Nem mészkőbányából keletkezett a Zebegényi-sziget

Az első képek egyike a Zebegényi-zátonyról, 1910 körül.

Néha a legelképesztőbb kitalációk, összeesküvés-elméletek, egyéb zagyvaságok is vezethetnek tudományos eredményre, mármint nem a tudománytalan képzelgés, hanem az arra adott cáfolat. Az alábbi, 1984-es Népszabadságból vett idézet hidrológiai szempontból már első hallásra is furcsának tűnhet, de ha részletesebben megvizsgáljuk nem csak az válik világossá, miért nem valószínű ez a szigetképződési-elmélet, de még az is kiderül, hogy a "vak tyúk is talál szemet" elve alapján a szerző akaratán kívül is talált egy olyan, eddig ismeretlen dunai szigetet Zebegényben, amire illik a leírás. 

"...A hajóútszűkületet itt a Zebegényi-sziget okozza, ami a Bőszobi-patak hordalékából képződik. A kis patak mentén épített kőzúzó növelte meg hirtelen a hordalékot, és ebből épített a víz 80 év alatt egy azelőtt nem létezett szép kis szigetet" [1]. 

Egy Dunakanyarról írt újságcikken nem lehet számon kérni a hivatkozások hiányát, de legalább egy utalás jól jött volna arra nézve, honnan származik ez az elgondolás, de inkább nézzük mik ezek a konkrét földrajzi helyek ebben a két mondatos idézetben: 

• A Zebegényi-szigetről sokat írtunk a blogon, ez egy folyami hordalékból (kavicsból) felépült valódi dunai sziget Zebegénynél, a folyókanyarulat belső ívében, az év minden napján víz veszi körül, a folyó legnagyobb árvizei elborítják, 1956 előtt a jeges árvizek rendszeresen letarolták a rajta nőtt növényzetet, jelenleg a hódok végzik ezt a munkát. 
• A Bőszobi-patak Márianosztrától keletre ered a Börzsönyben, egykor Szob és Zebegény határpatakja volt, de 1958-ban átcsatolták az egykori Újvölgyi Téglagyár telkét Szobtól Zebegényhez, így a torkolati szakaszának egy része Zebegényhez került. A Zebegényi-sziget felett, az 1704-es folyamkilométernél torkollik a Dunába. Elnevezése nem mindig egyértelmű, szokták Medresz-pataknak is nevezni, amely Kóspallagtól nyugatra a Só-hegy déli lankáin ered és az előbbi mellékpataka. A két patak összefolyása felett a Medresz-patak rendelkezik hosszabb szakasszal és nagyobb vízgyűjtővel, tehát elvileg a teljes szakaszt így kellene hívni, ennek ellenére a legtöbb térképen a Bőszobi-patak elnevezést használják a dunai torkolatnál. 
• E patak partján, az Újvölgytől északra, a Malomhegy nyugati oldalában, a Bakó-kút mellett áll az a ma is működő mészkőbánya, melyhez az említett kőzúzó tartozott 1984-ben. A Malomhegyi Mézkő Kft. által üzemeltetett bányaudvarban, 2 kilométeres távolságban a Dunától miocén korú, puha, ősmaradványokban gazdag mészkövet fejtenek, amit elsősorban talajjavításra használnak. De hogyan kerül mészkő egy andezites kőzetekből felépülő vulkanikus hegy tövébe? Ez a mészkő abban a szubtrópusi tengerben ülepedett le 15-16 millió évvel ezelőtt, melyből ugyanebben az időszakban a Visegrádi-hegység és a Börzsöny vulkáni kúpjai emelkedtek ki. 

A Zebegényi-sziget jéghegyként a mélyben rejtőző tömege 1930 körül.

Egy dunai sziget jellemzően nagyobb annál, amit a víz fölött látunk belőle. Ebből a szempontból egy jéghegyhez hasonlít, tömegének legnagyobb része mindig a víz alatt van. Hogy a Zebegényi-sziget esetében ez a tömeg mégis mekkora, egy 1930-as mederfelvétel jó kiindulópontot nyújt a természetes állapot, azaz a folyószabályozás előtti viszonyok bemutatására. Ez a térkép bár hasonló stílusú az "Angyalos" vízisport térképekhez, mégis különbözik tőlük, mert a Dunának csak a Szob-Dömös szakaszát ábrázolja, a mederviszonyok tekintetében jóval több részlettel. Ezen megfigyelhető a zátony teljes mérete, melynek tetején, mint egy atoll, kiemelkedik a kicsiny Zebegényi-sziget a faluval átellenben, miközben a zátony északi csúcsa messze nyúlik Szob felé. A zátony felső harmadánál, a bal parton kis domborulat jelzi a Bőszobi-patak torkolatát, innen indul ki a Szob és Zebegény határát jelölő közigazgatási határvonal. A zátony tömege és a patak által épített hordalékkúp között nem látható kapcsolat, egy keskeny, de markáns csatorna választja el egymástól a két mederformát. Itt már két megállapítást lehet tenni:

1. 1930-ban a mészkőbánya még nem üzemelt, a térképlap alapján.
2. A Zebegényi-sziget a felszínen és a zátony a mélyben már létezik.

