A Gödi-sziget új csúcsa

Közhely, vagy sem: kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba. Ez az állítás ugyanúgy vonatkozik a dunai szigetekre is; még ha évek, évtizedek távlatából minden mozdulatlannak tűnhet a felszín továbbra is változik. Ezek a változások többnyire egy irányba, a szigetek pusztulása felé tart manapság, de néha találkozhatunk ezzel ellentétes folyamattal is, jelen esetben a Gödi-sziget északi csúcsánál.  

1. kép. A Gödi-sziget új csúcsa. 2022. április 15. 15h 137 cm váci vízállás

Mivel a vízállás előrejelzés 2022. április közepén azt vetítette előre, hogy az apadó Duna hamarosan eléri Vácott a 125 centiméteres vízállást, azaz a gödi mellékág északon lefűződik a főágról, ideje volt frissíteni a korábbi méréseket. A Dunai Szigetek blogon ugyanis rendszeresen mérjük két környékbeli sziget, a Gödi-, és az Égető-sziget küszöbszintjét, amiből lehet következtetést levonni a mellékágaik állapotára. Az Égető-sziget köszöbszintjét egy masszív kőgát jelöli ki, amely meglehetősen állandó értékel bír. Ezzel szemben a Gödi-sziget küszöbszintjét nem a szétbontott keresztgát, hanem a sziget északi csúcsánál lerakódott kavicsos hordalékmező határozza meg. Először 2007 őszén sikerült meghatározni a relatív és abszolút magasságát. Azóta többszöri ellenőrzés mellett a 125 centis (98,86 m.B.f.) szint viszonylag állandó volt, se nem mélyült, se nem töltődött fel ez a lapos csatorna. 2022. április 15-én azonban meglepő változásokat lehetett megfigyelni a Gödi-sziget északi előterében. 

Délután 3 órakor, az előrejelzés szerint akkor még apadó vízszintnél 137 centiméteres nyers váci vízállásadatot mutatott a vizugy.hu. Ilyen esetben a kavicszátony nagy része már szárazra kerül, víz csak a mélyebb csatornákban áramlik a mellékág irányába. Az apadó vízállással járó járulékos problémák, pl. a vastagon lerakódó iszap és uszadék ilyen esetben csak részben jelentenek problémát, ugyanis a különböző helyzetű és mélységű csatornákban nagyobb sebességű víz ezeket a részecskéket magával tudja hordani, így ezeknek a medre kavicsos marad. 

1. ábra A Gödi-sziget északi részének áramlási viszonyai

137 centiméteres váci vízállásnál a helyszíni bejáráson négy különálló csatornán érkezett víz a mellékágba, ezek számozása északról dél felé történt. Ez a négy csatorna két csoportba osztható, az egyik a mellékágban kialakult fás szigetecskétől (rácsozott jelöléssel) északra található, a másik pedig ettől nyugatra (lásd 1. ábra). Északról ez a hódok által alaposan megtépázott szigetecske szervesen kapcsolódik a kavicszátonyhoz, azonban déli irányból ezt a szigetecskét egy Y alakú meredek partélű mélyebb meder határolja. A két csatorna-csoport az Y két különböző ágához csatlakozik.

2. kép A felső két csatorna. 2022. április 15. 15h 137 cm váci vízállás

A Gödi-sziget csúcsát 2007 óta a fenti képen látható 2. csatorna déli része rajzolta ki. Ez egy fiktív pont, hiszen az itt tapasztalható 859 centiméteres legnagyobb vízjáték mindig más és más ponton rajzolja ki a sziget csúcsát, ami a már említett 125 centiméteres vízállás alatt már nem is értelmezhető, hiszen a sziget eggyé válik a parttal. 137 centiméteres vízállásnál az 1. és a 2. számú csatorna is szállított vizet, közülük a megszokott módon a 2. számú volt a mélyebb. Dél felé tekintve azonban egy merőben új jelenség mutatkozott. 

3. kép Az alsó két csatorna. 2022. április 15. 15h 137 cm váci vízállás

A 3. és 4. számú csatornát eddig még csak száraz állapotban láttam az elmúlt években, amikor lehetetlen volt akármihez képest meghatározni a szintjét. Április 15-én azonban víz áramlott bennük, ráadásul a 4. csatorna mélysége ebben a helyzetben körülbelül duplája volt az eddigi szigetcsúcsot kijelölő 2. számúnak. Nem volt vitás, hogy a Gödi-sziget új csúcsot kapott az elmúlt pár évben. Itt azonban a tény konstatálásán túl volt még egy fontos feladat; szükséges volt meghatározni ennek a csatornának a viszonylagos magasságát, azaz az új küszöbszintet. Ehhez pedig további apadásra volt szükség, lehetőleg a már meghatározott 125 centiméteres váci vízállás alatt.

4. kép A felső (1. és 2.) csatornák lefűződve. 2022. április 19. 18h 

5. kép A lefűződött 2. csatorna. 2022. április 19. 18h

Alig négy nappal később, április 19-én délután 1 és 6 óra között a nyers vízállásadatok szerint a Duna szintje 128 centiméterről 121 centiméterig süllyedt. Ez idő alatt a négy csatorna fokozatosan lefűződött a főágról, először az 1., utána a 3., majd a 2. és végül este hat körül a 4. is. Ez a sorrend egyben kirajzolja az egymáshoz viszonyított relatív szintjüket is. Jelen esetben a 4. számú csatorna lefűződésének szintje volt a legérdekesebb.

