Mekkora lehetett a "mega" Mosoni-Duna?

A Dunaszeg és Győrladmér között található Morotva-tó magas vízállású medre
az 1965-ös árvíz idején. Délkeleti tájolás, 1965. július 9. (forrás: fentrol.hu)

Nem nagy kunszt a Szigetközben lefűződött meanderekre, morotvákra bukkanni. Rengeteg van belőlük. Ott vannak mindenütt, a szántóföldek, kavicsbányák, sőt a fiatalabb meanderek alatt, felszíni nyomvonalukat csatornák, fasorok jelölik ki a tájban. Sokszor még a települések utcahálózatára is hatással voltak. Régen több víz és komplexebb élővilág volt bennük, de az általános szárazodás ellenére többségük még jól felismerhető, némely szerencsésebb példányban még víz is csillog. Közülük az egyik legszebb és legnagyobb morotva Dunaszeg és Győrladamér között ír le egy négy kilométernél is hosszabb hurokformájú meandert. Különlegességét éppen a holtág mivolta adja, ami máig őrzi a természetes módon végbement lefűződésének időpontjából fennmaradt mederparamétereit, miközben az új medrek a régieket már rég felülírták. Ezek a paraméterek arról tanúskodnak, hogy a Mosoni-Duna egykor jóval nagyobb vízfolyás volt, még akkor is, ha nem a mai ínséges viszonyokkal vetjük össze, hanem a folyószabályozás előtti állapottal.  

A Morotva-tó nádassal benőtt kanyarulata.

Manapság egyszerűen Morotva-tónak nevezik, régebben pedig egyszerűen Holt-Dunának vagy Nádas-tónak hívták. 2004 óta természetvédelmi terület, a Szigetközi Tájvédelmi Körzet része, híres a tanösvényéről és a jókora madármegfigyelő tornyáról, ahonnan drón híján a legjobb rálátás esik a javarészt nádassal fedett, a 2026-os rendkívül száraz nyár ellenére is több szabad vízfelülettel rendelkező víztestre. 

Átfolyás a bányató és a holtág között.

A helyszínen némi problémát okozhat a Morotva-tó azonosítása, ráadásul a nevezéktan sem egyértelmű, ugyanis két külön víztestről van szó, egy "külsőről" és egy "belsőről", ráadásul a "külső" egy további részmedencére tagolódik. Ennek az az oka, hogy a dunaszegiek önszorgalomból egy helyi igényeket kielégítő kavicsbányát nyitottak a meander által közrefogott terület északi részén, amely a lefűződés előtt a Dunántúl egyre jobban elvékonyodó részét képezte. Ebből lett a "Belső-tó", a külső rész pedig maga a Duna meandere. A bánya, és az itt található legelők megközelíthetősége érdekében töltésút vezetett át a holtágon. A kavicsgödör nyitásának dátuma a történelem homályába vesz, a hivatalos megnyitó dokumentált esemény, szoros összefüggésben van a kezdő légifotóval. Az 1965-ös rekordhosszú dunai árvíz ugyanis elhúzta a bánya legalizálását. Az eseményről az árvíz levonulása után, augusztus 10-én így írt a sajtó:

"Tavaly gyakran lehetett látni műszerekkel felszerelt embereket a dunaszegi határban. Geológusok és más szakemberek vizsgálták heteken át a talajt, próbafúrásokat végeztek a földeken. Megállapították: hatalmas kavicsmezőre bukkantak. A mintavizsgálatokhoz meghívták az építőket és a betongyártás ismerőit is. Véleményük megegyezett abban, hogy kifogástalan kavicsot rejt az alig 15—20 centiméteres földréteg. Ha a tavaszi árvíz közbe nem jön, már régen megnyitották volna az új kavicsbányát. A víz azonban makacsul tartotta magát azon a területen, és csak a múlt hét végére szikkadt meg annyira a talaj, hogy a szakemberek a bányához vezető út helyrehozására, illetve létesítésére gondolhattak." [1]

A kavicsbányát a helyi TSZ üzemeltette, és az ellentétes érdekek miatt a két víztest kapcsolata nem volt problémamentes. Míg a holtág élővilágának az állandó vízszint volt ideális, addig a bányának a vízszint csökkentésére volt szükség, hogy a kavicsot minél gazdaságosabban ki tudják termelni. És ez néha "érdekes" esetekhez vezetett:

A Dunántúl egykori nyúlványa, amit két oldalról ölel körül a lefűződött kanyarulat.

