Tahitótfalu és Dunabogdány között a Szentendrei-Duna két nagyobb kanyart ír le, mielőtt Szentendre felé fordulna. A Szentendrei-szigetet és a dunántúli partot egyaránt alámosó kanyarulatok fejlődésének korábbi szakaszait mindkét partvonal domború oldalán kirajzolják a Duna árvizei, a terepi formák, de nyomozhatók légifelvételeken és szintvonalas térképeken CIRPI római erődjétől keletre, illetve annak szemközti párjától, az egykori Szentpéter falutól délre eső szakaszon.
Mostani írásunk szerves folytatása az 'Adalékok CIRPI vízrajzához' című 2021-es cikknek, melyben egy 1988-as légifelvétel alapján következtettünk a jobb partot formáló folyamatokra és volt szó a terület felszínalaktanáról is, benne a Visegrádi-hegység patakjainak tájformáló szerepéről, melyek a Szentendrei-szigeti oldalon hiányoznak, ugyanis sem a Duna, sem más folyó nem érthető meg csupán az egyik partot vizsgálva.
 |
| Folyóhát mögött megbúvó Tahitótfalu 2025. január 19-én. |
1988. március 30-án egy árhullám vonult le a Dunán, a nagymarosi vízmércén ezen a napon 554 centiméteres vízállást mértek, ez az árhullám másnap tetőzött 562 centiméterrel, ami megközelítette a jelenleg érvényes második árvízvédelmi készültségi fokozatot. Nagymaros alatt az árhullám két ágra bomlott, mi most a Szentendrei-Dunán követjük az árvizet egészen a tahitótfalusi ̶A̶l̶m̶á̶s̶s̶y̶ Tildy Zoltán hídig, folyamkilométer szerint a 20-as tábláig. Az emelkedő Szentendrei-Duna vize néhány geomorfológiailag előrejelzett szakaszon kilépett a középvízi medréből és birtokba vette az alacsonyabban fekvő ártéri szinteket. Ilyen szakasz volt a jobb parton a CIRPI castellumától keletre fekvő terület, miközben a bal parton víz alá került a Kecske-sziget tágabb környezete, egészen a magasabb térszínt jelentő homokdombok lábáig, ez az ív a 23-as folyamkilométer táblánál összeszűkült, itt, Szentpéternél az ártér alaposan beszűkült, hogy aztán folyásirányban egy kilométerrel lejjebb ismét kitáguljon Tahitótfalutól ÉNY-ra, ahol körülbelül két kilométernyi szakaszon az árhullám ugyanúgy kirajzolta egy ősi Duna medrét, ahogy azt CIRPI-től ÉK-re megfigyelhettük. Az árvíz peremét kijelölő parti hát ívesen fut a szántóföldeken, az előzetes feltételezés szerint kirajzolva egy korábbi, még fejletlen kanyarulat keleti partját. Ez az ártéri sáv aztán pár száz méterrel a Tildy híd felett ismét összeszűkül, és egyben elhagyja a vizsgált területet.
 |
| Folyóhátakon heverő tájidegen terméskövek és kerámiák |
Tahitótfaluban, a hídtól északra található folyóhátat a szántóföldön jelenleg is meg lehet figyelni, annak ellenére, hogy a folyamatos művelés egyre jobban elegyengeti a korábban markánsabb folyóvízi formakincset, de még mindig 1-1,5 méterrel emelkednek ki a hátak közötti hosszanti mélyedésesekhez képest. A folyóhát domborulata a hídól északra fokozatosan távolodik a Duna jelenlegi partjától, halad nagyjából északi irányba, ahol aztán a kanyarulat ívéből kifolyólag újra eléri a Dunát. Méghozzá azon a ponton, ahol az egykori Szentpéter falu feküdt, szinte pontosan szemközt CIRPI római castellumával, illetve a romokon újratelepült Várad(ok) faluval. Mindkét településterület a 105 méteres szintvonal fölött helyezkedik el, ami a magasártér felső határa, legfeljebb csak a legnagyobb árvizek önthették el.
A két szomszédos régészeti lelőhelyben sok a közös vonás, közülük talán a legfontosabb a szakszerű feltárások hiánya. CIRPI katonai táborában utoljára 1930-ban zajlott ásatás Szalay Ákos vezetésével — először és utoljára. Szentpéter területén még ennyi sem történt, az itteni ismereteinket több terepbejárásból lehet összeszedni, bár ezek egy része bizonytalan, illetve hivatkozás nélküli beszámoló. Szentpéter területéről több bronzkori kultúra kerámiatöredékei kerültek elő, míg a római korban feltehetően I. Valentinianus császár korában emelt őrtorony állt a határvédelem szolgálatában néhány évtizeden keresztül, a római uralom vége felé, erre téglatörmelékek és habarcsmaradványok utalnak. Az őrtorony jelenléte valamilyen folyami átkelőhelyet feltételez a két part között, CIRPI - 4 burgus feltehetően összeköttetést is biztosított a Váccal szemben fekvő Bolhavár kikötőerődhöz. CIRPI - 4 burgus nem mellesleg az utolsó ismert őrtorony, ami a Szentendrei-sziget nyugati partján állt.