6. kép Az alsó két csatorna (3. és 4.) lefűződése és a nyelv alakú kavicszátony. 2022. április 19. 18h

Este 6 órakor, 121 centiméteres váci vízállásnál még jutott némi víz a 4. számú csatornába, de ez elsősorban a hullámzásnak és a kavicságyon keresztül is közlekedő víznek volt köszönhető. Ez azt jelenti, hogy a gödi mellékág küszöbszintje új helyre került és 4 centiméterrel süllyedt. De mivel jár mindez, és miért fontos azon kívül, hogy új választ ad arra az égető gödi kérdésre, hogy mikor lehet átmenni a Homokszigetre? 

7. kép A lefűződő 4. csatorna. 2022. április 19. 18h

Hidrológiai szempontból érdekes ez a jelenség elsősorban, annak ellenére, hogy az új küszöbszint kialakulására nincs egyértelmű magyarázat. Természetes folyamat hozta létre, vagy valaki kiásta a főágra merőleges csatornát? Helyi beszámolók alapján a 3. és 4. csatorna valamikor "az elmúlt években" alakulhatott ki. Az bizonyos, hogy a meglehetősen laza kavicsanyagban alakult ki, ami azzal jár, hogy az áramlás képes mozgatni benne a kavicsokat, különösen akkor amikor egy szállodahajó leszívja, majd visszaduzzasztja a vizet. Ez a szívóhatás azt eredményezi, hogy egy kavicszátony-nyelv alakult ki a mellékág felső részében.

• A Gödi-sziget a 4. számú csatorna kialakulásával körülbelül 40 méterrel rövidebb lett.
• Az új küszöbszint 121 centiméteres vízállásnak felel meg körülbelül.
• A mellékágba ezentúl gyakrabban jelentkezik majd vízáramlás, ami jót tesz az élővilágnak. A küszöbszint alig 4 centiméteres süllyedése évente 2-6 nappal több vízáramlást biztosít, az elmúlt három év váci vízállásadatainak összevetése alapján.
• Az új küszöbszint a laza kavicsanyag miatt várhatóan gyakran változik majd. Amennyiben tartósan szárazra kerül a nyári időszakban, a szigetre látogatók taposása révén akár be is temetődhet. 

— x x x x —

Mivel az új küszöbszint kialakulásának időpontja bizonytalan, az elmúlt három év mellékágban tapasztalt vízmozgásos periódusait még érdemes a régi küszöbszinttel számolni. Ez a számítást rendszeres időközönként elvégeztük az elmúlt évtizedben (2006-2008, 2009-2013, 2014-2018) annak érdekében, hogy képet lehessen alkotni a mellékág állapotáról, illetve arról, hogy a Gödi-sziget az év mekkora hányadában viselkedett valódi szigetként. 

A táblázat adatai:

• 125 cm-t meghaladó vízállású napok száma
• 125 cm-nél alacsonyabb vízállású napok száma
• Ezen értékek százalékban kifejezve
• adott évben észlelt legnagyobb vízállás
• adott évben észlelt legalacsonyabb vízállás
• e kettő különbsége, azaz a vízjáték

2. ábra Adott évben hány napon keresztül (%) volt vízmozgás az Gödi-sziget mellékágában 2006-2021 között.

• 2019-2021 között viszonylag állandó értékre állt be a vízáramlásos napok száma. A 164-176 nap azt jelentette, hogy az év majdnem felében volt vízáramlás a kiságban (2. ábra). 
• Jellemzően tavasszal és nyáron nem lehet száraz lábbal átkelni a Homokszigetre
• Őszre és télre esik általában a kisvizes időszak, amikor a kiság nagy része akár egy negyed évre is kiszáradhat. 
• A vizsgált utóbbi 3 évben 50% fölé még a 121 centiméterre süllyedő küszöbszintre átszámítva sem emelkednek a vízáramlásos napok. 
• Fontos megemlíteni, hogy 2013 óta nem vonult le jelentősebb árvíz a Dunán.

A 2019. év váci vízállás adatsora

A 2020. év váci vízállás adatsora

A 2021. év váci vízállás adatsora

A közeljövőben mindenképpen fontos figyelemmel kísérni az újonnan kialakult 4. számú csatorna sorsát, ugyanis mind a feltöltődése, mind pedig a további mélyülése elképzelhető. Szintjének változása pedig mindkét esetben befolyásolja a mellékágban jelentkező vízáramlásos időszak tartósságát. 

Száraz és nedves évek az Égető-szigeten (2019-2021)

Szemünk láttára tűnik el Vác legdélebbi szigete. Mellékágának feltöltődését több mint egy évtizede dokumentáljuk a Dunai Szigetek blogon, melynek legfőbb oka az, hogy a megfigyelések kezdete óta csupán minden hatodik, hetedik napon van benne vízmozgás.

Az Égető-sziget keresztgátja 2021. július 31-én 188 cm körüli, apadó vízállásnál.

Valamikor a múlt század '70-es éveiben felépült egy keresztgát az Égető-sziget mellékágának északi részén. Azóta ennek a koronaszintje határozza meg, mikor tapasztalható vízmozgás a kerékpárúttal párhuzamos holtágban. 2015-ben sikerült meghatározni mekkora váci vízállásnál bukik át rajta a beáramló víz, akkor ez az érték kb. 227 centiméter volt.  Mivel a keresztgát viszonylag jó állapotban van, a kőszórás nincs megbontva, sőt még burkolat is van rajta kijelenthető, hogy ez a szint nagyjából állandó. A blogon rendszeresen vizsgáljuk, hogy egy adott évben hány napon keresztül haladja meg a Duna vízállása ezt a küszöbértéket; eddig a 2009-2013 és 2014-2018 közötti időszakot vizsgáltuk; a sorozat harmadik részében a 2019, 2020 és 2021-es évek adatait tekintjük át. Száraz időszaknak jelen esetben azt tekintjük, amikor megszűnik a vízáramlást, míg a nedves időszakok a 227 cm feletti küszöbszintet meghaladó vízállásra utalnak. 

