A Rába torkolatnál

Bármilyen meglepő, így nézett ki a Rába torkolata, amikor a minap ellátogattam oda. A kép nem manipulált, valóban a Rába és a Duna összefolyásánál készült.

Csak éppen nem a folyó torkolata látszik, hanem a pataké. És nem Győrben a Püspökvár alatt járunk, hanem Ercsiben a Belváros és Tótlik településrészek között. Elmondható tehát, hogy a Dunának két jobbparti mellékvizét hívják Rábának. 

A Rába-patakról jobbára csak az Ercsin élők hallottak ezidáig, de valószínűleg ők sem szenteltek neki túl sok érdeklődést. A patak ugyanis keskeny, még horgászni sem lehet benne. Sőt víz is csak eső után csörgedezik benne, völgye a város fő csapadékelvezető csatornája.

A Rába patak vízgyűjtője és szintvonalak alapján nyomozható völgye

A Rába-patak Pest és Fejér megye határán halad, tektonikailag előrejelzett völgye követi a Mezőföld szerkezeti vonalait, melyet az ÉÉK-DDNY csapással lehet jellemezni. Ebben az irányban haladnak a hegységek irányából érkező nagyobb vízfolyások, mint pl. a Váli-víz vagy a Szent László-patak.

Mivel patak, térképeken kék vonallal jelölik. Azt, hogy honnantól kezdve rajzolják be önkényes döntés, többnyire régebbi térképek adatait használják föl. Ha 2013. november 22-én kellett volna terepi szemlével felmérni a patak hosszát ez a kék vonal talán csak az ercsi Nagyhídig tartana. A csapadékos idő ellenére a település északi határán átívelő hídnál nem volt víz a mederben. Eróziós völgye térképeken 5,35 kilométer hosszúságban követhető az M6-os autópálya és a 6-os út között elterülő földekig. Alsó szakasza erőteljesen bevágódott az Érd-Ercsi hátság Dunára leszakadó magas löszplatóba.

Vízgyűjtő területének kicsinysége - mindössze 13 négyzetkilométer - okozhatja a vízhozambeli ingadozást. A vízgyűjtő alsó - burkolt városi - szakaszán jóval nagyobb a lefolyás, mint a felső szakasz mezőgazdasági területein. Vízgyűjtőjének legmagasabb pontja 160 méter körül van a Százhalombattai Olajfinomító területén.

 

Ercsi városában (korábban mezőváros, 2000 óta "igazi" város) négy híd ível át a Rába-patakon. Közülük a legnagyobb és legrégebbi a Csokonai és Damjanich utcákat összekötő ún. Nagyhíd. Igencsak rossz állapotban van. A pergő vakolat alól előbukkan a szétfagyott, foghíjas téglaszerkezet. A patak felett átívelő boltívek tetejénél megkopott kőtáblák állítanak emléket az alkotóknak. A nyugati oldalon lévő valamivel jobban olvasható:

MIHULA J. BARNAFY B. MÉRNÖKÖK TERVE UTÁN 1869

Keleti oldalán a "GÁBOR" felirat mellett csupán a nyugati oldalival megegyező évszámot tudtam kibogarászni. Talán akad egy helybéli olvasónk, aki fel tudja idézni az egész szöveget.

 

A Rába-patak alsó szakaszán már megjelenik a nyílt vízfelület. Házak között húzódó mély völgyében érkezik meg a Szigetújfalura vezető révállomáshoz.

 

Torkolata a 1613,5 folyamkilométernél található, ott ahol a kövezett rakpart elvégződik. Ott, ahol kövek és sűrű növényzet között eléri a Dunát, a gödi oligocénhez nagyon hasonló agyagrétegek bukkannak elő a vékony kavics alól.

1963 - Az év amikor utoljára fagyott be a Duna

  

Habár évről évre minden télen jelennek meg jégtáblák a Dunán, már elmúltak azok az idők, amikor kemény jégpáncélon lehetett közlekedni akár hónapokon keresztül a két part között. Manapság már nem fenyeget annak veszélye, hogy a folyó teljes szélességében beáll a jég. De talán még emlékeznek az idősebbek, az utolsó ilyen alkalom éppen 50 éve, 1963 telén történt. Ezt a történelmi pillanatot Gallé Miklós nagy szerencsénkre fényképezőgépével megörökítette. Nézzük hát hogyan nézett ki a Duna, azon a télen amikor utoljára fagyott be!

