Átmetszendő somosi sarkantyúk

Érdekes kísérletnek lehetnek szemtanúi, akik hajlandóak kigyalogolni a Surány-Tótfalusi határba, a Duna Váci-ágának partjára. Egy újabb, mérésekkel és áramlástani modellezéssel megtámogatott revitalizációs projekt keretén belül két szentendrei-szigeti sarkantyút fognak a tövüknél átmetszeni, amire eddig nem nagyon volt példa a magyar Duna szakaszon. Hogy mi ennek az értelme? A folyószabályozás által meglehetősen egyhangúvá tett parti zóna élőhelyeinek változatosabbá tétele, illetve az élővilágot fenyegető, a hajózás okozott ártalmak mérséklése.  

A surányi sarkantyú kisvizes időszakban, 2025. december 28-án (Vác -16 cm)

A jól megválasztott helyszín kellően távol esik minden lakott településtől, ahonnan esetleg negatív lakossági visszajelzések érkezhetnének. Közigazgatásilag az északi sarkantyú Tahitótfaluhoz, a déli pedig Pócsmegyer-Surányhoz tartozik, szemben a vogonok által tönkretett sződligeti part van.  A parton futó árvízvédelmi töltéstől egy ártéri erdő választja el, ami részben a sarkantyúk által megfogott hordalékon telepedett meg, a töltés túloldalán pedig a projektben részt vevő Fővárosi Vízművek ivóvízkútjai állnak, szabályos távolságban egymástól. 

A két sarkantyú egy 1953-as légifelvételre vetítve.

A két sarkantyú egy időben, 1953-1956 között épülhetett, ugyanis az alábbi, 1953-as légifelvételen még nincsenek rajta, holott a tőlük délre lévő sarkantyú-pár a Fegyveresi-szigeten ekkor már állt. 1956-ban már mindkettő megvan, látható részük nagyjából egyforma hosszúságú, azonban a tótfalusi sarkantyú majdnem a meder közepéig nyúlik, de a keleti vége kisvizes időszakokban is víz alatt van, csak a felszínen megjelenő örvények rajzolják ki. A surányi sarkantyú ugyan rövidebb, de joval nagyobb szerepe volt a hordalék megfogásában, tőle délre kb. 150 méter szélességű ártéri erdő nőtt fel, melynek északi része fokozatosan növekszik a sarkantyú irányába. Érdekesség, hogy rendkívül alacsony vízállás idején sem bukkan felszínre kavicszátony a két sarkantyú között, ott ahová az új zátony szigetet tervezik, ami más helyeken megfigyelhető, például a közeli fegyveresi-szigeti, vagy a gödi-szigeti sarkantyúknál. Ezt az alsó, surányi sarkantyút a tervek szerint nem az eredeti, hanem a jelenlegi tövénél metszik majd át, így az ártéri erdőt nem kell kivágni. 

Megtisztított munkaterület a szigetnek szánt surányi sarkantyún.

Favágás nélkül a projekt megvalósíthatatlan lenne, ugyanis nem csak a parti zónában, de mint sok más esetben, a sarkantyúkon is megtelepedtek a fák. Ugyanakkor a munkaterület megközelítése érdekében is végeztek már 2025 decemberében favágást, sőt, az árvízvédelmi töltés dunai oldalán is kialakítottak egy útvonalat, ahol az erdő korábban egészen a töltés lábáig ért.

A tótfalusi sarkantyú, és a mellette látható ismeretlen eredetű és funkciójú kőszórások

Következő lépés a sarkantyúk átmetszése lesz, amennyiben a vízállás is úgy akarja. Ez az elképzelés nem példa nélküli, idén már bemutattunk egy hasonló projektet a kolozsnémai szakaszról. Tudomásunk szerint jelenleg a kisvizes helyzet miatt a kotróhajók nem tudják megközelíteni a helyszínt, hogy megnyissák rajta a 25 méteres nyílást, közvetlenül a parttól számolva. A kitermelt anyagmennyiséget nem viszik majd messzire, a két sarkantyú között egy mesterséges zátonyszigetet alakítanak ki belőle, hogy megvédjék az új, gyors folyású, önmagát fenntartani képes part menti medret, ahol a tervek szerint a márna kedvenc élőhelyéhez hasonló áramlási viszonyokat hoznak létre (2-6 m mély víz, 1-1,5 m/s áramlási sebesség), miközben a mesterséges zátony és a két sarkanytú-csonk védi majd a sekélyebb vizekben fejlődő halivadékokat a hullámzástól. Utóbbi talán a legfontosabb felismerés, a dunai hajózás érdekében csatornává alakított folyóban a hajózás rendkívül ártalmas az ívóhelyek és a halivadékok számára, minden elhaladó hajó leszívó hatása elsodorhatja a halakat, a hullámzás kivetheti őket a szárazra, ez elől a homogenizált morfológiájú parton sehogy sem lehet elmenekülni. Nem véletlen, hogy a dunai halfauna egyik aranykora a COVID-időszakra esik, amikor nem jártak a Dunán a szállodahajók. 

A jelenlegi (fent) és a várható (alul) áramlási viszonyok összehasonlítása (forrás)

A tervezést tudományos, hidrológiai kutatás előzte meg; készült egy helyszíni mérésekkel megtámogatott hidrológia modell és egy digitális terepmodell a mederről, amelyen szimulálni lehetett az áramlási viszonyokat kis-, közép- és nagyvizes időszakra. Ugyancsak vizsgálták a hordalékmozgást, ennek ismerete nélkülözhetetlen a beavatkozás fenntarthatóságának szempontjából, hiszen ha a Duna továbbra is le tudja rakni a görgetett és lebegtetett hordalékát a kikotort szakaszon, akkor az újonnan kialakított meder szinte biztosan el fog záródni idővel. A várható eredmények alapján a kolozsnémaihoz hasonló mederszakasz jön majd létre Tahitótfalu és Surány között.  