Ebből következően a Népszabadságban megjelent elmélet a zebegényi-sziget kialakulásáról nem lehet igaz. Ezt a megállapítást más tények és következtetések is igazolják; a Bőszobi-patak nem akkora vízfolyás, hogy több ezer tonna mészkőkavicsot szállítson két kilométeres szakaszon egy működő bányából a Dunába ilyen rövid idő alatt (a bányát 1940-1950 körül nyithatták, 1956-ban már működőként írják le). Továbbá a Zebegényi-szigeten jelenleg nincsenek (a Börzsönyből származó miocén korú) lekerekítetlen mészkövek.

Csakhogy,

A Bőszobi-patak torkolata 1965. május 3-án (fentrol.hu)

Zebegény és Szob között több légifotó sorozat található a fentrol.hu oldalon az 1960-as évekből. Ezek mindegyikén látható egy kisebb facsoport a Bőszobi-patak torkolatánál, amely vagy vízben áll, vagy kisvizes időszakban szárazon, a partot kísérő kavicspadon. Ez a facsoport pont úgy néz ki mint egy dunai sziget, ráadásul éppen ott, ahol a Népszabadság cikke írja. Pirinyó sziget, területe mindössze 1400 négyzetméter, legnagyobb szélessége 20, legnagyobb hosszúsága 70 méter, ráadásul mindössze egy keskeny csatorna választotta el a parttól. 

A Bőszobi-patak torkolata 1990. október 29-én (fentrol.hu)

Térképek és légifelvételek alapján nagyjából behatárolható e névtelen szigetecske igencsak rövid története. Az első kép, amin szerepel, 1962-es, az utolsó pedig alig tíz évvel későbbi, 1975-ös. 1940-ben még nem ábrázolták térképen, és nem szerepel a fent említett részletes 1930-as Duna térképen sem, és nem szerepelt már az 1990-es légifotón sem, de fontos hozzátenni, hogy a fentrol.hu-n jelenleg nincs a térségről 1975-1990 közötti légifelvétel. Tehát adott egy 50 éves intervallum, ami rendkívül rövid időszak egy dunai sziget szempontjából, ráadásul ezen belül is csak egy 13 éves időintervallum az, amikor tényszerűen igazolható a sziget létezése. Érdekes kérdés, maradt-e szemmel latható nyoma a helyszínen...

E rendkívül rövid időszak miatt nincs is neve. Hivatkozhatunk rá Bőszobi-szigetként az itt betorkolló patak kapcsán, Újvölgyi-szigetnek a településrész vagy téglagyár után, vagy 1704-es szigetnek, a mellette található folyamkilométer tábla alapján. Visszautalva a bejegyzést ihlető Népszabadság cikkre talán a Bőszobi-sziget a legjobb választás, ha már úgyis a mészköves hordalékot is szállító Bőszobi-patak torkolati hordalékkúpján alakult ki ez az "azelőtt nem létezett szép kis sziget", ami ráadásul teljesen ártatlan volt a hajószűkület okozásának vádjában.

Aztán kiderült, hogy talán a Bőszobi-sziget sem a legtökéletesebb név, erről szól az írás második része.

[1] Népszabadság, 1984-12-22 / 300. szám

Miről mesél a Csillaghegyi-árok torkolata?

Kertek hátuljában, mellékutcák hídjai alatt kell keresgélnie annak aki Csillaghegy hatalmas óholocén Duna-medre nyomába szeretne eredni. A legfrissebb kutatások szerint mintegy 6000 éve lefűződött Duna-ág manapság egy esővíz, hóolvadék és kommunális szennyvíz-elvezető csatorna, a hírekbe is legfeljebb ennek kapcsán kerül be. Újkori története során fokozatosan számolta fel és kényszerítette részben föld alá a csillaghegyi parcellázás és a békásmegyeri lakótelep építése. Mostani írásunkban bemutatjuk hogyan tűnik el egy egykor jelentős Duna-ág — városi környezetben.

A Csillaghegyi-árok északi, "mezei" szakasza, 1963. szeptember 4-én (fentrol.hu)

"Miről mesél?" sorozatunkban a fővárosi, Duna-jobbparti mellékvízfolyásokat mutatjuk be. A Csillaghegyi-árok a korábban bemutatott két patak, az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak között helyezkedik el a III. kerület történelmileg Békásmegyerhez tartozó részén. A Csillaghegyi-árok már a nevében is különbözik tőlük, az "árok" utal a vízfolyás időszakos jellegére, egyben jelzi azt is, hogy markáns mederrel rendelkezik, ahol a lehulló csapadék összegyülekezik és lefolyást talál a Duna irányába. Időszakossága a kisméretű vízgyűjtő területének következménye, jobbára a Pilis Békásmegyer fölé magasodó keleti lejtői tartoznak hozzá, miközben a tőle északra és délre elterülő lapályos, mocsaras térszínektől csak a legújabb korok beavatkozásai, pl. az Óbuda-Budakalász út, Szentendrei HÉV nyomvonala választotta le végérvényesen. Korábban a Duna árvizei több beszámoló szerint átléphették a síksági vízválasztókat mindkét irányba. Annak ellenére, hogy alsó szakasza sík területen éri el a Dunát, markáns, mély, árokszerű völgye az összes térképen megjelenik, íves nyomvonala ma is alapvetően határozza meg Csillaghegy utcahálózatának alaprajzát.  

