély) víz alatt volt. Ez azt jelenti, hogy 260-270 centiméteres vízállás alatt a növényzet már nem képes tartósan megtelepedni. Mivel a növényzet elterjedése reagál a vízszint ingadozására ez az érték érdekes indikátora lehet a Duna vízállás változásainak. 

Nem lehetetlen, hogy a közeljövőben a Duna alacsony vízállásai miatt több tér adatik a növényzet számára a budapesti terméskövek között. Persze ez örök harc lesz a városképpel, hiszen egy ártéri erdő a Parlament tövében manapság ugyanolyan idegenül hatna, mint mondjuk a Parlament a Rácalmási-szigeten. 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...