2020. július 21., kedd

Félezer év a Csele-patak torkolatánál


A Duna jobb partján, az 1451. folyamkilométernél kicsiny, de annál meredekebb falú patak torkolata található. A magyar történelem nevezetes helye ez, hiszen az aktuális történelemkönyvek szerint valahol itt fulladt meg 1526-ban II. Lajos király harmadmagával, a mohácsi csata után. Mivel a Duna mederváltozásai nyomán a táj felismerhetetlenül átalakult egy esetleges tájrekonstrukció számos nehézségbe ütközik. 


Letekintve az 56-os út hídjáról a Csele-patak medrében egy hidrológus számára az első szembetűnő dolog egy lapvízmérce és egy vízhozammérő műtárgy. Mindkettőt egy kikövezett mederben alakították ki valamikor a 1960 és 1974 között (legvalószínűbb, hogy az 1965. évi árvíz után), olyan magasságban ahol a Duna nagyobb árvizei már nem befolyásolják a mérést. Érdekes módon ez a kövezés csak a híd alatti szakaszt érintette, a lejjebb eső torkolatit nem. A Mohács Földrajza (1974) kötet szerint a kövezés során a patak medrét ezen a rövid szakaszon meg is emelték.


A betonozott meder alatt a Csele-patak egy mély, V-alakú völgyben éri el a Dunát. Némi kövezés itt is szükséges volt, de ezt gabionnal oldották meg (fémrácsokból készült, kővel töltött kosarak, melyek súlyuknál fogva biztosítják egy rézsű vagy mederpart állékonyságát). Tehát a híd alatti kb. 370 méteres szakaszon az erózió elleni védekezés miatt szükséges volt a partfal megerősítése. De mi okozza ezt az erőteljes elmosódást? 

Ehhez ismerni kell a Csele-patak esésviszonyát, azt hogy egy adott távolságon mennyivel süllyed a meder. A Csele-patak a Geresdi-hát lösszel fedett dombjai között ered több ágból, Szebény, Geresdlak és Himesháza határában. Széles völgyű, kis esésű medrével éri el Mohács közigazgatási határát, ahol a Mohácsi-síkságra kiérve és az 56-os út híd alatt átjutva hirtelen megnő az esése. A Csele-patak torkolatában a Duna aktuális vízállása jelenti az erózióbázist.

Mivel a patak viszonylag rövid távolságon küzdi le az erózióbázisig tartó szintkülönbséget, torkolati szakaszán egy mély kanyonszerű völgyet alakított ki a Duna által a jégkorszak végén felhalmozott laza löszös iszapban. A völgy eróziójában a Duna vízszintingadozása és a Csele-patak változó vízhozama együttes szerepet játszik.


A 86,7 négyzetkilométeres vízgyűjtő területen egy-egy nagyobb esőzés komoly árhullámot indíthat el. Elképzelhető, hogy a Brodarics István által leírt mohácsi csata után lehullott eső is okozhatott villámárvizet. Mekkora vízhozamról beszélhetünk? Az 1974-ben kiadott Mohács földrajza kötet szerint a Csele-patak kis- és nagyvízi hozama között száznyolcvanszoros a különbség (0,15 ill 27 köbméter/másodperc). Hogy érzékelni lehessen a maximális vízhozamot ez az érték az Ipoly átlagos torkolat-közeli vízhozamával feleltethető meg. Hirtelen lezúduló csapadék által okozott villámárvizek alkalmával a patakvölgyben lefolyást találó víztömeg alámoshatja az alsó szakasz magas partját, különösen akkor, ha a Duna vízállása alacsony. Amennyiben a Duna vízállása magas, kitölti a Csele-patak alsó szakaszát és visszaduzzasztja a patakot. 

Ez a visszaduzzasztás elsősorban hidrológiai szempontból lenne érdekes, ha nem történt volna a patak környezetében egy olyan tragédia, amely Magyarország történelmére is komoly hatást gyakorolt. De mivel a széles körben elterjedt vélekedés szerint II. Lajos király ebbe a patakba fulladt bele, érdemes közelebbről is megvizsgálni a Duna hatását a Csele-patakra.

2020. július 13-én, délelőtt 10 óra körül, a fényképek készítésének időpontjában Mohácson 317 centiméteres vízállást jeleztek. Ez körülbelül közepes vízállásnak felel meg. Néhány nappal korábban volt magasabb is a vízállás (július 7-én 494 cm-es csúcs) ezt a növényzetre rakódott iszapréteg szépen ki is jelölte. Mohácson a vízmérce 0 pontja 79,195 méterrel van a Balti-tenger szintje felett (m.B.f.), az 1446,9 folyamkilométer szelvénynél. Majdnem pontosan 4 kilométerrel a Csele-patak torkolata alatt.

