2020. január 1., szerda

Egy évtized a Dunán - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2019-ben


10 év nagy idő egy ember életében is, nemhogy egy (réteg)blog szempontjából. Amikor 2009. augusztus 6-án megjelent az első írás még nem gondoltam volna, hogy 10 év múlva is létezni fog, sem azt, hogy országhatárokon belül és kívül is híre megy, más szerzők is csatlakoznak és ennyi dunai szigetre eljuthatok és ennyi ajtó kitárul a blog előtt. A mostani évzáró bejegyzés annyiban lesz rendkívüli, hogy a sikerek mellett a meg nem valósult dolgokról is beszámolok. 

Dunai szigetek műtárgyak fotópályázat. Gyurcsányi Ágnes: Szigetköz zúgó

Amikor 10 éve útnak indult a Dunai Szigetek blog, még teljesen egyedül voltam. Értem ez alatt a szerzőtársak és a család hiányát is. Idővel mindkettő alaposan megszaporodott és ez azt eredményezte, hogy azzal párhuzamosan, hogy egyre több ember vette ki a részét a blog működtetéséből azzal, hogy írt, ötletet adott, hozzászólt, lektorált, együttgondolkodásra ösztönzött. A család megjelenése, majd alapos kibővülése ellenben azt eredményezte, hogy a blogra fordítható idő (szigetek bejárása, könyvtárazás, személyes találkozók, konferenciák, cikk írására való felkérések) jelentősen csökkent. 2019-ben már két kézen lehetett csak megszámolni mennyi megkeresést kellett visszautasítani. Ez az idő egészen biztosan nem lesz több 2020-ban.

A meg nem valósult dolgok mellett beszámolhatok megvalósult dolgokról is. 2019-ben három olyan cikk is volt, amit külsős szerzőtől olvashattak: A ráckevei vízimolnárokról Nagy Attila írt két részletben, a Hárosi-szigetről pedig Bíró József. Mellettük fontos megemlíteni azt is, hogy a 49 megjelent írás közül elenyészően kevés volt az olyan, amiben valaki más rajtam kívül ne működött volna közre valamilyen formában, akár ötlettel, akár képpel, akár meghívással. Felsorolás nélkül is szeretnék nekik köszönetet mondani!

Wachau orra

2019-ben összesen 89498 oldalletöltést regisztrált a blog, ez napi 245-nek felel meg, összesen 84 országból olvastatok minket. 49 új írás jelent meg, ez nagyjából a heti egynek és havi négynek felel meg. Ezzel együtt már 670 cikk jelent meg a Dunai Szigeteken. 

Eocén bordák Nyergesújfalun

2019-ben bejártuk a tágabb Duna-medencét Ausztriától az Al-Dunáig, meglátogattuk a Szentendre-szigetet, a soroksári Molnár-szigetet, Bédát és a Gabriella-szigetet, felkutattuk az eltűnt kisoroszi révet, emlékeztünk a Háros-sziget katona múltjára, bemutattuk a vízimolnárok életét Ráckevén, vasúti sínek után nyomoztunk a déli országhatárnál az ártéri erdőben, de jártunk hordalékos Duna konferencián, találtunk egy érdekes árvízi emléket az Újpesti vasúti hídon és Nyergesújfalun egy ugyancsak érdekes földtani jelenségen osztozkodva írtunk a Pangea bloggal közösen.

A Ferenc József híd roncsai (ábra: NORBIT)

Olvasottság tekintetében érdekes jelenség játszódott le a blogon. 2019-ben a legolvasottabb írás oldalletöltést tekintve a tavalyinak mindössze 15%-a volt. A drasztikus visszaesésnek véleményem szerint két oka lehetett, egyrészt az írások nem jelentek meg szélesebb olvasóközönség számára, pl. nem számolt be róluk országos hírportál. Másrészt a facebook elkezdett pénzt kérni a megjelenésért, így valószínűleg a Dunai Szigetek követői közül csak kevesekhez jutott el egy megjelenő cikk híre. Ez úgy tűnik jövőre sem lesz máshogy. 2019-ben ezek voltak a legolvasottabb írások:


Kilátás a Helemba-szigetre a Kovácspataki-hegységből. Ekkor még nem borította el a szigetet az ártéri erdő.
Külön érdekessége a képnek a még meglévő Kis-Helembai sziget, amit azóta elkotortak.

2019-ben a szokásosnál sokkal kevesebb szavazat érkezett, ez talán betudható a szigetek relatív ismeretlenségének vagy annak, hogy a szavazás a kezdetektől lefutottnak tűnt és nem kapcsolódott hozzá olyan elkeseredett küzdelem, mint a korábbi években. 2019-ben kétharmados többséggel, a Rácalmási Nagy-sziget lett az "év dunai szigete", hetedikként a sorban, leelőzve a dunavarsányi Domariba-szigetet és a viszonylag ismeretlen nagyszentjánosi Erebe-szigeteket. Gratulálunk a nyertesnek! Utóbbi szigetet a Dunai Szigetek blog nevezte és az előző évek hagyományaihoz igazodva lett harmadik.  Íme a végeredmény:


Köszönjük olvasóinknak kitartó figyelmüket! Idén facebook közösségünk is tovább nőtt, immár 5600 követő felett tartunk már, ami bangladesi kamuprofilok nélkül kivételesen sok embernek számít.


Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!

Szávoszt-Vass Dániel
Alsógöd

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...