Áttűnés - Mehemed és a lecsorgó tehenek

 

Egyre több közülünk a Mehemed, aki sosem látott tehenet. Mármint a Dunán. Mármint élőt, és nem árvíz hátán felpuffadva úszót a Szentendrei-ágban. Olyanra gondolok, amelyik tele pofával issza a Duna vizet a falu szélén, miközben szügyig gázol a folyóban, olyanra, ami a parton csordában fetreng a sárban, miközben a farkával csapkodja a legyeket, vagy éppen tehénlepényt pottyant a vízbe, olyanra, ami patáival letúrja az agyagos magaspartot, lelegeli a parti aljnövényzetet karban tartva a dunai látképet, olyanra, amire pásztor vagy a gazdája vigyáz kis gyerekekkel vagy nagy kutyákkal. Olyanra gondolok, amit a fenti képeslap által megidézett fortepanos fényképek örökítettek meg, valamikor nagyon régen és nem-is-olyan-régen. Ezek a tehenek ugyanis szépen lecsorogtak a Dunán, egyre kevesebb helyen találkozni velük, vagy a hasonló körülmények között tartott birkákkal, kecskékkel, ludakkal és a többi... Közegészségügy, köztisztaság, és egy beerdősülő part vették át a helyüket.

Bikafürdetés, 1938. (Fortepan #6498) 

Ami nem feltétlenül baj, hiszen ki akarna ilyen környezetben nyaralni mondjuk éppen Visegrádon? Az állattartás úgy általában nagyüzemivé vált, már nem nagyon tart senki állatokat otthon, és aki tart annak sem jutna eszébe a Dunára hajtani őket itatni vagy fürdeni, egyre távolabb terelve a haszonállatokat az emberektől, minél távolabb a folyótól, melynek egykor szerves részét képezték látványilag. A magyar szakaszon itt-ott még össze lehet futni tehenekkel, birkákkal, például a Szentendrei-szigeten, vagy Gönyűnél, bár az elmúlt tizenöt év alatt hódokkal például sokkal gyakrabban találkozni. 

Visegrádi tehenek, 1958. (Fortepan #149028)

Időben és térben egyaránt megfigyelhető a tehenek lecsorgása a Dunán. A hajdan híres, de a török kor után eltűnt dunai marhacsorda átúsztatásokról már csak a történelemkönyvek lapjain olvasni. Az alföldi extenzív állattartás és a hajdúk által kísért gulyák német piacokra terelése elképzelhetetlen látvány lenne a mai összeszűkült, többszörös gázlórendezés alatt átesett, felgyorsult sodrású folyón. A folyószabályozások korában a hajómalmok és vidéki kosáruszodák mellett még kedvelt témája volt a tehén a képeslapoknak, Visegrád mellett Rácalmásról is ismert hasonló. Mostanában már csak leginkább a Duna alsó, bolgár–román szakaszán, azon belül is a Deltában jellemző ez a fajta állattartás, ahol az utazót alaposan meg tudja kergetni egy megtermettebb terelőkutya. Mindenesetre borítékolhatni lehet, hogy a lecsorgás tartós lesz, és nagyon valószínűtlen, hogy ez a fajta gazdálkodás folyásiránnyal szemben úszva visszatérne Magyarországra.

Csatorna a pentelei Hét Hercegséghez

A Hét Hercegségnél kevés szebb városrész-elnevezés létezhet, főleg, hogy Duna-parti telepről van szó. Dunapentele legészakibb utcáját alkotta, a Felső-foki patak felett, a negyven méter magas löszfalak tövében, a Szalki-szigetre megépített kőtöltés időpontja előtt közvetlenül a Nagy-Duna partján. Aztán a folyóból holtág, majd tó lett, partján megszűnt a "Hercegség", Pentelét is már Dunaújvárosnak hívták, amikor mintegy korai revitalizációs projekt keretében, 1968-ban egy csatornával kötötték össze a tavat és a Dunát. 

