Kettévágott haraszti paradicsom

Érdekes sziget maradványa található Dunaharaszti és Taksony között a Ráckevei-Dunán. Egyfelől Európa második legnagyobb úszólápja öleli körül, másrészt az elnevezése sem egyszerű: ha Dunaharasztiból nézzük Haraszti-szigetnek hívják, ha Taksonyból Taksonyi-szigetnek. Ráadásul 1947-ben a köztársasági elnök jelenlétében ünnepélyesen ketté is vágták.

Legutóbb a búbánatvölgyi Szent Mária/Fogarasi/Dédai sziget kapcsán voltam akkora gondban, hogy nem tudtam melyik elnevezést használjam, hiszen mindhárom használatban van.  Most szerencsére kissé egyszerűbb a helyzet,  hiszen a Dunaharaszti és Taksony közti sziget három nevéből egy már nincs használatban, legalábbis a térképeken utoljára a XIX. században bukkant fel a Közönséges (v. Gemeinschaftliche) -sziget. Ebben az esetben nem a sziget jellemzőjét írták le a közönséges szóval, hanem a használata volt "közösségi". A két település közigazgatási határa éppen kettévágja a szigetet középen, de nem csak a sziget területét osztották el, az elnevezés is attól függ honnan nézzük. Ahogy ez jól látszik a Duna Mappáció 1826-ban felmért térképszelvényén.

A helyzetet bonyolítja, hogy az 1947-es sziget kettétvágás nem a közigazgatási határon történt, hanem a haraszti részen. Ezért a taksonyi fél megnövekedett és manapság a nagyobb déli rész a Taksonyi-sziget, míg az északi kisebb a Haraszti-sziget. A feledésbe merült Közönséges elnevezés helyett pedig a '80-as évek elején elkezdődött parcellázás nyomán felbukkant egy újabb; a Paradicsomsziget (mivel településrész-név egybe kell írni). Ez az üdülőtelep egykori dunai zátonyon épült fel. 

Most, hogy sikerült tisztáznunk az elnevezésbeli kérdéseket, tisztáznunk kell, hogy mint oly sok más szigetet a Ráckevei-Dunán ezt is csak megszokásból hívhatjuk szigetnek. Leginkább a Velencei-tóra emlékeztet ez a táj végeláthatatlan nádasaival, melyek tájképileg egybeforrasztják a dunai tájat a Duna-Tisza közével. Ezek a nádasok az egykori Duna-meder területén alakultak ki a fokozott hordalék-kiülepedés hatására, mely általánosan jellemzi a Ráckevei-Duna Budapesthez közeli szakaszát. A nádasok jelentős része úszólápként úszik a vízfelszínen, ahol a lehullott avarból és egyéb szervesanyagokból humuszos réteg alakult ki a Duna felszínén. Gyökereik nem rögzülnek a meder aljához, jobbára szabadon lógnak és kiszűrik maguknak a szükséges táplálékot a vízből. Emiatt az úszólápoknak jelentős víztisztító hatásuk van. Ha úszólápra lépünk elsőre kellemesen rugalmas talajt érezni, azonban ha teljes súlyunkkal rálépünk könnyedén combig süppedhetünk Európa második legnagyobb úszólápjába.

A haraszti mellékág úszólápja

A nádas mindkét oldalon meredek partfalban végződik el, ahol egy vékony ártéri erdő sáv után a sziget közepén szántóföldek kezdődnek. Ez a nyárfákból álló vonal kirajzolja nekünk a sziget eredeti, azaz szabályozás előtti körvonalát. A sziget belső területei jobbára szántóföldek, kukoricával és rengeteg parlagfűvel. Találhatunk itt őszibarack ültetvényt is, ahol a szüret lassan esedékes. 

Kukorica és parlagfű, a távolban a sziget régi peremét jelző nyárfasor

Az agglomeráció felgyorsuló beépítése ezt a szigetet sem kerülte el. Az utóbbi 30 évben négy egymástól elkülönülő üdülőövezet épült fel. A haraszti részen, északon a Kikötő sétány környéke, valamint a Hókony sor, utóbbival átellemben a Paradicsomsziget és a déli, taksonyi részen a Szigeti Dunasor. Az üdülőövezet átalakulása lakóövezetté itt is folyamatos, azaz sokan építik át a nyaralót állandó lakhelyre. Valamint sokkal kevesebb eladó ingatlannal találkozni errefelé mint például Szigetszentmárton környékén, ahol gyakorlatilag minden harmadik weekend-ház eladó. Mindez ellenére Szigetszentmiklós, Taksony és Dunaharaszti között lassan ez maradt az egyetlen beépítetlen terület.

Az üdülősorok füzér-szerűen kísérik a Ráckevei-Dunát. A parcellázás a Duna-ág szabályozása révén létrejövő "feszített-víztükör" révén indulhatott meg a '60-as évektől. A főághoz képest elenyésző a vízszín esése és a vízhozam. Másodpercenként 18-24 köbméter víz jut át a Kvassay-zsilipen (árvíz idején 0), ami körülbelül az Ipoly vízhozamával egyezik. A feszített víztükör kialakulása miatt a felső szakasz medre kiürült, míg délen a Tassi zsilipnek köszönhetően több víz maradt a folyóban. Mivel Dunaharaszti az északi részre esik különösen érzékenyen érintette a Ráckevei-Duna lezárása. Itt ülepedik ki a főágból érkező hordalék, éveken keresztül komoly környezeti problémát jelentett a tisztítatlan szennyvíz betáplálás. Ahol annak idején a Pesten mért átlag 2300 köbméter vízhozam harmada is lefolyt ott most egy Ipoly méretű meder kezdett kialakulni a lelassuló víz (és szennyvíz) által életre hívott nádasok között. Ez a meder is állandó karbantartást (kotrást) igényel, különben teljesen elveszítené folyó alakját.