A magaslaton emelt őrtorony környezetében az Árpád-kor vége felé templomos falu telepedett meg, a templom névadó szentjétől kapta a falu is a nevét, sőt vélhetően a templom kövei részben az őrtoronyból, részben a szemközti castellumból származtak, ahol ugyancsak falu telepedett meg a romok között. A szemközti Várad és Szentpéter sorsát egyaránt a török hódítás pecsételte meg, üszkös, elnéptelenedett romjaikon Bogdány és Tótfalu perlekedett sokáig. Szentpéter azóta részben újratelepült, az itteni szőlőskertek parcelláin néhány ház épült, ahol állandó lakók is akadnak, de Váradok, annak ellenére, hogy a térképek még sokáig említették Pusztatemplom néven, ma templomtalan pusztaság.
 |
| Cirpi/Várad és Szentpéter elhelyezkedése (a ? a feltárás hiányát jelzi) |
Ahhoz, hogy megértsük hogyan változott a folyókanyarulat futása az elmúlt évezredekben, az alábbi remek elméleti ábra nyújt segítséget, ahol a megfelelő fázishoz csak oda kellett írni a jelenlegi földrajzi neveket. Jelenleg Dunabogdány és Tahitótfalu között egy fejlett kanyarulatot látunk a Dunán, ahol két, nagyjából derékszögű irányváltást tesz a folyó. Dunabogdányt elhagyva a Szentendrei-Duna a Pankuti-dombok tövéig délkeleti irányban folyik, majd eltérül délnyugat felé, majd a CIRPI és Szentpéter közötti inflexiós pontnál átfordulva egy íves kanyart tesz újra délkeletre, a Tildy híd irányában. Ez az inflexiós pont viszonylag fontos pontját alkotja az írásnak, ugyanis egyrészt itt találkozik a sodorvonal a folyó középvonalával és itt fordul át a kanyarulat íve jobbról balra.
Az inflexiós pontok környezetében a folyóparti erózió mindkét oldalon csekély, különösen ha összevetjük a kanyarulat két homorú ívével, a Pankuti-dombbal és a Tahitól északra található partszakasszal. Ezeken a szakaszokon a folyó sodorvonala a parthoz közelít, azaz folyamatosan alámossa, omlasztja és bontja a meredek partot. Közben a domború oldalon a lassabb vízmozgás miatt üledékfelhalmozódás zajlik, zátonyok, szigetek keletkeznek, esetünkben név szerint a Harmincéves-szigetek Dunabogdány alatt, és a Szentpéteri-szigetek. Az inflexiós pontok kedveznek a megtelepedésnek, hiszen a lakóknak nem kell attól félniük, hogy a házaikat elviszi a víz, sem attól, hogy évről-évre távolabb kerülnek a folyótól. Éppen ezért az átkelőhelyeket is előszeretettel létesítettek ilyen környezetben (például Vácott), és ha az inflexiós pont esetleg mozgott, a révátkelés követhette ezt a mozgást.
 |
| A szentpéteri kanyarulat elméleti ábrára vetítve |
Szentpéternél azonban ilyenről valószínűleg nem volt szó, annak ellenére, hogy északabbra a Kecske-szigetnél nem ilyen tankönyvszerű a folyókanyarulat fejlődése, a szentpéteri inflexiós pont itt viszonylag mozdulatlan volt az utóbbi néhány évezredben. Erre a megállapításra a mindkét oldali folyóhátak elhelyezkedéséből lehet következtetni. A többesszám nem véletlen, Szentpéternél ugyanis CIRPI-vel ellentétben több, egészen pontosan három folyóhát-generációról lehet beszélni, ezek sorrendje a jelen felé haladva:
- Temetői-hát. 108-110 m szint. Viszonylag egyenes térszín, amely Tahitótfalu központjából, a templomoknak helyt adó magas vonulatból tart észak felé a Kisorosziba vezető úttól keletre, a temető vonalában, majd az utat elhagyva tart Szentpéter és a Duna felé. Jelentőségét kidomborítja, hogy a Tahitótfalut északon övező új árvízvédelmi töltés ebbe a folyóhátba köt be északon.
- Klapka utcai-hát. 105 m szint. Ez a folyóhát a Tildy hídtól északra válik markánsabbá, halad a Klapka utca nyomvonalán az új árvízvédelmi töltés belső oldalán, majd enyhe ívvel Szentpéter felé fordulva éri el a Dunát.
- Az "1988-as" folyóhát. 105 m szint. A légifotón megfigyelhető legfiatalabb folyóhát, melyet az 1988-as árvíz szintje rajzolt ki. Követve a táguló folyókanyarulatot, ez a hát az előbbi kettőtől nyugatra, nagyobb ívben kanyarodik Szentpéter felé a szántóföldeken keresztül.