A Csillaghegyi-árok a csillaghegyi villák mögött. Képeslap 1910 körül.

A Budapest környéki földtani kutatások révén kialakulásának története jól dokumentálható egészen onnan, hogy a pleisztocénben megkezdődött a Budai-hegység és a Pilis kiemelkedése. Ezzel párhuzamosan formálódott a völgyhálózat is. 

A hegységek kiemelkedésének üteméről leginkább az édesvízi mészkőtelepek mesélnek, ezek a forrásokból, forrástavakból az erózióbázis szintjén kialakuló mészkőlerakódások minél magasabban helyezkednek el, jellemzően annál idősebbek. A budai termális vonalhoz kapcsolódó hévizes forrástevékenység (esetünkben pl. a csillaghegyi Árpád-forrás) során mésszel bekéregzett növényi és állati maradványok alapján viszonylag könnyen meg lehet határozni a Duna ártere fölé magasodó kőzetek képződési idejét. Csillaghegy térségében a Pilis legkeletibb nyúlványainak kiemelkedése kb. 0,36-0,38 centiméteres éves ütemmel zajlott, miközben a korábbi forráskilépési pontok az emelkedés miatt inaktívvá váltak. 

Ezek a tudományos kutatások a Csillaghegyi-árok holocén kori fejlődését is vizsgálták, régészek és geográfusok 2023-ban közös tanulmányban rekonstruálták annak az Óbudai-Duna-ágnak a fejlődéstörténetét, melynek felső szakaszát "megörökölte" a Csillaghegy és az Ezüst-hegy közötti területről érkező vízfolyás. Érdekes módon az alsó szakaszon ugyanez játszódott le, itt az Aranyhegyi-patak örökölte meg az egykori Duna-medret, de követte az eredeti esésviszonyokat. Ez a mintegy 6000 évvel ezelőtt lefűződött tekintélyes méretű ős-Duna-meder a Királyok útja 291-295. telkek környékén ágazott ki a mai Duna-főágból, közvetlenül a Csillaghegyi strandfürdőnél délre kanyarodott, érintette a Mocsáros területét, végül az Aranyhegyi-patak régi torkolatánál, az Óbudai-szigetre vezető K-híd alatt tért vissza a mai Duna-mederbe. Szilas Gábor – Viczián István – Sipos György – Páll Dávid Gergely – M. Virág Zsuzsanna – Rekeczki Kinga: "A folyóvízi környezet változásának hatása az őskori megtelepedésre a Duna mentén: interdiszciplináris környezeti rekonstrukció Óbuda területén" című tanulmányt érdemes figyelmesen elolvasni, a földrajzi táj rekonstrukciója szorosan kapcsolódik benne a régészeti leletek alapján megfigyelt emberi megtelepedéshez mind a parton, mind pedig az óholocén Óbudai-sziget északi csúcsán, a különböző ártéri szintek fokozatosan kiemelkedő és szárazodó felszínein. 

Az óholocén Óbudai-Duna-ág lefűződési szakaszai (forrás)

A holocén kor csapadékos atlanti fázisában (8000–5000 évvel ezelőtt) a megnövekedő vízhozam miatt bevágódó főmederről természetes okokból lefűződő Óbudai-Duna-ág egészen a XIX. sz. végéig egy fokozatosan szűkülő és feltöltődő, elmocsarasodó völgy képét mutatta. Hat ezer év sem volt elég idő, hogy ezt a mederszakaszt teljesen elegyengesse az ártéri üledékképződés, a mezőgazdasági művelés, pl. szántás, és ebben jelentős szerepet játszott a tény, hogy a későbbi korokban is víz közlekedett benne, ráadásul mindkét irányban. Normál esetben az Árpád-forrás vizei, a hegyvidék csapadék- és olvadékvizek a Csillaghegyi-árkon keresztül jutottak el a Dunába, miközben a Duna nagyobb árvizei rajta keresztül tudtak kilépni az ártérre, ebből a szempontból hasonló volt a helyzet, mint az Aranyhegyi-pataknál. Egy olyan tölcsértorkolathoz hasonló állapotot kell elképzelni, ahol hosszú távon nem az árapály jelenség öblíti ki a torkolati szakaszt, hanem a Duna visszatérő árvizei mozgatják a Duna irányába a hordalékot. A Barát-patakról szóló írásban volt róla szó, hogy az itt kilépő árvizek észak felé még Budakalász mélyebben fekvő rétjeit is elérték, de a Duna mappáció térképészei feljegyezték, hogy Békásmegyer házait is fenyegették:

"Az 1809 esztendő beli jéginduláskor elborította az árvíz a Donau Acker, Morast Acker, és Strassen Acker nevő főldek lapossabb részeit, tudniillik a Moraszt-Buzgojanal bétoldúlván; a Bildstock és Garten Acker-be úgy a falunak végső kertjeibe, ’s telkeibe pedig a Morasztnak alsó tájjábol kidagadó vizek nyomúltak." Keller Ignác, §II_368, 1826. június 30.

