Melyik az első sziget a Dunán? - Virtuális barangolás Donaueschingennél

  
Donaueschingenben a Szent János templom mellett találjuk a Duna "hivatalos" forrását. A forrásból csörgedező víz hamarosan a Brigach patakba ömlik és folytatja útját, mígnem a várostól keletre találkozik a Breg patakkal. E két patak összefolyásától kezdve beszélhetünk tulajdonképpen Dunáról. Ezen a ponton a torkolattól  2784 (folyam)kilométernyire állunk (ugyanis a Duna folyamkilométereit a torkolattól számítjuk). A folyócskának is alig nevezhető Duna szélessége 15 és 40 méter között változik attól függően, hogy mennyire kanyarog. Azonban ilyen keskeny keresztmetszetnél is kialakulhatnak szigetek és zátonyok. Megjelenésük elsősorban az áramlási viszonyok, másodsorban hordalékmennyiség, harmadsorban pedig az emberi tényező függvénye. A Gégömb (googleearth) forgatása közben jutott eszembe, hogy megnézzem; vajon melyik a legelső sziget a Dunában?

A legelső három sziget elhelyezkedése a Dunán, Donaueschingen közelében.

A legelső szigetre, Pfohren falu mellett találtam rá. Leginkább egy aprócska kizöldült zátonynak néz ki a maga 48,5 méteres hosszával. Mindenesetre ez az apró sziget a legelső a Dunában. Donaueschingentől 4,5 kilométernyire keletre található, a 2779,5 fkm-nél.

Mivel a Pfohren melletti szigetecskét roszindulatból lehetne csupán zátonynak minősíteni, merő kíváncsiságból megkerestem a következő szigetet. Erre 2,5 kilométernyi távolságban, Neudingen mellett találtam rá (2777 fkm). Ez már sokkal inkább nevezhető szigetnek. Bár nyilvánvaló, hogy a sziget nyugati (felső) csücskénél emelt fenékküszöb jelentős hatással bírt a mellékág kialakulására. Valószínűleg egy régen üzemelt vízimalom "üzemvíz-csatornájáról" lehet szó ebben az esetben. A Neudingeni-szigetet két közúti és két vasúti híd kapcsolja a parthoz, hossza 860 méter.

Mivel három a magyar igazság, kerestem még egy szigetet. A Geisingen mellet talált vízimalom már kétséget sem hagy róla, hogy itt bizony valóban mesterségesen elterelt Duna-ág következtében keletkezett a sziget. A két ágra azért volt szükség, hogy az árvizek ne károsíthassák ezen a mesterséges csatornán  keresztül magát a malmot, mindig legyen egy hely ahol a nagyobb vizek levonulhatnak. Ez a Malom-sziget Geisingen településtől nyugatra található, Donaueschingentől 14 (folyam)kilométerre (2770 fkm).

A régi lágymányosi Duna-part nyomában

 

Lágymányosi egyetemi éveim alatt csak lassan - hidrológiai tanulmányaim előrehaladtával - tudatosult bennem az, hogy tulajdonképpen egy régi Duna meder kellős közepére járok nap mint nap. Hallottam legendákat, hogy az ELTE épületeinek alapozása 11 emelet mélyre nyúlik a föld alá, csak ott találtak megfelelő teherbírású oligocén rétegeket. Ha földmunkát végeztek a környéken, mindig kíváncsian nézegettem a kitermelt földet, ami földnek aligha volt mondható. Bélyeges téglák, vakolat, habarcs, sóder, homok, betondarabok tarkították a leginkább sittnek tekinthető földet. Hogyan került ide mindez? Aki eleve úgy nő föl, hogy az a terület, ahol jár, ahol él szárazföld, meg sem fordul a fejében, hogy lehetett ez régen másként is. Ott ahol napjában ezrek fordulnak meg, villamosok buszok közlekednek, égbe szökő háztömbök, irodaházak, sőt egy atomreaktor áll, 140 évvel ezelőtt a Dunának egy sekély, iszapos, gyakran kiszáradó része terült el (1. kép).

1. kép A dél-pesti Duna a szabályozás előtt. (kép forrása: budapestcity.org)

Budapest nem felejt.

A pusztító 1838-as jeges árvíz után merült föl először a Szent Gellért-hegytől délre kiszélesedő, ellaposodó Duna-meder szabályozása. Ugyanis itt torlódtak egymásra azok a jégtömbök, melyek elzárták a hömpölygő víz útját, így Pestnek és Budának romba dőlését okozták. Mint minden veszedelem után, a veszélyérzet alábbhagyott, így a meder szűkítése egyelőre lekerült a napirendről. Majd az 1848-49-es események hátráltatták a mérnökök által szorgalmazott beavatkozást. A kiegyezés után elérkezettnek látszott az idő, hogy a budapesti Duna szakasz szabályozási munkálatai megkezdődjenek. A hatalmas munkának csak egy része volt a lágymányosi részen felépített ún. Kopaszi-gát. Nevét a mederben található Kopaszi-zátonyról kapta. Északon a mai Gellért fürdőtől indult ez a 3 km hosszú párhuzammű. A helyenként másfél kilométer széles medret 380 méteresre szűkítette le, eredeti koronamagassága a pesti vízmérce fölött mért 379 centiméter volt. A Kopaszi-gát által elzárt Duna meder területét nevezték el ekkor Lágymányosi-tónak (2. kép).

2. kép A Lágymányosi-tó (benne a Kopaszi-zátony) és a Magyar Királyi József Műegyetem. (kép forrása: budapestcity.org)

1876-ban azonban majdnem megismétlődött a közel negyven évvel azelőtti hatalmas jeges árvíz. Ferencváros, Újlak és a Víziváros egyes részeit újból elöntötte a jéghideg Duna. Ez a váratlan esemény a mérnököket arra késztette, hogy átgondolják a szabályozási terveket. Ekkor nyitották meg újra a néhány éve elzárt Soroksári-Duna ágat. A Kopaszi-gátat jelenlegi magasságára, azaz 8,52 méterre emelték. Felismerték továbbá, hogy nem elegendő a budapesti szakasz rendbetétele, a szabályozást folytatni kell tovább Paks irányába. Kotrásokkal tovább mélyítették a már amúgy is összeszűkített medret, hogy az árvizek gyorsabban levonulhassanak. Budapest nem felejtett, megzabolázta a Dunát, mely azelőtt többször romba döntötte.

3. kép A Lágymányosi part futása (forrás: maps.google.com)

Séta a lágymányosi part egykori nyomvonalán - a "régi" harmad

Sétánk induljon a Szent Gellért-hegyről, hiszen Lágymányos elhódítása a Dunától is innen vette kezdetét (3. kép). A hegyről dél felé tekintve sűrűn beépített terület tárul a szemünk elé.  Míg a régi fényképek készítőit nem zavarták a belógó fák ágai, manapság már nehéz jó képek készíteni innen. A Kopaszi-gát közvetlenül a Szent Gellért téren csatlakozott a Duna jobb partjához (4. kép). Az 1870-es évek óta a tér szintjét alaposan megemelték, az egykori Sáros, most Gellért fürdő felszíni forrásai ma mélyen az aszfaltréteg alatt helyezkednek el. Ugyancsak ármentes térszínre volt szükség a Ferencz József híd budai hídfőjének. Induljunk el a Budafoki úton dél felé, követve egy hipotetikus vonalat; a lágymányosi régi Duna-partot.

4. kép A Kopaszi-gáton most a Budai alsó- és a Műegyetem rakpart fut.