Ez a négy kilométeres különbség azért fontos, mert ha a 79,195 méterhez hozzáadjuk a 3,17 métert (= 82,365 m.B.f.) még nem kapjuk meg a Csele-patak torkolatánál mért Duna vízszínt. Eltérő források szerint a Mohács környéki Duna-szakasz vízszínesése 4-8 cm/km érték között változik. Ezt a 4*4 vagy 4*8 centimétert még hozzá kell adni a Mohácsi 82,365 méteres abszolút magassághoz, hogy kijöjjön a Csele-patak torkolatánál észlelt vízszint, ami 82,5-82,7 m.B.f szint körül ingadozott a megfigyelés időpontjában.

De mihez lehet kezdeni ezzel az adattal? Például térképre lehet vinni.

Szintvonalak a Csele-patak torkolatában

Ezen a szintvonalas EOTR térképszelvényen egy, illetve fél méteres szintközzel ábrázolták a Csele-patak környékének domborzatát. A vastag narancssárga vonal a 95 méteres abszolút magasságú pontokat köti össze. Ahogy haladunk a Csele-patak és a Duna felé minden szintvonal egy méterrel jelez alacsonyabb értéket. A jobb part utolsó, szaggatott vonala a 90,5 méteres magasságot jelzi, alatta a fogazott vonal meredek partot jelöl, ahol a szintvonalak olyan sűrűségben követnék egymást, hogy a térképen nem lehetne olvashatóan ábrázolni. Ha ezek a vonalak kirajzolódnának egy pontosabb térképen, be lehetne jelölni azokat a magasságpontokat, amelyet a Duna elér adott vízállás esetén.

Szerencsére a fentrol.hu honlapon van egy légifotó amely érthetőbbé teszi ezt az elgondolást. Már volt róla szó, hogy Mohácson a legnagyobb mért vízállást (LNV) 1965. június 19-én mérték. Ezt a 984 centiméteres vízállást majdnem sikerült légifotón is megörökíteni, az alábbi kép 11 nappal korábban készült — több mint egy méterrel alacsonyabb vízállásnál.

A Csele-patak torkolata
1965. június 8. (fentrol.hu)

A vízrajzi archívum június 8-án 872 centiméteres vízállást jelölt. Átszámítva ez az érték a Csele-patak torkolatában 88,1 m.B.f. körüli értéknek felelt meg. Ez a vízállás majdnem az 56-os út hídjáig, azaz közel 300 méteres szakaszon visszaduzzasztotta a patakot, ami körülbelül 230 méterrel több, mint amit 2020. július 13-án figyeltünk meg. Belátható, hogy az 1965. június 19-i 984 centiméteres tetőzés (~89,2 m.B.f) ennél még inkább visszaduzzasztotta a Csele-patakot. A Duna visszaduzzasztó hatását minden vízállás esetben pontosan lehetne modellezni, nem kell hozzá más, mint a Csele-patak pontos hossz-szelvénye és az adott mohácsi vízállás ismerete és átszámítása abszolút értékre.

Feltételezhetjük, hogy a Brodarics István leírásából ismert 1526 augusztusában megfigyelt dunai árvíz, sőt a csata után kezdődő esőzés hasonló módon duzzaszthatta vissza a Csele-patakot. Sőt, ez a két tényező egyszerre duzzaszthatta a Csele-patak szintjét alulról és felülről is. Sajnos az 1526 augusztus 29-én délután/este lehullott csapadék mennyisége és a dunai árvíz szintje ismeretlen. Konkrét vízállásadatok hiányában nagyon nehezen számszerűsíthetők a korábbi árvizek. Valószínűleg magasabban tetőzött mint a 317 centiméteres vízállás, de alacsonyabban mint a 984 centiméteres.