(az írás eredetileg a 2013 novemberi (24. évf. 11. szám) Gödi Körképben jelent meg)

 

Bara István: A befagyott Duna Budapestnél, 1963

 

Régebben nem volt ennyire ritka jelenség a befagyott Duna mint manapság. A folyószabályozás előtti sekélyebb, szigetekkel tarkított medrében a lassabban hömpölygő víznek megfagyásához nem kellett olyan tartós és extrém hideg mint a mostani beszűkített és kimélyített mederben folyó víznek. Elég volt annyi, hogy huzamosabb ideig fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. A Dunán zajló jegesedést azonban a parton élők mindig baljós előjelnek tekintették. Tavasszal ugyanis, amikor beköszöntött a többnyire nyugat felől érkező enyhébb idő, megindult a jégzajlás. A nyugatról érkező jégtáblák azonban a Kárpát-medencében többnyire még jégpáncélt találtak, ezért egymásra torlódtak és visszaduzzasztották a folyót. Ha elég víz gyűlt össze a megnövekvő nyomás hatására a jégtorlasz megemelkedett és továbbúszott - rendszerint minden útjába kerülő dolgot letarolva - egészen a következő akadályig, ami lehetett sziget, épület, erdő stb., ahol aztán megint fennakadt. Ez történt 1775-ben a Gödi-szigetnél, amikor Vác alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a jeges Duna és 1838-ban Pest-Budán, amikor báró Wesselényi Miklós az árvízi hajós nevet kapta. Pest-Budát azonban a közkeletű vélekedéssel szemben nem a jeges ár, hanem a Csepel-sziget csúcsán megrekedő jégtorlasz mögött több emeletnyi magasságban felduzzadt víztömeg pusztította el.

A befagyott Duna mindig megkönnyítette az átjárást a két part között, ennek azonban sokszor látták kárát a túlparton élők. 1241-42 telén a tatárok csak a befagyott Dunán átkelve tudták elpusztítani az addig megkímélt dunántúli vármegyéket. A történelem során számtalanszor dübörgött át hadsereg az egyik partról a másikra a vastag jégpáncélon keresztül. Szarmaták és germánok törtek rá meglepetésszerűen Pannóniára, később avarok, magyarok, és kunok érkeztek, kiknek páncélos lovait, társzekereit is elbírta a vastag jég.

Beáll a jég Gödnél

A természetföldrajzi kitekintés után térjünk vissza a gödi helytörténethez! 1963 februárjában olyan hideg tél volt, hogy Göd és Szigetmonostor, valamint Surány között megindulhatott a gyalogosforgalom a befagyott Dunán keresztül. Alsógöd és Horány között a hatóságok - nyilván a jég vastagságának alapos vizsgálata után - kijelöltek egy kacskaringós útvonalat, ahol biztonságosnak ítélték meg a jég vastagságát. Felsőgödön a jégen letaposott hó mutatta az irányt az átkelők számára. Az ösvény itt is a kompkikötőtől indult és szemben a Surányi csárdához vezetett. Nagy szükség volt erre, ugyanis a zajló Duna miatt leálló kompok hiányában a szigetmonostoriak, surányiak és horányiak csak hatalmas kitérővel, Tahitótfalu irányában tudtak volna eljutni a fővárosba.

Amikor Gödön elterjedt a hír, hogy beállt a Duna először a korcsolyázók lepték el a befagyott folyót. Sok visszaemlékezést meghallgatva legtöbb embernek ez jutott eszébe először. Ők eleinte nem merészkedtek messzebb a partmenti zónától. Aztán a bátrabbak egyre messzebb gyalogoltak be a beállt jégtáblákon, majd miután az elsők átértek a túloldalra egyre többen követték őket. Volt aki a kerékpárját is vitte magával. Bár keringtek hírek arról, hogy lovaskocsi is átment a túlsó partra valószínűleg a bicikli lehetett a legnehezebb szerkezet amellyel ember a jégre merészkedett, ekkoriban ugyanis még nem volt szokás Hummer-ral a jégre hajtani.