A Budafoki útról befordulva, a Műegyetem kertjében hatalmas fák árnyékában járunk (5. kép). Felidézhetjük az egykori Lágymányosi-tó partján egészen a déli összekötő hídig terjeszkedő és csupán fél évig működő, Konstantinápolyt idéző török vigalmi negyedet. Hogyan került Konstantinápoly Lágymányosra? A forgalomnak 1877-ben átadott déli vasúti híd töltése miatt elzárt öbölrészben alakult ki a Lágymányosi-tó. A töltésen keresztül zsilipeken keresztül volt kapcsolata a Duna főágával. A folyószabályozási tervekben szerepelt, hogy az elzárt részt téli kikötőnek szánják. A rossz közlekedési viszonyok, a sekély meder az állandó kotrás miatt nem érte meg az üzemeltetés, így a kikötő az 1890-es évek elejére csődbe ment.  A terület északi részén, 1896-ban felépült az akkori Európa egyik legnagyobb vigalmi negyede, mely külalakjában a török fővárost utánozta. De erről meséljen inkább a falanszter blog.

A kikötő és a fél éven belül csődbe ment török szórakozónegyed építése során a táj kezdett lassan átalakulni. A lágymányosi parton minden építkezés során újabb és újabb feltöltésekkel magasodott a part. A terjeszkedő főváros peremvidékein megindult parcellázások elérték a Szent Gellért-hegy déli lejtőjét is. Miután a magyar állam  döntött a Magyar Királyi József Műegyetem végleges elhelyezéséről, felvásárolta a csődbe ment vigalmi negyed telkeit és ezzel megkezdődött a Lágymányosi-tó lassú, de végleges feltöltése. A Magyar Királyi József Műegyetem első tömbjei építésekor 7,2 hektárnyi telket nyertek a folyó egykori medréből. Az 1909/1910-es tanévet már az új helyén megkezdő műegyetemisták a mai Bertalan Lajos utcán túl még nyílt vízfelületet láthattak.

5. kép A partvonal a Műegyetem könyvtára előtt futott

A palotának is beillő egyetemi fűtőház mellett kiérünk az egyetem első rektoráról elnevezett Stoczek utcára. A modern háztömbök között sétálva ne feledjük, hogy az utca teljes nyomvonalán a Duna hullámzott. Az Irinyi és Karinthy utcák kereszteződésében lévő nyitott téren tekintsünk a Petőfi híd felé. Itt 140 éve még a Duna felé lejtő lapos, iszapos partot láttunk volna. Most pedig éppen, hogy a hídfő irányában emelkedik a part, az egyetemi villamosmegálló sokkal magasabban van, mint az Irinyi - Karinthy útkereszteződés. Mi az oka ennek?

Az "új" harmad

A Lágymányosi-tó második nagy feltöltési szakasza a Horthy Miklós híd 1937-es felépüléséhez kapcsolódik. A kékre festett felsőpályás rácsos gerendahíd budai hídfőjének feltöltéséhez 1,425 millió köbméter földet használtak fel. További 1,5 millió köbméter föld kellett az új hídtól délre elterülő, maradék tó betemetéséhez, ami számítások szerint 540000 vagonnak felelt meg. Ezt a hatalmas anyagmennyiséget a Lágymányosi-tó vasúti összekötő hídtól délre eső részének kikotrásával nyerték. Ezáltal a régóta kihasználatlan téli kikötő is alkalmassá vált hajók fogadására. 

Elhagyva a forgalmas útkereszteződést, rátérünk a csendesebb Bogdánfy utcára. A part vonala két ízben is metszi az aszfaltcsíkokat, majd egy elhagyatott, beerdősült telken keresztül áthalad a szebb napokat is látott Tüskecsarnokon. A Lágymányosi hidat - vagyis mai nevén a Rákóczi hidat - nagyjából a Vízpart utcai gyalogos aluljárónál éri el. Ez a szakasz sokkal tovább volt élő víz partja, errefelé ritkásabb a beépítés, és az épületek is jóval későbbi időkből származnak.

6. kép A Kopaszi-zátony az 1990-es térszínre vetítve. Forrás: http://www.old-ikarus.hu/legifotok.htm

A Petőfi és Lágymányosi híd közötti legulolsó feltöltés szomorú apropója Budapest II. világháborús pusztulása volt. A megsemmisült épületekből származó építési törmelék révén emelkedett a térszín a mai 103-104 méteres tengerszint feletti magasságba. Itt emelkedett az ún. Kopaszi-zátony, amely régen annyi kárt okozott a fővárosnak. Itt torlódtak föl a zajló Duna jégtáblái 1838. március 15-én, hogy a felduzzadt folyó aztán elöntse Budát és Pestet. Ez a közel 300 méter hosszú még szigetnek sem nevezhető kavicspad leginkább az Észak-Pesten található, 1775 utáni Fürdő-szigetre hasonlított. A zátonyról elnevezett Kopaszi-gát megépülte után a rendszeresen kotort kikötő üledékeit rajta halmozták föl. A II. Világháború utáni feltöltések következtében több méter törmelék alatt nyugszik. Végül a meghiúsult világkiállítás földmunkáinak köszönhetően alakult ki a ma ismert térszerkezet. Ha a mai tájban keresnénk nem kell mást tennünk, mint az ELTE északi tömbjéről délnyugati irányba nézünk az Infopark E épülete felé (6. kép).

A "vízparti" harmad

A kelet felé domborodó - két híd által három részre tagolt - "kontaktlencse" alakú egykori tóból napjainkra mindössze a déli harmad maradt meg nyílt vízfelületként. Partján egészen a múlt század végéig vízisport telepek, nyaralóházak, vendéglátóipari egységek álltak. A színvonaluk nem volt mérhető mondjuk a Római-parthoz, de sok dél-budai ember számára jelentett élő kapcsolatot a folyóval. Ennek a félig-meddig illegális vízparti életnek a végét az Öböl XI. Kft. beruházása jelentette, melynek révén a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl tíz hektáros területe elnyerte mai arculatát. A "régi" vízivilág felszámolásáról Nemes Gyula forgatott kétrészes dokumentumfilmet A Mulandóság Gátja és Letűnt Világ címmel. (Akinek esetleg megvan sürgősen szóljon!)

Ebben a harmadban nincsen nehéz dolgunk, ha követni akarjuk az egykori part futását, hiszen a jelenlegihez képest alig van pár méter eltérés. Ez főként abból adódik, hogy a kelenföldi ipari telepek építésekor itt is nagyszabású feltöltéseket végeztek. Meredek, kőszórással megtámasztott part kíséri a gyártelepeket egészen a Kopaszi-gát déli csücskéig (7. kép). Az öböl területe 11 hektár, északi partja 330 méter, a nyugati 750 méter.

7. kép A kelenföldi hőerőmű kőszórással biztosított partja

A Kopaszi-gáton az elmúlt években felépült Budapest egyik legszebben parkosított területe. Aki a Duna-parton az ártéri erdőkhöz szokott, meglehetősen idegenkedve fogadja a nyírott gyepet, a modern vendéglátóhelyeket, valamint a nagy tömeggel járó sürgés-forgást. Ezzel együtt el kell ismerni, hogy a fővárosnak itt van a "legélőbb" kapcsolata a folyóval. Ez az "élő" kapcsolat nem csupán abban nyilvánul meg, hogy kajakosok, fürdőzők, napozni vágyók közvetlenül - autópályák keresztezése nélkül - juthatnak le a Dunához, hanem abban is, hogy az öböl állandó kapcsolatban van a főággal. A Kopaszi-gát déli végén nyitott öbölbe  legkisebb vízállás esetén is jut friss víz (8. kép). A csepeli szennyvíztisztító megépülése óta a víz minősége itt is ugrásszerű javulást mutat. 

8. kép A Kopaszi-gát déli csücske

Helytörténeti sétánk tehát sikerélménnyel zárult, a lágymányosi part egy része még most is bebarangolható. Könnyedén megközelíthető a 103-as busszal, de az ELTE lágymányosi tömbjétől is csupán öt perces séta. Érdemes felkeresni!