Korábban már volt szó Dunapentele, mostani nevén Dunaújváros vízrajzáról, amely alapvetően meghatározta a település szerkezetét. Magas löszfennsíkról érkeznek ezek a vízfolyások, völgyük pedig lehetővé tette az emberi megtelepedést a Dunához közel. A délebbi Lebuki- és az északabbi Felsőfoki-patak egymáshoz viszonylag közel torkollik a Dunába, egy rendkívül alámosott, földcsuszamlásos partszakaszon, ahol a Duna folyamatosan pusztította a nyugati partját a folyószabályozás előtt, ezért akár az is elképzelhető, hogy a két pataknak egykor közös torkolata volt, amit a Duna kissé lerövidített. 

Dunapentele hét hercegsége a Felső-foki patak és a régi izraelita temető között helyezkedett el, érdekes módon mind a III. katonai felmérés, mind pedig az "Angyalos" vízisport térképek nyolc házat jelölnek ezen a részen. Helytörténészek szerint a név a házsor frekventált helyéből adódott, molnárok és halászok laktak itt, azonban sem a lakók társadalmi pozíciója, sem pedig a falu- és temetőszéli helyzete nem indokolná ezt a névadást. A "frekventált" helyet is illik idézőjelbe tenni, ugyanis a szabályozott part ellenére az 1940 tavaszán levonuló árvíz után a fölöttük magasodó löszfal megcsúszott, a házak megrongálódtak, az árvízkárosult lakók pedig új házakat kaptak a löszdomb felső részén, a mai Hajós utcában. Így ért véget Dunapentele hét hercegsége, pedig a földrajzi név szépsége miatt nem lett volna baj, ha tovább él.

2024. november 17-én, vasárnap, Dunaújvárosnál mért 5 centiméretes alacsony vízállásnál a szabadstrand környékén a néhány horgász sem zavarta a ködös csendet, legfeljebb a zúzmarától elnehezedve lehulló levelek csobbantak halkan a tükörsima vízfelületre. Egy hattyú és tucatnyi kacsa úszkált a Borisz-árvíz által valamelyes felduzzasztott, kb. 10 hektáros vízfelületen, a Szalki-sziget, a töltés, a löszdomb és az északon feltöltött terület között. Az árvíz szürke lepedéke itt is megmaradt két hónappal a tetőzés után. 

A tó kifolyója északkeleten található, egy zsilipre épített hídon lehet közlekedni a két part között, ami délen a Szalki-sziget, északon pedig a Duna feltöltött medre. A majdnem vízszintes betonfal (lásd fenti képen a sötét részeket) szabályozza a tó szintjét, ezen van egy zsilip is, ez kb. egy méterrel tudja módosítani a vízszintet. 

A szeptemberi árvíz óta a víz nagyrészt már távozott a tóból, a délkelet felé húzódó egyen-szélességű, avar borította kifolyón. A fölé boruló fák miatt a levegőből egyre kevésbé látni, de a két oldalán magasodó elzárás miatt meg tud rekedni a víz apadás idején is. A vízáramlás mértékét két helyen is meg lehetett figyelni (bukóval akár mérni is lehetne a vízhozamot), az egyik hely a zsilip betongátja, a másik pedig a csatorna főági vége, ahol a feltöltődés miatt már csermely méretűre csökkent az egykor rendesen kikotort meder a feltöltődés miatt. Igazából itt kettős feltöltődésről van szó, a csatorna a Szalki-sziget északi részéhez van bekötve, de a Rácalmási-sziget szabályozása kapcsán megépített párhuzamművek miatt ez a terület is töltődik, miközben a vonalba rendezett kőszórásokon önálló szigetek alakulnak ki. 