Az északi holtágrész 2021. július 31-én 188 cm körüli, apadó vízállásnál.

Az déli holtágrész 2021. július 31-én 188 cm körüli, apadó vízállásnál.

Alig három évtizede még egy egységes, nyílt víztükör volt a holtág déli medre, ahol ma már többnyire erdő található. A részmedencékre tagolódott holtágban a növényzet térhódítása a főág vízszintsüllyedésével függhet össze. Az Égető-sziget eltűnése azonban összefüggésben van azzal a ténnyel is, hogy 2013 óta nem vonult le nagyobb árvíz a Dunán. Ugyan az utóbbi három évben vonult le a 2013 óta mért legnagyobb dunai árhullám, de ez sem érte el az 500 centimétert a váci vízmércén (eközben a legnagyobb árvíz szintje meghaladta a 8 métert - 804 cm 2013. 06.09.) 

A 2019. év váci vízállás adatsora

A 2020. év váci vízállás adatsora

A 2021. év váci vízállás adatsora

Mint a diagramokon megfigyelhető, 2019-2021 között az Égető-sziget mellékágában a tartósan vízmozgás nélküli periódusok dominálnak. 

• 2019. júliusától 2020. februárig fél évig tartott egy ilyen időszak, miközben a három vizsgált év során alig egy hónap volt a tartósan, egybefüggően jelentkező vízmozgás, 2019 nyarán. 
• Rövid, pár napos, hetes nedves, azaz áramlásos időszakokat jellemzően egy vagy hosszabb, több hónapos áramlás nélküli száraz periódus követ. Utóbbi esetben nem mindig szárad ki a holtág, de a főág alacsony vízállása hosszabb távon hatással van a mellékág vizére, amely a kavicságyon keresztül "leszívódhat" a főág irányába.
• 2018 és 2021 között eltelt időszakban évente alig másfél-két hónapon keresztül jelentkezik vízáramlás a mellékágban. A minimum 2020-ban 48 nap volt, a maximum pedig 65 nap, 2019-ben.  
• Általánosságban elmondható, hogy az év második felében, az őszi és téli kisvizes időszakokban szűnik meg leggyakrabban a vízáramlás, míg a küszöbszint feletti vízállások a tavaszi és nyári hónapokra esnek. 

2009-2013 között még három olyan év volt, amikor a "nedves időszakok" közel egyharmadát tették ki az évnek, de 2016 óta már az ötödét sem érik el. Hogy ez megváltozzon, egy tartós árhullám lenne szükséges, amire lassan egy évtizede nem volt példa. A tartósan kisvizes "száraz" időszak rendkívüli módon felgyorsítja a növényzet térhódítását. Ilyen időszakokban a kiszáradó mederben már csak a vaddisznó dagonyák mélyedései mentesek a lágyszárú növényzettől. A növényzet térhódítása pedig rendkívüli módon felgyorsítja a hordalék kiülepedését, ami pedig a meder feltöltődését eredményezi, viszonylag rövid távon.  

Adott évben hány napon keresztül (%) volt vízmozgás az Égető-sziget mellékágában 2009-2021 között.

Kicsiben az Égető-sziget mellékágának vizsgálata leképezi a főágban zajló folyamatokat is. Más szigetek állapotára azonban nem lehet következtetni belőle, hiszen azokat a saját küszöbszintjük szerint kell megvizsgálni. A vizsgált időszakban a Duna teljes szakaszáról egyre több mellékág-revitalizációról hallani; voltak mellékág megnyitások a Duna csallóközi szakaszán, a szlovák oldalon, de kikotorták Dunafalvától délre a Bezerédi-holtágat, de a szemközti Bár település mellett is hasonló munkálatokat végeztek. 

Azt nem tudni, hogy az Égető-szigetet eléri-e majd ez a hullám, de félő, hogy addigra egy revitalizáció egyet jelentene a mellékágban várhatóan felnövőt erdő kiirtásával. Valószínűleg ezt a szigetet már az unokáink sem fogják látni.

Mühlwasser

Bécsben mind a mai napig megtalálhatók az egykori Duna-medrek maradványai, amelyeket a folyószabályozás nagyrészt felszámolt az elmúlt másfél évszázadban. A megszámlálhatatlan zátony, sziget és a köztük kanyargó kavicsos Duna-ágak szövevénye egy széles sávban áldozatul esett a Duna csatornázásának, míg a levágott medrek egy részét az urbanizáció temette maga alá. Ahogy távolodunk azonban Bécs centrumától egyre több és egyre természetesebb állapotú holtágat találunk. Mostani írásunkban a 22. kerületi (Donaustadt-Lobau) Mühlwasser és a hozzá kapcsolódó Schillerwasser által közrefogott Biberhaufen-t, azaz a Hód-zátonyt járjuk be.

Klosterneuburgtól, a Bécsi-erdő északi lejtőitől egészen Dévényig kitárul a Duna ártere. A bal part mentén húzódik az úgynevezett Morva-mező, amely Magyarországon az itt lezajlott két csatáról (1260 vesztes és 1278 győztes) nevezetes. A Duna ezen a szakaszon ágakra szakadva kanyargott természetes állapotában, hasonlóan a Bécsi-erdőtől nyugatra kiszélesedő Tullni-mezőhöz. Bécs mellett, Groß Enzersdorfnál a folyókanyarulatok (helyi nevükön Au) által kijelölt ártér szélessége elérte a 6 kilométert a folyó szabályozása előtt.