Két különös jelenség a Gödi-szigetről

2011 tavaszán elmaradt a megszokott tavaszi árvíz. A váci vízmérce szerint szinte folyamatosan 100 cm alatt volt a Duna vízszintje. Ez a Gödi-sziget szempontjából azt jelenti, hogy a mellékágban nincsen vízáramlás, sőt sokszor megszakadt a déli küszöbnél a főági kapcsolat. Május 28-án este sem tapasztaltunk vízáramlást  (67 cm Vácott) ezen a ponton, mindössze a forrásokból összegyülekező vizeket vezette egy keskeny ér a főágba. Május 29-én (délelőtt 83 cm) a helyzet megváltozott, déli irányból megkezdődött a mellékág feltöltődése friss vízzel. Ezt a pillanatot kaptuk el ma délután a keresztgátnál. A gáton vágott átereszen a víz vidáman zubog át déli részmedencéből az északiba. A feltöltődés folytatódott, végül este 124 cm-es vízállásnál megindult a vízáramlás északról is.

A Gödi-szigeten az elmaradt tavaszi árvíz hatására kizöldült az északi küszöb kavicszátonya. A Duna medernövényzetében is gyakorinak számító lapulevelű keserűfű (Persicaria lapathifolia) borítja a zátonyt. (1-2. kép).

1. kép Az északi küszöb kavicszátonya

2. kép Lapulevelű keserűfű (Persicaria lapathifolia)

A sziget fejlődése szempontjából ez egy nagyon káros folyamat. Ha több éven keresztül megmarad a tavaszi alacsony vízállás, a megerősödő fásszárú növényzet - túlnyomórészt zöld juhar (Acer negundo) - jelentős mértékben felgyorsíthatja a sziget növekedését. Ez a folyamat főként az északi zátony környékét fenyegeti, ha huzamosabb ideig nem sikerül kiirtani a növényzetet róla, bekövetkezhet a mellékág végleges elzáródása is. A medermélyülés miatti szukcessziót a 2011. évihez hasonló alacsony vízállások jelentős mértékben felgyorsíthatják.

Kutyavilla

 
1937-ben feladott, a "Kutyavillát" ábrázoló képeslap (lásd kép) hátulján ez a reklámszöveg olvasható:  Balatoni útját vegye Budafok felé és térjen be a "Kutyavillába", hol a legfinomabb halételek, jó magyar konyha és jó bor várja. Tisztelettel: a Csárdás. 

A csárdák, a finom dunai halételek a csárdásokkal együtt eltűntek mára, nemcsak Budafokon, hanem az egész Duna mellől. Ha lehet valahol véletlenül halat kapni, az biztos, hogy "hekk", ami a halételek megcsúfolása. Hogy miért történt ez így nem firtatnám, inkább álljon itt egy rövid leírás a budafoki Duna-part múltjáról.

Kutyavilág

"Arcukat vesztik a tájak, ha átsöpör rajtuk a fejlődés. Nincs arca a budafoki Duna-partnak sem, sőt első látásra azt mondhatnánk: a budafoki Duna-part egyáltalán nem is létezik. A városrészt a túlburjánzott közlekedési útvonalak szinte hermetikusan elzárják a folyótól. A kalandvágyóbbak persze átkelhetnek a vasút és az üvöltő forgalmú 6-os út felüljárója alatt a vízpartot keresve, de a tájék képe elborzasztó. A Hosszúréti-patak kibetonozott, halott medrében fut a torkolata felé. Lent az autógumik és a szeméthalmok között gyerekek játszanak, gátat próbálnak építeni a betonteknőben csordogáló víz elé. A Dunán rozsdás uszály horgonyoz a part menti fák árnyékában. A környéken látszik, hogy valamikor parkosíthatták, de vízparti korzónak csak nagy jóindulattal lehetne nevezni a patak, az autóút és a folyó közötti háromszöget. Ez a sivár, kelet-európai táj, ami Rosztovtól Dobrudzsáig bárhol lehetne, száz évvel ezelőtt még a Római-parthoz hasonló romantikus kirándulóhely volt. A patak túlsó oldalán, az azóta megszűnt házgyár helyén állt Dél-Buda leghíresebb halászcsárdája, a Kutyavilla, amelyet Krúdy, Bródy Sándor és Ady is szívesen látogatott. Számtalan régi képeslap őrzi az oromzatos fehér vendéglő emlékét, amelynek muskátlis vízparti teraszán elegáns polgárasszonyok és cilinderes urak ücsörögtek. A régi csárda maradványait 1965-ben bontották le, a hangulatos terasz és az árnyas fák alatt kanyargó, vidékies országút eltűnt a betongyár irdatlan csarnoka alatt. Budafok a 6-os út kiépítésével vesztette el végleg a kapcsolatot a folyóval, s eddig papíron maradt minden olyan terv, amely az elveszett partot legalább részben visszaadná a városnak."

/Zsuppán András - Heti Válasz 2010. X/42./

Vizek fohásza

 
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely, tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!

/Lehoczky János/

Szigetek Kismaroson - térképek és légifotók.

Hogyan változott a Kismarosi-szigetek területe  az évszázadok folyamán?

I. katonai felmérés

II. katonai felmérés

1929. Duna Angyalos vizisport térkép

1955. légifotó

EOV 10000-res szelvény (75-144)

2005. légifotó

A Kismarosi-szigetek paramétereinek változása 1780-1980

Májusi látogatás a Kismarosi-szigeten

Ha turista érkezik Kismarosra, 99%-ban nem a Duna felé veszi az irányt. Felül az Erdei Vasútra és irány a Börzsöny. Érdemes azonban megismerkedni a település dunai oldalával is, többek között tanösvény is vezet arrafelé. Ha mostanában az ember lesétál a kismarosi Duna partra, csinos kis játszóteret talál a kerékpárút túloldalán. Tovább haladva Nagymaros irányába horgászokkal találkozhatunk, akik egy holtág partján üldögélnek. Egy gátat is láthatunk, amely az egykori Kismarosi-szigetre vezet bennünket. Ma ezen a szigeten faültetvény növekedik, a példás sorokba rendezett nemesnyárak között egy fenyőt és két tuját is láthatunk. A túlsó parton, a Szentendrei-sziget mögött a Visegrádi-hegység tömbje magasodik, a bal parton pedig a Börzsöny zárja el észak felé a látóhatárt. Ha letérünk a kitaposott ösvényekről, beszélni kezd a táj a Dunáról és annak itteni történetéről.

1. kép A duna-réti mellékág egykori nyomai, a kerékpárút mentén.

 

Közvetlenül a kerékpárút mentén, a dunai oldalon egy 10-15 méter széles, 1-1,5 méter mélységű árok fut két kilométer hosszúságban (1. kép). Ez az egykori Duna-Réti-sziget mellékága, amely körülbelül száz éve iszapolódott fel. Nagyobb vízállás esetén újra megindulhat benne a vízáramlás. Ennek bizonyítéka, hogy a környezetéhez képest sokkal ritkásabb a növényzet benne. Hajdanvolt partját idős fűzek kísérik. Egy alkalommal a kerékpárút is keresztezi, kisebb áteresz jelzi azt, hogy itt még néhanapján szokott élő víz csörgedezni. Magán a szigeten - amelynek területe fénykorában elérte a 30 hektárt - ma réteket találunk, elszórt facsoportokkal. A víz által épített zátonyok enyhe domborzata még áttűnik a  többnyire védett virágok között. Néhány helyen az ember keze nyomát is viseli e táj; szántó, gyümölcsös és néhány kupac szemét formájában.

2. kép A kismarosi holtág nyugati szakasza.