Kilátás a dunaharaszti HÉV hídról észak felé (forrás: arcanum)

Ahogy az ember a nádasok között bolyong nem is gondolná mekkora fürdő-élet volt itt nyaranta. Az 1872 óta rohamosan romló vízminőség miatt a hatóságok kénytelenek voltak megnyitni a gubacsi elzárást és valamennyi friss vizet engedni a Ráckevei-Dunába. Ennek következtében időszakosan fellendülhetett a strandélet. A haraszti strand a szigetcsúcson, valamint a HÉV hídjától közvetlenül északra terült el. Rexa Dezső így ír erről a Dunamenti Nyaralóhelyek c. alapművében:

A községben két elsőrendű dunai strandfürdő van, azonkívül pedig a Rákóczi Strand nyújt enyhet és szórakozást a nyaralóknak...

A strandélet záróakkordja éppen 100 évvel a lezárás után érkezett el, ekkor a KÖJÁL megtiltotta a strandolást a víz szennyezettsége miatt. Talán most, hogy Budapest szennyvizeinek 99%-át tisztítják talán visszamerészkednek a fürdőzők a Ráckevei-Dunába.

Dunaharaszti fürdőélet 1902 (forrás: arcanum)

Hajók helyett végül fürdőzők vették birtokba a Dabasig kiásott Duna-Tisza csatornát is, melynek az első kapavágása éppen a Haraszti-szigeten történt 1948-ban. Nem véletlen, hogy itt kezdték el ásni: a nyomvonalon csak nyáron kiszáradó vizenyős terület húzódott. A folyó korabeli állapotára jellemző, hogy nem a sziget partján kezdték ásni, hanem jóval közelebb a szentmiklósi parthoz. Ott ahol a Ráckevei-Duna "sodorvonala" húzódott és a terebélyes nádas véget ért.  A befejezetlen csatorna mellett ma már jobbára csak horgászokat látni.

Virágtenger a táti szigeteken

A táti szigetek bejárásához nem elegendő egy nap. Sokaknak valószínűleg nem is jut eszébe ez a hely mint kirándulási célpont, de ez egyáltalán nem baj. Talán így továbbra is megmarad a maga elhagyatottságában ez a csodálatos ártéri rét. 

A táti medertágulat fénykorában több dunai szigetnek adott otthont. A név szerint ismert Táti-, Körtvélyes-, Nyárosi-, Csitri-, és Turán-sziget napjainkra többé-kevésbé összeolvadt. Árvíz idején készült légifelvételek kirajzolnak ugyan más szigeteket is, de ezek a terepen már alig nyomozhatók. A táti szigetek együttes kiterjedése hosszában 6,5, széltében 1,2 kilométer, de a szigetek közti alig néhány átjáró miatt bejárásuk hosszadalmas. Olyannyira az, hogy 20 kilométer alatt nem is nagyon lehet megúszni. 

Középvíz idején a táti szigetek egyetlen köldökzsinórral kapcsolódnak a parthoz. Ez a köldökzsinór egy mellékágelzáró keresztgát, amelyen keresztül a szigetcsoport gépjárművel is megközelíthető. A betonelemekből kirakott út alatt keresztben csőrendszer húzódik, ahol a mellékágrendszer friss vizet kaphat a főágból. Érdekes látvány, ahogy a Nagy-Dunáról szívódik be a víz hatalmas örvényeket keltve, míg a főágban a leszívás helyén magatehetetlenül forognak az uszadékfák. 

Ez az átfolyó ugyanúgy későbbi beavatkozás eredménye, mint hogy a szigetek mai képe sem mutat természetes állapotot. Az eredeti hasznosítás rét és kaszáló volt, ahol nem csupán a táti svábok, hanem a túlparti, ebedi magyarok is legeltették állataikat. Az állattenyésztés sajnos teljesen megszűnt már, ezért a rét kezdett lassan cserjéssé válni. A bokrok, a megjelenő invazív növények lassan kezdték kiszorítani a réti növényeket. Ekkor szerencsére megérkezett a Duna-Ipoly Nemzeti Park, munkatársaik próbálják kézi erővel fenntartani azt az állapotot, amivé az állatok legelték annak idején. 

A szigetek érintetlensége a pásztorok távozásával méginkább hangsúlyossá vált. Látványos változás köszöntött be az állatvilágban, a juhokat és a teheneket felváltotta a hód és vidra, rajtuk kívül visszatelepült a rétisas, a fekete gólya, nagy kócsag és a szürkegém. Hopp Ferenc összesen 341 (!!!) madárfajt figyelt meg a szigeteken, ami azért figyelemreméltó szám.

Igazából a növényvilág szímpompája az ami egyedüllállóvá teszi ezt a dunai tájat. Nem csak a faj-, hanem az egyedszám tekintetében is rendkívüli gazdagságról beszélhetünk. Elsősorban a Körtvélyesi-szigetre, de a Táti-szigetre is jellemző az egész éven át tartó színpompa. Tavasszal a mocsári nőszirom és az ezerlevelű boglárka festi sárgára a rétet, utána lassú átmenettel minden kékké válik a réti iszalag és a szibériai nőszirom tengernyi virága miatt. Utóbbi egyben érdekes hidrológiai jelzőnövény, hiszen a térzsín legmélyebb pontjait festi meg, ott él ahol a legtöbb víz áll rendelkezésére. Ősszel pedig az őszi kikerics festi rózsaszínre a vidéket. Mi az augusztusi virágokból szedtünk egy virtuális csokorra valót.

Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare) - élőhelye az ártéri magaskórós, mocsárrét - remek tulajdonsága, hogy elűzi a hangyát, rovart gilisztát, bélférget, stb.

Gyújtoványfű (Linaria vulgaris) - útszegélyeken érzi jól magát, nevét valószínűleg a gyertyalángról kapta, melyhez igen hasonlatos. 

Lukaslevelű orbáncfű (Hypericum perforatum) - antidepresszáns, sokféle gyógyszer alapanyaga

Őszi vérfű (Sanguisorba officinalis) - lápréten, láposodó kaszálóréten él - a népi gyógyászatban vérzéscsillapításra használják.

Réti füzény (Lythrum salicaria) - nyirkos rétek, árkok, lápok, nádasszegély az élőhelye.

Nagyvirágú (Széleslevelű) lednek (Lathyrus latifolius)

Vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) - általában mocsár, vízpart, árterek, liget- és láperdők elterjedt növénye, a táti szigeteken azonban leginkább a murvás út pocsolyáiban tenyészett.

Kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) - kiszáradó láprétek, mocsárrétek növénye. Védett, eszmei értéke 10000 Ft.

Réti iszalag  (Clematis integrifolia) - sokfelé (a Duna mentén is) előforduló, könnyen felismerhető virág. Védett, eszmei értéke 2000 Ft.

Hosszúlevelű veronika (Pseudolysimachion longifolium) - különös növénynemzetség a veronika,  vannak köztük évelők és egynyáriak, mocsáriak és szárazságtűrő fajták is. 

Festő zsoltina (Serratura tinctoria) - Ha nincs otthon tojásfesték, ezt is lehet használni húsvétkor!

Vajvirág (Orobanchaceae) - élősködő növény, klorofilja nincs.

A táti-szigetek tehát feliratkoztak a legvirágosabb dunai szigetek közé a korábban már említett kismarosi Duna Réti-sziget méltó társaként!

Fényképezzünk dunavirágzást!

Tavaly augusztus 19-én borult virágba a Duna. Ekkor indult meg a dunai kérészek násztánca, mely a tiszai rokonokkal ellentétben sötétedés után kezdődik. Az évforduló rohamosan közeleg, és mi arra szeretnénk kérni olvasóinkat, hogy az elkövetkező hétben dunai sétáik alkalmával vigyék magukkal fényképezőgépüket, hogy megörökíthessék ezt a gyönyörű eseményt. A Dunai Szigetek blog szeretné a fényképezési kedvet ösztönözni és egyben felhívni a figyelmet erre a csodálatos tüneményre.

Ezért arra gondoltunk, hogy aki hajlandó az elkészült dunavirágos képeit beküldeni a Dunai Szigetek facebook oldalára, vagy e-mail címére (megtalálható itt jobbra a szerzői jogok alatt) szavazáson vehet részt, ahol a legjobban szereplő két kép készítője egy-egy  "A Dunának, mely múlt jelen s jövendő" címmel a MTA Dunakutató Intézet 50. évfordulójára készült 11 tudományos cikket tartalmazó kiadványt kap jutalmul, míg az általunk legszebbnek ítélt kép a Dunai Szigetek facebook oldal háttérképe lesz néhány hónapon keresztül. 

A beküldött képeket ebben a közös bejegyzésben tennénk folyamatosan közzé. Beküldési határidőt nem szabnánk, mert hát nekünk kellene igazodni a kérészekhez. Szeptember második hetében már nem várható rajzás, így valamikor akkor indulna az egyhéten keresztül tartó szavazás. A beküldött képek mellett szerepeljen a dátum, a készítő neve és a pontos helyszín! Fejenként legyen mondjuk 3 kép a maximum.

Dunavirágzás 2013. augusztus, Tahitótfalu. Fényképezte: Potyó Imre

A 2012. óta rendszeresen jelentkező dunavirágzás legizgalmasabb helyszíne valószínűleg idén is a tahitótfalusi Tildy Zoltán (régebben Almásy) híd lesz, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Duna szinte teljes szakaszán, így akár Budapesten is találkozhatunk a kérészéletű dunavirágokkal. A Dunai Szigetek blog az elsők között számolt be a dunavirágok újbóli megjelenéséről, és 2014-ben sem szeretnénk lemaradni az eseményről.

Elő tehát a fényképezőgépekkel (telefont neee...) és irány a Duna!

Nem vágják ketté az Óbudai-szigetet - hála a Göring-műveknek

El sem tudnánk képzelni, mekkora gondban lenne ma a Sziget fesztivál közönsége, amennyiben 1941 táján, a német kézbe került Dunagőzhajózási Társaság - akkori nevén Göring-művek - nem hiúsítja meg az Óbudai sziget kettévágását. Kerülgethetnék a csónakházakkal körbepettyezett 2,5 kilométer hosszú nyílegyenes evezőpályát. A Nagyszínpad helyén egy stadion bosszantaná az erre érzékenyeket, a munkásosztály pedig a Hajógyári-szigetről eltűnő üzemeket siratná. Örülhetnének viszont a sportrajongók, a korabeli közmunkák szervezésével megbízott Közmunkák Tanácsa és természetesen a parkosítás lelkes hívei. És dícsérhetik a városfejlesztés, városépítészet iránt érdeklődők Zalabai Csilla (Margitsziget blog) szemfülességét, aki befényképezte nekünk alábbi kortörténeti dokumentumot!

Dunai Szigetek sportjelentősége

Írta: Fodor Sándor

Azt hiszem, hogy kivétel nélkül bárki, aki - valaha régen - végig hajókázott a Themzén Hampton-Courttól Londonig, látva a folyó virágba borult két partján a szebbnél szebb clubházakat s a csillogó víz tükrén a gondtalan csónakázók ezreit, vágyakozva sóhajtott fel, vajha a mi Dunánk is ily vidám, egészséges és szemet-szívet gyönyörködtető üdülésnek lenne szülőanyja.
 