Visszapillantás a tótfalusi sarkantyúra az ártéri erdőből.

Lehet azon vitatkozni, hogy a hasonló, természetmérnöki beavatkozásoknak van-e értelme, megéri-e az ilyen revitalizációkra elköltött, legtöbbször EU-finanszírozású pályázati pénz, vagy Jordán Ferenc véleményéhez hasonlóan jobb, ha békén hagyjuk a természetet, hogy a kívánt munkálatokat a maga belátása szerint végezze el, a dunai szigetek szempontjából azonban minden valószínűség szerint ez a beavatkozás létre fog hozni egy új, előzmények nélküli, mesterséges dunai szigetet (lehet majd neki nevet keresni, mi elsősorban a Somos-sziget elnevezést javasolnánk, ezért és ezért). Ez pedig elég indok ahhoz, hogy más revitalizációs projektekhez hasonlóan (Erebe, Kompkötő, stb.) a jövőben is nyomon kövessük (monitorozzuk) a munkálatokat, és azt, hogyan fogadja majd a Duna ezt az új szigetet. 

A projekt bemutatkozó plakátja ide kattintva érhető el.

Medermaradványok a Szentendrei-sziget legészakibb részén

Verőcével szemben, 1930 és 2015 között 64 hektárnyi erdő nőtt fel a Duna régi, széles medrében. Legutóbbi írásunkban bemutattuk a kisoroszi parton fekvő Kőgeszteri- és Verőcei-szigetnél végbemenő változásokat, azonban két kérdés megválaszolatlan maradt; maradtak-e az egykor viszonylag lapos, zátonyos területen felismerhető medermaradványok, illetve mi okozhatta azt a rejtélyes erdőritkulást, ami 2021-ben még nem, de a 2024-es űrfelvételeken már szabad szemmel láthatóvá vált. Ezen kívül felmerült egy további kérdéskör is; mi történik egy szigorúan védett ivóvízbázison a folyó által lerakott kommunális hulladékkal?

Alig észrevehető medermaradvány, ahol 80 éve még a Duna áramlott.

Háromból egy kérdésre viszonylag egyszerű a válasz, a másodikra már bonyolultabb, a harmadiknál pedig reménykedjünk, hogy összeszedik majd az Ipoly folyón 2025. november végén levonult, felső szakaszán rekord közeli árhullám által a Szob alatti partszakaszokon elteregetett kommunális hulladékot, amelynek az uszadékfán kívül egy jelentős része háztartási kemikália; főként szlovák feliratú dezodor, tusfürdős flakon és hasonlók. Az Ipoly árhulláma egy kisvizes időszaktól szenvedő Dunára érkezett, így a hulladék nem az ártéri erdőben, hanem annak peremén a kavicszátonyon jelöli ki a november végi vízállás legmagasabb értékét, ahonnét jóval egyszerűbb összeszedni, mint a télen korhadó aljnövényzetből. 

Ez a széles, kisvizes időszakban előbukkanó, parti kavicszátony az 1690 és 1686 folyamkilométerek között, a Szentendrei-sziget legészakabbi, domború partja mellett húzódik. Ez már akkor is jelentős kiterjedésű volt, amikor 1937-1940 között lezárták a Kőgeszteri- és Verőcei-szigetek mellékágát, mivel ezen a szakaszon a Váci-Duna viszonylag nagy szélessége (850 méter) lehetővé tette a zátonyképződést, ez a hordalékkiülepedés azonban a medermélyülés előtt viszonylagos egyensúlyban volt, és olyan területekre terjedt ki, ahol ma már ártéri erdők magasodnak. Mivel a parti növényzet reagál a Dunán tapasztalható, az 1960-as évektől fokozódó medermélyülésre, és kitölti a szabaddá váló zátonyokat, miközben követi a szukcesszió lépéseit, az erdősülés folytatódik a Duna meder rovására, amely egyszerre szűkül és mélyül. 

A sodrás, a hullámzás és az áramlási viszonyok miatt ez a kavicsos part egységes képet mutat, a Váci-Duna felől mindössze egy helyen törik meg a falanxként álló ártéri erdő, a Kőgeszteri-sziget alsó csúcsánál, közvetlenül a kőgát alatti szakasz egy normálisnak tűnő, a főági oldalán kőszórással megerősített szigetcsúcsot látunk, egy alig pár tíz méteres szakaszon. Ezt az öblöt rendszeresen kipucolja a magasabb vízállás, illetve az errefelé járó hajók által keltett hullámzás. Ez nem mondható el a Verőcei-sziget felső és alsó csúcsáról, az előbbinek már nyoma sem maradt, utóbbi felismeréséhez pedig némi fantázia szükséges, az egykor a Kőgeszteri-sziget csúcsáig tartó, igen széles mederből egy keskeny és lapos árok maradt, amit a part felől egységesen benőtt, hódok által szelektíven megrágott füzes zár el teljesen, bármiféle áramlásra utaló nyom nélkül. 