A Csillaghegyi-árok torkolati szakasza 1830 körül (forrás)

Legjelentősebb hegyvidéki völgye ugyancsak Békásmegyerhez kapcsolódik, a Kőbánya utcai vízmosás vezette le a Pilis keleti nyúlványainak csapadék- és olvadékvizeit a lapályra, ahol eleinte szabályozatlan formában ömlött szét a Márton úti edzőpálya környékén, ahonnan vagy a Csillaghegyi-árokban, vagy a Mocsáros irányába szivárgott el, attól függően merre talált könnyebb lefolyást. Ennek az állapotnak a csillaghegyi parcellázások, és a HÉV megépítése vetett véget, vélhetően ekkoriban terelték csatornázott mederbe a Békásmegyer és Csillaghegy közé eső vízfolyásokat. Először a békásmegyeri felső szakasz került sorra a Dózsa György u., az edzőpálya és a Kert utca nyomvonalán, majd 1882 után sorra került a csillaghegyi Czetz János köztől a torkolatig tartó lapos völgy is. 

A Csillaghegyi-árok jobbára már csatornázott medre 1930-ban

Az árok kiásása során a természetes torkolatot megszüntették és egy újat alakítottak ki kb. száz méterrel délebbre, nagyjából a mai Királyok útja 289. telken. Az út alatti áteresz dunai oldalán 1920 körül egy zsilipet építettek, ami az Aranyhegyi-patak zsilipjéhez hasonlóan a Duna hívatlan látogatásait volt hivatott egyszer és mindenkorra kiküszöbölni, inkább kevesebb mint több sikerrel. A Pünkösdfürdő utcáig terjedő szakaszt két oldalt töltés is kísérte. Korabeli leírások szerint az árok viszonylag rossz lefolyású volt, vélhetően nem is rendelkezett megfelelő eséssel, ezért a nagyobb esők után a mélyebben fekvő részeken kiöntöttek az árvizek, például a Szent István és Árpád utca közötti területen, ahol a beépítés előtti légifotókon is megfigyelhető a sötétebb árnyalatú, vizenyős terület, éppen ott, ahol a szigetecske látható az árokban a Duna mappáció szelvényén. A külvárosi árok elégtelen kialakítása és elhanyagoltsága, feltehetően a lakossági szemétlerakással párosulva többször is okozott gondot, volt, hogy a Pünkösdfürdő utcától északra szétterülő belvizeket csak a Királyok útja átvágása árán sikerült levezetni a Dunába. Sőt, az 1965-ös árvíz idején a Királyok útja régi gázvezetéken keresztül áttört az árvíz a mentett ártérre. 

A Csillaghegyi-árok torkolatának új helye mai térképre vetítve (mapire.eu)

Hiába csatornázták a Csillaghegyi-árok mocsaras alsó szakaszát, a város fejlődése, a lakossági szempontok, a területéhség oda vezetett, hogy az időszakos vízfolyás az utóbbi száz évben hosszú szakaszokon eltűnt a szem elől, beépítették, föld alá vezették, illetve a dunai torkolatát kétszer is áthelyezték. A felszámolás két szakaszon volt leginkább szembetűnő, a legdélebbi szakaszon, a Mátyás király úttól délre, illetve a Pünkösdfürdő (pontosabban az Ipartelep) utca északi oldalán, miközben a középső szakasza egy megszakítással úgy-ahogy fennmaradt.

1944-ben a lebombázott főváros kárait felmérő légifényképezés érintette Csillaghegy déli részét is, és a fotós akaratán kívül egy településföldrajzi átalakulást is megörökített. A Szentendrei út és az Attila utca között gyéren beépített területen sötét vonal jelzi a Csillaghegyi-árok legdélebbi szakaszát. Legdélebbi azonosítható pontja körülbelül a mai Toldalagi Pál utca magasságában jelenik meg és halad pontosan a Karácsony Sándor utca mai nyomvonalán északnyugati irányba. Ekkor már zajlott a keresztutcák kialakítása, különösen jól látható a vadonatúj Kurszán utca. Ez a légifotó az utolsó kép az utcává váló Csillaghegyi-árok legdélebbi szakaszáról, amit a II. világháború után befedték, csatornázták, az új csatornafedelek fel is bukkannak egy 1963-as légifotón.

A Csillaghegyi-árok legdélebbi szakasza 1944-ben (forrás: mapire.eu)

A Mátyás király úttól északra a Karácsony Sándor utca nem folytatódik. Az Árpád u. Szentendrei út és a Batthyány utca közötti területen a Csillaghegyi-árok mégis megfigyelhető, elsősorban légifelvételeken, de az utcafrontról is néhány helyen, ahol be lehet látni a magántelkekre. Az Árpád utca felől megfigyelhető, hogy ezen a területen minden telek szemmel láthatóan befelé lejt, a legalacsonyabb pontokat összekötő vonal pedig a valóságban is megjelenik, méghozzá a telekhatáron. Ez a határ is íves vonalat rajzol ki, a telkek a Szentendrei út felőli részen rövidebbek, de ez a távolság észak felé növekedik az Árpád utcai telkek rovására. 