Figyelem! Az alábbi történet nem a "Rátóti Legényanya" c. filmből van, hanem megtörtént eset 1972-ből: 

„Tulajdonképpen miattam száradt ki a dunaszegi morotvató. 1972-ben pártutasításra kötöttem össze a markológép kezelőjeként a bányatóval. A gond csak az volt, hogy félméternyi szintkülönbség miatt a morotvából kifutott a víz” - állítja Győri Lajos, aki akkor a téesz dolgozójaként társadalmi munkában vállalta a feladatot. 1972-ben forró nyár volt, s kissé leapadt a morotvató: egyik délután jégeső verte a víztükröt, s emiatt tele lett döglött halakkal. Két ember egy hétig tüzelte és ásta el a maradványokat. Kijött a párttitkár, téeszelnök, s törték a fejüket, mit tegyenek. Kitalálták, hogy nyissuk össze a bányatóval, hogy a halak úgy friss vizet kapjanak. Ez lett az én feladatom: kotrógéppel társadalmi munkában este végeztem a munkát. Már majdnem beesteledett: hagytam egy csíkot, gondolván, majd utoljára itt veszem ki a földet. Ekkor vettem észre, hogy körülbelül hatvan centiméternyi szintkülönbség volt a két tó között. Ömlött a víz a bányatóba, jöttek be a halak, habzott a víz. Reggel visszajöttem, addigra üres volt a morotvató innenső része." [2]

A természetvédelem és a gazdaság ellentétének a bánya bezárása vetett véget. 1996-ban már "régi bányaként" hivatkoztak rá [3]. A védetté váló terület rekultivációját a természet sikeresen elvégezte, az érintetlenül maradt vizenyős hátországból települtek vissza a ritka és különös nevű növények, melyek teljes listája a tanösvény tábláin olvasható. 

Kanadai aranyvessző telep a horgásztó közepén.

Végül egy újabb, tipikus természetvédelmi problémáról is érdemes szót ejteni. Minél közelebb van egy településhez egy adott természetközeli terület, annál nagyobb az igény arra, hogy ez "rendezett" legyen, hasznosítható legyen, és kiszolgáljon bizonyos helyi igényeket. Ez tipikusan nyírt füvet, kiirtott szúnyogot, a kilátást akadályozó dolgok eltávolítását, megközelíthetőséget és szemeteskukákat jelent. Dunaszegen ezt egy horgásztóval oldották meg a Morotva-tó területén belül, a tanösvényhez vezető úttól délre. Ez semmiben nem emlékeztet az eredeti nádas élőhelyre, ami ugyan keskeny sávban megmaradt a két oldalán, de az egész olyan érzést kelt, mintha ezt a tavat készen, helikopterről leengedve helyezték volna el az ős-Mosoni-Duna kanyarulatában.

A régi és az új Mosoni-Duna méretkülönbségei. 1930 körül.

Mégis, mekkora lehetett ez az Ős-Mosoni-Duna? Összevetve a Mosoni-Duna mai, szabályozott állapotával, a különbség szembeötlő. Már a lefűződött meander íve is egy jóval nagyobb ágról tanúskodik. Ez az ív nem egyforma szélességű, az arányokat összevetve ez a "mega" Mosoni-Duna a hurok nyakánál körülbelül 260 méter széles lehetett, ha azt vesszük, hogy a lefűződés után nem tágult, csak szűkült a meder. Van ennél szélesebb rész is, ahol a hurok visszafordul dél felé a szélessége jelenleg is meghaladja a 300 métert. Az első katonai felmérés idején, 1784-ben ez a holtág már lefűződött, a Dunaszeg-Győrladamér út már a mai nyomvonalán keresztezte a két medret. Ebben tehát nincs igaza a "Dunaszeg településrendezési eszközök módosítása" c. dokumentumnak, ahol ezt a lefűződést az 1800-as évekre teszik. Ugyancsak régi térképek alapján a dunaszegi szelvény közelében a folyószabályozás előtti Mosoni-Duna kb. 160 méter széles lehetett. Most, hogy Szlovákiában döntenek a Mosoni-Duna vízhozamáról ez a szélesség kb. 60 méterre csökkent. Jó kérdés, hogy ez a sorvadás folyamatos volt-e, vagy a bővizű, kisvizű periódusok időben váltakoztak.