A nagy hideg ellenére a Duna nem fagyott be teljesen. A Gödi-sziget két sarkantyúja mellett a szigettel párhuzamos tengellyel - mint egy jégmezőn csillogó tó - hosszú, nyílt vízfelület húzódott. A sarkantyúk miatt felgyorsuló vízáramlás miatt maradhatott ki ez az "oázis" a végtelen jégmezőből, ahol a vízimadarak is otthonra leltek. Arrafelé nem volt tanácsos elkóborolni, viszont ettől mintegy 100 méterrel feljebb Felsőgödön, és lejjebb Alsógödnél is megindulhatott a gyalogosforgalom. Sokaknak a befagyott Duna élménye egy életre megmaradt.

 

  

Fagyás után zajlás

A két part közti kapcsolat viszonylag hosszú ideig állt fenn, január végétől (amikor beállt a zajló Duna) február végéig (amikor újra megindult a zajlás). Az enyhébb idő beköszöntével márciusban megindult a zajlás. Az addig egységes jégpáncél először elvékonyodott, aztán a vízmozgás hatására balatoni rianáshoz hasonló hanggal töredezni kezdett. A jégtáblák lassan megindultak folyásirányban lefelé. A zajló jégtáblákat szabályos kerekre koptatták az egymással való sorozatos ütközések. Így forgácsolódtak szét, mígnem legvégül beleolvadtak a Dunába.

Ott, ahol a Fegyveresi-szigettel szemben a felsőgödi parton futó kőszóráshoz szorul a Duna sodrása, hatalmas tömegben sodródtak partra ezek a jégtáblák. Gallé Miklós március 14-15-én készült képein jól látszik, hogy az egy tömbbé összefagyott tömegük elérte három ember magasságát. A felsőgödi bástyáktól délre húzódó partszakasz mellett az akkor még fiatal füzessel borított északi szigetcsúcs volt a jégtáblák fő felhalmozódási helye. A Gödi-szigeten Bátorfi József figyelt meg a képeken látható méretű jégtorlaszokat.

Zajlás felülről: a Duna Gödnél 1985. január 17-én

Sétálunk-e még át a szigetre száraz lábbal?

1963 óta több kemény tél is volt Gödön, talán a legnagyobb 1985-ben, és többször is úgy tűnt már, hogy a zajló Duna végül beáll, de mindezidáig elmaradt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jövőben többé ne is számítsunk ilyesmire. Bármikor előfordulhat egy olyan rendkívüli hideg időszak, amikor befagyhat a Duna. Talán nem egyedül reménykedem benne, hogy egyszer még megélem azt, ami csupán a szüleim, nagyszüleim korosztályának adatott meg; száraz lábbal átsétálni egy jégmezőn a Szentendrei-szigetre.

Amennyiben valakinek van odahaza fényképe, vagy más emléke az 1963 késő telén befagyott és zajló Dunáról, kérjük írjon a Gödi Körkép címére!

Írta: Szávoszt-Vass Dániel, fényképezte Gallé Miklós, légifotó: ARGOS Távérzékelés archívuma

Tehenek, birkák és őzek a Kecske-szigeten

A Kecske-sziget Tahitótfalutól északra kissé olyan, mint egy problémásabb család kamaszodó lánya. Mindenki ismeri, de amikor egy fényképet kellene róla előkotorni a buszon, hogy megmutassuk egy ismerősnek, egy darabot sem találni. Mintha durcásan ollóval kivágta volna a családi albumból: lemaradt az árvizes légifotókról, eltűnt a Duna Mappáció szelvényei közül és nincs rajta semelyik dunás légifotómon. Amikor meg számon kellene kérni rajta, hogy hová tüntette el a képeket, kiderül, hogy ő maga is eltűnt.

Cirpi római tábora (fákkal övezettterület balra) és a Kecske-sziget (a távolban) fotó: Kurdi Imre

Azaz, hogy megvan, de már rá sem ismernénk.

Komolyra fordítva a szót a Kecske-sziget a Szentendrei-sziget két ágának legnagyobb területű szigete volt valamikor régen. És mint ilyen komoly értékkel bírt. Olyannyira, hogy egy 1318-as oklevél is megemlíti. Ekkor a veszprémi püspök a Kecske-szigetet és egyéb rosd-szigeti (így hívták régen a Szentendrei-szigetet) birtokait elcseréli Károly Róbert királlyal, aki a Csák Mátétól alig négy éve elfoglalt Visegrád vár uradalmához csatolja. 