A vágy már kezd nálunk is lassankint valóságban teljesedni. Az egészséges életösztön, fajtánk hagyományos előszeretete és hajlama a vízi élet iránt, a vízi sportban külföldön is elért nagyszerű eredmények egyre nagyobb tömegekben csábítják a főváros lakosságának tízezreit a Duna partjára. Ennek az egyébként rendkívül örvendetes jelenségnek meg vannak persze a maga árnyoldalai is, amik a  rohamos fejlődésnek rendszerint természetes velejárói. Ezeknek legelrettentőbb példáit a Római-parton s a Dunapart oly helyein látjuk, ahol a fizika törvényei szerint a nem kívánatos építésmód ellen a legkisebb ellenállás mutatkozott: elhagyatott vizenyős, bozótos területeken mint pl. a Vizafogói gát feletti iszapos parton, az újpesti Népszigeten, a Palotai szigeten stb. A hatóságok intézkedései nem tudtak sem lépést tartani a kirobbanó fejlődéssel, sem pedig gátat vetni a pajtaszerű csónakházak és hétvégi "szállók" elburjánzásának. Természetes, hogy az előkelőbb evezős egyesületek nem kívánkoznak ilyen környezetbe, igyekeztek lehetőleg a Margitszigeten elhelyezkedni s a Margitszigetnek főleg a Pest felöli partján egész sora épült a sportházaknak. Ám viszont ez a Margitsziget látogatói részéről váltott ki jogos panaszt, mert valóban ép a legkedveltebb sétautat vonják el a közönség elől s bizony a sziget ilyfajta túlzott beépítése nem válik előnyére a gyönyörű szigetnek, melynek törvényszerű rendeltetése, hogy elsősorban gyógy- és üdülőhelyül szolgáljon s ott a sport csak igen mérsékelt térfoglalásra tarthat igényt. Romantikus túlzók (többnyire koros gavallérok) még ma is sokszor visszasírják a Margitsziget régi idillikus képét, amidőn néhány régivágású épületen s a csilingelő lóvasúton kívül semmi sem zavarta a sziget buja növényzetét. Emberi tulajdonság, hogy a mult kedves emlékei igen gyakran áldásos módon feledtetik a kevésbé kedves emlékeket s ilyenek - mi tagadás - a "régi" szigeten bizony szintén voltak bőven. A roskatag lóistálló és kocsifészer bűze, a kertészeti üzem és a volt gazdasági udvar tisztátalanságai, a parti fűzesekben tanyázó szúnyogok milliárdjai, stb. stb. - mikről beszélni sem jó, bizony sok-sok bosszúságot okozott a sziget akkori látogatóinak. Mindez ma már - szerencsére - a feledésbe merült múlté. Az előbb felsorolt, joggal kifogásolt állapotok, melyek részben a Margitszigeten, részben ettől északra a Duna két partján kifejlődtek, súlyos feladatot róttak és rónak a Közmunkák Tanácsára. A helyes megoldás útja tulajdonképpen önként kínálkozott. 

A közvetlen közelségben lévő óbudai, ú. n. hajógyári sziget szerencsére megmaradt szűzi érintetlenségében, s ott az előbb felsorolt minden baj orvoslására: a vízi sportot gyakorló egyesületek és a Margitszigetet szolgáló üzemek elhelyezésére teljes lehetőség mutatkozott. Az óbudai sziget területe (mintegy 185 hold) felülmúlja a Margitsziget területét s elég nagy arra, hogy ne csak Óbudára, hanem az egész főváros vízisportjának központja legyen. A szigetnek erre való alkalmasságát alig kell bizonyítani. Jó levegőjét a budai hegység légáramlata szolgáltatja, megközelíthetőségét pedig a most épülő Árpád-híd biztosítja, mely a Margitszigetnek felső csúcsát, az óbudai szigetnek pedig alsó csúcsát érinti s a két sziget ilyenformán közvetlen összeköttetésbe kerül.
 

Tudjuk azonban, hogy a gondolat megszületésétől a terv megvalósításáig rendszerint mily hosszú s gyakran mily rögös és nehéz az út. Az óbudai sziget sportközponttá való fejlesztésének szinte nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a sziget köztulajdonul megszereztessék. Mintegy húsz évvel ezelőtt azonban az addig kincstári tulajdonban volt sziget a Dunagőzhajózási Társaság (most Göring művek) tulajdonába ment át,így annak köztulajdonul való megszerzése mindezideig leküzdhetetlen nehézségbe ütközött s a Közmunkák Tanácsa erre irányuló törekvései eredménytelenek maradtak. A Tanács mindezek ellenére a szigetnek szánt jövőbeli rendeltetését biztosította azáltal, hogy a szigetet be nem építhető területnek jelölte ki s ezt az Építésügyi Szabályzat keretében is leszögezte.
 

A Tanács avégből, hogy addig is, amíg az óbudai szigetet véglegesen megszerezheti, a Margitszigetet az oda nem illő üzemektől tehermentesítse, a sziget területének nagy részét bérbevette s az üzemi kertgazdaságot ott helyezte el. A bérbevétel által a Tanács egyúttal elejét vette annak a lehetőségnek, hogy a szigeten a kitűzött célnak esetleg akadályul szolgáló letelepülések történhessenek.
 