Bécsnél az elfajult, több ágra szakadó és zátonyokkal tarkított meder akadályozta a hajózást és rendkívüli módon hozzájárult a jégtorlódások kialakulásához, komoly fenyegetést jelentve a Habsburg Birodalom fővárosára. Nagyjából a budapesti Duna-szabályozással egyidőben, 1870 és 1875 között, ahelyett, hogy az egyes ágakat egyenként szabályozták volna Bécs környékén, egy meglehetősen drasztikus beavatkozás mellett döntöttek. 800 méter szélességben egy csatornát vágtak a Kahlenbergtől Mannswörth-ig. Ez azonban nem azt jelentette, hogy ilyen széles lett Bécsnél a Duna. A középvízi meder ebből mindössze 280 métert tett ki, miközben a bal partján egy széles, de teljesen elplanírozott árteret hagytak meg a folyónak (Überschwemmungs-gebiet), ahol a legnagyobb vízhozamok károkozás nélkül levonulhattak. Egyetlen élő mellékágat hagytak meg, ez pedig a jobb parton a Belvárossal kapcsolatot tartó Donaukanal volt. Az így kialakuló holtágak túlnyomó többsége a csatorna bal partjára került, bár a jobb parton, elsősorban a Prater területén is maradt néhány, mint például a már bemutatott Heustadlwasser és a Lusthauswasser. Ez a beavatkozás mind a mai napig meghatározza Bécs dunai tájképét, holtággá alakítva olyan széles Duna-ágakat, mint például az Alte Donau. Ezt a tervet  1972-1988 között módosították, létrehozva az ártéren a 21 kilométer hosszú, de viszonylag keskeny Donauinsel-t. Ezzel párhuzamosan volt egy olyan törekvés is, hogy a lefűződött, a feltöltődés különféle fázisában létező kisebb holtágak, mint például a Mühlwasser és az Alte Naufahrt, más néven a Schillerwasser vízutánpótlását is rendezzék. 

A Schillerwasser és a Mühlwasser közvetlenül a szabályozás idején (mapire.eu)

A Mühlwasser eredetileg az Alte Donau egykori főágából ágazott ki a Donaustadtstraße mentén, ezután dél, délkelet felé kanyargott, legkeletibb pontján ágazott ki a Lob Au kelet felé, a másik ága a Schillerwasser ágával együtt Herrenau Wasser néven végződött el a dunai ártéri erdőben felépített ÖMW finomítótól nyugatra. A Schillerwasser pedig eredetileg az Ostbahnbrücke környékén ágazott ki a főágból és egy rendkívül bonyolult, szerteágazó vízrendszeren keresztül tartotta a kapcsolatot a Mühlwasser-rel és a főággal. Legnagyobb részét 1870 után elplanírozták. Egy töltés is épült rajta keresztül a Kierischitzweg vonalán. Az emberi beavatkozás és az ennek következtében jelentkező erőteljes feltöltődés további részmedencékre tagolták a lefűzött mederszakaszokat. Azonban az 1970-es évektől kezdve a folyamat megfordult; több kotrást végeztek, átereszek épültek a medret keresztező utak alatt és a vízutánpótlás biztosítása érdekében szivattyútelepek épültek. A Schillerwasser a főágból, míg a Mühlwasser az Alte Donauból kap körülbelül egy "pataknyi" vizet. 

A Mühlwasser és a Schillerwasser között található a Großer Biber Haufen, azaz a nagyobbik Hód-zátony, míg a kisebbik Hód-zátonynak a Schillerwasser túlsó partját nevezték. 1870-ig emberi megtelepedésre és gazdálkodásra alkalmatlan, mocsaras, erdős külterület volt, amely Aspern és Stadlau községekhez tartozott közigazgatásilag. A napóleoni háborúk során sáncokat, valamint az 1866-os porosz-osztrák háborúban kiserődöket, úgynevezett redoutokat emeltek a zátonyokon. A nagyobbik Hód-zátony keleti részén három ilyen erőd állt. Ezeknek manapság nincs nyoma, helyüket beépítették. A terület 1904. óta tartozik Bécs városához közigazgatásilag. 

Ennyi földrajzi-hidrológiai háttér mindenképpen szükséges, ahhoz, hogy jobban értelmezni lehessen a 2022. április első napján készült képeket. 

A Mühlwasser fennmaradt szakasza északon a 22. kerület Kleine-Bucht-Straße vonaláig nyomozható, ettől északra az egykori medret már beépítették, családi házas övezet. Ezen az északi részen kap némi friss vizet az Alte-Donauból átvezetett Hebergraben csatornán. A Duna szempontjából meglehetősen szürreális Kaisermühlen csomópont alatt fordul a meder keleti irányba. Alulnézetben a folyóág felett kígyózó autópálya felüljárók és vasúti hidak szövevénye némiképpen megidézi a korábbi kusza Duna-ágak rendszerét, azonban mindezt betonból az égbolton. Öröm az ürömben, hogy ezt a csomópontot nem talajszinten valósították meg, ami a Mühlwasser teljes feltöltésével járt volna. 

Kaisermühlen. Beton az égben.

A Kaisermühlen csomóponttól kelet felé további hat híd tagolja részmedencékre az egykori medret. Ezek nem is valódi hidak, sokkal inkább olyan töltések, amin hagytak némi átereszt, hogy a mesterségesen betáplált vízutánpótlás áramlása biztosítva legyen. A töltéseken épített zsilipek duzzasztási funkciót is betöltenek, visszatartva annyi vízmennyiséget, hogy ki tudja tölteni az eredeti medret. A duzzasztás révén kialakuló eséskülönbséget az alvízi szakaszon kialakuló zuhogók jelzik.

Áteresz a Biberhaufenweg alatt.