Hogy el tudjuk képzelni, mekkora lehetett ez az ág; jelenleg az Öreg-Duna szélessége Szappal szemben a torkolatnál 220 méter, a bősi üzemvízcsatornáé pedig 300 méter. Önmagában, mindenféle fúrásminta, kormeghatározás és egyéb kutatás nélkül akár azt is mondhatnánk, hogy lehetett időszak, amikor a Mosoni-Duna a Duna (egyik) fő ága volt. Ennek a "mega" Mosoni-Dunának vannak hasonló méretű, nem biztos, hogy hasonló korú, és kevésbé szembeötlő szakaszai Győrújfalutól északra, vagy Sárás és Kisbácsa között, ahol a nádas szélessége ugyancsak eléri a negyed kilométert. Érdekes kutatási téma lenne ezen szakaszok összekötése, illetve a lefűződés korának meghatározása.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

[1] Kavicsbányát nyitnak Dunaszegen. Kisalföld, 1965-08-10 / 187. szám.

[2] Pártutasításra futott ki a víz a tóból. Kisalföld, 2008-01-28 / 23. szám  

[3] A régi kavicsbánya Győrladaméron. Kisalföld, 1996-06-08 / 133. szám 

Megdőlhet a csehszlovák LKV a Szigetközben?

Miközben az egész magyar Duna-szakaszon sorban és folyamatosan dőlnek meg a kisvízi rekordok, két felső-dunai vízmérce még tartja magát, ugyanis ezeknél még a 2026-os abszolút hidrológiai katasztrófahelyzet is eltörpül egy jóval nagyobb, de helyi jellegű katasztrófa, az Öreg-Duna 1992-es dunacsúnyi elzárása mellett. 

Az Öreg-Duna lezárásának végső fázisa Dunacsúnynál. (forrás)

Képzeljünk el egy tréfás kedvű embert, aki egy hajszárítóval megbuherál egy hitelesített meteorológiai állomást, és új hőmérsékleti rekordot állít be hatvan-hetven fokos anomáliával. A hőmérő csak egy mérőműszer, nem vizsgálja mi okozta a kilengést, mindössze dokumentálja az aktuális helyzetet. Valami hasonló anomália következett be a Szigetközben és annak tágabb környezetében, pl. a Mosoni-Dunán 1992. október 26-án, amikor egy egész ország nézte elborzadva (és a Dunának szurkolva), ahogy a haldokló Csehszlovákia teherautóinak végeláthatatlan sora borítja bele sziklarakományát a folyóba. A nagybajcsi és a gönyűi vízmércén azóta is ez a szomorú nap jelöli a valaha mért legkisebb vízállást (előbbin -53, utóbbin -93 centiméterrel), amikor a kisvizes időszak vízhozamának is csak fele jutott az Öreg-Dunába. Sem a 2018-as, sem pedig a 2026. évi rendkívüli kisvizes hidrológiai helyzet nem tudta ezt alulmúlni, bár van rá némi esély, hogy ez a rekord 2026-ban még megdőlhet. 

"Negatív Árvíz" 1992 ősz (forrás)

A TV közvetítés elkapcsolása után következett be a valódi hidrológiai és ökológiai katasztrófa. Az elterelt folyó elkezdte feltölteni az új tározót csehszlovák területen, eközben az Öreg-Duna medre a vízutánpótlás hiányában leürült, a lefolyó víz leszívta az összes mellékágakat is, kiszárítva az egész Felső-Szigetközt. Az Öreg-Dunán Rajkánál azonnal 1,5 métert esett a vízszint, Dunaremeténél 1 métert, Nagybajcsnál 1992. október 25-én, alapból kisvizes helyzetben még 71 centit mértek, másnap már -53-at, Gönyűnél ugyancsak egy nap alatt -5 centiről esett a vízállás -93 centiméterre. Ráadásul ez a két vízmérce még "jól" is járt, mert a bősi tározó feltöltése után a vízállás visszaugrott a normálishoz közeli szintre, mivel az üzemvízcsatorna visszatorkollása alatt helyezkedtek el. Az Öreg-Duna torkolat feletti vízmércéi tartósan negatív tartományba kerültek, Rajkán 1992 novemberében már -314 centi volt a vízállás, majdhogynem -3 méter a lezárás előtti helyzethez képest. Moldova György így írt a következményekről az "Ég a Duna" c. könyvében:

"1992. október végén a dunacsúnyi elzárás következményeként az irányadó magyarországi vízszintek jelentősen visszaestek. Rajkánál október 23-án plusz 33 centimétert olvastak le a mércéről, október 25-én mínusz tizet, 26-án mínusz 165-öt, november elsején pedig mínusz 270-et. Az elzárás helyétől távolodva ez a görbe ellapul, Gönyünél 88 centiméteres visszaesés mutatkozott, lejjebb egy fél méterrel csökkent a szint. [...]