Látható tehát, hogy mindhárom vonulat egy pontban, Szentpéternél találkozik, ahol a Duna kanyarulata mindhármuk északi folytatását oldalazó eróziójával elpusztította. Megmaradt viszont a hát a Duna túlsó oldalán, ahol annak magassági viszonyaiból és ívéből arra lehet következtetni, hogy leginkább a 3. számú "1988-as" folyóháttal mutat rokonságot. Ugyan mindkét folyóhát jellemzője, hogy intenzív mezőgazdasági művelés formálta, abszolút szintjük alapján azonban be lehet illeszteni a folyami teraszképződés szakaszaiba, és ez ráadásul segíthet a kialakulásuk korának meghatározásában is. Valószínűleg a bogdányi oldalon is megtalálhatók az 1. és 2. számú idősebb vonulatok, ezeket azonban minden valószínűség szerint a Kalicsa-patak legyező formában szétterülő törmelékkúpja eltemette.
 |
| Parti hátak alapján rekonstruált Ó-Duna kanyarulat |
Pécsi Márton szerint Tahitótfalu térségében az alacsony ártér szintje 3-5, a magasártér szintje 6-7 méterrel magasodik a Duna 0 szintje felé. Mivel ez utóbbi egy viszonylagos szint, Pécsi Márton táblázatban meg is adja a pontos értékét, 98,8 méter, de még az Adriai alapszinthez viszonyítva. Tehát a magasártér szintje nagyjából megfelel a 105 méteres szintvonalnak, a két alacsonyabb balparti hát magasságának. Mivel Magyarországon a magasártér kivésődése az óholocén idejére tehető, az Ó-Duna körülbelül 6000-8000 évvel ezelőtt alakíthatta ki ezt a medrét. Ennyi idő alatt a kavicsos meder az inflexiós pont felett kb. fél kilométernyit vándorolt kelet felé, alatta ennél valamivel kevesebbet nyugat felé, ugyanis a kiemelkedő hegyvidék és a patakok hordalékszállítása ellensúlyozta ezt a mozgást. Természetesen ez csak egy nagyvonalú becslés, a szentpéteri folyókanyarulat korának pontos meghatározásához komoly kutatások szükségesek, például olyanok, melyek az óbudai óholocén medrek fejlődését tisztázták. Talán, ha egyszer CIRPI táborát sikerül régészetileg feltárni, a természetföldrajzi környezet rekonstrukciója is megtörténik.
 |
| Folyóhát-generációk Tahitótfalu és Dunabogdány között. |
A szentpéteri kanyarulatban az emberi beavatkozás hatására 1970-ben lezárult a természetes kanyarulatfejlődés. Ebben az évben készült el egy vezetőmű és T-sarkantyú a Kecske-sziget alsó részén, közel az alámosott Pankuti-dombhoz, abból a célból, hogy a szűkítsék a medret és megakadályozzák a további partelmosódást. A folyószabályozás, valamint a Szentpéteri-szigetek környezetében zajló illegális kavicsbányászat miatt a kanyarulat képe alaposan átformálódott, a főmeder bevágódott, a mederből előbukkanó zátonyok rendkívül gyorsan alakultak át szigetté, sőt forrtak szorosan a parthoz, létrehozva a parti hátak legfiatalabb, negyedik generációját. Érdekesség, hogy a környék legmagasabb pontját jelentő Pankuti-domb (112 m) végül nem menekült meg a pusztulástól, bár ezt nem a Duna, hanem a homokbányászat okozta.
 |
| Az utóbbi hat évtized változásai számokban |
Az emberi beavatkozás eredménye miatt bekövetkező medermélyülés, és -szűkülés ezen a szakaszon, hasonlóan a Szentendrei-Duna más szakaszaihoz kifejezetten drasztikus volt, alig hat évtized távlatában a nyílt meder szélessége felére, harmadára csökkent, a szentpéteri partról már sokat kell gyalogolni, hogy elérjük a Dunát. A kanyarulat domború ívén felnőtt körülbelül 30 hektárnyi ártéri erdő, ami az természet szempontjából pozitív változás, azonban koránt sem természetes folyamat. Idővel aztán a Szentpéteri-sziget gerince is hasonló folyóháttá alakul, mint a Tahitótfalutól északra található három másik vonulat.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- https://dunaiszigetek.blogspot.com/2021/01/harminceves-sziget.html (2021)
- https://dunaiszigetek.blogspot.com/2021/02/adalekok-cirpi-vizrajzahoz.html (2021)
- https://dunaiszigetek.blogspot.com/2025/01/szentpeter-gyogyulo-tajsebei.html (2025)
- Varga Gábor: A Szentendrei-Sziget római kori erődítettségéről (Adatközlés)
- Rokfalusy Balázs: A római-kori Cirpi és a középkori Várad falu nyomában
- Visy Zsolt: The Ripa Pannonica in Hungary 2003.
- Visy Zsolt: A római limes Magyarországon 1989.
- Dr. Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana 1959.
- Soproni Sándor: Der spätrömische limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
- Góczán László: A Szentendrei-sziget geomorfológiai fejlődéstörténete 1955.
- Laczay István: A folyamszabályozás és az ipari kotrás hatása a Nagymaros-Budapest közötti Duna-szakasz mederviszonyaira 1988.