Elfogadta a Tanács a szigetnek a műszaki osztály által készített rendezési tervét, amely, bár végleges megállapítást még nem nyert, a sziget fejlesztésének alapgondolatát juttatja kifejezésre. A terv lényegét, a szó szoros értelmében: gerincét a sziget tengelyvonalában haladó, közel két és fél kilométer hosszú versenyevezős pálya alkotja. Takaros kisregényt lehetne írni a reménybeli versenyevezős pályaodisszeájáról. A legelső terv szerint a csepeli Dunaágban létesült volna, evezős szempontból azonban a víznek áramlása és egyelőre ki nem küszöbölhető szennyeződése komoly kifogást okozott. Az ú. n. északi kikötő létesítésével kapcsolatban szintén felmerült a gondolat, hogy az újpesti kikötő egyenes irányú meghosszabbításával a kikötő evezős versenyek megtartására is alkalmas módon képeztessék ki.

 
E terv ellen az a kifogás merült fel, hogy ily megoldás a kikötő forgalmát zavarja. A harmadik terv a nemzeti Stadionnak a Lágymányoson leendő felépítésével kapcsolatban merült fel. E terv szerint az összekötő vasúti hídtól délre fekvő téli kikötő gátja lett volna meghosszabbítandó. Itt azonban nemcsak a környezet nem mutatkozott megfelelőnek, nemcsak a közlekedés kérdése látszott nehezen megoldhatónak, hanem az aránytalanul nagy költségek is kilátástalanná tették e terv megvalósítását.

Ha evezőspálya, mint emberi alkotás, egyáltalában tökéletes lehet, úgy az óbudai szigeten tervezett pálya bizonyára az. A sziget zöld lombjai között, semmitől sem zavartatva, egyenlő szélességű és egyenlő mélységű nyílegyenes irányú vízfelület, kétoldalán az evezős egyesületek clubházaival, virágágyakkal szegélyezett séta utak között, mint versenypálya bizonyára nemcsak a nemzetközi sportfeltételeket eégíti ki, hanem gyönyörűségül szolgál azoknak is, akik a testedzés mellett a lelki kielégülést is értékelik.
 

A sziget hatalmas területe az ősi fák között természetesen otthont nyujthat egyéb sportágaknak is s az írigyelt szigeti környezetben véglegesen elhelyezkedhetnek oly sportok is, melyek a Margitszigeten a dús lombok és gyepmezők áhítatos csöndjét és nyugalmát zavarják. Az áttelepítés révén a Margitszigeten a természet visszanyeri régi birodalmát, az óbudai sziget pedig a sportok mintaszerű központja lesz.

Megjelent: Magyar Építőművészet 1941. november

Öt év

Ennyi idő telt el azóta, hogy egy szép csütörtöki napon ezzel a bejegyzéssel útjára indult a Dunai Szigetek blog. Akkor még lehetetlen volt megmondani, hogy az ELTE doktori iskolájában végzett PhD tanulmányaim mellékfoglalkozása ennyire kinövi majd magát az évek során. Hogy ennyi örömöt fog okozni! Hogy ennyi embernek segíthettem, és mennyi ember segített nekem! Hogy ennyi helyre eljuthattam a Duna mentén, hogy ennyi rendezvényre fognak hívni, hogy ennyi cikket fogok írni olyan újságokba, melyeket gyerekfejjel ámulva olvastam. Hogy ilyen és olyan országos projektbe hívnak segítségül. Hogy bekerülök a Blikkbe és a tévébe. Hogy rádióműsorokban fogok szerepelni. Hogy komoly emberek fognak idézni tőlem. És, hogy ennyi mindent tanulhattam én is.

Mivel Dunai Szigetes közönségtalálkozó még nem volt, ezért az évforduló alkalmából közös ünneplésre hívnám az olvasóinkat 2014. augusztus 10-én, vasárnap 16 órakor Esztergomba a Dzsámi Múzeumba és kávézóba! Cím: 2500 Esztergom, Berényi Zsigmond utca 18. A Múzeum 17 óráig van nyitva a kávézó 20 óráig. Előtte reggel-délelőtt megnéznénk a Táti-szigeteket, de ez a program kifejezetten függ az időjárástól és a vízállástól és csak azoknak javasolt, akik jól bírják az ártéri viszontagságokat (eső, szúnyog, iszap, csalános-susnyás). Aki szívesen velünk tartana kérjük jelezze itt vagy a facebook oldalunkon kommentben!

Ha igény lesz rá megismételhetjük a találkozót budapesti helyszínen is augusztus hónap folyamán!

Remélem találkozunk! 

Szávoszt-Vass Dániel

Mégsem kell búcsúznunk Veránkától?

 
Először azt gondoltam csak egy régi hírt sikerült újradátumozni, amikor a Rezéti-Duna közelgő kotrásáról olvastam a Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján. A déjà vu érzése nem volt véletlen, egy 2010. májusi cikk szinte szóról szóra ugyanezt írta le, ebből azonban nem lett semmi annak idején, legalábbis 2012 nyári ottjártunkkor a meder még mindig fel volt iszapolódva, hogy Baján mért 305 centiméteres vízállásnál gyakran homokot lapátoltak evezőink. 

A tervezett kotrás helyszíne 1940-es légifotón

Jó hír, hogy a nemrég Mohácson revitalizált Szabadság-sziget után újabb dunai sziget megmentéséről döntöttek az illetékes hatóságok. A Gemenc szívét képező Veránka-sziget a XIX. századi folyószabályozás terméke. A szigetet keletről az új mederben folyó immár megrövidült Duna főága, míg nyugatról a szabályozás előtti főág, mai nevén Rezéti-Duna határolja. Míg a főmeder rohamosan mélyül, addig a hosszabb Rezéti-Duna évről évre szárazabb és keskenyebb a feliszapolódás és az ártéri növényzet térhódítása miatt. Nem ritka látvány itt a kiszáradt meder, ez bajai vízállás szerint kb. 290 centiméternél következik be. A 14 km hosszú mellékágról 2012-ben azt írtuk, hogy ha nem történik beavatkozás a Veránka-sziget hamarosan végleg megszűnik sziget lenni, egybeolvad a környező erdőkkel. Szerencsére tévedtünk, így mégsem kell búcsúznunk Veránkától.