 

Közel a fent említett árok nyugati elvégződéséhez, átvágva szántókon, réteken és legelőkön, majd csalános-szedres akadályokon, leszánkázva iszapos meredélyeken megpillantjuk azt, ami a kismarosi holtágból megmaradt (2. kép). Május elsején, az elmaradt tavaszi árvizek miatti alacsony vízállásnál (Vácnál 64 cm) nedves iszapos, de szemmel láthatóan kiszáradt medret találtunk. A laza üledékekben tűnik el a kismarosi holtág egyetlen állandó vízutánpótlásáról gondoskodó Mosoni-patak. Ez a patak a Törökmezőtől keletre emelkedő Nagykelemen-hegy oldalában fakad, és a mellékvölgyekből gyűjtött vizével figyekszik frissíteni a holtág pangó vizét. A kedvező talajadottságok miatt a növényzet gyorsan birtokba vette a nyílt mederfelszínt. A kép előterében állatnyomok vezetnek át a szemközti szigetre.

3. kép Ez a nyárfa jól példázza a főági oldalon tapasztalható elmosódást.

 

Rövidebb kitérő után könnyen át lehet jutni a Duna fő ágához. A Kismarosi-sziget ugyanis nyugaton teljesen egybeforrt a parttal, az egykori mederformákat szinte észre sem lehet venni. A sziget külső peremén már nyoma sincsen a holtágban tapasztalható feliszapolódásnak. A szűkített mederbe szorított Duna folyamatosan pusztítja a partfalat. Embermagasságban leszakadó, meredek rézsűn leereszkedve ez a látvány fogad minket (3. kép). A háttérben magasodó nemesnyáras ültetvény szélső, fiatal fái közül jónéhány kidőlt már az erőteljes erózió következtében. A fák gyökerei között találkoztunk egy bábjából kibújó szitakötővel.

4. kép A kismarosi holtágat kettészelő keresztgát.

 

A masszív, terméskőből épített keresztgáton is visszajuthatunk a szigetről a partra (4. kép). Ez a gát nem előidézte, csak felgyorsította a holtággá válást. Jóval a megépülése előtt már sekély, homokzátonyokkal jellemezhető terület volt a sziget nyugati vége. A gát által kettéosztott meder nyugati része töltődött fel jobban (5. kép). Nyílt víztükör ugyan még megfigyelhető, ugyanakkor a szigeti oldalról már megkezdődött a növényzet térhódítása.

5. kép A gáttól nyugatra eső holtág.

 

Az alacsony vízállás ellenére a gáttól keletre eső holtág partrján sokan horgásztak. Ezt a részt a gát hordalékfogó képessége óvta meg a feltöltődéstől. Keleten ugyan időszakosan fennáll kapcsolat a főággal, az alacsony zátonyon nőtt erdőben, de itt nem áramlik be annyi üledék, hogy hosszú távon veszélyesztesse a horgászok kikapcsolódását (6.kép). Csapadékosabb időben egy vízelvezető árok hoz friss vizet a János-hegy lejtőiről.

6. kép A keleti mederrész. Háttérben az elzáródást jelző fák

 
Erősen merülő fényképezőgép akkuval értük el a sziget keleti elvégződését. Itt sokkal gyorsabb az átmenet a nyílt víz és az erdő között, mint a nyugati szakaszon. Bár a 1980-ban készült térképek még élő kapcsolatot jeleznek a főággal, május elején ennek nem volt nyoma. Az erdő fái és a tőzike-szőnyeg között mélyülő kifolyás markánsan válik el a környezetétől (7. kép). Ha figyelembe vesszük, hogy a keresztgáton utólagosan egy átereszt építettek be, arra következtethetünk, hogy  a bevágódás ennek a következménye, ugyanúgy mint azt a gödi mellékágban tapasztaltuk. A beépített vascső révén sokkal gyakrabban jelentkezhet a holtágban vízáramlás.

 

7. kép. A Kismarosi-sziget keleti "csúcsa"

 

Visszafelé a játszótér felé vezető ösvényen még megtaláltuk a Duna-Réti-sziget egykori futását, közel ahhoz a ponthoz, ahol visszatért vize a Nagy-Dunába. Itt már nyaralók állnak, annak ellenére, hogy a régi töltés egy utcával beljebb halad. Magam sokáig azt gondoltam kerékpározás közben, hogy a Kismaros és Nagymaros közti szakasz a legunalmasabb rész Szob felé haladva. Ez mára megváltozott. 

A főágban talált két új, egyenlőre névtelen szigetről majd később lesz szó.

2011 az erdők éve

 
2011-ben, ha ártéri erdőkben járunk a Duna, vagy más vízfolyás partján, gondoljunk arra, hogy az ENSZ az idei évet az Erdők Évének szentelte. Yann Arthus-Bertrand-t kérték fel, hogy készítsen egy átfogó ismereteket nyújtó reklámfilmet. (A film forrása: index.hu)
Ebben az évben a  Dunai Szigetek blog a földrajzos tartalom mellett igyekszik minél több ismeretet és átfogó képet nyújtani a Duna mentén húzódó erdőkről. Tervek szerint több lesz a növényzettel kapcsolatos bejegyzés. Hiszen egy dunai szigetet az különböztet meg egy dunai zátonytól, hogy már megtelepedett rajta a növényzet.
 

Baranyai magaspart

 

Akár rejtvénynek is beillene a mellékelt ábra. Vajon a Duna mely szakaszáról készült ez a domborzatmodell? Magyarországon járunk, Bátaszék és a magyar-horvát határ közötti területen. Itt, a Dunai Szigeteken már két bejegyzés is szólt a Duna mezőföldi szakaszának fokozatos nyugatra tolódásáról, és az ennek következtében jelentkező partomlásokról. Ezen a mellékelt ábrán az a partvonal domborodik ki markánsan, amelyet a Duna legtávolabb elért nyugati irányban. Egykor az élénkebb relieffel jellemezhető terület, a Mecsek előterének lealacsonyodó nyúlványai jóval keletebbre végződtek el. A Kapos, Sárvíz, és Sió vizei ekkor még valahol az Észak-Bácska, déli Kiskunság táján ömölhettek a Nagy-Dunába. Mi okozhatta végül azt, hogy a Duna "megindult" nyugat felé?

Egy Kalocsa központtal jellemezhető süllyedék terület a pleisztocén végén vált aktívvá. Ennek következtében a Duna lassacskán nyugati irányban lecsúszott saját hordalékkúpjáról. Az utolsó eljegesedés után az éghajlat váltakozásai következtében a Duna vízhozama nem volt egyenletes. Voltak időszakok, amikor a mai vízhozamának többszöröse érkezett a mederben. Ezek voltak azok az időszakok, amikor a baranyai magaspart az oldalazó erózió következtében kialakult. A folyó hatalmas kanyarulatai belemartak a nyugati parton a jégkorszakban felhalmozódott laza üledékbe, a löszbe. Később, amikor szárazabb és hidegebb időszakok következtek, a vízhozam csökkent, de hordalék továbbra is folyamatosan érkezett. A folyó csökkenő munkavégző képessége miatt hatalmas kavicstömegek halmozódtak fel végig a Duna medrében. Amikor ismét bővizűbb időszakok következtek, a folyó bevágodott ebbe az önmaga által felhalmozott hordaléktömegbe. Így keletkeztek a folyó menti kavicsteraszok. Egy ilyen terasz figyelhető meg a kép alsó részén, azon a helyen, ahol ma Mohács városa áll. A Duna már csak a Báta-Dunaszekcső-Bár szakaszon éri el közvetlenül a magaspartot, itt a part pusztulása napjainkban is tart. Az pedig, hogy a Duna egykori eróziója meddig terjedt ki, jól szemlélteti ez a domborzatmodell-részlet.

Gyöngyvirágtól lombhullásig

 
Egészen véletlenül hallottam egy Homoki Nagy István rendezésében 1953-ban készült természetfilmről. Szerencsére a GloriaTV-n ingyenesen megtekinthető, de ide is beillesztettem. Ajánlanám mindenkinek. Különösen abban az esetben, ha a Vad Magyarországot még nem láttuk. 