A középkor folyamán a Szentendrei-sziget északi része még sokkal sűrűbb településhálózattal rendelkezett. Tótfalu és Kisoroszi mellett a Pankúti-dombokon állt Szentpéter, Váccal szemben Torda és valamivel északabbra Szentgyörgy. Dunabogdánnyal szemben pedig Bogdánréve. Szentpéter és Torda minden bizonnyal templomos helyek voltak, néhány papjukat név szerint is ismerni. A török dúlás révén helyrehozhatatlan károkat szenvedett a Szentendrei-sziget településhálózata és az elpusztult falvak lakossága Tótfaluba költözött olyannyira felduzzasztva a lakosságot, hogy 1686-ban még Ceglédnél is többen laktak itt.

A Kecske-szigetről az első komolyabb leírás 1826-ból származik, Melczel János mérnök tollából, aki a Duna Mappáció felmérés keretében készítette el jegyzeteit. A nyelvújítás kora előtti magyar hidrológiai szakszöveg már-már irodalmi kuriózumnak számít:

"A Totfalussi kissebb Duna ágát adja elő ezen Tábla a Tekintetes Pest Vármegyében helyheztetett Kamaralis faluk’ Bogdán és Tótfalu határain. Ezen Duna ága itt is a hajókázásra igen alkalmatos, elég magas tiszta és erös partjai és mély agya van, a jobb partján pedig jó vontató út vezet. Sem a nagy sem a kis viz’ állapotja akadályoztatja ugyan a hajokazást, de nagy árvizkor a lapossabb partokon gázoltatni, és az ezen a Táblán alól és felöl több fokokon által usztatni kell; melly okok miatt a hajok inkabb a Wátzi Dunára kerülnek. Leg kissebb vizkor pedig a Ketske Sziget elött valo nagy kerek lapos zátony annyiba akadályos, hogy a hajoknak tavol a vontato erötöl a keskeny sebjén hirtelen kanyarodni kell, a viz’ sebje a felsö Tábla végén a Duna közepét tartja, alább a Ketske sziget felé hajlik onnan pedig a kerek zátonyt meg kerülvén a jobb part alá fordúl. A Jobb Duna partja a felsö Tábla végén alatson, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal elegyes földböl álló. Alabb a jobb Duna partja magassabb a leg nagyobb viznél, meredek, keveset szakadozó, iszapos karajú fekete homokos agyaggal vegyes földből álló. Azon alol a jobb Duna partja közepszerü magassagú, meredek, keveset szakadozó, iszapos karaju, barna homokos agyaggal vegyes földböl álló, a nagy árviztöl tsak a közel lévő partos földekig öntödik el.
A vár hely alatt a jobb Duna partja alatsonabb, meredek de nem szakadozó, iszapos agyaggal vegyes földböl álló. A jobb part mellett való Földeken hoszszan tartó partok vannak, mellyek közott a nagy ár viznek járása van. A bal Duna parttol egy keskeny ág által el választva van a ketske sziget, mellynek észak kelleti partja meneteles bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A mellette való partos föld a leg nagyobb vizzel egyeránt magos, a déli part felé ereszkedik. A ketske sziget déli partja alatson kis helyen szakadozó többnyire bokrokkal és náddal be nött, barna agyagos földböl álló. A bal Duna partja ezen a Táblán tsak a ket kelleti szegleteken jelenik meg, mellynek felsején a bal Duna partja meredek de nem szakadozó, barna agyagos földböl áll; az alsó szegletén való bal Duna partja meredek szakadozó közepszerü magassagu, barna homokos agyaggal vegyes földböl áll."

Melczel János, Tótfaluba den 25t Juny 1826

Eszerint a Kecske-szigeten kétszáz éve nem nőtt más mint bokor meg nád. Melczel János leírása elsősorban a hajózás tükrében részletezi ezt a Duna-szakaszt, leírja a kisvízi meder zátonyait és ismerteti a parti vontatóút paramétereit. Valamint érinti a "vár hely alatt" kifejezésben a - mai napig feltáratlan - jobbparti római erőd romjait, melyet akkor már 1400 éve nem Cirpinek hívtak. Átellenben a Pankúti-dombok legmagasabb pontján is állt egy római őrtorony, régészek feltételezése szerint közöttük fahíd ívelt át a Dunán.