Ez a terv éppúgy mint a 4 évvel ezelőtti 200000 köbméter hordalék (iszap, homok és agyag) kikotrásával számol a veránka-szigeti üdülő alatti befolyástól majdnem egészen a Reitman-fokig. Az üledékeket ún. hidromechanizációs eljárással távolítják el a befolyás szakaszról. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kikotort egy csőrendszeren keresztül, víznyomással juttatják az amúgy is üledékhiánytól szenvedő főmederbe. Gyakorlatilag kiporszívózzák. Mivel ezt a tömérdek anyagot nem egyszerre zúdítják a Dunába, az elegyengetést megoldja majd a folyó. A belsőbb szakaszon ez már nem megoldható, itt uszályokkal intézik a hordalék mozgatását. A kotrás nyomán két méterrel nő a Rezéti-Duna mélysége. Közvetlenül a befolyásnál elkészül egy hordalékcsapda, ahol rögtön kiülepedhet az a hordalék, ami amúgy hosszú szakaszon át töltené fel újra a mellékágat. Így elég lesz időnként ezt a hordalékcsapdát kiüríteni, úgy fog funkcionálni, mint egy lábtörlő, amely nem hagyja, hogy a sarat a folyó beljebb vigye.

A Veránka-sziget északi csúcsa, itt kezdődik a Rezéti-Duna

Szükséges lesz a mederben felnőtt fák irtására, ezek ugyanis gyökérzetükkel megfogják az üledéket, így felgyorsítják a meder feltöltődését. A hírek nem szólnak arról, hogy mi lesz a Grébec-torok és a befolyás közötti szakaszon már amúgy is jelentősen megkutrított sarkanytúkkal. Ezek végleges eltávolítása nem valószínű, mert akkor a Veránka-sziget csúcsán, így az üdülő épületének partoldalán is megnövekedne az elmosódás veszélye.

Feliszapolódott meder a Rezéti-Duna kotrás által érintett szakaszán

Reményeink szerint a Rezéti-Dunában található kicsiny Senki-sziget mintkét ágát megkotorják majd, így ez a dunai sziget is fennmaradhat.

A fenti tevékenység a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által elnyert  Élőhelyrehabilitációs célú mederkotrás a Rezéti-Duna területén a KEOP-3.1.2/2F/09-11-2012-0008  pályázat finanszírozásával kerül megvalósításra, a kivitelezés költsége nettó 439 millió Ft.

További információ: http://www.ddnp.hu/index.php?pg=news_111_2218

Szent Mária jelene

Több szempontból is különleges helyzetben van egy halódó sziget Esztergom-Búbánatvölgy Duna partján. Egyrészt gondban van az, aki erről a szigetről szeretne írni, hiszen nincsen más sziget Magyarországon, melyet ennyi különböző néven ismernek egyszerre. Ezek közül mind hivatalos: Dédai-, Szent Mária-, Fogarasi-sziget, és ha egyiket használják a többit általában mögéírják zárójelben. Másrészt az Ősbuda-kutatók egyik csoportja a megtisztelő Margitsziget szerepét szánja neki, hogy a Szamár-hegyi Ősbuda elhelyezkedését igazolni lehessen.

A Szent Mária-sziget, a Helembai-sziget és a Törpe-sziget.

Ősbuda romjainak ugyan nyoma sincs a környéken, annál inkább megtalálhatóak a római kor emlékei. Soproni Sándor kutatásai szerint csak a  Dédai-sziget mellett három római őrtorony állt, melyek sorsa tipikusan magyar: a telektulajdonosok a romokat beépítették a házalapba.  A Fogarasi-sziget fejlődéséről és etimológiájáról lesz majd egy külön bejegyzés, ez alkalommal a sziget jelenlegi állapotát járjuk - szó szerint - körül. Első pillantást a Bubánatvölgy felett emelkedő Sas-hegyről (323 m) vetjük a Dunakanyar bejáratára. Az előtérben elhelyezkedő fél Törpe-sziget igazán fiatal képződmény, 1930-ban is csupán egy homokzátonyt jelölnek itt a térképek. Szemben a Hont vármegyéből megmaradt Helembai-sziget látható, amely egy jóval idősebb mederforma, a XII. században érseki nyaraló és gyümölcsös állt rajta. A Szent Mária-sziget pedig teljesen beleolvad az ártéri erdőbe, ilyen szögből egyáltalán nem látszik a mellékága, ill. az ami maradt belőle.

Kissé közelebbről nézve, Vácon mért kb. 100 centiméteres vízállásnál található némi víz a mellékág keleti oldalán, azaz a kifolyásnál. Körülbelül bokig érhetett. Vízáramlás azonban nem jelentkezik, tehát feljebb biztosan el van záródva a meder.

Mindössze egy helyen jelentkezett vízmozgás. Ott, ahol ekkora vízállásnál a sziget fiatal fűzfákkal borított keleti csúcsa önálló életre kel, azaz külön szigetecskéről beszélhetünk. Ottjártamkor éppen ez a helyzet állt elő egy, a fentihez hasonló nyílás miatt.

Nem éppen szívderítő látvány a meder Búbánatvölgy felőli állapota. Áthatolhatatlan aljnövényzet és fiatal fűzfaerdő nő a kiszáradt agyagon, ahol nem is olyan régen még a Duna vize hullámzott. Két vízfolyás töltögette itt egyszerre a partot, egyrészt a Duna az itteni lassú vízben rakta le agyagos üledékeit, másrészt a két Szamár-hegy között leszaladó Bubánatvölgyi-patak hordalékkúpjának nyugati része is hozzájárult a meder feltöltéséhez. Közös munkájuknak köszönhetően a Dédai-sziget mellékága alig 6-8 méteresre szűkült.