Egyéb tényezők is befolyásolhatták a fél ezer évvel ezelőtti vízszinteket.
  • Akkoriban szélesebb volt a Duna ártere, a nagyobb árvizek jobban szétterülhettek. Ennek következtében az árvizek alacsonyabban tetőzhettek mint manapság, a töltések közé szorított mederben.
  • A kis jégkorszak idejében a csapadékosabb időjárás miatt a Duna átlagos vízállása magasabb lehetett a mainál. 
  • Ugyanakkor a Duna-meder szintje is magasabb lehetett az árvízvédelmi töltések építése valamint a folyószabályozási- és ipari célú mederkotrást megelőzően. Ez a tényező ugyancsak hatással lehetett az árvizek tetőzési szintjére.
Van azonban egy másik tényező, amely jelentősen befolyásolta a visszaduzzasztást, de nem fér bele a fenti kategóriákba. Mint láttuk a legnagyobb árvizek akár 200 méter feletti szakaszon is éreztették hatásukat a Csele-patakon, azonban a középkorban ez a szakasz jóval hosszabb lehetett abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a Csele-patak akkoriban jóval hosszabb kellett, hogy legyen. 

A Csele-patak részben elmosódott torkolata 1865 körül.
Az ágakra szakadás emberkéz munkája, a patak medrében
 rózsaszínnel jelzett négyzet duzzasztotta víssza a patak vizét,
hogy az a kettős malomárokba jutva hajtsa meg az Alsó malom kerekeit.
(forrás)

Mennyivel lehetett hosszabb a Csele-patak 1526-ban? Erre vonatkozóan érdekes adatot közöl Hans Dernschwam az 1550-es évekből; feljegyzése szerint egy mérföldnyi (~8 km) utat tett meg Csele (patak? falu?) mellett Mohácstól Szekcső felé. Érdemes ezt az adatot fenntartással kezelni, hiszen ha ez a távolság a patakra vonatkozik azt jelentené, hogy a Csele-patak torkolata valahol Mohács alatt volt. Az út mentén dél felé tartó patak tényét megerősítik a XVIII.-XIX. századi térképek is, például az első katonai felmérés szerint a Csele-patak dunai torkolata a hídtól számítva egy kilométernyire volt. Ez a torkolati szakasz az évszázadok során fokozatosan és folyamatosan rövidült. A Duna által az elmúlt fél ezer év alatt elmosott szakasz hossza akár 1-1,5 kilométer is lehetett. 

Hogy tovább bonyolódjon a helyzet; nem csupán a patak torkolati hossza rövidült, de elképzelhető, hogy a Dunába érkező vízhozama is csökkent. Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy a domborzatmodellek szerint nem csak a Csele-patak völgye éri el a Dunát ezen a szakaszon. Létezik egy másik, kelet-nyugat irányú, valamivel laposabb és szélesebb völgy is, amely a közel párhuzamos az 56-os úttal. Morfológiája alapján folyóvíz alakította ki. De honnan származhatott ez a víz? A völgy felső vége alapján egyetlen vízfolyás jöhet szóba; a Jenyei-patak, ami nevét a dombság lábánál lévő, azóta elpusztult Jenő településről kapta. Nyomvonala terepen ma már nehezen nyomozható, a Duna felé eső szakaszán gyártelepek épültek. Amióta Baranya megyének erről a részéről térképek állnak rendelkezésünkre a Jenyei-patak nem folyt keleti irányban. Ennek ellenére mégis ez a legmarkánsabb völgyszakasz, amely a dombsági táj völgytorkától egészen a Dunáig húzódik (az alábbi képen Dolina néven feliratozva). Jelenleg a völgy relatív mélysége 3-4 méter, de feltehetően amikor még víz mozgott benne mélyebb is lehetett. A völgy a dunai torkolat felé egyre inkább mélyül, azonban nem alkot olyan markáns torkolatot, mint a Csele-patak. 

A Csele-patak és a Jenyei-árok völgye
(Pap N.-Gyenizse P.-Kitanics M.-Szalai G. Rubicon 2020/1)

Mivel egyrészt a Jenyei-patak és a Csele-patak feltételezett összefolyását a Duna oldalazó eróziója évszázadokkal ezelőtt elmoshatta, másrészt a Jenyei-patak pedig dél felé fordult a dombsági tájról kiérve felépített hordalékkúpján, viszonylag nehéz rekonstruálni a korabeli tájat. 