Tulajdonképpen az alábbi két fentről.hu-s légifelvétel ihlette ezt az írást, dátumuk 1968. május 17. és nagyjából a csatorna kiásásának időpontjában készülhettek. Bal oldalt a szántók a löszfennsíkot rajzolják ki, az erdősáv nagyjából az a pont, ahol a meredély leszakad a Duna völgyébe. A lejtőket gyümölcsfákkal és veteményessel ültették be, közvetlenül a telkek keleti végében haladó út túloldalán már a Duna árterületét látjuk, a folyószabályozás előtti, beerdősült medret. Az erdő még fekete fehérben sem egyforma, a sziget belső részén fiatal füzest láthatunk, ami utal a holtág feltöltődési folyamatára. Ebbe az árterületbe vág bele egy töltés, ami a parti úttól indul, ezen látható egy áteresz a felső szakaszon, ahol a két mélyedés között áramolhat a víz. A töltéstől délre pedig ott látható az újonnan kikotort csatorna, ami a holtágat hivatott összekötni a főággal. 

A holtág északi része 1968. május 17-én. (fentrol.hu)

A csatorna 400 méter hosszú, kb. 20 méter széles és kb. 45 fokos szöget zár be a főággal, ez meglehetősen különös megoldás, ugyanis a folyónak szinte visszafelé folyva kell feltöltenie az új medrét. Főági torkolata éppen a Szalki-sziget régi csúcsánál található, az 1581-es folyamkilométernél. Jelenleg a csatornától északra található terület már nem ártér, néhány évtizede az utcaszintig feltöltötték. Érdemes egy pillantást vetni a területre a munkálatok megkezdése előttről, ugyanis már az 1968-as képeken is látható egy olyan felszínforma, ami arra utal, hogy a csatorna nem volt minden előzmény nélkül. 

A Szalki-sziget északi csúcsa 1968. május 17-én. (fentrol.hu)

Kevesebb mint egy évvel korábban, 1967. június 15-én még nyoma sem volt az erdőirtásnak és a földmunkáknak. Az ártér víz alatt van, Budapesten ezen a napon 596 centiméteres vízállást mértek. A Szalki-sziget még szárazulat, északi csúcsánál, ahonnan a csatornát ásni kezdték, nyílt vízfelületet látunk. Ugyancsak nyílt víz látható az ártéri erdőben a holtág északi részén, a csatorna másik végében. Vagy megindult már a növényzet irtása, vagy talán valami vízátfolyás lehetett ott korábban is, mintegy előrejelezve a csatorna nyomvonalát. 

Bár munkának nyoma sincs a vasúttal kibővített keresztgáttól északra, attól délre a löszfal tövében különös formákat látni a mederben. Ezek a munkálatok összefüggésben voltak a következő évben kiásott csatornával. Történt ugyanis, hogy folyamatos figyelmeztetések után 1964. február 29-én több száz méter hosszúságban lecsúszott a löszfal Dunaújváros Radar (másik szép földrajzi név) városrészében, a Papírgyári út mentén. Összesen 7 millió köbméter föld mozgott lefelé, jelentős anyagi kárt okozva a területen felépült barakkvárosban, ahol a munkásszállások álltak. A lecsúszott anyag új, ideiglenes szigeteket hozott létre a Dunában, és egyben szükségszerűvé tette a löszfal megerősítését. Ekkor alakult ki a ma ismert lépcsőzetes partoldal, egyúttal megoldották a csapadékvíz-elvezetést, és mintegy mellékprojektként egyúttal revitalizálták a keresztgáttól északra elterülő holtágat. 

A Szalki-sziget 1967. június 15-én. (fentrol.hu) 

Ahol valóban létezett hidrológiai előzménye a csatornának, egy olyan ismeretlen dátumozású dunai térképszelvényen, melynek datálásához hozzájárulhat a csatorna is. Hiszen mindenképpen 1968 előtt kellett, hogy készüljön, mert nem látható rajta a kikotort meder. Viszont látható rajta egy vékonyka meder, ami eleve biztosított némi természetes kapcsolatot a lefűződő holtág és a Szalki-sziget északi részénél folyó főág között. A szintvonalak alapján itt egy összeszűkülő, feltöltődött Duna-ágról lehet szó, melynek létezését korábbi térképek is igazolják. 