Ennek ellenére a szigetek fő tömegét fel lehet ismerni, mivel a szabályozás előtt a főág felé eső partjuk szakadásos, alámosott, vízbe dőlő fákkal jellemzett volt, azonban ez a meredek partél napjainkra jelentősen feltöltődött, csökkentve a magasságkülönbségeket. E reliktum szigetmagok közül a Verőcei-sziget jelenleg egy erdőültetvény, telepített, ipari igényeket kiszolgáló műveléssel. A telepítés határa egybeesik a sziget régi kiterjedésével. A Kőgeszteri-sziget erdőállománya sokkal természetközelibb, ahol nem zajlik erdőművelés, nyugati, azaz felső csúcsa fokozatosan laposodik el, mélyülő térszínein egyre fiatalabb fákkal. 

A markáns partél a mellékágak oldalain is kirajzolódik, az évtizedek óta zajló feltöltődés sem tüntette el (még) ezeket a morfológiai formakincseket. Azonban érdemes külön tárgyalni a két mellékágat, már csak azért is, mert a szabályozás előtt is nagyon eltérő jellemzőkkel rendelkeztek, szélesség, hossz és elhelyezkedés tekintetében. Arról jelenleg nincs információ, hogy milyen vízállás esetén indul meg a vízáramlás a lezárt ágakban.

• A Verőcei-szigeti-ág volt a szélesebb, a keresztgát kétszáz méter hosszúságban épült meg, alsó és felső torkolatánál ennél jóval szélesebb volt, ahol már a szabályozás előtt is széles kavicspadok bukkantak elő. A nyugati, felső oldalon feltöltődést gyorsította, hogy a keresztgát szűrőként fogta fel az érkező hordalék jelentős részét, lerakódásra késztetve a durvább szemcseméret-tartományba eső üledéket és csak a finomabb szemcséket engedte tovább. Az erdősülés jelentős hányada ebben a mederben zajlott, így az itt található medermaradványok változatosak, azonban kevésbé látványosak. Jelenlegi állapotában növényborítás nélküli, nyílt meder és vízfelszín csak egyetlen helyen mutatkozik, a keresztgát alatt kimosódott gödrökben, a szigeti oldalon, innen egy markánsabb meder indul és laposodik el a sziget keleti csúcsa felé. Ettől délre, a mellékágban képződött terjedelmes zátony túloldalán is maradt egy meder, valamivel laposabb és kevésbé észrevehető. Több olyan mélyedés van, ahol a vaddisznók tartják fenn a nyílt medret, dagonyának használva a talajvizes, vagy összegyülekező csapadékvizes foltnyi területeket. A légifelvételeken látható, nyílt medrek többsége erőden be van növényesedve, náddal, sással, rengeteg holtfával, ezek további gátakat képeznek az esetenkénti vízáramlás számára.
• A Kőgeszteri-szigeti ág jóval keskenyebb, kb. 50 méter széles volt, és rövidebb is a szomszédjánál. Lezárására az alsó részen került sor, és mivel a verőcei-szigeti keresztgát és a beerdősülő mederrészek további szűrőhatása révén kevesebb hordalék jutott bele, sokkal jobb állapotban maradt meg. Legmélyebb része a hosszúréti római erőd tövében maradt fenn, ahol kisvizes időszakban is marad némi vízfelület, de a szentendrei-szigeti partfal végig meglehetősen meredek, amit kiemel a vele párhuzamosan haladó nyári gát is. Nyugati irányban egyre ellaposodó, szűkülő képet mutat, sűrűsödik az aljnövényzet és a holtfák tömege, és ott ahol egykor széles, nyílt vízfelülettel csatlakozott a Verőcei-szigeti-ághoz, csak egy keskeny surrantó maradt egy pusztuló fém asztalka társaságában.  

A szabályozás óta eltelt lassan száz év alatt végbemenő visszafordíthatatlan folyamatok miatt a két sziget revitalizációjáról nem lehet szó, sőt a szigetekről is legfeljebb múltidőben lehet beszélni. Ahhoz, hogy a mederben felnőtt 60 hektárnyi erdő helyén újra víz áramoljon hatalmas földmunkákra lenne szükség, ami az itt felnőtt értékes ártéri ökoszisztéma pusztulásával járna, ráadásul valószínűleg folytonos karbantartás lenne szükséges a főági áramlási viszonyok miatt. A kőgeszteri keresztgát megbontása lehetne a legegyszerűbb beavatkozás, azonban az alulról beáramló vizekkel bejutó hordalék a maradék folyóág gyors feltöltődésével járna. Beavatkozás hiányában a mederformák további eltűnése borítékolható, az időszakosan jelentkező árvizek idején a hordalék csapdába esve tovább emeli az egykori ágak alját, ugyanezt teszi az éves periódusban hulló avar, a kidőlő fák, és a képgaléria után rá is térhetünk a második kérdés megválaszolására. 

Balra az "új" erdő, jobbra a kisoroszi szigetmagon növesztett fenyves.

A növényzet kitölti a rendelkezésére álló teret, amit a sorozatos kisvizek segítenek.

A növényzet térhódításának bőven van még helye a főági zátonyokon.

A kőgeszteri keresztgát alatti rövid szakasz még medernek néz ki.

A legnagyobb (és egyedüli) összefüggő vízfelület, a keresztgát alsó, szigeti oldalán.

A hosszúréti római erőd tavacskája a keresztgát fölötti szakaszon.

Légifotóról ezek a lomb nélküli szakaszok medernek tűnnek...

"Nyílt" medermaradvány, a Verőcei-sziget felső csúcsánál, vaddisznók által karban tartva.

A Kőgeszteri-ág holt- és élő fái.

A Kőgeszteri-ág felső szakaszának szűkülő és feltöltődő árka.

