2019. január 1., kedd

Majdnem kiszáradt a Duna - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2018-ban


Szerencsére csak majdnem száradt ki a Duna, így volt miről írnunk 2018 őszén. Sőt, ha minden jól megy jövőre is meglesz még a folyó, így a Dunai Szigetek blog is megünnepelheti 10 éves fennállását. A kisvíznek köszönhetően majdnem olvasottsági rekordot döntöttünk, de ezen kívül sok más sikerről is beszámolhatunk! 

Dunai Felhők fotópályázat 2018. Holczer Tibor: Madarak az égen

Naplót kellene lassan vezetni arról mi minden történik a bloggal év közben, mert így év végén már nagyon nehéz visszaemlékezni az év elejére. Rendhagyó módon idén a köszönetnyilvánítás résszel kezdem, hiszen idén néggyel több bejegyzés készült el. Ez pedig annak köszönhető, hogy több új és régi szerzőt üdvözölhettünk a blogon! Varga János az elhunyt vízitúrázók emlékéről írt, Lapikás Judit visszavezetett minket a Szürkő-sziget születéséhez, Kovács Tamás írása is kellett ahhoz, hogy a Petőfi híd alatti sírkövek közül Elemy Károlyné, sz. Szabó Ilona emléke újra méltó helyre kerülhessen. Süle Zsolt egy eltűnt sziget után nyomozott Érd és Százhalombatta között, Rákos Péter videója nyomán a Pap-sziget hidrológiájának egy érdekes jelenségét taglaltuk, Szokolics György segítségével pedig bejártuk a Felső-Dunakanyar legszebb kisvizes helyeit. Zubreczki Dávid idén is hatalmas nézettséget generált nekünk az Indexen, Tóth Szabolcs Töhötömnek pedig egy 1,5 órás interjút köszönhetünk, ami példa nélküli volt a blog történetében. Sajó Tamás díjnyertes fotója révén pedig az Élet és Tudomány magazinban jelent meg egy rövid írásunk a Duna-Dráva torkolat környékéről. Dr. Tóth János búvárrégész révén részt vehettünk egy ráckevei konferencián. Ezen kívül felbukkantunk a közszolgálati TV "Itthon vagy" c. dunai szigetes műsorában, és a szlovákiai Pátria rádióban egy rövid interjú erejéig. Az eltűnt győri sziget történetéről az Indexen kívül beszámolt a Kisalföld egyik januári különszáma is. Kaptunk rengeteg képet olvasóinktól fotópályázatra, kisvizes időszakra egyaránt. Ezeket nagyon szépen köszönjük, általuk sokkal teljesebb lehetett a kép a Dunáról! Köszönjük a rengeteg levelet is, remélem a legtöbbre azért sikerült válaszolni! 

Elemy Károlyné sz. Szabó Ilona sírköve a Petőfi híd tövében

Idén októberben a kisvizes időszak révén majdnem sikerült megdönteni az olvasottsági rekordot, melyet még a 2013. évi nagy dunai árvíz állított be. Évi 150621 oldalletöltést regisztráltunk, ami napi átlagban 413, összességében pedig 10% több, mint tavaly. Az idei 58 új írással együtt pedig már a 621. bejegyzésnél tartunk. 

Kisvíz 2018 október. Kállai Tibor: Rácalmási mellékág

Jártunk idén Győrben, ahol nevet találtunk egy régen eltűnt szigetnek, Szentendrén a Pap-szigeten háromszor is, kétszer a Szürkőn, a Kácsáson, Szigetszentmiklóson, Esztergomban az 1876-os árvíz kapcsán, Bécsben a Kéjlaki-Dunán, a Baracsi-szigeten, a kikotort Kompkötő-szigeten, az Égető-szigeten, a Helemba-szigeten és zátonyon, a Cseke és Balabán-szigeteken, a Zebegényi-szigetnél, Erdőfűn, ahol egy régi vasútra bukkantunk. A kisvizes időszak mellett az év egyik legfontosabb dunai eseménye kétség kívül a Kompkötő-sziget nyári kotrása említhető, amely nem pont úgy sikerült, ahogy a tervekben szerepelt.

Készül a váci Duna-ág második szigete

2018 legolvasottabb bejegyzései az országos média révén kerültek az élbolyba, szerencsére köztük voltak valóban fontos írások is, így idén ez a két lista a fotópályázat és az év dunai szigete szavazás kivételével megegyezett nagyjából. Külön öröm volt az olvasói hozzászólásokat, ill. a levélben érkezett kommenteket olvasni egyes írások után, ahol az olvasók révén állt össze a teljes kép. Pl. az eltűnt győri sziget, a kismarosi kolostor, vagy Baracs láthatatlan kastélya esetében!


A Szitányi-sziget "veséje"

2018-ban rekordszámú szavazattal a soroksári Molnár-sziget igen szoros versenyben lett hatodikként az év dunai szigete, a Dunamocshoz tartozó Süttői-sziget előtt (ne feledjük, a Dunamocsi-sziget Süttőhöz tartozik!). Gratulálunk a nyertesnek! A blog által nevezett, 50 éve elsüllyesztett Ada Kaleh a román fordítás ellenére is csak a harmadik helyre érkezett be - mondhatni szokás szerint. A vesztes se keseredjen el, jövőre is lesz szavazás! Íme a végeredmény:



Köszönjük olvasóinknak kitartó figyelmüket! Idén facebook közösségünk is tovább nőtt, immár 5000 követő felett tartunk már, ami bangladesi kamuprofilok nélkül kivételesen sok embernek számít.

Idén augusztusban leszünk 10 évesek, ennek kapcsán szeretnénk legalább egy szülinapi dunai szigetes kirándulást szervezni, koccintással egybekötve - természetesen! :)


Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Szávoszt-Vass Dániel
Alsógöd

5 megjegyzés:

  1. Gratulálok, fantasztikus a blog!!! :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a blognak!

    Örülök, hogy az Év Dunai szigete 2018 szavazás okán idetaláltam. Azóta sok érdekes bejegyzést olvastam itt, és még jó sok van, ami érdekel.


    További sok sikert és jó egészséget kívánok a blog-gazdának és valamennyi munkatársának az idei esztendőre!

    Bodor Andrea - Sziget a Kiságért (Molnár-sziget) tag

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük szépen! Ha az egyesületük nevében írnának a Molnár-szigetről, szívesen kitenném a blogra!

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a lehetőséget, mindenképpen élünk vele!

    VálaszTörlés
  5. Üdvözlöm!

    Szeretném Önnel felvenni a kapcsolatot a Molnár-szigettel kapcsolatban.
    Másfél éve a Sziget a Kiságért tagjaival dolgoztam együtt, most a Civilekkel a Molnár-szigetért a csapatunk. A cél ugyanaz, a Molnár-sziget és a mellékág helyzetének javítása. Mindazokat a civileket fogjuk össze, akik e cél érdekében tevékenykednek.
    Ebben a hónapban lesz egy, reményeink szerint hagyományteremtő rendezvény, a Soroksári Duna Feszt, ezzel kívánjuk felhívni a figyelmet a szigetünkre.
    Ezzel kapcsolatban a rendezvény szervezőjével együtt szeretnénk beszélni Önnel.

    Előre is köszönöm a válaszát.

    Megadom az elérhetőségünket, ha megtisztel minket egy sms-sel, máris hívjuk.

    Üdvözlettel:

    Bodor Andrea - 06703238364
    Márkus László - 06307737298

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...