Szigorúan őrzött szigetek

Aki ma látogatna el a szigetre komoly akadályokba ütközik. Mivel a Duna-Ipoly Nemzeti park része, ráadásul szigorúan védett vízműterület az egész, az illetéktelenül belépő az agyonlövést kockáztatja. Sorompó, betonakadályok, tábladzsungel, vasfüggyöny-szerű kerítés, őrtorony - az osztrák határ nézhetett így ki 1957-ben. Pedig ez csak a Kecske-sziget, mely már régóta csak nevében sziget.
  

Mivel egy sziget mellékágának feltöltődése nem megy egyik pillanatról a másikra, könnyű megtalálni. A szigetre vezető műút alatti áteresz jelzi, hogy az ember néhanapján még számít benne vízmozgásra. A könnyű megtalálni pedig arra nem vonatkozik, hogy szinte áthatolhatatlan szedresen, kökényesen és galagonyáson kell keresztülverekedni magunkat, ahol még vihar által letördelt ágak és fatörzsek is nehezítik a kíváncsi természetjáró dolgát. Sokkal inkább a morfológiára. Én kerékpárral jártam végig, másnak ezt a módszert nem ajánlanám.

A parti oldalon egy tehenek által lakott karám kerítése látható, mely megakadályozza, hogy a legelőn keresztül kerüljük meg az ártéri dzsungelt. A szigeti oldalon pedig az ártéri nyáras és a telepített nemesnyáras között húzott vasfüggöny. Így nem volt más hátra, mint végigcuppogni az esőtől felázott iszapos avarban. A mederben ugyan van néhány tisztás, de alapvetően úgy benőtte az erdő, hogy légifotóról csak egy erdősáv látható.

Már kétszáz éve is keskeny mellékágról beszélhettünk, de akkor még legalább volt benne víz. Tévednénk ha azt mondanánk, hogy már soha nincsen itt víz, idén júniusban egészen biztos, hogy volt. Bár akkor Kisoroszi és Tahitótfalu között mindenütt víz volt. Az árvíz nemcsak a mellékág fáin hagyta ott a nyomát (nagyon magasan), hanem a parti legelőn burjánzó galagonyás is tetőtől talpig iszapos volt még mindig, annak ellenére, hogy azóta jópár eső lemoshatta volna.

Ugyanezek a fák így fesettek felülről 2013 júniusában. A Kecske-szigettől északra és délre is kiterjedt vízfelület jelzi, hogy ott mélyebb a térszín. A kifejezetten nehezen felismerhető szigettől északra egykori Duna-mederben felnőtt vékony (vízben álló) erdőcsíkot figyelhetünk meg.

A Kecske-sziget víz alatt (Tótfalutól ÉK-re)  /forrás: Interspect és origo.hu/

  

A Szentendrei-Duna folyamkilométer számozása szerint a 25,5-23,0 fkm között elterülő Kecske-sziget déli csúcsát alaposan átalakította a folyószabályozás. Az itt kialakult sekély öblözet kapott egy T-sarkantyút, melynek következtében jelentősen szűkült a meder. De legalább a kirándulóhajók elférnek a kimélyült mederben. Azóta felnőtt ebben a feliszapolódott Duna-mederben egy terebélyes ártéri füzes. A T-sarkantyút szinte teljesen benőtte az erdő egy rövid szakaszt leszámítva, mely az alábbi képen látható. Ez most a vízimadarak kedvenc megfigyelőhelye. Ez a folyópart a legszemetesebb, a kanyargó Duna sodrása itt teszi partra először a Szentendrei-Dunába jutott hulladékot.

Érdemes szót ejteni a Kecske-sziget kialakulásáról, ugyanis kifejezetten szokatlan vízrajzi helyzet következtében bukkant elő. A Szentendrei-sziget nyugati csúcsa osztja két ágra a Dunát. Ez egy ősi pleisztocén kavicsból felépülő szigetmag, melyből több is van a szigeten. Későbbi korokban homokot fújt rájuk a szél tovább emelve őket. Közöttük a jégkorszak végén fonatos vízhálózatot hozott létre a Duna. Fattyúágak, zátonyok, szigetek váltakoztak sűrűn. Később ez a bonyolult rendszer fokozatosan egyszerűsödött. Árvizek alkalmával azonban a régi medrek újra életre keltek. Valahol Verőce táján szakadt ki egy ilyen mellékág a Váci-ágból. Követte a Kisoroszi szigetmag észak-keleti peremét, aztán egy másik szigetmag dél felé térítette. A Kecske-szigetnél ért át a Szentendrei-Dunába. A szigetről kimosott anyag pedig a Kecske-szigetet építette fel. 