A Csillaghegyi-árok a Rövid utca feletti szakaszon

Csatornák találkozása a Katasztrófavédelmi Örs mellett

Hordalékfogó béka-tanya az Ipartelep utcánál

Az ív a Batthyány utca alatt megszűnik, itt az árok a föld alatt fordul északkeleti irányba, ahol az Árpád utcai telkek mögött fut kövezett, nyílt mederben egészen az Ipartelep utcáig. Ez az eredeti árok legmélyebb szakasza, szabadon bejárható, de célszerű száraz időben felkeresni. Kis mellékutcáknál hidak ívelnek át felette, felszíni ereszcsatornák, beásott eternitcsövek torkollanak bele, jelezve az árok eredeti funkcióját. Az Ipartelep utcánál egy szikkasztóban végződik, ahol a száraz időszakban is marad víz, benne néhány béka vegetál. Ennek a szakasznak relatív mélységéről van némi támpontunk, néhány Árpád utcai ház falán kis alumínium táblák jelzik az 1945. február 9-i árvíz szintjét. Ezt a lokális árvizet a felrobbantott Újpesti vasúti hídon feltorlódott jégtáblák okozták. Az árvíztáblák Csillaghegynek ezen a részén vannak a legmagasabban a házak falán 1,6 és 2,5 méteres relatív szint között váltakozva.  

1945-ös csillaghegyi árvíztáblák felszíntől való távolsága egy 1940-es légifelvételen

Egészen az 1970-es évekig a Pünkösdfürdő utcától északra elterülő árok egy külvárosi szántóföldön keresztül vezetett. Ez a szakasz őrizte a legtovább az eredeti állapotokat, és ez a szakasz tűnt el teljes egészében a Békásmegyeri lakótelep pünkösdfürdői részének felépítésével. Viszonylag félreeső terület volt ez, bár a Királyok útja mentén, ahol az árok megtört és nyugat felé fordult, parti üdülőterületek húzódtak. A torkolati zsilip a Fővárosi Vízművek Üdülőközpontjának mai telkén állt és a telek végében lévő kerítésnél torkollt a Szentendrei-Dunába. Ezt azért fontos hozzátenni, mert a part itt kissé átalakult, a lakótelepi beruházáshoz szorosan kapcsolódó árvízvédelmi töltést például a Duna medrében húzták fel, hetven méterrel szűkítve a folyó medrét. A lakótelep építése idején az árkot betemették és feltöltötték, a mellette húzódó töltést is elegyengették, így nyoma sem maradt, még olyan területen sem, amit nem érintett az építkezés. Az alábbi, 1978-as légifelvétel jelentőségét éppen az adja, hogy a régi és az új viszonyok egyszerre tanulmányozhatók. 

A Csillaghegyi-árok torkolati munkálatai 1978. augusztus 19-én (forrás)

A lakótelep és árvízvédelem főprojektje mellett mellékprojektként föld alá kényszerítették a Csillaghegyi-árkot, és a lehető legrövidebb nyomvonalon vezették a Dunába, a Pünkösdfürdő utcai hajóállomás mellett egy felszíni kifolyón és egy mederbe vezetett csövön keresztül. Ez a szakasz megkapta az új lakótelep teljes szennyvizét, melyet "szűrés és ülepítés" után vezették a folyóba, közvetlenül a Római-part fölött. Ebből mind a mai napig adódnak környezeti problémák, annak ellenére, hogy 2006-2007-ben a III. kerület északi részének szennyvizét elvezették dél felé, ahol a Pók utcai lakótelepnél egy szivattyútelep átnyomja az egészet a palotai-szigeti Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepre. Ez a mozzanat jelzi a Csillaghegyi-árok vizeinek harmadik elterelését, még úgy is, hogy az extrém csapadékeseményekből származó esővíz a szennyvízzel keveredve továbbra is Pünkösdfürdőnél jut a Dunába. 

Az óholocén Óbudai-sziget csúcsán állva, ahol az Óbudai-Duna-ág egykor kiágazott a főágból.

Ha össze kellene foglalni a Csillaghegyi-árok történetét, eljutunk hatezer év alatt egy tekintélyes méretű Duna-ágtól, amely a Duna egyik tekintélyes óholocén szigetét ölelte körül, egy időszakos, fokozatosan elmocsarasodó patakvölgyön, majd egy rövid, csatornázott esővízelvezető árkon keresztül a mai szennyvízcsatornáig. Ez a hanyatlás elsősorban a terjeszkedő főváros urbanizációs igényeinek rovására írható, ebben a korban, városi környezetben jellemzően nem volt szokás természetes állapotában meghagyni az ilyen ár- és belvízveszélyes vízfolyásokat. A torkolati szakasz áthelyezései lekövették ezeket a folyamatokat, az ős-Duna kilépési pontját megőrző természetes torkolat két lépésben mind délebbre került, végül a pünkösdfürdői árvízvédelmi töltés megépítése teljesen felülírta az egykori parti viszonyokat. Az épített környezet alatt azonban mindmáig ott lapulnak azok a folyóvízi üledékek, amelyből rekonstruálható volt a Csillaghegyi-árok története.  