Ahogy haladunk kelet felé, úgy csökken a hidak sűrűsége a Mühlwasseren, mintegy átmenetként egyre csökken a beépített terület aránya és növekszik ezzel párhuzamosan a szántók, erdők, mezők aránya. A Mühlwasser alsó szakasza mentén a Lobaugasse hídja alatt a bal parton teljesen megszűnik a beépítettség és a Dona-Auen Nemzeti Park területe kezdődik.  

Város és természet, kilátás a Kanalstraße hídjáról nyugat felé.

A Mühlwasser bizonyos szakaszai természetközeli állapotban vannak, azonban vannak olyan szakaszok is, ahol a part városi park formát ölti. Ezt a benyomást erősítik a helyenként előforduló nyírfaligetek, amihez hasonlót eddig csak itt láttam a Duna mentén. Ezen kívül kijelölt stranddal is találkozhatunk, annak ellenére, hogy a legnagyobb vízmélység is mindössze másfél méter körül lehet. Az urbanizációtól azonban nem lehet teljesen megszabadulni, Bécs toronyházai, valamint a donaustadt-i erőmű kéménye mindenütt részét képezi a tájképnek.

Mühlwasser strand

Nyírfaliget és fagyöngy.

A Biberhaufen beszédes földrajzi név, egykor a zátonyon élő hódokról kapta a nevét. A vadászat miatt a Duna mentén kipusztuló faj egy évszázadnyi hiátus után tért vissza egykori birtokába, egy immár urbanizált területre. Ahol a parti fákra tömegesen kihelyezett fémháló és a megrágott csonkok arra utalnak, hogy a hódok visszatérésük után kényelmesen belakták a holtágat. 

Visszatérés: munkában a biberhaufen-i hódok.

Tavaszvárás a Mühlwasser mentén.

A Mühlwasser a Lobaugasse hídjáról

Szántóföld és lakóövezet csíkok mintázata a Biberhaufen keleti részén.

A náddal benőtt Schillerwasser alsó szakasza.

Mühlwasser+Schillerwasser=Herrenau Wasser 

Kraftwerk Donaustadt a Schillerwasser mellett.

A Schillerwasser a Naufahrtweg felől.

Habár sokfelé nádas borítja teljes szélességében a medret, a part anyaga egészen más fejlődéstörténetről beszél. Ahol a jellemzően szeles bécsi időjárás révén keltett hullámzás, vagy a taposás megbontja a partot mindenütt előbukkan a zátony kavicsos magja, amely árulkodik a Duna szabályozás előtti esés- és hordalékviszonyáról. Az 1870 körül megszűnő vízáramlás tette lehetővé, hogy a finomabb szemcsés üledék lerakódhasson, valamint a lassabb vizet kedvelő nád megtelepedhessen a part mentén. 

Zátonykavics előbukkanás a Stadlau-ba vezető gyorsvasút mellett.

Paradox módon a Mühlwasser és a hozzá kapcsolódó medrek létezése az urbanizáció térhódításával függ össze. A külvárosokba költözők igénye, hogy a természetesen feltöltődő, nádasos, susnyás folyószakaszok rendezett képet mutassanak, ahol sétautak vezetnek az ártéri erdőn keresztül és a nádas nem mindenhol zavarja a kilátást. Legyen hol kutyát sétáltatni, miközben a gyerek is tud strandolni, úgy, hogy közben nem tekeredik vízinövény a lábára. Ennek érdekében az ember parkosította az elvadult természetet, kikotorta az elsekélyesedő medret, rendezte a vízutánpótlást és így jött létre az a városi parkszerű környezet, amelynek fennmaradása érdekében további erőfeszítéseket kell hozni. A természet kordában tartása Bécs 22. kerületében végső soron a 150 éves Duna-medrek fennmaradását eredményezi. 

Hogy megéri-e? 

Mindenki döntse el maga.

Angyali-szigeti apróságok

Egy évtizede, amikor a blogon még gyakoribbak voltak a képes szigetbejárások is, valamint a kevésbé fajsúlyos szövegek, és éppen a magyarországi Senki-szigetét mutattuk be olvasóinknak, elkészült egy képes beszámoló a nem messze lévő, ugyancsak Ráckevéhez tartozó Angyali-szigetről is. Különféle okokból ez az írás piszkozatban maradt, azonban a tavalyi "év dunai szigete szavazáson" elért második helyezéshez, a kontrollálatlan nyaralóépítkezést bemutató Víkendsziget cikkhez, valamint a kerek évfordulóhoz kapcsolódva ideje bemutatni hogyan nézett ki az Angyali-sziget egy évtizeddel ezelőtt. 

Acélponty

A Soroksári-Duna mentén található nyaralók kerítései néha olyan különlegesek, hogy akár egy Nepomuki Szent János szobros gyűjtést is megérdemelnének. A betonvasból készített kertkapura hegesztett vas hal akár címere is lehetne az Angyali-szigetnek. Ezek a kerítések, sőt a nyaralók jól tükrözik a rendelkezésre álló szűkös erőforrások optimális felhasználását. Magyarán a nyaralótulajdonosok abból főztek, ami éppen volt. 

Copacabana Ráckevén

Ezekre a kerítésekre egyetlen dolog jelent fenyegetést; egyre többen választják állandó lakhelyül a Soroksári-Duna szigeteit. Ez azzal jár, hogy a régi, romos, kis nyaralók helyén nagyobb családi házak épülnek, ahol a kerítés is a jómódot tükrözi. Ez a változás akár tíz év távlatából is szembeötlő lehet.

Régi idők romjai

Mivel a szigetre csak hajóval és személykomppal lehet bejutni, az Angyali-szigeten nem volt szükséges kialakítani utcákat vagy utakat. Helyette lettek azok a két méter széles ösvények a sziget belsejében, ahol két ember kényelmesen elfér egymás mellett. A sziget körül is vezet út, itt a tágasság érzetét az kelti, hogy csak az egyik oldalon van kerítés, a másikon a Duna kísér utunkon. 