A dunacsúnyi elzárás után a főág egy csapásra elvesztette vízkészletének 90–95%-át. Az addigi vízmagasság-jelzők szárazra kerültek és használhatatlanokká váltak, nem jutott idő szabályszerű új darabokkal kiegészíteni ezeket; alkalmi mércéket kellett elhelyezni, hogy követni tudják a „negatív árvíz” mutatószámait. Megfordult az áramlás korábbi iránya, a Duna valósággal leszívta a mellékágakat, vizük néhol a fenékiszapot is magával sodorva vágódott bele a Dunába, lehetett látni, hogy a sáros hordalék miképp tör utat magának a mederben. A talajvíz szintje néhány nap alatt két-három métert süllyedt a Szigetközben."

Az Öreg-Duna kiszáradó medre (forrás)

"Az idő akkor már október végére járt, a halak most is felvonultak a telelésre, szétszéledtek a mellékágrendszerben, hogy jó helyen és jó kondícióban érjék meg a tavaszi ívás időszakát és most a környezetükből egy csapásra eltűnt a víz. [...]

A Duna elterelésének első három hete után a szigetközi ágrendszerben elpusztult hal mennyiségét legalább 60 tonnára becsüljük. A fajösszetételt tekintve mintegy 80%-a vegyes fehérhal (keszegfélék, ezüstkárász stb.), míg 20%-ban nemeshal (süllő 10, ponty 5, csuka 3, harcsa 2%). [...]

A szigetközi ágrendszer halállományában keletkezett kár november 18-ig (az idézett feljegyzés kelte – M. Gy.) mintegy száz tonna. A víz további apadása, valamint a tél beálltával fenyegető lefagyás igen nagy értékű halállományt veszélyeztet közvetlenül, a rendkívül nehéz terep és az igen magas költségek miatt a kimentése nem megoldható.” Végülis a veszteség kétszáz tonnára rúgott.

Milliószámra pusztultak el a kis kőrákok, békák és édesvízi kagylók is. A bajokat növelte, hogy egyetlen illetékesnek sem jutott eszébe letiltani az üzemi jellegű halászkodást, az még két évig folyt, sok helyütt elektromos eszközöket is használva."

Mesterséges kisvíz és kiszáradó mellékágak a Felső-Szigetközben, 1993. április 25-én

Nagybajcs és Gönyű vízmércéje azt mutatja, hogy a közvetlen emberi beavatkozás sokkal nagyobb katasztrófát okozhat egy folyó életében, mint a közvetett, pl. az éghajlatváltozás. Hogy ez utóbbi mikor éri el az előbbi mértékét? Hamarosan kiderül, Nagybajcs vélhetően hamarabb, augusztus első napjaiban, majd utolsó vízmérceként Gönyű kapcsolja le a villanyt. 

Esztergom lefűződő zöld ága

 

Esztergomban 2026. július 27-én délután egy órakor dőlt meg a nyolc évvel korábbi, a mérések kezdete óta legalacsonyabb vízállás (lkv). Ilyen vízszint esetén kezd el lefűződni a Janus-arcú Prímás-sziget mellékága, a 3,5 kilométer hosszú esztergomi Kis-Duna. Az alapesetben (Magyarországon egyedül ezen a szakaszon) délről észak felé folyó ágban érdekes jelenségeket produkál a még mindig áramló víz, ami nem csak a főágból kap vékony köldökzsinóron keresztül némi vízutánpótlást, de az alsó, városi szakaszon három beömlő is táplálja. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Kis-Duna egyetlen természetes mellékvízfolyása, a Szentléleki-patak kiszáradt, legalábbis a torkolati zsilipen keresztül nem érkezik vízutánpótlás. 

Esztergomban sokáig a 2003. augusztus 30-án mért -2 cm volt a negatív rekord, ez dőlt meg 2018. október 25-én, ekkor -21 centimétert mutatott az esztergomi vízmérce. Az alábbi fényképes beszámoló idejére a vízszint tovább süllyedt, 2026. július 29-én késő délelőtt már -28 centiméter volt az új rekord, de azóta újabb három centiméterrel süllyedt, és az apadásnak még nem látni a végét. -28 centiméternél az esztergomi Kis-Dunának volt némi kapcsolata a főággal a felső (déli) csúcsnál, és valamivel jobban nézett ki helyzet a felső torkolatnál, a Várhegy tövében, de ez a kapcsolat ezekben a napokban teljesen meg fog szűnni. 