2015-ben a Verőcei-ágat elzáró keresztgát alvízi szakaszán élénkzöld, sűrű lombkorona jelezte a mellékág beerdősülésének végső stádiumát az országos légifotó sorozaton. Ez az erdő a Googleearth 2021. február 28-i felvételén is megvan, bár a téli időszak miatt kevésbé zöld a látvány. 2024-ben azonban a lombkorona vegetációs időszakban jóval ritkásabbnak látszódik, helyenként kidőlt fákat látni a felnyíló talajszinten. A változás drasztikus, mintha az erdősülés visszájára fordult volna, és újra teret hódítana a nyílt meder. Mivel a megmaradó, elmagányosodó fák véletlenszerűen helyezkednek el, és a területen nem látszott erdőirtásnak nyoma, ahol munkagépek jártak volna, így vélhetően más okok állnak a jelenség hátterében.

Ez az erdőpusztulás pedig legnagyobb valószínűséggel az éghajlatváltozás rovására írható, amely riasztó módon az ilyen vízzel viszonylag jól ellátott területeket is érinti már. 2022-ben az egész országot súlyos aszály sújtotta, a szárazodás nyomai megfigyelhetők ebben az ártéri erdőben is. Teljesen kiszáradt fatörzsek csonkjai, félig elszáradt, gallyak nélküli fák merednek az ég felé, miközben a talajszinten rengeteg letört ágat, kidőlt fát találni. Erre az aszályra érkezett a következő évben a decemberi dunai árvíz, majd kilenc hónappal később a Borisz-árvíz, amikor a víznyomás megdönthette a még lábon álló, de már kiszáradt fákat. Persze egy-egy nagyobb vihar is besegíthetett a pusztításban. Ezzel párhuzamosan vannak jelei a favágók munkájának is, láncfűrésszel levágott, otthagyott csonkok is korhadnak a maguktól kiszáradt törzsek mellett, de azt nem tudni biztosan, hogy még élő, vagy már kiszáradt állapotú fákat vágtak ki. Sajnos egyáltalán nem lehetetlen, hogy hasonló jelenségek a jövőben egyre gyakrabban fordulnak elő a Duna mentén, szélsőségesen száraz és kisvizes nyarak idején. 

Erdőpusztulás, száradás és favágás nyomai a Verőcei-sziget mellékágában

Összességében megállapítható, hogy a Verőcei- és a Kőgeszteri-sziget végleg elveszett, belőlük vált a Szentendrei-sziget legészakibb része, miközben a régi medrek maradványait eltemeti a hordalék és a bőségesen termelődő szerves anyag. 

Emléküket kegyelettel és tisztelettel megőrizzük.

Két kisoroszi sziget eltűnésének anatómiája

Ha és amennyiben a Szentendrei-sziget formáját egy ugró delfinhez hasonlítjuk, úgy a palackorra a kisoroszi szigetcsúcsra esik, feje búbja pedig a verőcei medertágulatra. Az elmúlt évtizedekben sorozatos állatorvosi beavatkozások következtében kissé meghízott ez a delfin, és alaposan megduzzadt a hízásra amúgy is hajlamos fejtetője is, mostani írásunkban ennek anatómiájával foglalkozunk. 

1. kép. A kisoroszi szigetcsúcs, valamikor az 1920-as években,
jobb szélen a Verőcei- és a Kőgeszteri-sziget (forrás)

A Kisoroszi és (Nógrád)Verőce közötti medertágulat 850 méterrel a második legszélesebb pontja volt a Váci-Duna-ágnak, a dobogó legmagasabb fokáról a Gödnél található fegyveresi-szigeti tágulat taszította le, ott a szabályozás előtt 100 méterrel volt szélesebb a folyó. A folyószabályozás egyik célja az 1686-1690 folyamkilométer között is az egységes szélességű meder kialakítása volt, ahol a jég egyszerűen levonulhat, jégmentes időszakban pedig kellő mélység álljon rendelkezésre a hajózás számára. Itt ez a kellő mélység ritkán és csak helyenként volt meg, ugyanis a túl széles meder domború, szentendrei-szigeti oldalán egy alaktalan, zátonyos-szigetes rész alakult ki, ahol az egyes mederformákat nagyon nehéz volt elkülöníteni, meghatározni, ahány térkép született a területről, annyiféleképpen ábrázolták a félhold-szerű zátonyt, és a nemcsak a szigetek helyzete, de a számuk is különböző volt.

1. ábra. Zátonyok-szigetek Kisoroszi és Verőce között, 1876-ban (forrás)

A legtöbb térképen (mint pl. az 1. ábrán) három szigetet rajzoltak be, a középsőből lett a Verőcei-sziget, a felső vélhetően egy zátony-sziget volt ennek az orránál, az alsóból jött létre a beszélő nevű Kőgeszteri-, vagy Kőfali-sziget, ami az alsó csúcsánál álló, romos római kikötőerődről kapta nevét. A rómaiak által gondosan kiválasztott átkelőhely túlsó partján áll az ormótlan toronnyal jelölt verőcei párja, mely alapjának kiásásában a szerző is részt vehetett. Ez a majdnem világörökségi helyszínné váló erődpár egyben ki is jelöli a vizsgált terület alsó határát, amelyet már csak kismértékben érintett a zátonyképződés és a feltöltődés, ami egyben a stratégiai helyválasztás megfontoltságát jelzi, így 1700 év távlatában is. 