Angyali utca

Az Angyali-sziget betelepülése óta horgászparadicsom, nem véletlen, hogy a szigeten járva lépten-nyomon a helyi halkultusz emlékeivel találkozhatunk. Van úgy, hogy a halkultusz egyéb kultuszokkal keveredik; azonban arról nincs információm, hogy Petőfi Sándor valaha pecázott volna. 

Petőfi-kultusz

Halkultusz

Mivel az Angyali-sziget a Soroksári-Duna déli részén található, a meder itt kevésbé szűkült össze, mint északon. Ennek következtében az egyetlen számottevő változást a sziget alakjában az okozta, hogy északon a Vesszőzátony-sziget zátonyból szigetté vált és megkezdődött a két sziget lassú közeledése egymáshoz. Az elválasztó ág még járható, de a nádas már tíz éve is folyamatosan közeledett a túlsó parthoz. Ezen a részen találhatók a legkiterjedtebb természetközeli terület, amelyet a parcellázás a magas vízállás miatt nem érintett.

Kilátás a Vesszőzátony-szigetre

Magánkikötő a sziget keleti oldalán

Az Angyali-sziget az egyik legnagyobb sziget a Soroksári-Dunán. Ráadásul régi sziget is, de ami még fontosabb, ez egy valódi sziget. A folyó közepén található, és viszonylag széles két ág öleli körül, különösen az északi szakasz medrének jellemzőihez képest. A keleti ág helyenként meghaladja a kétszáz métert, de a nyugati ág szélessége is elérheti a 150 métert. Jelentős feliszapolódás csak a Vesszőzátony-sziget környékén zajlott le, itt a terjeszkedő nádasba kellett vágni a nyaralók csónakkikötőit a keleti oldalon.

Stégek a nyugati oldalon.

Távvezetékek a sziget déli csúcsa felett

Ezen a szakaszon sziget szigetet ér. Ahol az Angyali-sziget déli csúcsa elvégződik, ott kezdődik az észrevehetetlen Balabán-sziget a bal parton. Sziget rezervátum ez, ahol a feszített víztükör mintegy konzerválta azt az régi állapotot, amit a főágban már hiába keresnénk. 

A Belene szigetvilág

Ugyan a természet is tud poklot létrehozni a Földön, azonban egy kukoricaföldön kinövő vulkán mégiscsak más, mint egy kommunista javító munkatábor egy dunai szigeten, amit az ember hozott létre. A bulgáriai börtönsziget a rendszerváltás óta felejtene, egyes dolgokban túl jól halad, de a múlt fekete foltja valószínűleg levakarhatatlan a zöld szigetről.

A Belene-sziget keleti részén található mocsarak © Александър Иванов (forrás)

A Belene-sziget történetéről először Nick Thorpe "a Duna" című könyvében olvastam először, majd másodszor a román-bolgár dunai határvitákról szóló cikkben bukkant elő. Története Magyarországon ismeretlen, de talán a recski munkatábor története párhuzamba állítható vele. A Belene-sziget abból a szempontból is különleges, hogy Bulgária legnagyobb dunai szigete, és közel található a Duna legdélebbi pontjához. Közelebb járunk a valósághoz, ha Belene-szigetcsoportról beszélünk, ugyanis ezen a szakaszon még működik a zátony- és szigetképződés, és nem csak a főágban, de a lezáratlan mellékágakban is. Itt a szigetek "természetes halállal" halnak, hozzáforrnak a nagyobb szigetekhez, vagy a parthoz. 

A Belene-szigetcsoport áll egy fő szigetből, melyet Persin-szigetnek is neveznek, ehhez északon hozzáforrt a Kitka (Китка)-sziget (máshol Golyama Barzina), itt csak egy keskeny mellékág jelzi az elvékonyodó határvonalat. Ebben a mellékágban az ártéri formák alapján több kisebb sziget is rejtőzik. A Kitkától északra található a szép nevű Milka (Милка)-sziget, ami ebben az esetben egy női nevet takar. Tőle keltre, vele szinte egybeforrva jelölik a Calvados (Калвадос)-szigetet, amely tudomásom szerint az egyetlen olyan dunai sziget, amelyet egy alkoholfajtáról neveztek el, a Calvados ugyanis egy észak-francia almaborból készített párlat, amit valami vicces kedvű helybéli jegyezhetett fel a önszorgalomból térképes alkalmazásra. Ezen kívül található ezen a szakaszon néhány olyan névtelen bolgár sziget, ami a román parthoz nőtt hozzá, olyan is, ami a hajóút román oldalán található valódi sziget, ezen kívül kiterjedt zátonyok is tarkítják a Dunát alacsonyabb vízállásnál.

További három sziget található a Belene-település melletti mellékágban, ezek a Magaritsa (Магареца)-sziget, a Belitsa vagy Štureca-sziget és folyásirányban a legalsó a Predela (Предела)-sziget. Ezeknek is beszédes nevük van, ugyanebben a sorrendben magyarul Szamár-, Tücsök és Határ-szigetnek fordíthatjuk őket. Utóbbi arról kapta a nevét, hogy Pleven és Veliko Tarnovo megyék határán fekszik.

A Belene-szigetcsoport körülbelül 54 négyzetkilométernyi területet fed le, ez nagyjából akkora mint a Szentendrei-sziget. Hossza légvonalban 14 kilométer, folyamkilométer alapján 16 kilométer, legnagyobb szélessége eléri a hat kilométert. Ellentétben a Szentendrei-szigettel a Belene-szigetcsoport teljes területe az ártéren fekszik, állandó emberi megtelepedésre alaphelyzetben alkalmatlan.