A Szent Erzsébet híd alatti szárazulat, normál irányú átfolyással

Moszat-csóvák rajzolják ki a normál vízáramlási irányt a Szent Erzsébet hídtól délre.

Moszat, kavics és kristálytiszta víz a jachtkikötőnél.

Tipikus, őserdei hangulatú Kis-Duna ártéri kúszónövényekkel.

A zöld ötven árnyalata.

Megfeneklett, partra vetett moszat-tutaj.

Mederszűkület a Szentléleki-patak torkolatánál, terjeszkedő szárazföldi lágyszárúakkal.

A Prímás-sziget felső (déli) csúcsa, balra az árapályjelenségeket mutató torkolati szűkület.

A Prímás-sziget főági kavicszátonya zöld telepesekkel.

Pionírnövényzet felülnézetből.

Annak ellenére, hogy a prímás-szigeti mellékágat régen kotorták, meglehetősen egységes képet mutat, a nyílt vízfelület szélességét (5-8 m) és mélységét (50-60 cm) tekintve. Áramlási szűkület, ahol csak keskeny csatornában csordogál a víz, mindössze néhány helyen figyelhető meg a három és fél kilométeres szakaszon. A legtöbbet fotózott szárazulat a Szent Erzsébet hídtól északra található, emellett strandfürdő kiömlőjénél is szűkebb a meder. A déli, természetes szakaszon is vannak ilyen szűkületek, például a déli szigetcsúcsnál, ahol egy elhaladó hajó által keltett hullámzás is meg tudta fordítani a vízáramlás irányát, a Szentléleki-patak torkolatánál a patak által szállított hordalék halmozódott fel, és van egy további szűkület az ÉDUVIZIG gátőrházánál is. Utóbbi két szűkületnél a fényképek készítésének idején a normál folyásiránnyal ellenkező irányba, azaz dél felé mutatkozott vízáramlás. Várhatóan ezek a szűkületek hamarosan eltűnnek, ugyanis az esztergomi árvízvédelmi beruházásokkal párhuzamosan kotorni fogják ezt a medret, eltüntetve azt a moszat-telepek által dominált élénkzöld biomasszát, ami különösen szépen mutatott a szerves hordalék utánpótlás teljes hiánya miatt kristálytisztává váló Kis-Dunában. 

Pionírok a Luppán

 

Budapest LKV: 

51 cm 1947. november 6. 

33 cm 2018. október 25. 

28 cm 2026. július 28. délelőtt 11 óra*

*Közben apad tovább a Duna.

Figyeljünk a növényzetre!

A 2018. évi dunai kisvízzel szemben 2026-ban nem érdemes helyzetjelentést és képriportot írni a Duna kisvizeiről. Egyrészt nincs kapacitás rá, másrészt, ezzel összefüggésben nem látni a végét. 2018 őszén egy fokozatos apadás után a Duna elérte a mélypontot, majd a vízszint emelkedésnek indult. Most, 2026 júliusában az ember leírja, hogy Baján megdőlt a kisvizes rekord, aztán ugyanezt leírhatja 9 nappal később is, és azután minden egyes nap. Vagy másnap. Ráadásul ez csak egy vízmérce a sok dunai közül, amit figyelni kell minden egyes nap. Bár a blog formátum változatosabb lehetőségeket nyújt, túl sok értelme lenne háromnaponta megírni ugyanazt a hírt minden egyes vízmércéről. 

Talajvízforrások az Ebihalnál, a budakalászi oldalon.

Ahogy várható volt, 2026. július 28-án megdőlt a budapesti negatív rekord is, ami a vízmérce központi helyzetét tekintve a legfontosabb hír lesz. Csakhogy a Velencei-tó példáján okulva ez a hírérték hamarosan meg fog szűnni. Amióta a Velencei-tónál az 53 centis vízállás, ki emlékszik rá, hogy mikor, megdőlt, azóta minden egyes nap csökken a vízszint, és ennek a csökkenésnek ott sem látni a végét. Pillanatnyilag az agárdi vízmérce 33 centimétert mutat. Ha tippelni kellene, a magyarországi vizeken október végéig ez az abszolút hidrológiai katasztrófa lesz. De ne legyen igaz.

Süllyed a vízszint. Követik a lágyszárúak. Követik a fásszárúak. Hízik a sziget.