Pislákoló rév Baracs és Dunaegyháza között

Régi katonai felmérések szelvényein gyakori jelenség, hogy az egyik térképlap szélén mocsár van, míg a szomszédos lapon már szántóföld. Ennek leginkább az az oka, hogy több év telt el a két térképezés között, és míg az egyik év csapadékos volt, a másik már meglehetősen száraz. A szomszédos térképlapok problematikája a Dunával kapcsolatban is előfordul, néhol másutt kanyarog már a folyó, mint akár évekkel korábban, azonban olyanra nincs analógia mint Dunaegyháza és Baracs között, ahol a balpartról induló komphajó már nem ér át a túlsó parti kikötőjébe. 

Mintha egy pislákoló lámpát néznénk, ez az egy ábra remekül összefoglalja a Dunaegyháza-Baracs révátkelés rövid történetét, melynek során hol feltűnik a térképlapokon, hol eltűnik róla, de az esetek többségében a balparti helyzet érvényesül, azaz jelölték. Hiánya leginkább ott feltűnő, mint például a Pasetti-féle hajózási térképen (1856), ahol a szomszédos dunaföldvári és apostagi kompátkelőket jelölték, és ez a hiányérzet csak fokozódik, ha az alig két évvel későbbi II. katonai felmérés lapjait nézzük, ahol megint látható. A kezdőképen ábrázolt állapot szerint a két part között 25 év eltérés van, 1880-ban elindul a komp, de 1905-ben már nem érkezik meg Baracsra. Mindeközben az 1910-es Duna helyszínrajzon megint felbukkan. 

Végigpislákotja a XIX. és XX. századot. 

Elképzelhető, hogy a révnek időnként nem akadt bérlője, mert esetleg nem érte meg üzemeltetni a kissé félreeső átkelőt? Vagy csak szimplán átsiklottak felette? Ki tudja...   

A baracsi Bottyán-sánc és a dunai átkelő 1771-ben (forrás)

Holott nem akármilyen révről van itt szó, annak ellenére, hogy sem a Duna egyik oldalán sem állt település közvetlenül, a jobb parti löszplatón eredetileg egy uradalmi puszta állt, melyből később Baracs település alakult ki a XX. század elején, míg a szemközti, árvízjárta part Dunaegyházához tartozott, de a révház 1,5 kilométerre volt ettől a szlovák lakosságú falutól. Félreeső helyzete ellenére országos rév volt ez, mint egy felirat tanúsítja 1872-ből, félúton Dunaföldvár és Apostag között, pontosan az 1565-ös folyamkilométernél. Pozíciója nagyjából 1704 óta állandó volt, ekkor a kuruc seregek létesítettek itt hídfőállást a löszplató peremén, előkészítendő Dunaföldvár ostromát északi irányból. Ezt a sáncot manapság Bottyán-várként jelölik a térképek. Ha volt is itt korábban átkelő, arról nem maradt feljegyzés, illetve a római korban vélhetően ez az átkelő még északabbra lehetett Annamatia katonai táboránál, a Baracsi Alsó-sziget felső csúcsánál. 

A Baracs-Dunaegyháza rév helyzete a mai állapotokra vetítve

Mint szinte minden folyószabályozás előtti dunai átkelő esetében, a Baracs-Dunaegyháza rév pozícióját is a hidrológia határozta meg. Átkelőhelyek jellemzően ott alakultak ki, ahol a két szemközti part viszonylag stabil helyzetben van, a folyókanyarulat-változások nem érintik, közel vannak egymáshoz, és nincsenek az útban dunai szigetek, amiket kerülgetni kellene. Dunaföldvár környékén azonban a geomorfológia és a szigetek alaposan megnehezítették a dunai átkelőhelyek létesítését. Baracs felett a folyószabályozás előtti Duna még egy kilométer széles volt, zátonyok szigetek tarkították az ellaposodó medret, míg Baracs alatt, Dunaföldvárral szemben ott találjuk a hatalmas Dunaföldvári Alsó-, vagy Nagy-szigetet. Ez utóbbit átkelés szempontjából nevezhetjük Dunaföldvár átkának is, hiszen a város sokkal többre vihette volna, ha ez a sziget nem létezik. Csakhogy Dunaföldvárt máshol nem lehetett felépíteni, csak abban a löszhegyek közti, a Dunához lefutó völgyben, ahol viszont normális dunai átkelőt nem lehetett kialakítani a sziget miatt. Földváron a sziget miatt két rév is kialakult, egy a sziget felett, egy pedig alatta, ezeket máshol nem is lehetett volna létrehozni, mint a város központját jelentő vártól 2 kilométeres távolságra. A Felső-rév, nem tévesztendő össze a baracsi átkelővel, a Felső-Öreg-hegy északi részén határát kijelölő völgyből indult, míg az alsó révet csak a rendkívül meredek és magas, a Duna által alámosott Alsó-Öreg-hegy tövéből indult, és alulról kerülte a szigetet Solt felé. Egyik földvári rév sem volt ideális helyen, nem egyenes vonalban keresztezték a Dunát, hanem a sziget csúcsán kialakult zátonyok miatt kerülőre kényszerültek. 

A Baracs-Dunaegyházi országos rév 1872-ben (forrás)

Ezzel szemben a baracsi rév a Duna egyik inflexiós pontján, hidrológiai szempontból ideális helyen létesült. Ugyan a baracsi Alsó-sziget mellékága miatt egy meredek völgyben lehetett csak megközelíteni, de a holtág lefűződésével párhuzamosan megjelentek parti útvonalak is a révhez. Településföldrajzi szempontból már kevésbé volt ideális a helyzet, és végül ez a szempont vezetett a megszűnéséhez is. 