A Belene-sziget (Googleearth)

Egészen 1949 tavaszáig Belene település egy viszonylag szegény, katolikus lakosságú falu volt. Szegénysége abból a tényből fakadt, hogy a földterületek jelentős része a Duna árterén feküdt, és nem csak a szigeteket, hanem a jobb parti földeket is szinte évente elborította. Az elöntött földeken pedig nem lehetett búzát, csak kukoricát ültetni, ezért a fehér kenyér errefelé luxuscikknek számított. Belene lakossága a szigeteket ártéri gazdálkodásra használta, főleg az állattenyésztés dominált. Tavasszal áthajtották a teheneket, disznókat és juhokat a mellékágon, majd ősszel visszaterelték őket a faluba. A szigetekről nyerték az épület- és tűzifát, a mélyen fekvő vizenyős részeiről pedig a halat, ezen kívül a kiterjedt virágos rétek nagyszerű lehetőséget nyújtottak a méhészkedésre. Ez az idillinek mondható gazdálkodás szűnt meg egyik napról a másikra 1949 májusában. 

Pontonhíd a szigetre (forrás)

1949. május 1-jén, alig négy nappal a munkatáborok építését jóvá hagyó bolgár belügyminiszteri rendelet után két hivatalnok jelent meg Belenében és a szigeteket gyakorlatilag lefoglalták a Belügyminisztérium nevében. Ez azzal járt, hogy őrök érkeztek akik a helyiek húszezres állatállományát, a kaptárakkal együtt rövid távon elhajtották a szigetről. Addig sem volt túl nagy támogatottsága a kommunistáknak a faluban, de a hangulatjelentések szerint ezen a nyáron olyan óriási volt a lakosság elégedetlensége, hogy kétségessé vált a beruházás is. 

Később, ahogy telt-múlt az idő, ez az ellenségeskedés lassan megszűnt, ahogy a falubeliek közül sokan munkát és jó megélhetést kaptak a tábor alkalmazottaiként. Közülük került ki a legtöbb őr és adminisztratív alkalmazott. Volt olyan börtönőr, aki később polgármester lett Belenében.

A Belene munkatáborok áttekintő helyszínrajza (forrás)

A foglyok első csoportja 1949 nyarán érkezett a szigetre. Az érkezőket nehéz volt titokban tartani, ugyanis a szigetre vezető egyetlen pontonhíd Belenén keresztül vezetett a szigetre. Ez a 300 fő még ágakkal befedett gödrökben lakott, az ő feladatuk volt felépíteni a tábort és a barakkokat. A legkülönfélébb társadalmi csoportok kerültek ide, egykori parlamenti képviselők, ellenzéki pártok tagjai, az úri osztály prominensei, köztük Szófia egykori polgármestere, énekesnők, és felekezetre való tekintet nélkül egyházi emberek. Voltak itt értelmiségiek, katonatisztek, kulákok, anarchisták, monarchisták, szocdemek, parasztpártiak, sőt később kommunisták is. Az ötvenes években már annyi "bűn" is elég volt a javító munkatáborhoz, ha valaki nyugati zenét hallgatott, vagy nyugati módra öltözködött. Egyetlen közös volt bennük, hogy mindannyian bírósági ítélet nélkül kerültek Belenére. Kezdetben csak fél évre lehetett valakit ilyen eljárással javító munkatáborba küldeni, 1951-ben ennek időtartamát 3-7 évre emelték. Ennek ellenére nem volt ritka az sem, hogy valaki 14 évig raboskodott különféle bolgár kényszermunkatáborokban, ugyanis nem Belene volt az egyetlen, habár ez volt a legnagyobb és leghosszabb ideig működő ilyen helyszín. A másik hasonlóan hírhedt hely Lovech volt, a Balkán-hegységben de ezen kívül legalább negyven más munkatáborról lehet tudni, habár ez sem pontos adat, ugyanis voltak ideiglenes munkatáborok.

Belenén öt tábor volt szétszórva, ezeket római számmal jelölték. Az I. telep jelenleg is börtönként működik, egészen 1953 óta. Jelenleg 500 szigorúan elkülönített rab tölti itt büntetését. Ez van legközelebb a településhez, a pontonhídtól nyílegyenes út vezet ide. A munkatábortól az különböztette meg, hogy ide bírósági ítélettel kerültek a rabok, ami nem jelentette azt, hogy a tábor és a börtön között nem volt átjárás. 1953-ban, amikor Sztálin halála után Bulgáriában is amnesztiát kaptak a kényszarmunkára ítélt politikai foglyok, sokukat nem engedték el, hanem átkerültek a börtönbe. 1957-től a börtön felügyelete átkerült az Igazságügyi Minisztériumhoz. A II. számú tábor volt a tulajdonképpeni szögesdróttal, vizesárokkal és őrtornyokkal lezárt munkatábor. Messze, benn a sziget keleti részén volt, mocsarakkal övezve, 10 kilométerre Belenétől. Itt őrizték a politikai foglyokat, gépfegyveres őrökkel. A sziget nagy távolságai miatt ezek az őrök lovon közlekedtek, felszerelésükhöz korbács is tartozott. Az itteni elítéltek nehéz fizikai kényszermunkát végeztek, töltést építettek, mocsarakat csapoltak le, ezen kívül mezőgazdasági munkát végeztek, valamint erdőt irtottak.