Összegzésül azért tennénk egy gondolatébresztőnek szánt próbát a tájrekonstrukcióra; nézzük hogyan festhetett a dunai táj a Csele-patak torkolata környékén, 1526-ban! 
  • A középkori Jenyei-árokban, vagy más néven a Dolinában 1526-ban még folyhatott víz
  • A Jenyei-árok akkoriban a Csele-patak egyik kisebb vízhozamú mellékvízfolyása lehetett
  • A mainál valamivel hosszabb torkolati szakaszát visszaduzzaszthatták a Duna árvizei
  • Csapadékos időben jelentősen nehezíthette az észak-déli irányú közlekedést, a két hídra (Jenő mellett és Mohács irányában) korlátozva a forgalmat

  • Mindenképpen hosszabb volt a Csele-patak torkolati szakasza déli irányban Mohács felé, de ez az elmosott szakasz koránt sem volt olyan nagy esésű, mint a mai torkolatnál
  • A legnagyobb dunai árvizek ugyanúgy visszaduzzaszthatták a patakot a hídig mint manapság. Talán nem véletlen, hogy éppen ott épült a híd, ahol ma is látható
  • Az elmosott torkolati szakasz alacsony ártéri részén a Duna visszaduzzasztó hatása fokozottan és rendszeresen jelentkezett. Ez a hatótávolság akár az egy kilométert is meghaladhatta
  • Amennyiben a Csele-patak 1526-ban közvetlenül a híd alatti meredek völgyben már leért az ártérre, a torkolatánál található alacsony ártér kiterjedése jóval nagyobb lehetett
  • Ugyanakkor elképzelhető, hogy a patak hátravágódása az ármentes terasz laza üledékében lépést tartott a Duna oldalazó eróziójával. Ebben az esetben az alacsony ártér lényegesen kisebb kiterjedésű volt a középkorban
  • Közepes vízhozama a kis jégkorszak csapadékosabb éghajlata, a lassabb lefolyás (vízgyűjtő növényborítása miatt) és a Jenyei-árok vízszállítása miatt tartósabb lehetett mint manapság.
  • Brodarics István leírásában szereplő csata utáni eső szerepe sok kérdést vet fel; nem tudni mennyi csapadék hullott, nem tudni mikor kezdett esni és mennyi időn át tartott. Az árhullám mindenképpen nehezíthette az átkelést a Csele-patakon, a dunai visszaduzzasztás által nem érintett szakaszon is. A patakon levonuló árvíz azonban az eső után késleltetve érkezett, a király halálában játszott szerepe éppen ezen okból kifolyólag bizonytalan.

  • A Duna Mohács feletti kanyarulata kevésbé volt fejlett, azaz tompább szöget zárt be mint a jelenlegi derékszögű kanyarulat
  • A sodorvonal és a tulajdonképpeni meder keletebbre helyezkedett el, feltehetően a mai Szabadság-sziget helyén
  • Bizonyosan keskenyebb volt a Mohácsi-ág mint manapság. Azonban a Mohácsi-ágról korábban lefűződött Riha-tó jelenlegi medermorfológiája (250-700 m szélesség) alapján bizonyos esetben a szélesség akár meg is közelíthette a mostani értéket.
  • Bizonyosan kisebb vízhozammal rendelkezett,
  • Bizonyosan kisebb volt a meder átlagos mélysége és
  • Bizonyosan kisebb volt a víz sebessége is
  • Ezek következtében a folyó munkavégző képessége csekélyebb volt mint manapság.
  • Emiatt a meder mélysége is kevésbé volt aszimmetrikus, mint manapság amikor nyugaton nagyon mély, kelet felé pedig fokozatosan egyre sekélyebb
  • Hadi- és teherhajókkal hajózható volt. Középvíz idején biztosan, de kisvíz esetén is valószínűleg
  • A Csele-patak torkolatánál a kanyarulat jobb parti homorú jellegéből adódóan nem lehetett gázló. Az egyik inflexiós pont ekkor Mohácsnál kellett, hogy legyen (pl. Sokác rév), a másik feljebb, Bár környékén.
Aszimmetrikus mélységű Duna meder
és az alámosott nyugati part a Csele-patak torkolatában (cca 1930.)

Visszatérve a bevezetőnkhöz; a Lajos király halálának helyszíne sokkal izgalmasabb kérdés lenne, ha nem találták volna meg annak idején a holttestet. Több mint valószínű, hogy az a hely ahol őfelsége visszaadta lelkét a teremtőjének eredetileg a Duna jobb partján volt, valahol Mohács palánkja és a Csele-patak mai torkolata között. Ez a terület (a Mohács városát körülölelő korabeli mocsártól eltekintve) jelenleg a meder változásai miatt a Duna kellős közepén található. Pontos azonosítása emiatt szinte lehetetlen. Azonban az 500. évforduló felé közeledve a pontos helyszín tisztázására vonatkozó kísérletek révén egyre többet fogunk megtudni a Mohácsi-Duna fél ezer éves mederváltozásairól.