Azonban nem csak a Váci-ágból volt átjárás a Szentendreibe. Létezett átfolyás a másik irányban is. Éppen a Kecske-szigetnél ágazott ki az ún. Nagyárok (árokként nem, de dűlőnévként fennmaradt), mely szinte a sziget tengelyével párhuzamosan haladt egészen Sződligetig, ahol az elpusztult Somos csárdától délre ömlött bele a Váci-Dunába. A Nagyárok ma már nem szállít vizet, nagyrészt beszántották. Térképeken azonban könnyű felismerni, a váci révhez vezető úttól délre szabályos ültetett nyáras jelöli. 

Nos, miután szinte mindenről volt szó, kivéve az olvasók érdeklődését felcsigázó címről, térjünk át a sziget állatvilágára. A Kecske-sziget etimológiájával nem kell sokat vesződni, nyilván az itt legelő kecskékről kapta a nevét. Bár mostanában a szigetre vezető híd mentén jellemzőbb a birka, mint haszonállat. A környező gazdaságokból terelik ki ide a jószágot legelni. A mellékág szélén vezető ösvény szinte járhatatlan a birkalábnyomoktól, kerékpárral nem is érdemes próbálkozni. Akkor már inkább a mellékág medre.

A hídhoz vezető úttól délre tehenek legelésznek egy hatalmas karámban. Mivel a környéken nagy kiterjedésű legelők és szántók vannak, kevés erdőfolttal s mellékág sűrű erdei kiváló búvóhelyet jelentenek a környékbeli őzeknek. Ugyancsak kedvez nekik a szigorúan védett vízműterület, ahol nagyon ritkán jár ember. A sorompót és a betonakadályokat pedig hajlamosak lelkiismeretfurdalás nélkül kikerülni.

Ha az idelátogató kíváncsi turistákat nem sok jóval kecsegteti a Kecske-sziget, legalább az állatvilág jól járt a szigorú védelemmel.
 

KISZ-tábor és politikaliag korrekt szigetnév-csere Vácott

Vác Város Levéltárának facebook oldalán a mai napon ez a kérés jelent meg:  

Egy ritka - most megvásárolt - 1961-ben forgalomban volt képeslap, mely a a DCM B-telepén működött KISZ-sátortábort ábrázolja. (Az A-telep a gyár területén volt, és a ma is meglevő C-telepen, a Duna-part és a 2-es út között, voltak a barakkok és a munkásszállások, ahol elhelyezték a cementgyár építését végző munkásokat.)
A segítésüket kérve: meg tudja-e valaki pontosan határozni a KISZ-sátortábor helyét? Vajon a Dunán látható öböl, holtág, sziget és barakképület ma is megvan-e?

Gondoltam utánanézek. A tábor helyét megtaláltam, azonban találtam még valamit, ami ennél sokkal érdekesebb.

A képen látható tábor a Buki-sziget alsó részével átellenben épült meg a váci parton. A szigetet a parttal összekötő, 1928-ban épült töltés nem látható, feltehetően a kép jobb alsó sarkában leágazó út vezet oda. A kép a kettes út irányába magasodó dombhátról készült. A távolban felsejlik a Szentendrei-sziget és a vele egybeolvadó Tordák, valamint a Révész-sziget. A pontos helyszín azonoításában nagy segítség lenne, ha látszódna a Buki-sziget déli csúcsánál a Dunába torkolló patak, de ez sajnos nem kivehető.

Kicsit reménykedtem benne, hogy az 1961-ban készült képen lesz valami nyoma az egykori Buki csárdának, amely a patak túlsó oldalán állt, közvetlenül a Duna mellett. Ennek a csárdának a második világháborút követően egyszerűen nyoma veszett, ott ahol a térképek jelzik egyetlen téglát sem találni már belőle. Úgy tűnik mégsem a DCM kikötőjének építésekor bontották le, hiszen a kép tanulsága szerint az építkezés megindulása előtt elbonthatták.