A vizsgált terület felső határát ugyancsak egy folyami átkelőhely jelöli ki, melynek érdekessége, hogy vízállástól függően kellett különböző távolságot legyalogolni az átkelni szándékozóknak, és az sem volt mindegy, hogy a parti kereszteződésnél jobbra, vagy balra fordulnak. Kisoroszi és Kismaros között egy pénteki napon, 2007. január 5-én szűnt meg végleg a kishajó forgalom, másnap az utolsó hajó már azért érkezett Kismarosba, hogy felszedje a stéget és magával vigye a Szentendrei-szigetre. Amikor alacsony volt a vízállás Kisoroszinál a felső révtől indult a kishajó, azaz balra kellett fordulni, ha magas volt a vízállás eltűnt a széles zátony és jobbra, a fehérre meszelt házikóhoz kellett menni, ahol időnként az itt táborozó indiánok tárolták a tolldíszeiket, fegyvereiket és egyéb felszerelésüket. Az aszimmetrikus meder jobb partja tehát már a folyószabályozás előtt is egy sekély, nagy kiterjedésű zátonyokkal jellemezhető terület volt, melynek legmagasabb pontjain már megtelepedett a növényzet, ezeket a részeket a köznyelv már szigetként emlegette. 

"Vena per quam excesivo modo exundante Danubio majores transiverunt." A vízrajzi helyzetet tovább bonyolította, hogy éppen a Verőcei-sziget mentén szakadt ki egy feltöltődő meder a Váci-Duna-ágból, amely még az 1800-as végén is levezette a nagyvizeket, hogy hová?, át a Szentendrei-ágba, egy különálló Kisoroszi-szigetet képezve a Szentendrei-sziget csúcsából. Ez a markáns, széles árok ma is megvan, habár a felső torkolatát valamikor 1880 előtt elgátolták, no nem a folyót szabályozni akaró mérnökök, hanem valószínűleg a termésükért és földjeikért aggódó helyi gazdák, a nagyobb árvizek idején rendszerint víz alatt van, napokig elszigetelve Kisoroszit közúton a külvilágtól. 

Először 1895-ben merült fel a Dunakanyar alsó szakaszának szabályozása és a szigetek parthoz kapcsolása, de a keresztgátak megépítése csúszott, így adatott még fél évszázad haladék a két sziget számára. Pontos időpontja nem ismert a két gát felépülésének, az 1930-as "Angyalos" vízisport térképen még nem szerepel (legfeljebb kézzel berajzolva), de az 1941-es országtérképen már igen, az Ihrig-féle magyar vízszabályozás története c. könyv alapján már nagyobb közelítéssel lehet a dátumot meghatározni, de itt is csak egy 1937-1940-es intervallum szerepel, és a gázlók romlása mint magyarázat. Lezárták a Verőcei-sziget melletti ágat kétszáz méter szélességben, ismeretlen koronaszinttel, és a biztonság kedvéért a Kőgeszteri-sziget alsó végén is épült egy negyven méteres kőszórás a viszonylag keskeny ágban. Utóbbira nem feltétlenül volt szükség, a nagy gát egymagában is elég lett volna a kívánt végeredményhez, amit az alábbi ábra foglal össze:

2. ábra. A verőcei medertágulat beerdősülési folyamata (1930-2015)

A 2. (folyamat) ábra önmagában is felérne egy dunai szigetek cikkel, de némi magyarázat azért szükséges hozzá. Kékkel látható a szabályozás előtti Duna meder, a fekete vonal Kisorosziban az ármentes térszín peremét rajzolja ki, azt a meredek homokdomb sort, ami hajóorrként magasodik nyugaton és fokozatosan süllyed a lapályba kelet felé. Mellette szaggatott vonallal látjuk a Szentendrei-Dunába átvezető árkot, vonalkázott poligonnal pedig a Kőgeszteri-, és Verőcei-szigetek szabályozás előtti kiterjedését, ami kezdetben 6, illetve 13 hektár (ha) volt, fák csak a partjuk mentén nőtt, középen, sok más szigethez hasonlóan ebben a korban, rét vagy legelő volt. Ezek a szigetmagok a mai napig sötétebb foltjukkal kirajzolódnak a légifelvételeken. 

Az ábrán nem a szárazra kerülő zátonyokat látjuk a zöld fokozatosan világosodó árnyalataiban, a félreértés elkerülése végett, hanem a már beerdősült területeket. Ezek között lehetnek apróbb eltérések, hiszen a fényképek különböző vízállásnál, különböző napszakban, különböző évszakban készültek, ez mind befolyásolhatja a berajzolt lombkorona kiterjedését. Van néhány olyan terület, ami bár szárazra került, de nem erdősült be, ilyet látni az 1985-ös képkockán, itt a jobb parti területek, hasonlóan az ártér kapcsolódó részéhez, évtizedeken keresztül füves pusztaság volt, és csak később erdősült be. A többi képen kizárólag a mellékági vízborította medermaradványokat jelölik a kék színű területek. 

Az erdősülésnek előfeltétele volt a zátonyok tartósan szárazra kerülése, ez a kiemelkedés két okra vezethető vissza, a feltöltődésre, azaz a hordalék kiülepedésére, és a keskenyebb ágban lefolyó ugyanakkora vízmennyiség által végzett medermélyülésre. 