Remek alkalom a naiv módon rövidre tervezett csónakbeeresztők meghosszabbítására.

Tipikus Luppa-sziget.

Pionírok, irány a híd!

Távolodnak a lépcsők a parttól.

Terjeszkedés észak felé.

Megnyílik a tér az ártéri ligeterdő számára.

Pontszerűen azonban érdemes kilátogatni a Duna ismeretlen, vagy éppenhogy kitüntetett helyszíneire, megfigyelni az egyre hosszabb kisvizes periódusok nyomán meginduló változásokat. A Luppa-szigeti képek fél nappal az új negatív rekord előtt készültek, 2026. július 27-én délután 14-15 óra között, 35 centiméteres vízállásnál. A nyaralókkal beépített sziget esetében a jelszó a "Figyeld a növényzetet!" lehetne. No nem az iszapban haldokló hínárt elsősorban, hanem a zátonyokon kisarjadó pionír növényzetet, ahogy óvatosan követik a visszahúzódó Dunát, figyelve, biztonságos távolságban megállva, majd újabb lépéseket téve a számukra megnyíló iszapos, homokos, kavicsos térszíneken. Magjaikat vélhetően a tavaszi kisebb árhullám rakta le apadáskor. A félreértések elkerülése végett, ez a folyamat, a meder szűkülése nem csak itt zajlik, de a Duna teljes szakaszán.

Sok helyütt megfigyelhető, hogy a legmagasabb vízálláskor lerakott uszadék helyén vízszintes sávban szökkentek szárba a magoncok. A Luppa-szigeten ez a folyamat elsősorban a csúcsokon szembeötlő, de a sziget két oldalán épített, mostanra a semmibe lógó csónakleeresztő rámpák alsó végét is kezdik lehagyni. A kavicszátonyok világos bézs színe lassacskán zöldbe fordul, és tartós vízborítás nélkül vélhetően így is fog maradni. A terjeszkedő zöld határ pedig nemcsak üledékcsapdaként szolgál, de egyben kirajzolja a klimatikus okokból alaposan megnagyobbodott sziget új körvonalát. Ez a változás természetesen nem lineáris, hanem periodikus; amennyiben egy tartósabb vízállás mégis megfullasztja ezeket a csemetéket, a következő, várhatóan hosszabb kisvizes periódusban újra nekilátnak majd a zátonyok meghódításának. 

Mederből mező, mezőből erdő

Szépen csendben kimúlt Vác legdélebbi szigete, az Égető-sziget. Ennek nincs köze a 2026-os rendkívüli kisvizes időszakhoz, illetve a június végi szárazsághoz, az itteni növényzet néhány hervadó zöldjuhartól (úgy kell neki, eleve inváziós özönnövény) eltekintve rendben van. Az amúgy is sekély medrében 1970-es években a felső részénél megépített keresztgát nyírta ki. Haldoklásának utolsó fázisát a Dunai Szigetek blog évről-évre dokumentálta, ugyanis a 2011-ben még tágas, iszapos, kisvizes mederrészekben a szemünk láttára, rendkívül gyorsan zajlott le a pionírnövények szukcessziója.  

A keresztgáttól északra megmaradt mederrészben már térdig ér a keserűfű és derékig a nád.

Eltűnt a gát alatti utolsó dagonya.

A főági oldalon is zajlik a szukcesszió,
az Égető-sziget már felismerhetetlen északi csúcsánál.

Jókora kavicszátony-félsziget nőtt ki a sziget oldalából.

Július végi avarhullás az Égető-sziget még felismerhető déli csúcsánál.

Kilátás a Váci-Dunára.

Mederből mező.

Mezőből erdő.

Egykori mellékágában még négy éve is voltak nyílt mederrészek, amiket még nem hódított meg a növényzet, mostanra ezek teljesen eltűntek a keserűfű tengerben. Ugyan bedőlt fák környezetében a gyorsabb feltöltődés miatt már három helyen keresztben is beerdősült a holtág, mostanra azonban a nyílt, keserűfüves mederrészekben is megkezdődött a facsemeték terjedése. Ennek elsődleges oka, hogy egyre ritkábban kerül Duna-víz a holtágba, és a vízborítás tartósságának csökkenése miatt a fák gyökerei már nem fulladnak meg. Derékig érő nyár, fűz, zöldjuhar csemeték jelzik, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan, és a nyílt mederrészek eltűnésével a holtág életében egy új szakasz kezdődik, amikor a lágyszárúakat felváltják a fásszárúak. Ennek dokumentálása a nyílt terek eltűnése miatt egyre bonyolultabb lesz.