A löszfal a baracsi Alsó-sziget déli csúcsánál

Kilátás a révállomás helyére a fölötte magasodó löszfal tetejéről

A révhez vezető útból egy vízmosás lett

Az 1565. folyamkilométer tábla, az átkelő egyetlen emléke és viszonyítási pontja.

Folyami átkelők esetében a révésznek az egyik parton volt a "székhelye", ebben az esetben a révház Dunaegyházához tartozott, az árvízvédelmi töltés hullámtéri oldalán állt. A baracsi parton egyik térkép sem jelöl állandó létesítményt, és a helyszínen sem utal semmi arra, hogy akár egy esőbeálló lett volna ott. Igazából semmi nem utal arra, hogy itt valaha valami állt volna, aki nem tudja mit keressen még a révhez vezető löszmélyút mellett is elmenne az ártéri erdőben ösvénnyé szűkülő földúton. Mindent benőtt az ártéri erdő, és nem csak a löszfal alatti rész, hanem a Duna medrét is, mivel a folyószabályozás során két sarkantyú épült a baracsi oldalon, köztük a kiülepedett hordalékon már tekintélyes magasságú ártéri erdő nőtt. A rév éppen a két sarkantyú között ért partot, ahol a löszfalba vájt út leért a partra a Bottyán-sánc északi árkában. 

Csakhogy a két sarkantyú között három völgyre is ráillene ez a rövid leírás. A legészakibb a legmeredekebb ösvény is egyben, merőleges hegyre és folyóra és egy löszplatóra visz fel. A legdélebbi egyenesen a Bottyán-sáncba vezet fel, míg a középső, az eldugott folyamkilométer táblával megjelölt löszmélyút volt a révhez vezető út, bár a V-alakú, bedőlt fáktól járhatatlan, vízmosásra emlékeztető csapásról nehéz elképzelni, hogy valaha itt szekerek ereszkedtek a Dunához. Valószínűleg a löszfal eróziója, a völgyben lefutó csapadékvíz alaposan átalakította az egykor tágasabb völgyet az elmúlt nagyjából száz év alatt.

Utolsó ábra a révről, 1930 körül

1928-1930 között Dunaföldvárnak sikerült végül megoldania a legnagyobb közlekedésföldrajzi problémáját, és hidat építettek keresztül a Nagy-szigeten Solt irányába. A híd felülírta a hidrológia szabályait, és egy olyan visszautasíthatatlan ajánlat volt az átkelők számára, amivel egy komp képtelen versenyezni. Itt már nem kellett kerülni, nem kellett fizetni, nem kellett esőben ázva kiabálni a túlpartra a révésznek. Baracsnál utoljára az angyalos vízisport ábrázolta a révet 1930 körül, az 1941-es országos felmérésen már nem jelölték.

Némi pislákolás után végleg kihunyt, és nyoma sem maradt.

Egyetlen Baracsi-sziget sem maradt

Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és kedvelték, hogy rövid szenvedés után, a krónikus kisvizes állapot következtében a kisebbik Baracsi-sziget (*1925 †2025) fiatalon megszűnt létezni. Temetése helyben lesz, ott ahol a magvaszakadt Baracsi-család többi sziget-tagja, a baracsi Alsó-sziget (*1742 előtt †1930) és a Szitányi (Baracsi)-sziget (*1826 előtt †1980 ) is nyugszik, a Duna 1565-1568 folyamkilométer táblái között. 

Virágot a megszűnt holtágából hozzanak. 

A megtört szívű gyászolók

2025. június 28.

2018 augusztusában, egy felhős napon találkoztam vele utoljára, viszonylag fiatal, száz éves kora ellenére akkoriban már nem volt igazán jól. Az 1980-as évektől kezdődően nagyon megviselte az alacsony főági vízállás, az elmúlt évtizedben is csak egy árvíz érkezett a Dunán, de a tavalyi Borisz sem tudta már rendbe hozni a mellékágát, amit alig hét év alatt teljesen elszorított a lágyszárú növényzet, alig néhány vaddisznódagonya-méretű nedves mélyedés emlékeztetett a néhány évtizede még teljes szélességében áramló folyómederre. 2018-ban, bár a meder nyomvonala még megvolt, az agónia nem tűnt visszafordíthatónak. "Ha ilyen ütemben záródik le a holtág, hamarosan egyetlen Baracsi-sziget sem fog maradni." - írtam akkor búcsúzóul. Bár ne lett volna igazam.

A romlás és elzáródás nyomon követhető a sziget halotti maszkjának szánt képpár-sorozaton, ahol minden montázs bal oldalán a 2015-ös, a jobb oldalán pedig a 2025-ös állapot látható. 

A sziget felső csúcsánál hét év alatt teljesen elzáródott a meder, az iszapos parton mellig érő fűzfaerdő nőtt, benne helyenként a baracsi Alsó-szigetről megszökött napraforgó egyedekkel. 

2025-ben ahol még volt nyílt vízfelület, abban a tócsában is csak bokáig ért a víz.