A Gyöngyvirágtól lombhullásig a Duna mentén elterülő Gemenc ártéri erdeinek életét mutatja be egy erdőjáró szemével. Tavasztól őszig tartó utazás ez, a magyar természetfilmezés korai időszakából. Mai szemmel még talán véresnek is mondható naturalizmus az ami a szemünk elé tárul. Kígyászölyvek tépik le áldozatuk fejét, sasok csapnak össze a mezőn, róka fojotgatja áldozatát, kóbor kutyák hajszolnak őzgidákat. Néha felbukkan a Duna is, vaddisznók dagonyáznak a holtágakban, fekete gólyák sétálnak az iszapban békákra lesve. Hajnal hasad a folyó fölött, olyan szép színnel, hogy az ember karja lúdbőrös lesz. Ez a  csodálatos ártéri világ annak a döntésnek köszönheti létezését, hogy a kalocsai érsek nem járult hozzá pénzzel a birtokára tervezett ártéri töltésre, így az kilométerekkel beljebb, a terület nyugati határán valósult meg. Ha az eredeti tervek szerint épül meg a töltés, Homoki Nagy István csak szántóföldeket talált volna 1953-ra Gemenc rengeteg erdőinek helyén.

A 82 perces játékidő alatt számtalan olyan állat-, és növényfajjal találkozhatunk, amelyet még hírből sem ismertünk azelőtt. Nem is szaporítanám tovább a szót, beszéljen a film helyettem:

Egy valódi sziget a Dunakanyarban - A Zebegényi-sziget

 
Viszonylag alacsony vízállásnál, Vácon mért 51 centiméternél kenu kellett ahhoz, hogy átkelhessünk a Zebegényi-szigetre. Aznap, április 25-én egyetlen méterrel haladta meg a vízszint a valaha mért legkisebb értéket. Hasonló helyzetben nagyon kevés sziget mondhatja el magáról, hogy élővíz választja el a szárazföldtől.

A Zebegényi-sziget abból a szempontból is szerencsésnek mondható, hogy elkerülték a folyószabályozási munkálatok. Ennek gyakorlati oka hogy, a nagy szabályozási munkák idején még csak alacsony zátony volt mindössze, gyér növényzettel, amely nem akadályozta a hajózást. A Dunakanyar bejáratánál található medertágulatban építette a folyó ezt a homok és sóderpadot. A Duna legnagyobb szélessége Zebegénynél 670 méter, ahol elhagyja a település déli határát már csak 560. Ez a +100 méteres tágasság elegendő volt ahhoz, hogy zátony alakuljon ki a mederben. De mikor bukkant a Zebegényi-sziget a Duna habjai fölé? Nem régen. A mellékelt 1929-es vizisport térképen még nem jelölnek szigetet.

Ez még nem jelentene semmit, hiszen a Fürdő-sziget is római épületekkel bírt, mígnem a jeges ár le nem tarolta egyszerű homokzátonnyá. A Zebegényi-sziget esetében nem ez történt. Sem az első, sem pedig a második katonai felmérésen nem jelöltek semmit a térképészek. Így nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, ez a dunai sziget nem idősebb 80 évnél.
 

Zebegényi-sziget: a zátony (1929), a szigetmag (zöld) és a jelenlegi kiterjedés (barna)

 
A sziget magját képező mederanyag folyamatos mozgásban van folyásirányban. A vándorlás mértéke megfigyelhető a mellékelt térképen. A II. Világháborút követően a zátony fokozatosan került a vízszint fölé. A folyamatban szerepet játszott a főág szabályozása (mederkotrás) és az ipari méretű kavicsbányászat. A relatív kiemelkedés napjainkban is zajlik, a sziget területe fokozatosan növekedik.
    
Állapota hidrológiai szempontból stabilnak mondható, nincsen látható jel sem pusztulásra, sem pedig extrém feliszapolódásra. Ha az ember továbbra sem avatkozik fejlődésébe, akkor még sokáig gazdagíthatja a Dunakanyar tájképi értékét.
 

1. kép. Zátony a Zebegényi-sziget északi csúcsán

 
Északi és déli előterében elsősorban durva kavicsos üledékek, a mellékág felé eső - a hullámzástól védett - oldalon homok, iszap ülepedik ki. A friss üledékeken hamar megtelepszik a növényzet. A mellékelt 2. képen megfigyelhető a bokorfüzes térhódítása az északi kavicszátonyon. A fajok megtelepedésére elsősorban a vízborítás tartóssága hat.
 

2. kép. Bokorfüzes nő a kavicszátonyon.

 
A magasabban fekvő, viszonylag száraz részeken fekete nyárakat találhatunk. A nyugati oldalon áll néhány idősebb fűz, ezek gyökerei közül az erős hullámzás kimossa a kavicsokat, ezért gyakori a vízbe dőlt fák látványa. A déli zátony egy éles peremmel válik el a sziget magjától (3. kép). Növényzete 2011-es látogatásunk idején mindössze idén kibújt zöld juhar csemetékből állt. Megtelepedésüket a huzamosabb ideje tartó alacsony vízállás tette lehetővé (4. kép).
 

3. kép. A szigetmag déli csücske és az épülő kavicszátony

4. kép. Zöld juhar magoncok a déli zátonyon

Ha felépül a Nagymarosi Erőmű, a megemelkedett vízszint teljes egészében elárasztotta volna a Zebegényi-szigetet. A munkálatok lefújásával megmenekült, és a Dunakanyar üde színfoltjává vált, elsősorban a vizitúrázók számára.

Az emberi hatásoktól sokkal inkább védett hely ez, mint a többi sziget. Nincsen idehordott szemét, mindössze egyetlen táborhely nyomra akadtunk minimális természetkárosítással. Az élővíznek köszönhető zártság előnyére válik a Zebegényi-szigetnek. Érdemes ellátogatni ide, már csak azért is, hogy átérezhessük azt a hangulatot, milyenek is lehettek a Duna kanyarogva bevágó szakaszain a szabályozás előtti szigetek.

Újabb dunai szigettel gazdagodott a wikipédia

 
Ma sikerült végre megszerkesztenem az Égető-sziget wikipédiás honlapját. Ezáltal újabb szigettel gyarapodott a Duna Magyarországi Szigetei kategória. A Fürdő-sziget, a Gödi-sziget után ez a harmadik lexikon szócikkem. Még némi kiegészítésre szorul bizonyos téren, úgymint a növényzet és állatvilág, ehhez a részhez szívesen venném hozzáértők segítségét.

Mind az itteni bejegyzésekben, mind a szócikkben próbáltam kerülni azolat a dolgokat, amelyek minden szigetnél, védett területnél előfordulnak; a vandalizmust. Festékszóróval lefújt kavicsos partot, felgyújtott uszadékfát, horgászok által otthagyott szeméthalmokat, crossmotorosokat, 200 literes olajos hordót és a több tonnányi szemetet. Inkább próbálom a sziget szebb oldalát megismertetni az olvasókkal:

A mellékág déli elzáródásán nőtt bokorfüzes

A gáttól északra eső "mellékág"

A gáttól délre látható mederközépi zátony

Az Égető-sziget rövid története

 
Az Égető-sziget (régebben: Tímár-sziget) Vác és Sződliget határán helyezkedik el. Viszonylag fiatal képződmény, a II. József uralkodása idején készült első katonai felmérésen még nyoma sincs. 1826-ban Melczel János a Duna Mappáció térképészeti bejárása során már megemlíti:

"...Az ezen a Táblán láttatos Wátzi Duna ága itt is annál inkább alkalmatos a hajókázásra, mivel a partjain annyi folyó homok nintsen és tsak egy zátony van a bal part fele a mélly a kis szigettől felfele egész a Wátzi Nagy hidig nyulik, a jobb part alatt pedig elég mély viz..."  (bővebben itt)

Tehát a sziget valamikor 200 éve, 1780 és 1826 között bukkant ki zátonyként a Duna habjaiból. Ezzel a korral a Duna váci ágának egyik legfiatalabb szigete. A II. katonai felmérésen még sokkal inkább zátony mint sziget, de elmondható, hogy már egy önálló felszínformaként jelölik.
 

a, II. kat felmérés. b, 1929. Vizisport térkép. c, 1953 légifotó. d, 1980-as évek EOV szelvények. e, 2005 légifotó

 
Környezetének morfológiája és fejlődéstörténete kapcsán érdemes kitérni a Duna terasz szintjeire. Vác városa a Duna ármentes teraszára épült. Pécsi Márton geográfus osztályozása szerint ennek a legfiatalabb pleisztocén kavicsterasznak száma a II/a. Ez a szint magaspart formájában kíséri a bal parton a folyót egészen Budapestig. 