1961-ben a Buki-sziget mellékága erőteljesen feliszapolódott, ezt jelzi a déli csúcsánál folyásirányra majdhogynem keresztben képződött zátony. A  magas fák által jelzett régi szigetmaggal párhuzamosan fiatal füzes szökkent szárba, de azt senki nem gondolta volna, hogy egy alábbi képen látható hatalmas erdő lesz majd belőle, mely elfoglalja ez egész medret, (horgász) tóvá alakítva a régi mellékágat.

A telep feltételezett elhelyezkedése egy 1958-as vízisport térképen.

A telep elhelyezkedése egy 2013-as google map felvételen. Amennyiben feltételezzük, hogy a sátrak nyom nélkül eltűntek, a közöttük futó út megmaradhatott. Ezen út mentén nemrégiben parcellázott telkek fekszenek. Néhányukon az új tulajdonos már felhúzta a maga kaliforniai típusú új otthonát. A Budapest-Szob kerékpárút éppen ennek a régi tábornak a parti oldalán halad.

A Buki-sziget sorsát 1928-ban megpecsételő vízmű épülete

A tábor helyét sikerült tehát azonosítani. Miközben azonban a régi térképeket böngésztem egy szokatlan dologra lettem figyelmes. Az angyalos vízisport térképek közül Vác városa kettőn is szerepel. A Budapest-Vác és a Vác-Esztergom szelvényről van szó, melyek értelemszerűen a Duna kanyarodását figyelembevéve Vácnál kellett, hogy megtörjenek. A két térkép kiadása között egy, legfeljebb két év telhetett el, pontos dátumot sajnos nem ismerünk, ugyanis kiadási dátum egyiken sem szerepel. E rövid idő azonban elegendő volt, hogy egy kicsiny zátony-sziget észrevétlenül új nevet kapjon.

A Buki-sziget déli csúcsánál lévő kicsiny zátony-sziget nevénél a térkép szerkesztői valamilyen oknál fogva eltérő nevezéktant használtak. A Budapest-Vác szelvényen a Füzes-sziget szerepel, a Vác-Esztergom szelvényen pedig a Cigány-zátony. Utóbbi feltehetően a közelben beömlő patakról, a Cigány-völgyről kaphatta nevét. Figyelembevége a szigetképződés sorrendjét, előbb alakul ki a zátony, majd később a sziget, ezért a Cigány-zátony elnevezést kell korábbinak tekinteni. Sokat segítene, ha ismerhetnénk a térképek dátumát.

A Füzes-sziget történetéről már született egy írás, akkor azonban nem tűnt még fel az elnevezésbeli különbség. Az 1958-as térképen még önálló - de sajnos névtelen - sziget később a DCM épülő kikötőjének esett áldozatul. Egykori mellékágát egy apró horgásztó őrzi, ugyancsak a Budapest-Szob kerékpárút mellett.

Vajon a létezett abban a korban politikailag korrekt okból földrajzinév-csere? Azt hiszem a 80 évvel ezelőtti névcsere valódi okára sohasem fogunk megnyugtató és kielégítő választ találni.

Halak otthona - A dunavarsányi Domariba-sziget

Egy olvasónk írása, aki névtelenségéhez ragaszkodott

A Domariba - egyes helyeken Damariba - sziget, valószínűleg sikerrel indulhatna a legkevesebb fellelhető információval bíró helyek versenyén. Mivel az interneten semmilyen használható anyagot nem találtunk vele kapcsolatban, ezért néhol kénytelenek vagyunk találgatásokba bocsátkozni. (Ne habozzatok kijavítani, ha rosszul tippelnénk!) Rögtön itt van például a sziget neve, mely vélhetően a manapság a nem messzi Halásztelken élő bolgár kisebbségtől eredhet, de származhat akár a szigetcsépi, vagy a Csepel sziget déli csücskében lévő szerb diaszpórától is. Hevenyészett orosztudásunkat latba vetve a "Doma Riba", a "halak háza" vagy "halak otthona" esetleg "halászkunyhó" jelentéssel bír, utalva ezzel a már régen (is) fennálló bőséges fogásra - ami itt várhat ránk, már amennyiben horgászni szeretnénk.
 

Halódó kisházas stég a sziget mentén

 
A sziget a ráckevei Duna ág 32.3-35.4 fkm. között terül el. Közigazgatásilag legnagyobb része Dunavarsányhoz, kisebbik, déli csúcsa pedig Majosházához tartozik. A mellékelt térképen az 1930-as állapot látható. Nem messze tőle délre taláható a szépséges szigetcsépi öböl, a Kisduna túloldalán, melyről már volt szó a Dunai Szigeteken.
  