A Szalki-sziget északi részén eltűnőfélben lévő meder az 1960-as években.

1930-ban valahogy így nézett ki a Szalki-sziget feltöltődő északi előtere, bár ezt a gyors feltöltődést nehéz pontosan ábrázolni térképészeti módszerekkel. Két szigetnek mondható zöld terület alakult ki a part mentén, a csatorna nyomvonala körülbelül köztük és a Szalki-sziget között maradt fenn, ahol a sekély vizet növény ikonokkal jelölték. Ezen a képen felsejlik a keresztgáttól északra a nyolc házból álló Hét Hercegség is.  

A Szalki-sziget 1930-ban.

Ismerve jelenlegi a medermélyülési és feltöltődési folyamatokat, a holtágba vezető csatorna rövid távú feltöltődése szinte garantált. Persze elképzelhető, hogy a helyi önkormányzat időről-időre kikotorja majd, egyre mélyebb fenékszinttel az friss vízáramlás biztosítása érdekében, hiszen ha egyszer kialakítottak egy szabadstrandot, ott fenn kell tartani a vízminőséget. Mindenesetre az emberalkotta csatorna az általam ismert egyik első magyarországi revitalizációs projekt, melynek nyomvonala nagyjából egy régebbi meder emlékét őrzi, mégha azt egy ugyancsak emberi beavatkozás következtében létrejött ágban alakítottak ki, melynek apró részlete látható az 1968-as légifotón a töltés és az új csatorna között. 

Luppa-szigeti árvízi emlékek

Egy felülről a negyedik árvíz is komoly erőpróbának tette ki a Luppa-sziget lakóit 2024 szeptemberében. A körülbelül két méteres víz alá temetett szigeten szürke jeleket hagyott maga után a Borisz-árvíz, ezek dokumentálásával igyekezni kellett, hiszen ezek csak ideiglenes árvíztáblák, a levélhullás, eső, köd, és a helybéliek munkája révén egyre halványulnak.  

2024. október 23-án, alig egy hónappal az árvízi tetőzés után a Danube Culture honlap szerkesztőjével látogattuk meg a három lakott (és árvizek által rendszeresen látogatott) dunai sziget egyikét, a Luppa-szigetet. A kultúrtörténetileg is jelentős sziget önmagában is méltó egy fél napos látogatásra, különösen most az árvíz után, ami két szempontból is kiemelte a szigeti védekezést a napi hírek közül. Darók "Nem kell ide szakember" János, a parti Ebihal büfé tulajdonosa emlékezetes interjút adott az árvízi védekezés helyi szempontjairól az ATV tudósítójának, és erre reagálva a Luppa-szigeten lakó Dezső András oknyomozó újságíró is írt egy cikket az ártéri és árvízi életről. Mindketten együtt élnek a folyóval és egészen biztosan többet tudnak a Dunáról az átlagembernél, de a Nyírségből idevezényelt vízügyeseknél mindenképpen. 

Friss iszapréteg az Ebihal büféhez vezető lejáró két oldalán

Az árvíz már a kerékpárút mentén elénk jött, először a bokrok alján bukkant fel a jellegzetes szürke sáv, ami a part felé haladva felkúszott nyakig a villanyoszlopokra, fatörzsekre, kerítésekre és házfalakra. A másik szembeötlő változás az Ebihal büféhez vezető betonlejáró mentén lerakódott jókora mennyiségű iszap, a meder felé haladva egyre vastagodott ez az újonnan lerakódott réteg, ami fényes, növényzettől mentes felszínével nagyon "újnak" tűnt. Mintha a történelemórán hallott, Egyiptomnak életet adó nílusi helyzetet látnánk élőben. Ebben a betonsúlyú, nedves iszapmasszában kell az apadó Dunához igazítva kilapátolni a büféhez vezető kerekes feljáró alól a visszakívánkozó sarat. Nagyon úgy tűnik, hogy ezen a budakalászi parti szakaszon igencsak erős a feltöltődés. 