A Baracsi-sziget felső csúcsánál 2015 augusztusában alacsonyabb főági vízállás mellett is több nyílt vízfelület volt a mellékágban. A lágyszárú növényzet hét év alatt teljes keresztmetszetében benőtte a medret. 

A növényzet térhódításával párhuzamosan a mellékág elszorulását gyorsították a vízbe dőlt fák, amelyen fennakadt a Borisz-árvíz uszadéka.

A déli szigetcsúcs felé haladva nem csak a nyílt vízfelület, de a nyílt meder is eltűnik, helyenként mellig érő lágyszárú rengeteg alatt.

Közvetlenül a déli, alsó szigetcsúcsnál hét éve még egy kisebb facsoport mellett ágazott ketté a meder, ebből már csak az egyik felismerhető.

 

Talán a sziget déli csúcsa az egyetlen hely, ahol még valami képet lehet alkotni a kisebbik Baracsi-szigetről. Éppen ezért ezzel a képpel búcsúzunk tőle. 

Újabb hét év múlva már ennyi sem marad belőle.

Az ősök emlékezete:

• A baracsi Alsó-sziget eltűnése: https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/08/a-kisebbik-baracsi-sziget.html
• A Szitányi (Baracsi)-sziget eltűnése: https://dunaiszigetek.blogspot.com/2018/06/a-baracsi-sziget-metamorfozisai.html

Vészmadár az Ínség-sziklán

 

Tökéletesebb illusztrációt nem is képzelhet az ember a látványhoz, mint ezt a fejvesztett MTK-szurkolót a Ferencz József híd tövében. Ez a szobor most éppen nem a szemetes part miatt búsul, bár búsulhatna azért is, most nem éppen a szétrohadó rakpart elemeiről lesz szó, egy kicsit távolabb kell tekinteni, de nem sokkal. 

A helyszín ismerős lehet a blog olvasóinak, mint mondjuk egy formás almafa a kert végében, itt a Gellérthegy tövében található Magyarország leghíresebb éhségköve, az Ínség-szikla. Ez egy beszélő földrajzi név, megjelenése nem sok jóval kecsegtet. 2025. július első napján délután öt és hat óra között ez a kő nagyjából olyan látványt nyújt klímatörténeti szempontból, mint az említett kerti almafa virágba borulva egy szép szilveszteri éjszakán, miközben füstifecskék köröznek fölötte.

Igazából felesleges is ez a hosszú bevezető. A Dunai Szigetek blogon a klíma eddig nem sok teret kapott, valószínűleg ezután sem fog. Igen, a búsuló szurkoló mögött ott látható az Ínség-szikla. Igen, július első napján. Idén nem is először, hanem másodszor. Vészmadárkodásnak tűnt március 4-én arról írni, hogy ki fog bukkanni az Ínség-szikla, elvégre a vízrajzi előrejelzések tévedhetnek, csakhogy alig egy hétre rá, március 11-én már száraz lábbal lehetett rajta fényképezkedni. Ahogy az országos hírportálok helyesen át is vették, márciusban még soha nem fordult elő ilyesmi, amióta vízállást mérnek a Dunán. Ez egy hidrológiai szempontból rendkívüli helyzet volt, ugyanis a március egy árvizes hónap a Dunán, nem pedig kisvizes. Jellemzően ráadásul jeges árvizes. Wesselényi, árvíztábla és a többi. 

Most itt állunk megint. Júliusban. Ebben a hónapban még soha nem fordult elő, hogy az Ínség-szikla előbukkant volna a Dunából, amióta vízállásméréseket végeznek a Dunán. Nem július végén, a hidrológiai év vége felé közeledve, hanem az első napján. Két napra a Nemzetközi Duna-naptól. A zöldárak levonulásának idején. 1965, Nagy Dunai Árvíz, és a többi. Ez egy hidrológiai szempontból rendkívüli helyzet. Idén másodszor. Úgy, hogy az év fele telt el. Vészmadár ül az Ínség-sziklán. Azaz már ketten vannak.

Lehet persze mondani, hogy fél méterre vagyunk az LKV-tól, és 2018 őszét is túléltük, ami már régen, hét éve volt. Csakhogy az a kisvíz "időben jött", amikor kellett, miután leürültek a vízgyűjtők, éppen az őszi esők előtt. Persze túléltük a 2022-es aszályt is, amikor azt kellett leírni, hogy augusztus 10-én még soha nem bukkant fel ilyen korán az Ínség-szikla Budapesten. Augusztus 10-én. Ami negyven nap múlva lesz. A "történelmi" aszály idején, ami alig három éve volt. 

Az előrejelzések szerint pár nap múlva esni fog, négy nap és újra eltűnik az Ínség-szikla, elrepülnek róla a vészmadarak. Lehet még egy olyan nyarunk, őszünk, és telünk, mint "gyerekkorunkban", lágy eső, napozás bőrrák nélkül, aztán egy jó szánkózás, de ebből a duplán rendkívüli évből már nem lesz normális év. Hamarosan elesik majd a három megmaradt hónap, az április, a május és a június is. (Utóbbi épphogy megúszta most ezzel a fél nappal.) Majd azt is megfelelően dokumentáljuk.

IN ENGLISH