   
A jégkor hidegebb szakaszaiban a csökkenő vízhozam megnövekedett mennyiségű hordalékot szállított, ez eredményezte a Duna medrének viszonylagos feltöltődését. A jégkor végén, az Allerød/Bølling néven ismert felmelegedési periódusban a növekvő vízhozamú folyó ebbe a kavicstömegbe vágódott be. A jelenlegi part fölé mintegy 6-8 méterrel magasodó meredek térszín jól megfigyelhető a Budapest-Vác kerékpárút Vácra beérkező szakaszán. Ez a magas és meredek perem jelöli ki a jégkorszak végi Duna partját. Az Égető-szigettől keletre két másik sziget is létezett a holocénben. Ezekről bővebben lásd: sződligeti szigetek.

Az Égető-sziget egykor és ma (sárga- II/a terasz futása, kék- óholocén medrek)

Az Égető-sziget születését követően egy, a Duna középvize fölé alig valamivel magasodó, gyér, lágyszárú növényzettel borított sziget-kezdemény volt. Még az 1929-ben készült Duna vízisport térkép is eképpen ábrázolja. Körülötte a folyó medre meglehetősen sekély volt. A II. Világháborút követően a váci ágban is megkezdődtek a folyószabályozási munkálatok. A váci, gödi és a sződligeti gázló az év nagy részében akadályozta a hajózást. Ezek felszámolása jelentette a fő feladatot a vízépítő mérnököknek. Először Vácott épült meg a párhuzammű, melynek révén az egykori part menti Korzó előterét egészen a kompkikötőtől kezdve feltöltötték. Ezáltal a meder leszűkült, és megkezdődött a párhuzamműtől délre eső sekély partmenti területek gyors feltöltődése. A folyamatot erősítette a Sződliget és Felsőgöd között megépült két sarkantyú, melyek a túlsó parthoz kényszerítették a sodorvonalat és megfogták a hordalékot. Az Égető-sziget éppen a sarkantyúk és a párhuzammű közé esett. 1953-ra a sziget területe jelentősen megnövekedett, és a fás szárú növényzet is kezdett rajta megtelepedni. Mellékága még állandó kapcsolatban állt a főággal.
    

Az Égető-sziget növekedése 1870-2005

 
A '70-es években keresztgát épült a mellékágban. Ez volt az utolsó ilyen jellegű mellékág-elzárás itt a Duna váci ágában. Koronamagassága a váci vízmérce szerint 250 centiméter.  Ennek köszönhetően a sziget pár év alatt egybeforrt a parttal az északi betorkollásnál. Egy évtized múltán dél felől is elzáródott, ma ezen a területen sűrű bokorfüzesek közt alig lehet észrevenni az egykori mederformákat.

Az emberi beavatkozás következtében feltöltődött mederben a váci komptól egészen a felsőgödi Duna csárdáig egy új, összefüggő ártéri erdő nőtt fel. A feliszapolódás nem ért véget, napjainkban is tart. Az égető-mellékág már inkább csak a váci ártéri tanösvény kapcsán említett, ugyancsak feltöltődő holtág felől kap friss vizet (és iszapot). A gát koronamagassága miatt ez csak az év negyedrészében fordul elő. Ma már néhány mélyebben fekvő rész kivételétől eltekintve mindenütt sások és füzek nőnek, tovább akadályozva a vízáramlást, elősegítve a kiülepedést.

A sziget magasabb területein a homorú part miatt állandó a szemét és uszadékfa felhalmozódás. A sűrű növényzet által felfogott szervesanyag tovább magasítja a sziget területét. A sziget magasodása mellett beszélni kell a főágban tapasztalt vízszint süllyedésről. A kotrás és a mértéktelen kavicsbányászat miatt jelentkező kimélyülés felerősíti a holtág kiszáradását.
 

Mederben nőtt fűzfák

 
Belátható időn belül az Égető-sziget egybeforr a parttal. Ez azért tragikus, mert egy újabb vizes élőhely szűnik meg a Duna mentén. Az egyetlen megoldást az lehetne, hogy a gát koronaszintjét lesüllyesztjük. Ennek van jól látható eredménye, elég a közeli Gödi-sziget mellékág állapotával összehasonlítani, ahol a jég és a lakosság együttes ereje elbontotta a keresztgátat. A gyakoribb vízmozgás legalább a finomabb szemcsetartományt (agyag, iszap) kimoshatná a főágba. A váci Göncöl Alapítvány már tett kísérletet egy árok ásására, mely átvágta a szigetet északon elzáró földnyelvet. Ennek a munkának nyomait az utóbbi évek áradásai teljesen eltüntették, semmi felismerhető árokkal nem találkoztunk áprilisi terepbejárásunkon.

Az Égető-sziget mindössze kétszáz éves, ez földtörténeti korokban mérve egy folyami sziget számára csecsemőkor. Megmentésére már csak halvány esély kínálkozik.

Duna Stratégia - Rövid összefoglaló

Már számtalanszor hallottam a hírekben a Duna Stratégiáról, általában a szokásos uniós - átlagembernek érthetetlen - szakszöveget. Semmi konkrétumot. Éppen ezért megpróbálom összeszedni mit is lehet tudni a magyar uniós elnökség fő célkitűzéséről.

Az Európai Unió Tanácsa 2009. június 18-19-i ülésén felkérte az Európai Bizottságot. hogy készítsék el 2011 végéig a Duna Régió Stratégiájának (DRS) tervezetét. 2011. április 13-án lezárult az előkészítés folyamata, amikor a dokumentumot Luxemburgban ellenszavazat nélkül elfogadták a tagországok külügyminiszterei. Még hátra van a júniusban esedékes ülés, ahol a már konkrét célokat, projektekek és programokat terjesztik az unió állam-, és kormányfői elé. Mivel a magyar uniós elnökség egy fő célkitűzése éppen a DRS tető alá hozása volt, kíváncsi voltam mit is tartalmazhat ez a stratégia. Mennyire lesz kihatással a megvalósítás a folyóra, és mi fog változni középtávon. Az stratégiával kapcsolatosan szó volt magyarországi vízerőművek építéséről, állandó hajózó út kitűzéséről, a teherforgalom vízi útra tereléséről. Előzetes várakozásaim szerint a fő irányvonalak ezek lettek volna. Miután utánaolvastam a témának, kezdett körvonalazódni, hogy itt bizony sokkal többről van szó. A DRS nem volt minden előzmény nélküli. 2006-ban a Balti-tengeri Stratégia volt az első olyan országok közötti együttműködés az EU-n belül, amelyben egy jól körülhatárolható, azonos kultúrájú, történelmű régió közös fejlesztési és cselekvési tervet készített. A Balti-tengeri Stratégiát 2009-ben éppen a svéd uniós elnökség alatt fogadták el. Bizonyos szempontból a Duna menti országok számára is alapként és példaként szolgált.

