2019. május 19., vasárnap

A Dunai Műtárgyak fotópályázat nyertesei


2019-ben, a 7. dunai szigetek fotópályázaton egy nehezebb téma került terítékre. Dunai műtárgyakat nem "szokás" csak úgy fényképezni, azok legfeljebb csak véletlenül kerülnek fel egy fényképre. Már a téma is kissé megfoghatatlan, annak ellenére, hogy nem lehet úgy lemenni a Duna partjára, hogy ne botolnánk bele valami kőszórásba, kikötőbe, párhuzamműbe, zsilipbe és a többi. Ezért talán nem véletlen, hogy idén "csak" harminc pályázó küldött be összesen 78 képet.

A pályázatra beküldött összes képet ezen a linken tudják végigböngészni:
Dunai Műtárgyak fotópályázat

Ezúttal Bezdántól a Szigetközig járthattuk be a Dunát a képek jóvoltából. Voltak visszatérő témák és helyszínek, mint például az esztergomi Szénrakodó, vagy éppen a hidak, amelyeket már korábban is bejártunk a hidas fotópályázattal. 

2019-ban fejenként 2,6 képet küldtek be a pályázaton résztvevők, ez jóval magasabb arány, mint a tavalyi 2,25. Mint ahogy eddig minden alkalommal, idén is előfordult, hogy akinek több jó képe volt, azok között megoszlott a többiek szavazata, míg aki egy jól eltalált képet küldött be jobban szerepelt a végelszámolásnál. 

Idén is sikerült változatos nyereményeket biztosítani a négy helyezett számára. A kiírásban meghirdetett nyeremények mellett az Élet és Tudomány magazin felajánlotta az első helyezett kép számára egy teljes (utolsó) oldalas megjelenés lehetőséget. 

Immár hagyomány nálunk, hogy a díjazottakat azok választhatják ki, akik veszik a fáradságot és küldtek be képet. Három képre lehetett szavazni, az első hely 4, a második 2, a harmadik 1 pontot ért. Ezelőtt még sohasem fordult elő fotópályázatunkon, hogy a közönségszavazás beleszólt a legjobbak versenyébe. Most ez is megtörtént; a harmadik helyen alakult ki holtverseny, ahol a közönségszavazás döntött. Ezen a fotópályázaton abban is rekordot döntöttünk, hogy soha ilyen nagy arányban nem érkeztek vissza szavazatok, a beküldők 90%-a (27/30) szavazott összesen! Talán ha a maradék három ember is szavaz nem lett volna holtverseny. :)
Ne is szaporítsuk tovább a szót, lássuk ki szerezte meg a végig szoros versenyben a harmadik helyezést!

68. Jakab Gergely: Fényhíd

Idén (is) Jakab Gergely nyerte el a harmadik díjat, a Ráckevei "fényhíddal". Összesen ketten választották a legjobb képnek, ketten pedig a második legjobbnak (8+4=12 pont). Nyereménye Janata Károly-Selmeczi Kovács Ádám: A Duna-Ipoly Nemzeti park c. könyve! 


38. Gyurcsányi Ágnes: Szigetköz zúgó

A második helyezett képet Gyurcsányi Ágnes küldte be, őszintén megvallva ez volt az egyik kedvenc képem a pályázaton, a tökéletes témaválasztás miatt! Három első, egy második és egy harmadik hellyel összesen 15 pontot szerzett (12+2+1=15 pont). Nyereménye 1 db 1 éves Élet és Tudomány előfizetés!

7. Martin Kápostáš: Szénrakodó

Elérkeztünk a győztes képhez, amely toronymagasan nyerte az idei kiírást! Első helyezést ért el (nem is először) Martin Kápostáš, azaz Káposztás Marci, akit talán nem is kell bemutatni az olvasóknak! A győztes kép a sokak által témának választott esztergomi Szénrakodóról készült Első helyezéséhez semmi kétség nem fér, összesen heten találták a legjobbnak, emellett öten szavaztak rá másodikként,  (28+10=38 pont). Nyereménye 1 db 1 éves Földgömb előfizetés!

48. Makó Imre: Nagymarosi vízmérce

A közönségdíjat Makó Imre nyerte, érdekességképpen a Tisza partjáról, Csongrádból. Elsősége megkérdőjelezhetetlen: a facebook oldalunkon megszerzett 13 megosztás és a 241 like összesen 280 pontot ért. Gratulálunk a képhez és a nyereményhez; mely az Orsován megírt epilógusa miatt az egyik legmegrázóbb dunai történet; Patrick Leigh Fermor: Erdők s vizek közt c. könyve.


Gratulálok minden nyertesnek és a pályázóknak a sok érdekes képért! 

A nyertesekkel hamarosan felveszem a kapcsolatot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...