Árvízi szintek a révhez vezető utcácskában

A Luppa-sziget környezetében az árvíznek viszonylag széles tere van szétterülni, az árvízvédelmi töltés a kalászi oldalon 200 méterre húzódik a Szentendrei-Dunától az Ebihal tengelyében, a Szentendrei-sziget déli része ugyancsak árterület, mint ahogy a Dunának lehetősége van kiönteni a kettes útig a székesdűlői oldalon is. Ez a távolság körülbelül két kilométer, ami észak felé két és fél kilométerre is tágulhat. Ez a széles árterület potenciálisan csökkentheti a fővárosban tetőző árvízszintet, az ártéri erdők, de az ártéren épített házak is ellaposíthatják az árvízi görbét. Itt most a kalászi oldalon beépített ártérre kell gondolni, ugyanis a Luppa-szigeten a nyaralók annak idején lábakra építették a házaikat, melyek között a víz elvileg akadálytalanul áramolhatna, de a kerítések, sövények itt is üledékcsapdaként funkcionálnak, megakasztva az uszadékot. 

Árvízi jelzés a nevezetes platánokon, és egy luppa-szigeti tengeralattjáró

Az uszadék mellett a lebegtetett hordalékot is kiszűrik ezek az üledékcsapdák, az árvíz a szürke iszapját friss vakolatként keni fel az épületek falára, és minden másra. Ahol nincs útban, és kellően védve van a külső erők lepusztító munkájától, ott még sokáig emlékeztetik a járókelőket az árvíz tetőzési szintjére, bár minél feljebb kerül annál vékonyabb is a borítás az árvíz tartósságából kifolyólag. 

A szeptember végi esők már lemosták felül az iszaplerakódást

Az a lebegtetett hordalék ami nem vertikálisan, hanem horizontálisan rakódik le a talajon, a fűszálakon a sziget tömegét gyarapítja, emeli annak szintjét, árvizenként néhány centiméterrel. Az emelkedés megfigyelhető a szigeti épületek lakószintjénél is, jellemzően minél régebbi egy ház, annál alacsonyabb lábakon áll. 

Ennyivel növekedett az árvíz után a Luppa-sziget felszíne.

Őszi kikericsek utóvirágzása az árvíz után.

Száradó fa és száradó sétány.

Ember feletti szürkeség.

A Borisz-árvíz körülbelül két méterrel tetőzött a sziget felszíne fölött, amit a nagyvizek Budapesten mért 600 centiméter körül kezd el teljesen ellepni. A szürkeség és a magasnyomású mosók zajának halványulásával párhuzamosan ez az árvízi jel is felkerül hamarosan a luppa-szigeti árvízi oszlopra, amely a Sanyi bácsi büféjénél található. Felülről a negyedik lesz majd. 

Ilyen magas a Gödi-sziget

Milyen magas a Gödi-sziget? - tettük fel 14 évvel ezelőtt a helyben sem sokakat foglalkoztató kérdést a 2010-es árvíz után. A kérdésre abban az írásban csak egy sejtelmes válasz született, jobbára az elméleti rész dominált, most azonban a Borisz-árvíz levonulása után újra neki lehet futni a hidrológiai probléma megoldásának, és talán a válasz is egyértelműbb és aktuálisabb lesz.

  

2024. október 27-én először csökkent olyan szintre a Duna vízállása, hogy majdhogynem száraz lábbal be lehetett gyalogolni a Gödi-szigetre, váci 145 centiméteres vízállásnál, amikor az áramló víz még átbukott a keresztgát kövein. A keresztgát azért is ideális bejárat, mert a Gödi-sziget legmagasabb részére vezet át, ahová még egy újra üledék alá temetett, ismeretlen mélységű lépcsőn is fel kell gyalogolni. 