Az égető-szigeti holtág feltöltődése képekben:

2010. április 18. 

2011. április 20. 

2011. április 21. 

2015. május 28. 

2016. február 3.

2020. november 11.

2022. október 31.

Az új "magyar Vaskapu"

Kicsit laposabb, kicsit rövidebb, de a miénk. 

A változatos méretű és összetételű zátonyokból álló helyszín tökéletes válasz arra a kérdésre, hogy hová menjünk a több mint 2800 kilométer hosszú Dunán, ha a legérdekesebb kisvízi felszínformákra vagyunk kíváncsiak, és már unjuk az Ínség-sziklát és a Margit-sziget déli csúcsán hemzsegő katasztrófaturistákat. Valószínűleg a "magyar Vaskapu" Dunaföldváron hasonló turistalátványosság lesz, figyelembe véve a hidrológiai trendeket.  

A borzalmas hasonlat alapját az alábbi fénykép adja, amely elsőre beugrott a fenti látvány kapcsán. Az Al-Dunához hasonlóan megvan itt is a sziklák között örvénylő folyó, a jól felismerhető, veszélyesnek tűnő sziklazátonyok, amelyekre a pionírok előszeretettel kapaszkodnak föl. Csak a csónakos és a háttérben magasodó hegyvonulat hiányzik, de a fanyalgók figyelmét fel lehet hívni rá, hogy Dunaföldváron, a jobb parton egy tekintélyes magasságú és meredekségű löszfal emelkedik, vízállástól függően 50–60 méterrel a Duna szintje fölé, ami kapcsolódik néhány zátony eredetéhez. 

A dunaföldvári zátonyok keletkezésük alapján (első ránézésre) három kategóriába sorolhatók. Az első, legunalmasabb kategóriába tartoznak a legnagyobb sziklák, ezek vélhetően a folyószabályozási művek építése során szándékosan vagy véletlenül kiszórt felesleges kövek, ugyanis ezen a szakaszon (is) nagyszabású munkálatok folytak, a dunaföldvári kanyarulat biztosítása létfontosságú volt a híd alatt, mivel a Duna kanyarulatfejlődése a földtörténeti múltban kettévágta az Öreg-hegyet, és oldalazó eróziójával folyamatosan fenyegette a löszfal állékonyságát. 

A második kategória hasonlóan unalmasnak tűnhet, ugyanis ilyennel sok más helyen is találkozni. A kavicsból felépülő zátonyok elsősorban a Bölcske felé eső távolabbi szakaszon fordulnak elő, méghozzá elég széles sávban, melynek csak egy kisebb része bukkan a víz fölé. A löszfalból származó mészkonkréciók, közkedvelt nevükön löszbabák teszik változatossá a dunai kavicsokat. A kavicsos szemcseméret-tartomány Paks felé egyre kisebb részét teszik ki a hordalék összetételének, de ebben a kanyarulatban a sodrás miatt szinte kizárólagosak. 

A harmadik kategória a legizgalmasabb. A mederben meglapuló, többnyire vékony kavics és löszbabarétegekkel fedett agyagpadok vélhetően a kanyarulatfejlődés által lebontott Öreg-hegy "gyökerei". A lösz egy finom szemcsés, jellemzően szél által felhalmozott jégkorszaki üledék, amely ha például alámosódás miatt beleomlik a Dunába, az anyagmennyiség egészét a folyó igen gyorsan elszállítja. Hátramaradnak belőle a legnehezebb mészkonkréciók, valamint az az ellenállóbb agyagréteg, amin annak idején a lösz felhalmozódott. Érdemes lenne ezeket az agyagpadokat megvizsgálni, de vélhetően a Pannon-tóban leülepedett üledékrétegekről van itt is szó.

2026. július 18-án délelőtt 10 órakor a dunaföldvári vízmérce -198 centimétert mutatott, enyhén emelkedett a vízállás az előző nap, július 17. óta, amikor négy centiméterrel megdőlt az addigi -199 centiméteres negatív rekord. A -203 centiméteres új LKV nem csak a pillanatnyi adatpont miatt érdekes a számunkra, de folyamatában is. Ez a minusz két méteres vízszint egyben meg is magyarázza, hogy régi térképek miért nem ábrázolták soha ezeket a zátonyokat.  