A táborlakók visszaemlékezései szerint a barakkokban nem volt fűtés, nem kaphattak orvosi ellátást és a külvilággal való kapcsolattartást is akadályozták. A tábort 3000 főre tervezték, de 1949-1953 között 12 ezer ember fordult meg itt összesen. Ha a teljes időszakot vesszük 1949-1989 között, akkor ez a szám elérhette a 30 ezer főt. A koszt leggyakrabban híg leves volt, száraz és/vagy penészes kenyérrel, előfordult, hogy a levest vagy teát telente megfagyva kapták. Éhezés, fagyás, orvosi ellátás hiánya és kínzás miatt haltak meg a legtöbben. Túlélők visszaemlékezései szerint előfordult, hogy az elítéltek holttesteit malacokkal etették meg, de büntetésként jellemző volt a korbácsolás, ami után a foglyokat ruhátlanul kikötözték valami mocsaras helyre, ahol a kínzás hátralévő részét a szúnyogok végezték el. A szigeten elhunyt embereket tömegsírba temették, de ezek helyét a mai napig nem sikerült feltárni. 

A IV. számú tábor a Shturets-szigeten állt, itt helyezték el a női foglyokat. A III. és V. számú táborokban dolgoztatták a foglyokat, az egyik mezőgazdasági üzem volt, a másik egy téglagyár. A Belene-szigeten összesen 2000 hektáron gazdálkodtak, miután sikerült a kényszermunkával felépített töltésrendszerrel kiküszöbölni a dunai árvizeket.

Belene II. számú tábora (forrás:  Krum Horozov)

Annak ellenére, hogy Belene volt a leghosszabb ideig működő és legnagyobb kényszermunkatábor Bulgária területén, nem volt állandóan használatban. Bulgáriában az 1944. szeptember 9-i kommunista puccstól kezdve egészen a szocializmus bukásáig működtek ilyen táborok, annak ellenére, hogy Bulgária ezeket nyilvánosan letagadta. Bulgáriában még 1989 nyarán is internáltak embereket bírósági eljárás nélkül. Belene első szakaszban 1949-1953 működött munkatáborként, 1956-ig volt 3 évnyi szünet, de a belenei börtönbe ekkor is érkeztek elítéltek. 1956 őszén, az elbukott magyarországi forradalom után a tábor újra megnyílt és 1959-ig működött. Visszaemlékezések szerint ez a periódus volt a legbrutálisabb időszaka a tábornak. 1959-ben a tábort bezárták és az elítélteket átvitték a lovechi kényszermunkatábor kőfejtőjébe. Az ott elhunyt áldozatok holttesteit azonban 1962-ig teherautókkal szállították vissza a Belene-szigetre. Napi két turnus volt, egy reggel egy este. A tetemeket volt, hogy a Dunába dobálták, de a legtöbbjük jelöletlen tömegsírba került a kisebb szigeteken. A börtön és a munkatábor egyidejű működése miatt a határ elmosódott a helyiek emlékezetében. A visszaemlékezők közül nagyon kevesen tudták megmondani mi a különbség a kettő között, így gyakran egy kalap alá vették a két intézményt. 

1985-ben a II. számú tábor újra megnyitotta a kapuit, amikor a nacionál-kommunista kormányzat erőszakos asszimilációra kezdte kényszeríteni a török és pomák kisebbséget. Már azzal is Belenére lehetett kerülni, ha valaki nem volt hajlandó bolgárosítani a nevét. Jellemzően az ellenállás vezéregyéniségeit internálták a szigetre. Ezek az intézkedések kitartottak az államszocializmus bukásáig, és amikor a határok kinyíltak 300 ezer bulgáriai török vándorolt ki Törökországba.

A belene-szigeti emlékmű (forrás)

Az államszocializmus bukását Bulgáriában idézőjelbe kell tenni, ugyanis 1990-ben, az első szabad választáson a kommunista párt utódpártja a Bolgár Szocialista Párt nyert, méghozzá úgy, hogy abszolút többséget szereztek az új Parlamentben. Ugyan indultak perek a kényszermunkatáborokat felügyelő emberek ellen, de közülük senkit nem ítéltek el. Egyrészt ezek az emberek többnyire már nem éltek, esetleg a perek közben haltak meg, de azért sem sikerült a teljes felelősségre vonás, mert a hivatalos iratok többnyire eltűntek, elvesztek. Azaz hivatalos dokumentumok hiányában azt is lehetne mondani, hogy ilyen táborok sohasem léteztek Bulgáriában. A múlt feldolgozása ezért nehézkes, kizárólag csak az őrök és fogvatartottak beszámolói alapján lehetséges. Eltűntek a dokumentumok, nincsenek tömegsírok, lassan a túlélők is meghalnak. Bulgáriában a túlélők úgy érzik elmaradt a szembenézés, nincs intézmény, amely a kommunista időszak bűneivel foglalkozna. 

A Belene-szigetén pedig a természet lassan visszahódítja azt, amit annak idején elvettek tőle. A sziget keleti fele 2000 óta védett terület, számos madárfajnak ad otthont. Négy egykori nagy mocsarát revitalizálják; a szigetet körülölelő, könnyből és vérből felépült töltéseket a természetvédők megbontják, hogy a Duna újra birtokba vehesse árterületét. Így fordulhat elő, hogy a Belene-szigetcsoportot manapság egyszerre emlegetik, mint "Bulgária Dachau"-ja és a "Duna gyöngye". 

További monográfiák, fényképek és visszaemlékezések Belenéről:

• https://beleneisland.org/history/?lang=en
• https://www.businessinsider.com/my-visit-to-the-gulag-where-my-grandfather-was-tortured-2021-9
• https://vagabond.bg/dark-tales-belene-3275
• https://us4bg.org/news/belene-2019/
• https://webcafe.bg/report/483133946-belene-syakash-nikoga-ne-e-bilo/gallery
• https://belene.bg/en/tourism/belene-memorial-park/
• Daniela Koleva: Belene: remembering the labour camp and the history of memory. 2012.
• Lilia Topouzova: Reclaiming Memory: The History and Legacy of Concentration Camps in Communist Bulgaria. 2015.