1930-1944 között mindkét sziget felső csúcsán gyors erdősülés zajlott a már meglévő zátonyokon, a sarjerdők területe élesen elválik a korábbi szigetmagoktól (2. kép). Ezzel párhuzamosan megindult a zátonyképződés a Verőcei-sziget csúcsánál (3. kép), a jobb parti oldalon egy háromszög alakú terület bukkant elő, miközben a keresztgát alatt, az árvizek idején átbukó víz kimosódást okozott, de a hordalék nem ment messzire, egy világos színű zátony kezdett formálódni a mellékág közepén, ami 1969-re elkezdett beerdősülni, mintegy bázisát alkotva az erdők későbbi terjeszkedésnek. 1975-re elzáródott a Verőcei-sziget alsó csúcsánál és a Kőgeszteri-sziget felső csúcsánál lévő folyóág is. 1975-ben újabb jelentős változást jelentett a parti szűrésű ivóvízkutak telepítése (Kisoroszi I. 9 db kútja), ekkor megerősítették a Verőcei-szigetre vezető keresztgátat, és árvízvédelmi töltés is épült a part mentén Tahitótfalu irányába. 1975 és 1985 között zajlott a legnagyobb ütemű erdősülés a Verőcei-sziget felső csúcsánál képződött hatalmas zátonyon, ami felülről is lezárta ezt az ágat (4. kép). Ettől kezdve a kicsiny részmedencékre tagolódó egykori mellékág bal partján terjeszkedtek a fás területek, egyre lassuló ütemben, ezzel egy időben a főági part mentén is felnőtt egy hosszú, de keskeny ártéri erdő. Egészen addig egy alámosott, meredek, vízbe dőlő, öreg fákkal jellemezhető partszakaszt látunk a légifotókon a szigetmagok esetében, a Kőgeszteri-sziget alsó részéből egy "kilógó" jelentős méretű részt el is mosott a Váci-Duna, azaz a térségben nem kizárólag feltöltődés zajlott, a Verőcei-sziget mellett két helyen sóderbányászat törte meg a parti zóna egyhangúságát. 

2. kép. A Verőcei- és Kőgeszteri-szigetek együtt növekedő felső csúcsa 1944-ben.
(forrás: National Collection of Aerial Photography (NCAP))

3. kép. A verőcei révet eleinte időszakosan, majd végleg ellehetetlenítő zátony kisvíznél,
1969. október 15. (fentrol.hu)

4. kép. A zátony rendkívül gyors beerdősülése (1975-1985)

A beerdősülés ütemét az alábbi, természetes intelligencia felhasználásával készített ábra mutatja be, ahol az x tengelyen a légifotók évszáma szerepel, az y tengelyen pedig az erdő kiterjedése a vizsgált területen. 1969-1991 között látjuk a legnagyobb kiugrást, de itt ismét fontos leszögezni, hogy az erdősülés folyamata jellemzően évekkel lemaradva követi a zátonyok kiemelkedését. Azonban ez az intervallum nagyjából egybeesik a folyószabályozás érdekében végzett kotrások és az ipari méretű folyami kavicsbányászatnak nevezett rablógazdálkodás fénykorával, némiképpen kiegészülve a nagymarosi duzzasztómű előkészítő munkálataival, e célból is végeztek ugyanis kotrásokat az alvízen. Ezek megszűnésével beállt egy egyensúlyi állapot, amit még a közeljövőben kibillenthet a klímaváltozás, a párolgás, a csapadékhiány és a csapadékeloszlási anomáliák miatt várhatóan egyre gyakoribbá váló kisvizes időszakok, ami ugyancsak kedvez a zátonyok benövényesedésének. Ezek az anomáliák kirajzolódhatnak az erdőborítottság jelenleginél meredekebb emelkedésével, azaz mindenképpen érdemes továbbra is monitorozni a változásokat ezen a területen is. Összefoglalva az adat alaú elemzést, 1930 és 2015 között az ártéri erdők területe több mint négyszeresére növekedett a vizsgált területen, 18,7 hektárról 82,8 hektárra. 

3. ábra. Az erdősült területek növekedése 1930-2015 között (ha)

Az állandó, nyílt vízfelületek gyakorlatilag végleg eltűntek a mellékágból, ahol nem zárult még az erdő, ott is lágyszárúakkal benőtt mederrészeket találni, jellemzően a legmélyebb térszíneken (5. kép). Ilyen rész található a Verőcei-sziget felső csúcsa mentén egy hosszúkás szakaszon, a keresztgát alatti kimosott részen, valamint a Kőgeszteri-sziget mellékágában, ahová viszonylag kevés főági üledék jutott be az ártéri erdő szűrő hatása miatt. E medermaradványok bemutatása a közeljövőben várható, ugyanis a helyszíni bejárást szükségessé tette egy érdekes jelenség, ami az erdősülés csökkenésével járt 2021-2024 között és nem kapcsolható a Verőcei-sziget magterületén zajló erdőgazdálkodáshoz.

5. kép. Sötétzöld szigetmagok, világoszöld új erdők 2015-ben

Önkényesnek tűnhet a terület bemutatásának 2015-ös lezárása, hiszen azóta is készültek felvételek a területről, és az időintervallumok alapján pont belefért volna még egy állapotfelmérés, közelebb kerülve a kerek száz évhez, azonban 2015-höz képest a legújabb felvételeken a verőcei-szigeti keresztgát alatt úgy tűnt, mintha sokkal ritkásabb lenne a korábban tömött, zárt világoszöld lombkorona (lásd 6. kép), ráadásul vegetációs időszakban. A legújabb felvételeken (7. kép) a mederben nőtt ártéri erdő lombkoronája ismeretlen okból megritkult, felszakadozott. Mivel erdőművelésre utaló nyomok nem látszódnak (kidöntött fák, friss erdészeti utak) vagy a talajvízcsökkenés miatti szárazodás, vagy egy komolyabb vihar pusztítása állhat a jelenség hátterében. A kérdés megválaszolására bármilyen segítséget szívesen fogadunk!

6. kép. Medermaradványok a keresztgát alatt 2015-ben

7. kép. Mi történhetett a mederben nőtt erdővel 2021-2024 között? 