A dunaföldvári vízmérce "sempontjának", azaz 0 pontjának kijelölése idején ezek a zátonyok még legalább másfél méter mélyen voltak a Duna legkisebb vízszintje alatt, azaz soha nem kerültek a felszínre, régi térképek tanúsága szerint még hajómalmokkal is lehetett őrölni fölöttük. Csakhogy azóta a Duna kisvízszintje két métert süllyedt, ami azzal járt, hogy ezek a láthatatlan mederformák egyre többször látszódtak a víz mélyén, majd az utóbbi évtizedekben kezdtek rendszeresen elő is bukkanni, mind nagyobb és nagyobb kiterjedésben. Ami meglehetősen rossz hír a hajóforgalom számára, ugyanis ez a sziklás-agyagpados-kavicsos terület nagyjából a meder feléig benyúlik, nem véletlen, hogy 2025-ben két hajó is megfeneklett Dunaföldvárnál.

Érdekes párhuzam, hogy miközben az al-dunai sziklazátonyokat a Széchenyivel kezdődő folyószabályozás és a román-szerb duzzasztómű tüntette el, az új magyar Vaskaput éppenhogy a folyószabályozás hozta létre, azaz felszínre. 

Új zátony Vácon

Kedves Duna, eszik ön rendesen? Kilátszanak a bordái. Hé, várjon csak, mintha legutóbb, amikor ilyen helyzetben volt, ez a borda még nem volt itt! Kicsit bizonytalan a beteget vizsgáló orvos, ugyanis a páciens 2018 őszi leletei között nem találni erre vonatkozó feljegyzést.

A váci révalatti Zenepavilon-zátony.

2026. július 14-én este hat óra körül, amikor mindössze 16 centiméterre voltunk a valaha mért legkisebb vízállástól (LKV) a váci Dunán, egy új kavicszátony látványa fogadta a váci Korzón sétálókat, kerékpározókat. Mivel a kövek között gyökeret vert fűzeket és egyéb ártéri növényeket nemrégiben szinte teljes egészében kiirtották az új zátony látványa sokak számára teszi nyilvánvalóvá azt az abszolút hidrológiai katasztrófát, ami az egymás után kiszáradó állóvizeink és patakjaink révén állandóan uralja a napi híreket is. Az újonnan előbukkant zátony a városi környezetben számos kíváncsi embert (pejoratív kifejezéssel katasztrófaturistát) vonzott, remek alkalom nyílt régen vízbedobált tárgyak után kutatni. 

Kisvíz, nagy zátony.

Az új zátonyt elhelyezkedése alapján hívhatnánk Révalatti-zátonynak, vagy Zenepavilon-zátonynak. Fő, ennél a vízállásnál a víz fölé emelkedő, tömege ugyanis a Zenepavilonnal szemben található, de a kavicszátony a sekély vízben egészen a váci révállomásig, legfeljebb térdig érő vízben bejárható volt. Dél felé viszonylag gyorsabban mélyült a víz, azonban észak felé a vízimadarak, sőt a vízből éppenhogy kiálló nagyobb kövek is jelezték, hogy ezen a részen alig pár centiméteres vízszintsüllyedés már jelentősen meg tudja növelni a zátony kiterjedését. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a Duna az LKV értékig csökken, a zátony még mindig egy keskeny és sekély víztest választaná el a kiépített parttól.

A zátony elhelyezkedése a váci Szent Anna templomhoz képest

A zátony viszonylag lapos, magassága helyszíni becslés alapján nem volt magasabb fél méternél a Duna aktuális váci vízszintjéhez (-40 cm) mérve, tehát valószínűleg 0 ± 10centiméteres vízállás környékén válik láthatóvá. Ez vélhetően egy pillanatnyi állapot, a következő rekordközeli kisvizes időszakra ez tovább nőhet. Amennyiben sikerülne minden kétséget kizáróan megbizonyosodni róla, hogy a nyolc évvel korábbi kisvíznél még nem volt látható, annyiban a zátony szintjének csökkenését ki lehetne zárni.

A zátony meglehetősen lapos északi csúcsa

Idén vélhetően több hasonló zátony is előbukkan a Dunából, ezért járjon mindenki nyitott szemmel a Duna mentén és szóljon ha ilyen mederformákra bukkan. Ugyancsak jó lenne, ha sikerülne fényképpel bizonyítani a váci zátony 2018-as létét/nemlétét.  

A vízállás-előrejelzések szerint a zátony 2026. július 15-én, azaz ma éri el majd a legnagyobb kiterjedését -46 centiméteres vízállásnál, utána egy kisebb árhullám borítja el, remélhetőleg a lehető leghosszabb ideig.