Jobbára a part felől zajlik a szukcesszió, azaz a növényzet térhódítása a nyílt vízfelület rovására. Mintha a két part fűzfái szépen lassan megvalósítanák közös álmukat, hogy egy egységes erdőt alkothassanak. Talán 10 éven belül a sziget alsó csúcsánál ez akár meg is valósulhat. De csak itt, mert ahogy haladunk a folyásiránnyal szemben a parton úgy változik a meder jellege és állapota is.

Lassan szűkül az ártér és egyre közelebb húzódik a 11-es út a folyóhoz. A meder egyre mélyebbé válik és már nem is látni az alját. A part meredekségéből kifolyólag egyre nehezebb a vízparton cuppogni a sárban, de szerencsére a vízbedőlt fákon átmászva egy parti ösvény bukkan elő az embermagasságú susnyásból.

Ez az ösvény elmegy egészen a sziget nyugati csúcsáig. A mellékág itt más jóval szélesebb és mélyebb. Amennyiben bekövetkezik az alsó kifolyás teljes elzáródása itt még hosszú ideig megmaradhat a holtág, ugyanis a körben lévő erdő megszűri a hordalékot, nem juthat be ide uszadékfa és egyéb szemét sem. A feltöltődés veszélyét a lehulló levelek és a vízbedőlő fák jelenthetik.

Már csak azt kellett kideríteni, hogy a mellékág feliszapolódásának emberi vagy természetes okai vannak. A Fogarasi-szigetnél egyik térkép sem jelölt keresztgátat, és én sem találtam nyomát. Ezért a közvetlen emberi hatást ki lehet zárni ebben az esetben. Közelebb járnánk a megfejtéshez, ha a Helembai-szigettől nyugatra, a jobbparton épült sarkantyúkat okolnánk a feliszapolódásért.  Ez a három sarkantyú irányítja a sodorvonalat a Helemba-szigettől északra. Ezek befolyásolják a hajózó út számára jutó vízmennyiséget és egyben felelősek a jobbparton megváltozott áramlási viszonyokért. Utóbbi természetesen okozhatta a feliszapolódás felgyorsulását a Szent Mária-szigetnél.

Ha keresztgát nincs is a mellékágban van helyette más érdekesség. Egy idő után az ösvényről már nem látni a mellékágat, és nem tudni, hogy a folyó kanyarodott el, vagy itt már erdő nőtt a helyén. Egy jobbra kanyarodó ösvényen aztán vissza lehet találni a vízhez. Nem is akármilyen vízhez, egy nyílegyenes árokban termő élénkzöld békalencse jelzi nekünk, hogy itt bizony a kotrás ellenére jó ideje nem volt vízmozgás.De ha kikotorták miért nem mozog a víz? Ki érti ezt?

A kb. 2,5-3 méter széles mellékágon pedig pontonhíd vezet át! A nyilvánvalóan kotort szakaszon átkelve azt is megtudhatjuk, hogy a sziget magántulajdon, a Sziget erdőgazdálkodói csoport tulajdona, az átjárón meg tilos átmenni. Csahogy a papír a túloldalon van. Ki érti ezt?

Szerencsére, vagy sajnos a szigetre máshogy is be lehet jutni. Itt, a sziget nyugati csúcsán végre választ kaphatunk minden kérdésünkre. A mellékágnak nyoma sincs itt, mindenütt egyforma nagyságú és életkorú fűzek magasodnak ameddig a szem ellát. A befolyást szépen betemette az üledék - akár elért idáig a kikotort árok akár nem. A sziget csúcsát egy magaslat és a rajta megtelepedett árvizek és jég gyötörte göcsörtös fűzfák jelzik. Valamivel beljebb az erőben egy évre elegendő tüzelőt halmozott fel a legutóbbi áradás.

A Dédai-sziget csúcsán már csupán egy dolog volt hátra, megkeresni a mellékág maradványát, legalábbis azt a pontot, ahol még van benne víz. Végül ez is meglett. A medernek egyáltalán nem nevezhető alacsony vizenyős területen élénkzöld aljnövényzet mellett apró tavacskák bukkantak elő. Úgy tűnik a kotrás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a hordalék rövid időn belül visszatemette azt amit az ember fáradságos munkával (és rengeteg pénzért) elvégzett. 

A Szent Mária-, Dédai-, ill Fogarasi-sziget úgy határozott jó lesz neki továbbra is félszigetként.

Lezárult a mohácsi Szabadság-sziget revitalizációja

Többszörösen is befejeződött a mohácsi Szabadság-sziget revitalizációja. Elsősorban a tavaly befejezett terepi munkálatokra gondolunk, amely révén a WWF szervezésében lezárult a magyar Duna-szakasz eddig legnagyobb szabású mederrehabilitációs munkálata. Ennek lezárásaképpen 2013 novemberében tudományos konferenciát szerveztek, melyet idén ugyancsak lezártak a tudományos eredmények és előadások közzétételével.