Már a túlsó partról is látható volt a parti növényzeten az árvíz lebegtetett hordaléka által felfestett szürke zónát. Ez a szürke "festék" elsősorban iszapból áll, ami az árvíz tetőzési szintjéig festette be a fák leveleit, kérgét, bokrokat, aljnövényzetet, és a mellékág menti kerítéseket is, remek lehetőséget biztosítva az árvíz tetőzési szintjének meghatározásához, például arra a kérdésre is választ kaphatunk, hogy a Borisz-árvíz teljesen elborította-e a Gödi-szigetet? A bejegyzés címe ezt a rejtélyt már "elspoilerezte", hiszen ha nem borította volna el, a sziget magasságát is jóval nehezebb módon lehetett volna csak meghatározni, mindenesetre egy mérőszalag nem lett volna elegendő. 

A lépcső tetején már látszódott, hogy a fákat körös-körül derékmagasságban szürke iszap borítja, ez két szempontból is jó hír volt, hiszen lesz mit lemérni, és az árvíz tetőzését követő esőzések nem mosták le az árvíz nyomait a fák kérgéről és leveleiről. Iszap borította a sziget felszínét keresztül-kasul átszövő borostyánt is, ami alatt szinte eltűnik a sziget egyenetlen felszíne. Ez az egyenetlenség legjobban a nagyobb fák környékén érhető tetten, ahol az iszapos rétegek felszíntől számított (relatív) magassága között 10-20 centiméter eltérés is előfordulhatott. A Gödi-sziget egykori magját képező területen ezek a magasságok 120-150 centiméter körül szóródtak, és bármelyik irányban távolodva csak növekedést lehetett tapasztalni. A legkisebb érték 120 centiméter volt egy öreg nyárfa tövében, tehát az árvíz ezen a helyen volt a legalacsonyabb, amiből az következik, hogy itt található a Gödi-sziget legmagasabb pontja. Megvan a pont, hozzá egy relatív magasság, és megvan az árvíz tetőzési szintje is egy közeli vízmércén, Felsőgödön. Ezekből vissza lehet számolni a Gödi-sziget tengerszint feletti magasságát.

Felsőgödön 2024. szeptember 2-én hajnali két órakor tetőzött a Duna a nyers vízállásadatok alapján 764 centiméterrel a vízmérce 0 pontja felett. A felsőgödi vízmérce 0 pontjának tengerszint feletti magasságát feltünteti a Vízügy honlapja, ez az érték 97,48 m.B.f, tehát az árvíz tetőzésének magassága 105,12 m.B.f volt. Ha ebből kivonjuk a nyárfa törzsén mért 1 méter 20 centimétert kapunk egy 103,92 m.B.f adatot, ami már majdnem a végeredmény. Ezt azonban a pontosság kedvéért korrigálni kell, ugyanis a Dunán a víz hosszmetszetben nem vízszintes, hiszen akkor tó lenne és nem folyó, a Duna az esés irányában lejt. Ezen a szakaszon körülbelül 8-10 centimétert kilométerenként. Felsőgöd és a Gödi-sziget legmagasabb pontja között 1,7 kilométer távolság van, a vízmérce van folyásirányban felfelé. A legkisebb eséssel számolva 14 centiméteres különbséget kell még kivonni, hogy megkapjuk a kissé pontosabb szigetmagasságot. Megválaszolva tehát a 14 éves kérdést: a Gödi-sziget abszolút magassága (a mérés pontatlanságait belekalkulálva) 103,78 m.B.f ± 15 centiméter. A mérés alapján az is kiderül, hogy a Gödi-sziget ~630 centiméteres felsőgödi vízállás esetén kerül teljesen víz alá. 

Ezzel a viszonylag egyszerű módszerrel jó közelítéssel más dunai szigetek magasságát is meg lehet határozni, de érdemes sietni a méréssel, a fákra felfestett iszapréteg ugyanis napról napra halványul. 