 
Budapesthez való közelsége ellenére csaknem teljesen néptelen, azonban nem volt ez mindig így. A múltban - vélhetően engedély nélkül - rendkívül sok stéget építettek a partra, melyek mára kevés kivétellel az enyészeté lettek. Alig néhányat használnak vagy tartanak karban legalább, ezek főleg a sziget északi-déli végein találhatóak.
 

Döglött stég No.2

 
A sziget belseje felé haladva egyre inkább elhanyagolt horgászállásokat láthatunk, amelyet valószínűleg a Natura 2000 program keretében történt természetvédelmi területté nyilvánítás okozott, azzal hogy 2010-ben megtiltották a gépjárművel való behajtást. Akkoriban Majosháza felől a sziget autóval - egy szép vaskos, az útra helyezett betontömb miatt - megközelíthetetlen volt. Az útakadályt mára szorgos kezek elhordták, így ez nem akadályozza a behajtást, az esetleges büntetéssel azonban mindenkinek számolnia kell, aki behajt. (Link) Információink szerint a területet az Antall-kormány olimpiai pályázatában az evezős sportok versenyeinek helyszínéül szánták.

Néhány éve még tábor lehetett

A cserkész-tábor működik - bár gyakran feltörik az épületet. Gyerekeknek paradicsomi környezet.

    

Pozitív fordulat...
 

Új és örömteli fejlemény a sziget életében, hogy megkezdődött terület rehabilitációja. A Duna felőli oldalon, csaknem teljes hosszúságban a part mentén, az elburjánzott növényzet irtásra került, teret engedve ezzel a turistáknak és a kerképárosoknak is. A fejlődés óriási - főleg ha ismerjük a régebbi állapotokat.

Autós behajtást blokkoló oszlopok. Vadregényes kerékpár-terep.

A kiálló tuskókra azért vigyázni kell...

  
Megoldásra váró problémák...

Középen, a stégtől jobbra láthatjuk a sziget északi csücskéhez tartozó bejárót. Jobboldalon a sziget.

  

A belső oldalra evezve idilli látvány fogad. Jobboldalon a sziget.

 

     
Beljebb haladva azonban sűrűsödni kezd a vizinövényzet - a növendék bütykös hattyút ez nem zavarja. Háttérben a probléma egyik forrása: a gyaníthatóan nem megfelelő vizátfolyást biztosító "híd".
  

 
A "híd" - már ha ezt a feltöltés-kútgyűrű kombót annak nevezhetjük - túloldalán aztán ismét sűrűsödik a vegetáció. A fénykép egy második (emlékeink szerint normális) hídról készült. Az első híd a nádastól nem látszik. 

 
A második hídtól délre már kidölt fák is vannak a mederben. A meder máshol jóval szélesebb mint amilyennek ezen a felvételen tűnik.
 

 
Ez itt elvileg egy híd vagy átjáró amelyen átkelünk a sziget déli felére a pesti oldalról - korábban itt volt lezárva a terület. Az úton lévő föld alatt vaslemezek vannak. Hogy átfolyás van-e és a természetes vízcsere biztosított-e, nem tudjuk. Mindenesetre a levelek mozdulatlanul hevertek a vízfelületen, a zárás mindkét oldalán.

  
Felemelve a fejünket, keresztülnézve az áthatolhatatlan aljnövényzeten, néhány méterre ott a Duna. 

Summázat

Összességében a sziget gyönyörű. Minden ottjártunkkor megdöbbent, hogy Budapesthez ennyire közel, ilyen érintetlen természetet találunk.

Ajánlom mindenkinek kirándulásra, kerékpározásra - néhol buckásabb részeken több méteres szinteltéréssel változik a terep - a gyerekek nagy örömére. Felnőtteknek a teleszkóp itt jól jön. Horgászok számára a kidőlt fák a Duna mentén biztos megannyi harcsafészket rejtenek. Vannak stégek amelyek a szárazföldről nem érhetőek el - ezek vizitúrázók számára pihenőhelyként ideálisak. Remélhetőleg a part felőli csatorna rész rendbe tétele sem várat magára sokáig.

Laikusként nem tűnik költségesnek, és egy - a Tisza tavi csatornákhoz hasonló - édenkert kialakítása megérné a fáradozást.