Röviden összefoglalva az Európai Unió Duna Régió Stratégiája a Duna vízgyűjtő területéhez tartozó régiók és országok makroregionális fejlesztési stratégiája és akcióterve. 14 ország tartozik hozzá, melyből 8 tagország. A megfogalmazott célok négy pilléren nyugszanak, ezek:

• A Duna régió összekapcsolása más régiókkal
• Környezetvédelem
• Jólét megteremtése, gazdaságfejlesztés
• A régió intézményeinek megerősítése, összekapcsolása

Az aláíró országok 11 közös célt fogalmaztak meg (prioritások). Mindegyikük megvalósításáért 2 országot neveztek ki felelősnek. A prioritások röviden:

1. A mobilitás és intermodalitás fejlesztése. Két részre bontották: a, belvízi hajóutak (felelős: Ausztria és Románia), b, Vasút, közút, légi közlekedés (Szlovénia, Szerbia, érdekelt Ukrajna)
2. A fenntartható energia használatának ösztönzése. (Magyarország, Csehország)
3. A kultúra és az idegenforgalom, valamint az emberek egymással való kapcsolatteremtésének előmozdítása. (Bulgária, Románia)
4. A vizek minőségének helyreállítása és megőrzése. (Magyarország, Szlovákia)
5. Környezeti kockázatok kezelése. (Magyarország, Románia)
6. A biodiverzitás, a táj, valamint a levegő- és talajminőség megőrzése. (Németország - Bajorország, Horvátország)
7. Tudásalapú társadalom kialakítása. A kutatás, oktatás és az információs technológiák segítségével. (Szlovákia, Szerbia)
8. A vállalkozások versenyképességének támogatása. (Németország - Baden-Würtemberg, Horvátország)
9. Az emberi erőforrásba és képességekbe való befektetés. (Ausztria, Moldova)
10. Az intézményrendszer kibővítése és az intézményi együttműködés megerősítése. (Ausztria - Bécs, Szlovénia)
11. A biztonság és a szervezett bűnözés jelentette kihívások leküzdése érdekében együtt végzett munka. (Németország, Bulgária)

A felsoroltakból kitűnhet, hogy a Duna ebben a stratégiában egyfajta szimbólumként viselkedik. Nem konkrétan a Duna fejleszéséről van benne szó, sokkal inkább a Duna menti országok közös érdekeinek összekapcsolásáról. Így eshet meg, hogy a hajózás mellett ugyanolyan hangsúlyos szerepet kaphat például a panelprogram. A stratégia keretein belül sikerülhet nem-uniós országokat is bevonni egy-egy projektbe.  Ez jól megfigyelhető a 11 prioritás országos lebontásában. Bizonyára hosszas alkudozások során sikerült egy-egy adott országnak a számára fontos prioritást megszereznie. Az, hogy Magyarország három területért is felel mindenképpen jó hír. Különösen a 4. és 5. pont megszerzése jelentős, abból a szempontból, hogy a tiszai ciányszennyezés kárán tanulva a vízgyűjtő területén tervezett környezetszennyező beruházások megvalósításába beleszólásunk lesz.

A 11 prioritás többségének kifejtése nem tartozik ennek a blognak a  tematikájába. Többségük csak közvetett hatással lesz a Duna tényleges állapotához. Főként az első, negyedik és hatodik pontról lesz szó itt a Dunai Szigeteken a jövőben.

A prioritásokon belül a határidős célkitűzések azok, amelyek számszerű vállalásokat is tartalmaznak határidőkkel. Ezek meglehetősen széles spektrumon mozognak az árvízvédelemtől kezdve a szélessávú internet biztosítása minden polgár számára. Néhány fontosabbat kiemelnék:

• A Dunának évente 300 napon keresztül alkalmasnak kell lennie a hajózásra.
• 2010-hez képest 20%-kal kell növelni a vízi úton szállított áruk mennyiségét.
• A Duna 80%-nak alkalmassá kell válnia a fürdésre.
• Az árvízkockázatú területeket negyedével kell csökkenteni.

A DRS megvalósítása kapcsán számtalan kérdőjel van még. Szó sem esett arról, hogyan kívánják a Dunát hajózhatóvá tenni, hogyan lehetne a megújuló energia részarányát növelni? Netán duzzasztással?  Hogyan lehet ugyanazt megvalósítani Bulgáriában és Németországban? Hogyan lehet a teherforgalom növelését összeegyeztetni a táj védelmével, a tiszta ivóvízzel és a fürdéssel? Honnan lesz rá pénz? Mindenesetre a források (Kohéziós Alap) jobb elosztása ugyancsak a stratégia célkitűzése közé tartozik.

Fontos tudni, hogy az Unió nem biztosít külön forrásokat a DRS-hez, nem alkot külön jogszabályokat, és nem hoz létre egy újabb hivatalt az EU szervezetén belül (3 NEM). Ezek megszerzése és kialakítása szoros együttműködésre kényszeríti a résztvevő országokat. 

Érdemes lesz a Duna Stratégia körüli híreket a továbbiakban is figyelemmel kísérni, ahogy egyre több konkrétum derül ki majd a megvalósításról.

Linkek:

Ajánlott videó:

http://ec.europa.eu/regional_policy/cooperation/danube/index_en.htm

Magyar EU elnökség honlapja:

http://www.eu2011.hu/hu/hir/tanacs-jovahagyta-duna-regio-strategiat

Árvíz 1965

 
A minap vettem 100 forintért egy érdekes könyvet. Elsőre kissé csalódtam benne, amikor tüzetesebben átnéztem. 1965-ben a nagy dunai árvíz kapcsán jelent meg ez az egyáltalán nem hidrológiai témájú mű. Címe nemes egyszerűséggel: Árvíz 1965, kiadásának célja az árvízkárosultak megsegítése. Németh Lászlótól kezdve sok irodalmár írt néhány oldalas tárcákat, az oldalait korabeli képzőművészek árvízzel kapcsolatos témái teszik változatosabbá. Eltekintve a szokásos propaganda szövegektől, nagyszerű betekintést nyújt ez a kiadvány a korabeli erőfeszítésekről. Kiválasztottam néhány érdekesebb képet és szövegrészletet, melyről úgy gondoltam, hogy az árvízi védekezés szemszögéből képet kaphatunk az 1965-ös Magyarországról. 
  

Reich Károly műve

Fehér Lajos: Előszó

"Százhúsz napon át folyt a küzdelem a dunai árvíz ellen. Rendkívüli erőfeszítéssel, nagy anyagi és műszaki erők összpontosításával sikerült elérni, hogy a fő védvonalakon töltésszakadás nem következett be. Emberek tízezrei álltak őrt és küzdöttek a gátakon éjt nappallá téve. Nem azért, mintha ebből bármi előnyük is származott volna - sőt sokszor az életük is veszélyben volt -, hanem azért, mert úgy érezték: ez kötelességük. Ezt kívánja tőlük a közösség, ezt várják tőlük dolgozótársaik. Tudták, nincsenek egyedül. Bíztak az összefogás erejében, s mindvégig bátran támaszkodhattak is arra..."

 

A Szentendrei-sziget déli csúcsa

 
Ilkei Csaba: Mohácsi csata a XX. században.