Feketevíz Dunakeszin

Rothadó kórók a szürke 'telep árnyékában, mocsári bűzt hoz az őszi szél, sártenger az úton, a magasfeszültségű távvezeték lógó vezetéke tükröződik a kőolajszerű fekete vízben fuldokló falevél-csónakok között. A lehangoló látvány megértése céljából három irányba indulhatunk el Dunakesziről; a 2024. szeptemberi árvíz, egy eltűnt dunai sziget és a vízvisszatartás egy hónapja halkuló polémiája felé. 

2024. október 23-án reggel szerencsére sütött a nap, így valamelyest tompította a Sátántangó-utánérzést, ahogy a dunai árvíz tetőzése után jó egy hónappal még mindig vízben áll a dunakeszi kerékpárút menti ártéri szántó. Alig egy hónapja, 2024. szeptember 21-én hajnali három óra körül tetőzött az árvíz Dunakeszinél, közel hat méterrel magasabban, mint az aktuális budapesti vízállás volt az október végi fényképek elkészítésének időpontjában. Dunakeszin a lakott részt legfeljebb az alsó kerítésig veszélyeztette az árvíz, a magaspart tövében, elsősorban a Duna sor mentén. A horányi révátkelés alatt ez a magaspart elkezd távolodni a folyótól, egy tágas ártéri öblözetet alkotva, melyet nagyjából a Folyam utca, Kolonics György utca és az ármentes térszínről lekanyarodó régi kettes út íve rajzol ki egészen Budapest határáig, a Székesdűlőig. Az alábbi légifelvétel jó közelítéssel adja ki az öblözetben elárasztott terület nagyságát. Nagyobb árvizeknél, pl. 2013-ban a Duna átlépte ezt a vonalat, de az azóta felhúzott ipartelepek érdekében végzett feltöltés nagyrészt megszüntette az árvízveszélyt és ezzel együtt az árvíz szétterülésének a lehetőségét.  

A fenti bekezdésben szereplő elárasztás kifejezésre is érdemes kitérni, ugyanis a Duna ebben az öblözetben nem teljesen magától jelent meg szeptember végén, hanem a vízműteleptől délre az árvízvédelmi töltésen kialakított két bukón át jutott ki a saját árterére, azaz ezen a szakaszon a vízügy a Duna szétterülését, és a víz tájban megtartását kifejezetten ösztönözte és meg is valósította, ezáltal némiképpen csökkentve a fővárost veszélyeztető árhullám tetőzési szintjét és vízhozamát. A kieresztett víz egy része gravitációs úton visszajutott a főmederbe miután levonult az árvíz, azonban a mélyebb területeken pangóvízként megrekedt. A pangó fekete víz pedig kirajzolt egy mintázatot a kerékpárút mentén, egy már lefűződött, de viszonylag fiatal dunai mellékágat, amelyben már jó ideje nem áramlik élővíz.  

Az árvíz kieresztése szabályozott körülmények között a dunakeszi öblözetbe 2024. 09.18-án
(forrás: Dunakeszi Post)

Ha van fiatalabb mellékág, akkor kell lennie egy idősebbnek is, a lefűződött medrek ismertetését érdemesebb ezzel a nagyobb, óholocén mederrel kezdeni. Ennek felső szakasza megegyezik a fiatalabbéval, közös medrük azonban a Felsőtabán alatt elágazik, az öregebb keleten követi a magaspartot, hátulról megkerülve az ipartelepeket, része volt egykor a bevásárlóközponttól megmentett tőzegláp (ami a mai napig őrzi a meder legmélyebb, vizes részeit) elhalad a Dunakeszi-Alsó vasútállomásnál lévő horgásztó mellett (ami nem Duna-meder, hanem épp a magaspart anyagát kitermelő, abba mélyített bányagödör), a káposztásmegyeri panelek mellett, végül a nehezen nyomozható déli része valahol a Népszigetnél tért vissza a mai folyómederbe. Ezt a jókora medret feltehetően a jégkorszak végén megnövekedett vízhozam alakította ki, ezen belül alakult ki néhány ezer évvel később a fiatalabb meder, méretei alapján vélhetően valamivel kisebb vízhozam alakította. A fiatalabb meder ívét száraz időszakban egy fasor és a kerékpárút rajzolja ki, így árvíz után pedig a benne pangó fekete víz. 