Köszönet a lektorálásért Rácz Tibornak!

2 megjegyzés:

  1. Első és legfontosabb hozzáfűzésem a cikkhez, hogy nem hárman, hanem nagyon sokan lelték halálukat 1526.-ban a Csele-patak torkolatában. Az 1896.-évi Archaeológiai Értesítő V.sz 430-431. oldalon leírtak szerint, itt nem vízbefúlások, hanem gyílkosság, kivégzés, vérengzés volt! 1896.-ban érdekes módon, mederkotrást rendeltek el, mert tudták, hogy ez a szál, még elvarratlan! A leleteket (fegyvereket, sisak, mellvért, emberi csontok, koponyák, négyélű kardok stb.) Zomborba szállították

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1896 Archeologiai értesítő.

      Erre is lehetne 'kutatni' talán..

      IV. MOHÁCSI EMLÉKEKRŐL. A mohácsi csatatér, mely a költő «nemzeti nagy létünk nagy temetőjé»-nek nevez, ma már jórészben a Duna medrévé
      vagy árterévé alakult át, mert e folyam Szekcsö helység fölött az egykori északdéli irányát megváltoztatva, határozottan délnyugati irányba csap át s ma már egészen Mohács helység alá kanyarodott be, a régi Duna és a mai meder között
      az ú. n. Margita-szigetet, vagy inkább árteret hagyván hátra. Az 1526. évi nagy
      csata ezen, a Duna által jórészben már elszakgatott síkon folyt le, melyet a
      Csele-patak szel keresztül. Mivel e patak egykor jóval nagyobb távolságban
      ömlött a Dunába, most hogy a kir. folyammérnökség a folyam medrét Mohácsnál csaknem évről-évre szabályozza, az ú. n. kotrógépek számos régiséget, úgy
      az egykori patakmederből, mint a Duna mélyéből emelnek ki. A mohácsi Dunaszakasz szabályozási és medertisztítási munkálatait a zombori m. kir. folyammérnökség vezeti s a mohácsi çsata ekképen előkerült emlékeit e hivatal főnöke,
      levelezés . 431
      Medveczky kir. főmérnök úr gyűjtötte össze. A mohácsi csatából nagyobb és
      teljesebb gyűjtemény eddig tudtunkkal sehol nincsen, így tehát talán nem fölöslege«, ha arról pár sorban megemlékezünk. Medveczky főmérnök úr mohácsi
      gyüj'teménye Zomborban, a kir. folyammérnökség helyiségében őriztetik s összesen mintegy 40 —50 darabból áll. Első sorban említendők az emberi csontmaradványok, melyek közt legnagyobb figyelmet érdemel néhány teljesen ép
      álladotban levő koponya ; van olyan koponya is, melyen a homloktól majdnem
      a nyakszirtig terjedő hasított seb látható.
      Az emlékek zöme fegyverekből áll, melyeknek jellege teljesen megfelel a
      XVI. század elején s az előző század végén divatos typusoknak. A védő fegyverzetet e gyűjteményben egy teljesen ép állapotban levő magas és nyilt vassisak,
      továbbá egy széles mellvért képviselik. A sisak sima és czifrázat nélküli, a mellvért dudorokkal van ellátva. A támadó fegyverek között legtöbb a kard s ezek
      különfélék. Van három darab két kézre való óriási pallos (egyenes, két éllel),
      2—3 darab egészen könnyű görbe szablya (kétsoros keskeny ú. n. vérfolyókával),
      továbbá több darab egészen finom vékony pánczélszuró kard (négy élű) részint
      törött, részint ép állapotban, végül pedig legérdekesebb a kardok közt egy kissé
      görbített óriási lovassági kard, melynek pompás c9ontmarkolata nagyobb egy jó
      arasznál. Ugyancsak a támadó fegyverek közé tartoznak még a következő főbb
      tárgyak : egy pompás vas buzogány gerezdekre osztott fejjel, négy darab óriási
      bárd vagy alabárd szúrásra és vágásra, számos kisebb-nagyobb kés és tőr, végül
      igen sok lándzsa-vég és egy sarkantyú. Mindezen emlékek a mohácsi csatából
      menekülő s a Çsele-patakba vagy a Dunába fult harczosok fegyverzetéhez tartozhattak, különben aligha kerülhettek volna abba a mélységbe, melyből most
      a Duna medrét tisztító gépek emelik ki.
      Zombor, 1896. junius 14. Dudás Gyula
      a bács-bodrogmegyei tört. társ. titkára.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...