A revitalizált Szabadság-sziget déli része (Fotó: Pócza Gábor, interspect.hu)

A jó hírről emailben kaptunk értesítést:

"Örömmel adjuk hírül, hogy a Szabadság-sziget élőhelyrehabilitációs projekt sikeresen zárult. A Duna mellékág felélesztése és a Szabadság-sziget ártéri erdeinek rehabilitációja Mohács mellett, a Duna Béda-Karapancsa tájegységében valósult meg. Az 5 éves természetvédelmi projekt, melyet többek között a LIFE+ Nature alapja finanszírozta, egy tudományos konferenciával zárult 2013 év végén. A konferencia előadásaiból egy absztraktkötetet állítottunk össze, melyet pdf formátumban adunk közre. A cikkek nagy része magyar nyelven olvasható, a külföldi előadók anyagai pedig angol nyelven kerültek bele.
Emellett küldjük a projektet összefoglaló rövid, áttekintő kiadványunknak is a linkjét."

Érdemes végigböngészi mindkét kiadványt, hiszen egyedüllálló az a munka, amelyet a Szabadság-szigeten végeztek az elmúlt nyolc évben. A konferencia összefoglalójában pedig más revitalizációs témákról is olvashatunk.

A Dunai Szigetek blogon sokszor volt már szó a Szabadság-szigetről, álljon itt egy rövid összefoglaló, miről is van szó:

A Szabadság-sziget Mohács mellett, a várostól északra található a Duna bal oldalán. Hossza körülbelül 3 kilométer, szélessége 150-200 méter, területe 47 hektár (94 focipálya nagyságú). A sziget és a mellékág a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, az európai Natura 2000 hálózat része, fokozottan védett természeti terület.

A mellékág mentén, a Duna bal partján a parti szűrésű vízbázisra települt kutak sorakoznak, ahonnan Dél-Baranya településeit látják el ivóvízzel. A szigeten ártéri erdőt találunk, ahol a projekt indulása előtt a tulajdonosok a védettség ellenére fakitermelést folytattak. Ezért az értékes erdőben foltokban a fatermelő erdőgazdálkodás  okozta leromlott állapotú ültetvények és a betelepült tájidegen, gyorsan terjedő invazív fafajok példányai veszélyeztették az élőhelyet.

A Szabadság-sziget északi része (Fotó: Pócza Gábor, interspect.hu)

A mintegy 150 méterszélességű mellékágat 1982-ben egy kő keresztgáttal kettévágták, ezzel a természetes vízáramlást megszüntették, így a fokozott feltöltődés miatt az egyre sekélyebb lett. Végül az év nagy részében csak a sártengerben visszamaradó lefolyástalan tócsák sorozatává vált, amit csak árvízkor öntött el friss víz. Alsó és felső végén keskeny erecskén keresztül tartotta a kapcsolatot az élő folyóággal, így vízszint-emelkedéskor kétfelől folyt be a víz a gát felé, apadáskor pedig mindkét irányba kifelé folyt. A tocsogókban gázlómadarak keresgéltek, de a teljes kiszáradás után már ők sem találtak itt semmit. A kiszáradó tocsogók pedig ökológiai csapdaként számtalan vízi lény temetőjévé lettek.

Már az ezredfordulón is jól látszott: ha nem teszünk ellene semmit, a felgyorsult feltöltődés hamarosan a sziget és a part egybeolvadását okozza.

(A kőgát eredetileg hajózási célból épült, hogy a vizet a mellékágból elterelve több vizet tartson a főágban. Később azonban a gátban fektették le a Duna balparti víznyerő kutaktól a jobbparti víztisztító műbe vezető víznyomócsöveket is. Így a gát elnyerte 6 méteres magasságát, amit csak a legnagyobb árvizek tudtak átlépni, megállásra kényszerítve a folyóágat az év 95%-ában.)

Az elbontott keresztgát (Fotó: Pócza Gábor, interspect.hu)

E fenitek miatt hatalmas munka vette kezdetét 2009-ben, amelynek a célja a mellékág és a sziget megmentése volt. Első lépésben a WWF az Európai Unió LIFE alapjának finanszírozásával megvásárolta a magántulajdonban lévő szigetet, és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe helyezte. Ezzel vált biztosítottá, hogy a fokozottan védett élőhelyen ne járjanak illetéktelenek, és a természeti folyamatok nyugodt körülmények között indulhassanak újra.

Ezután a szakemberek az idegenhonos növényeket irtották ki, majd új, őshonos fafajokat ültettek a helyükre. 2012-ben megkezdődött a hazánkban eddig egyedülálló terepi munka is. Két kotróhajó, 7 hónapig, napi 10 órában dolgozott a mellékágban, így 160.000 m³ homokot és iszapot kotortak ki a természetvédők. 

A szakemberek 2012 végén meder alá helyezték a kőgátban futó két nagyméretű ivóvízvezetéket, ami a dunai vízbázisról kitermelt nyersvizet viszi a Duna túlpartján lévő víztisztítóba. Pécs innen kapja az ivóvizet. Ezután, 2013 elején elkezdődhetett a kőgát megbontása, amely augusztus végén fejeződött be. Szeptemberben, a munkálatok végeztével a sziget visszanyerhette eredeti állapotát, így hazai állat- és növényfajok tucatjainak jelenti majd a biztonságos otthont. 

A szakmai munkában az illetékes Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vett részt. Pénzügyileg a legnagyobb támogató az Európai Unió LIFE+ Nature alapja, a szükséges önrészt pedig a Partnereken túl a Coca-Cola Magyarország, Mohács Önkormányzata valamint magánszemélyek biztosították.

forrás: felsofokon.hu további információ: http://www.szabadsagsziget.hu/ 

A Szabadság-sziget elkotort déli homokzátonyai (forrás)

A sziget tehát "elkészült", immár képes fogadni a vízitúrázókat, kirándulókat és az egyszerű érdeklődőket. Érdemes folyamatosan monitorozni az itteni eredményeket, hiszen a Szabadság-sziget a magyarországi revitalizációs munkálatok teszt-területe, az itteni eredményeket máshol is lehet kamatoztatni, a hibákból pedig lehet tanulni.