A Szentendrei-sziget delfinjének hízása nem csak itt Verőce és Kisoroszi között mutatkozik meg, a folyószabályozás következtében az orra is megnőtt, az oldalai is testesebbé váltak egy-egy sziget hozzáforrásával, sőt a Szentendrei-Duna zsugorodása is közrejátszott ebben, de ez már egy másik, sokkal nagyobb lélegzetvételű anatómiai történet. 

Kenderesek

A Kenderesek elöntött ártere 1965. július 8-án. (fentrol.hu)

Idén volt a kerek, hatvanadik évfordulója a legtartósabb dunai árvíznek, 1965 nyarán vízállásrekordok is megdőltek, és ekkor folyt le egyszerre a legnagyobb vízmennyiség a Dunán a mérések kezdete óta. Az árvíz levonulásának pillanatképei légifotókon is fennmaradtak, a fentrol.hu oldalon érdemes a Duna mellé georeferált képek közül az 1965-ös dátumúakat keresni, érdekes jelenségekkel lehet találkozni, amelyek nem csak az árvízről, de a part geomorfológiájáról is mesélnek, például ott is, ahol a Duna Esztergomot elhagyva Szentgyörgymező mellett északi irányból kelet felé fordul. 

Egy 1965 június 8-án, a hatodik hullám után apadó vízállásnál (Nagymaros: 516 cm) készült légifelvételen egy régi partvonal rajzolódik ki az 1714-es folyamkilométer-tábla és a régi dédai csárda között, két kilométeres hosszúságban. Ekkor már túl vagyunk az árvíz nehezén, de a Duna rajta hagyta a nyomát a parton, az uszadék és az átázott talaj halványabb színe kirajzolja a legnagyobb elöntés határát, miközben a visszahúzódó víz még mindig jelentős területet birtokol, ugyanis itt azóta sem épült árvízvédelmi töltés ennek a kis ártérnek a bevédésére, a Dunáig érő telkek alja szabad prédája az árvizeknek manapság is. Ezen a szakaszon a Duna ártere szűk, Szentgyörgymezőnél az árvízmentes magaspart alját mossa, szemközt a Kovácspataki-hegység ugyancsak közvetlenül a folyó fölé magasodik.

A légifotón felbukkan egy további geomorfológiai csemege; a Csenke-patak "deltája" avagy kicsiny hordalékkúpja, ami az elöntött ártéri területen képez egy enyhe "bedudorodást" a partvonalon. Ez a "dudor" forma kisebb-nagyobb formában az összes Dunakanyar-béli patak torkolatánál megfigyelhető, normál vízállás esetén is, itt, Szentgyörgymezőn azonban egy paleo-hordalékkúpról van szó, amit csak árvizek idején válik láthatóvá, ugyanis a Csenke-patak vízhozama elég csekély, időszakosan ki is szárad, ráadásul a torkolatát át is helyezték, amikor egy nyílegyenesen kiásott mederbe csatornázták, így a hordalékkúpja inaktívvá is vált, többé nem növekedik már. 

Az 1965-ös felvételen nem csak a fák bukkannak elő a víz alól, hanem a Duna középvízi medrének partja, amely egy részen úgy tűnhet, hogy szigetként rajzolódik ki ennél a vízállásnál. Azonban itt nincs szó szigetről, csak a Szentmária- és a Helemba-sziget erdős csúcsa lóg bele a képbe. A halványan látszódó szárazulat egy parti hát, ahol a folyó áradásai először rakják le a durva szemcsés hordalékukat, így megemelve ezt a part menti sávot. Beszédes dűlőnév a "Kenderesek" is, árvízjárta helyre utal, mint oly sok más helyütt a Duna mentén, ugyanis ez a növény kedveli az öntéstalajokat, rostjainak kinyeréséhez pedig áztatás szükséges. 1826-ban így jellemezték ezt az árvízjárta területet a Duna mappáció földmérői:

"A Dédai csárda közelében, a jobb parton található Büdös Tanyák legelő dombos területet képez a fogadó mögött, Esztergom felé pedig homokdűnékkel borított, amelyek csak helyenként vannak fűvel, gyógynövényekkel és cserjékkel benőve; egy helyen nagyon jól növő fűzfák is vannak ültetve; két helyen pedig mocsaras a talaj, a Kis Tó nevű mocsár náddal benőtt. A parttal határos Kenderesek és Duna melléki földek mezőgazdasági területek ugyan homokosak, de többféle gyümölcs nagyon jól megterem itt: a Duna áradásakor ezek a mezők nagyrészt elárasztódnak."

Elképzelhető, hogy korábban ez az alacsony ártéri parti sáv kiterjedtebb volt. Szentgyörgymező a Duna egy domború kanyarulatát alkotja, ahol a tankönyvi példák szerint a partnak folyamatosan terjeszkednie kellene a sekélyebb oldalon, miközben a szemközti, homorú partot a sodrás alámossa, és pusztítja. Csakhogy ebben az esetben a tankönyvbe egy komoly módosító tényező firkált bele filctollal; a Garam folyó és az általa szállított nagy mennyiségű durvaszemcsés hordalék miatt a zátony- és szigetképződés a part homorú oldalán zajlik, miközben a délre térülő sodorvonal a szentgyörgymezei partot mossa el. Ez a pusztító hatás a Kenderesek felé egyre gyengül, az alacsony ártér keskeny sávja ennek következtében fennmaradhatott.

A Kenderesek ártere 1826-ban, rajta az elöntési határral

Beliczay Tükör

,avagy híreket mondunk Érdről.