„...A mohácsi csata 1526-ban néhány óráig tartott és elesett 23 ezer magyar, odaveszett a király. 1965 július elején századik napja ötezer ember vívja az újkori mohácsi csatát. Napi 1,5 millióba kerül a küzdelem. S az ellenség lassan, kelletlenül, de meghátrál. A védők eddig bevetettek: hétszázezer homokzsákot, 12 ezer tonna követ, hatezer pártialemezt, 1500 négyzetméter fóliát; 120 óriás földgépet, 200 teherautót és dömpert; építettek négy új gátat, elfogtak száznál több buzgárt, elzártak sok ezer szivárgást, csurgást, megakadályoztak ki tudja hány szakadást, küzdöttek átázás, csuszamlás, repedés ellen; kitelepítettek nyolcezer embert, 170 lovat, 2400 szarvasmarhát, húszezer sertést, négyezer juhot, miközben összedőlt 35 ház, súlyosan megrongálódott 180; elhagyatott lett két és félezer. A csata március 31-én hajnalban kezdődött, június 19-én 983 centiméteres vízálláskor volt a leghevesebb, s azóta gyilkos tusában lankad ereje. Két héten át jártam a csatamezőt, figyeltem földről, vízről, levegőből; bolyongtam a buzgárlepte szigeten, eldugott majorok sártengerében; virrasztottam gátőrökkel, holtfáradt vízügyiekkel; beszéltem robbantó katonákkal, szúnyogmarta uszálykormányosokkal, kubikosokkal, tábornokokkal, párttitkárokkal, tanácselnökökkel; láttam riadt menekülőket, vizet kérő betegeket, batyukat szorongató gyerekeket; találkoztam hősökkel és gyávákkal, veszélybe rohanókkal és közömbös fanyalgókkal; a tanulságot keresőkkel, s a tanulságtól félőkkel...”

 

Zelenák Crescencia műve

Szabó László: Bajától Apatinig

"- Apatin húszezer lakója nevében hálásan köszönjük a magyar elvtársak segítségét!
Ekkor jut eszembe, hogy ide egy 130 tagú magyar lemezverő brigád is átjött segíteni.
      -Szerda óta dolgozik a gátakon a lemezverőbrigád – mondja Mandicz elvtárs. – Akkor még azt hittük, hogy a víz elviszi az egész várost, hiszen a vízszint két-három méterrel magasabb, mint bármelyik utcánk. Húszezren dolgoztak a gátakon, 35 ezer köbméter földet építettünk be, de a homokzsákok már nem bírták fogni a vizet, s a gát megcsúszott. S mivel a Pátria-lemezverésben nekünk nincsenek nagy tapasztalataink, megkértük a magyar elvtársakat, segítsenek. Három óra múlva itt volt a segítség... Azóta szilárdan tartjuk magunkat, s a legkritikusabb helyen, a kanyarban, 200 méter Pátria-lemezt vertek le a magyar vízügyi szakemberek..."

 

"Zuhogó esőben is munkába indulnak derék honvédeink"

Németh László:Árvízi példa

"...Az emberek eleinte az árvizet is úgy fogadták, mint a többi csapást: sajnálkoztak, sopánkodtak, mi lesz az országból; közben, mint a többi elemi csapásnál, keresték, miben hibáztassák a felelősöket: mi lesz itt, a külföldre eladott oltóanyag, a vizet rontó fűzfői méreg, amit – persze csak hallomásból – rövidlátásuk jeleként emlegessenek. Még én is gondoltam olyat: kár a természet leigázásáról olyan hangosan beszélni. Még meghallja. Hisz nemcsak a kenyerünk van az időjárás révén a kezében, millió orv módja van, hogy az óvatlan tervezőn bosszút álljon..."

 

Köpeczi Bócz István műve

Dobozy Imre: Katonák a víz ellen

"...Járőr jelentkezik; friss buzgár az erdő alatt. Megyünk a gáton, aki lejjebb kerül az oldalba, minden lépésével vizet fakaszt. Olyan a töltés, akár a szivacs. Mégis tartható? Ekkora áradás, ilyen kegyetlenül tartós nem volt Magyarországon. Ha az 1954-es zöldár és az 1956-os jeges ár levonulása óta nem dolgoznak bele annyi erőt, pénz, anyagot gátjainkba, mint amennyit beledolgoztak, már régen úsznánk, Szigetköztől a déli határig. De sajnos a gáton nemcsak a vízügyiek dolgoznak. A víz is! Meg a patkány, a pocok, a fagyökér, a növényzet, mind túrja-fúrja a töltéseket, kívülről láthatatlan rombolást végezve bennük. És ezekre a töltésekre majd koronáig érő, minden valaha volt maximumot meghaladó vízállásnál négyzetméterenként öt tonna súlyú víznyomás nehezedik, több mint két hónapja. 
     -Meddig bírják? Szónoki kérdés. kanyarulatokban, veszélyes szakaszokon, hajdani folyások fölé épített gátrészeken – melyek alatt vízáteresztő hordalékréteg szivárogtatja a Dunát – már rég nem a töltés óvja az embert. Hanem az ember a töltést. És vele mindent..."

 

Csónakokkal közlekednek a Magyar Hajó- és Darugyár udvarán

Barkovits István: Nem is látták a Dunát

"...Hárman dolgoznak egy csillénél. Két katona és egy szakmunkás. Fúrógéppel, nehéz kalapáccsal zúzzák az imént robbantott kőzetet, kidagadó izmokkal emelik terhüket a félrefordított csillébe. A veríték patakokban folyik a hátakon, nincs beszéd, csak lihegés hallatszik, csak a csillék mélye zördül, ha újabb és újabb kövek zuhannak a rakomány tetejére. Mit is tudtunk erről a kegyetlenül nehéz munkahelyről? Azt, hogy a jelentéktelen dunabogdányi kőbánya az árvízvédelem egyik bázisává nőtte ki magát a megpróbáltatás napjaiban. És az emberek? Róluk nem írtak, beszéltek, idáig nem jutottak el sem az újságírók, sem a rádió és a televízió riporterei. Egy helikopter húzott el egyszer a „pokol” fölött, akkor néhány másodpercre megállt a munka, néhányan integettek is. Aztán mindenki újra a munkája fölé görnyedt és folytatták ott, ahol az imént abbamaradt..."

 

Győri Miklós műve

Fehér Klára: Egy Beatles-hajú fiú 

     "...Szorongva hallgatom a rádió árvíz-jelentéseit. És szorongva hallgatom a szomszéd lakásból hallható magnót meg Feri mamájának elkeseredett kiabálását.: 
-Ha holnap sem vágod le a hajadat... 
     Ausztriában újabb esők. Talán nem növelik már a Duna szintjét. Csehszlovákiában gátszakadás. Budapestnél enyhül a helyzet. Mohácsnál még súlyos. Jugoszláviában nagyon súlyos... Próbáljunk aludni. Itt nincs veszély. Helyettem is állnak a gátakon. Harmincezer ember, éjjel-nappal. Helyettem is ők. Helyetted is... 
-Kezitcsókolom. 
-Szervusz Feri. 
     A kapu előtt egymásba botlunk a szomszéd gyerekkel. A színes kiving helyett fehér, kihajlított gallérú ing van rajta és zakó. 
-Mi ez az elegancia? Hol jártál? 
-Orvosi vizsgálaton. 
-Csak nincs valami baj? 
-Hétfőn munkába állok. 
     Ó persze. Erről már értesültem az esti kiabálásokból. Július közepétől Feri munkát vállalt, pénzt is akar keresni, meg a szülők is így kívánják. Arról is tud már a hangos veszekedésekből az egész környék, hogy anyja ruhát, cipőt akar venni a pénzből, Feri biciklit... 
-Apádék üzemébe mész? 
-Nem. Mohácsra. 
-??? 
-Olvastam a Népszabiban, hogy kell. Homokzsákokat kiüríteni...meg mit tudom én...Árvízmunkára. 
-És mi lesz a bicikliddel? 
-Ugyan! Ilyenkor? 
     És rám bámul. Hogy ha egyszer ember kell a gátra... hát fontos akkor a bicikli? Vagy egy cowboy-nadrág? Vagy a starnd?
     Nem tehetek róla, hogy ilyen sematikus ez a történet. Sose mertem volna ilyesmit kitalálni. 
    Az élet megteheti. Meg is teszi. 
     Különben a valósághoz tartozik az is, hogy az önkéntes árvízmunkás, a tizenötéves Feri a haját még mindig nem vágatta le."

"Dunaszekcsőn az utcán is komp közlekedett"