Kapcsoljuk a Beliczay-szigetet, ahol jelenleg zajlik a gondolkodás a terület jövőjéről, hidrológiai, ökológiai és műemlékvédelmi szempontból egyaránt. 

Beliczay-sziget, ártéri öblözet 1991. augusztus 9. (fentrol.hu)

1. Magyarországról egyedüliként Érd település vesz részt helyszínként a RestoRiver nevű EU-s társfinanszírozású Interreg projektben, melynek célja az emberi beavatkozások által hátrányosan érintett folyópartok és vizes élőhelyek helyreállítása és a természetes vízvisszatartás lehetőségeinek javítása. Érdnél korábban három sziget is volt, kettő közülük már a mentett ártéren található, a legfiatalabb harmadik Beliczay-sziget maradt meg legalább nevében szigetként, ugyanis manapság a morfológiája és a hidrológia szempontjából inkább csak ártéri öblözetnek lehetne nevezni, mivel a jobb part mentén húzódó folyóágat (a Sulák-patak belevezetett medre kivételével) manapság csak sejteni lehet. 

Ez a sejtés a fő oka annak, hogy a Beliczay-sziget esetében csak a vízvisszatartás javítása jöhet szóba, a főág olyan mértékben van mélyebben a mellékághoz képest, hogy annak kiásása több károkozással járna, mint amennyi természetvédelmi hasznot hajtana. A vízvisszatartás lehetőségeinek több módja is felmerült a WWF által idén tavasszal Érden szervezett megbeszélésen, ennek talán a legegyszerűbb módja az árvizek eltárolása a szigeten, a félhold alakú régi medermaradványokban, vagy a strandfürdő fölösleges vizeinek kiásott illegális csatornában, a visszaáramlás lassítása, amit csak az árvizek gyakorisága tehet kétségessé. Ugyancsak megoldás lehet a főági kisvizek megemelése a szabályozási műtárgyak átalakításával, vagy újak létrehozásával, ebben a munkában a WWF mellett az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai is részt vesznek.

A természetes vízvisszatartás lehetőségeit vizsgálják a töltés túlsó oldalán is, mentett ártéren, a Sulák-patak mentén. Itt a patak vizével lehet kalkulálni, illetve a csapadékvizeket lehetne esőkertekben felhasználni.

A termálstrand csatorna parti végénél épült zsilip.

2. Míg a vízutánpótlás megoldása a jövő feladata, addig a Beliczay-sziget erdőfelújítása már jelenben is zajlik. Sok más dunai szigethez hasonlóan a szocializmusban itt is faültetvényeket telepítettek a papíripar kiszolgálása céljából, jelenlegi funkciója is "Beépítésre nem szánt Hullámtéri Erdőterület". Ezek a nemesnyárasok nem nevezhetők erdőnek, a szabályosan gazdasági célból ültetett fák között az embernek olyan érzése támadhat, mintha a törpévé varázsolt Nils Holgerssonként egy búzatáblában barangolna. Az erdőfelújítás 2021-től kezdődően zajlik, a leromlott állapotú, csúcsszáradás által is sújtott 67 hektáros faültetvény egykor a terület 93%-át borította, amibe egyaránt beletartozott a sziget és a mellékág területe, e meder eltűnésében az erdőművelés során végzett talajmunkák is nagyban hozzájárultak. Csak az első, hamisszínes légifotón sötétvörössel jelzett ártéri ligeterdők, valamint két belső erdőrész számított természetközelinek. Hozzá kell tenni azonban, hogy ezek az ártéri erdők a faültetvények létrehozása után nőttek fel, főként a folyószabályozási művek hatására kiülepedett hordalékon, a Beliczay-sziget főági partja mentén. A biodiverzitás növelése érdekében végzett beavatkozás vélhetően az erdőgazdálkodás érdekeit is szolgálja, más magyarázatot nem nagyon találni az idegenhonos, főleg az értékes faanyaga miatt ismert fekete dió csemeték ültetésére. A RestoRiver projekt vízvisszatartási céljai a Beliczay-sziget esetében egybeesnek a Pilisi Parkerdő érdkekével, egy jobb vízgazdálkodású táj nagyobb esélyt ad a kiültetett facsemeték túlélésének.

Faültetvény

3. Lakatlanul bár, de a lassú enyészet ellenére áll még a töltés hullámtéri oldalán emelt Beliczay-ház, a sziget-névadó család egykori otthona. Régen az egész sziget a család tulajdona volt, a birtokrész az egykori mederben, egy magasított, de árvízjárta telkén épült 1923-ban a jeskófalvi Beliczay család némi eufemizmussal kúriának is nevezett háza. Az épület maga nem képvisel különösebb építészeti értéket, nem is áll helyi védelem alatt, azonban a dunai kapcsolata és száz éves múltja miatt kár lenne veszni hagyni. Megmentéséről, új (turisztikai) funkciójának kialakításáról jelenleg is párbeszéd zajlik Érden, esetleg a tudósítás elején említett RestoRiver projektben is szerepet kaphat. 

Köszönjük figyelmüket, visszaadom a szót a stúdiónak, kérjük tekintsék meg 2025. november 28-i szigetbejárásunk képeit!

Beliczay Tükör

A Beliczay-sziget felső csúcsa és a Sulák-patak torkolata

Kilátás a sziget csúcsáról északi irányba, a párhuzamművel elgátolt főági szakaszra

A szigeti párhuzammű felső részén sorakozó fűzfák

A párhuzammű öblében befagyott tavacska, jegét éppen az áradó Duna emeli

Az áradó Duna készül megemelni az uszadékot

Kilátás a szigetre a Sánc-hegyről