Vízzel borított terület kiterjedése 2024. október 23-án.

Ez a pangó víz északon még csak a szántóföld barázdái között bukkan fel, dél felé egyre szélesedik, egyre összefüggőbb és mélyebb vízfelület alakul ki, és van egy olyan rész is, ahol a kerékpárút részben most is, egy hónappal az árvíz levonulása után víz alatt van, mivel a nyomvonal gyakorlatilag a régi Duna-meder legmélyebb szakaszán létesült. Idővel talán elszivárog majd ez az átlátszatlan fekete, büdös víz a talajba, de a jelenlegi állapot nem biztos, hogy tükrözi az egy hónappal ezelőtti vízvisszatartás-párti kommentelők idealista elképzeléseit. 

Hol ér véget a Duna?

IN ENGLISH

Itt a vége, mondhatná az utazó, amikor a sulinai világítótoronynál kitágul számára az égbolt, és a folyóból végtelennek tűnő vízfelszín válik. De valóban itt a vége? Platón szerint "Hérakleitosz azt mondja valahol, hogy minden mozgásban van, és semmi sem marad változatlan, és a folyó áramlásához hasonlítva a létezőket, azt mondja, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba." Ahhoz, hogy megnyugtatóan megválaszoljuk, hol ér véget a Duna, térben száz kilométernyire ki kell kalandozni a Fekete-tengerre, több mint egy kilométer mélységbe, időben pedig évmilliók történéseit kell alaposan átvizsgálni. 

1. ábra A Duna (Viteaz)-kanyon elhelyezkedése A Fekete-tenger mélyén. (forrás)

Szükségszerű lefordítani Herakleitosz filozófiai gondolatait a valamivel egzaktabb földtudományok nyelvére. Amióta a Duna létezik folyamatosan változnak a paraméterei, úgy ahogy a kezdeti évtízmilliók során, a természetes fejlődés időszakában, amikor még kizárólag a természeti körülmények formálták, és később abban a legfeljebb 10 ezer éves időtávlatban, amikor az emberi hatás egyre erősödött. Változott a folyó hossza, eleinte csak az Alpok előterében kanyargó kicsiny vízfolyás tavakat, tengeröblöket töltött fel, változott a vízgyűjtő területének kiterjedése, miközben a felső szakaszát gyakran elhódította egy-egy szomszédos vízfolyás. Ezzel és az éghajlat változásaival összefüggésben változott a vízhozam, például az utolsó eljegesedés után meginduló olvadás jelentősen megnövelte, a száraz meleg időszakok pedig lecsökkentették a vízhozamát. Konkrét példákat tekintve a Duna feltöltötte (más folyókkal együtt) a Pannon-tavat, miközben a Rajna jelentős vízgyűjtőt hódított el tőle nyugaton, és a megnövekvő vízhozam hatalmas mennyiségű és vastagságú kavicsanyagot teregetett szét a magyar szakaszon, és nem csak a Duna forrásának helye változott az évtízmilliók alatt, de vándorolt a torkolat, azaz a delta vidéke is, volt már a mai helyzetnél nyugatabbra is, de ami a mostani bejegyzés szempontjából lényeges: keletebbre is. 

2. ábra a Duna-kanyon helyzete a Google térképén

A jelenlegi Duna-deltától száz kilométernyire délkeletre a mélytengeri kutatások egy markáns, hosszú és mély szurdokvölgyet fedeztek fel a Fekete-tenger mélyén (lásd 2. ábra). Hivatalos neve alapján nem lehet kétségünk, hogy a Dunának valamiféle köze, kell, hogy legyen hozzá. A Fekete-tenger északnyugati medencéjében viszonylag nagy kiterjedésű, 140*170 kilométeres, sekély selfterület található, 20-140 méter között változó mélységgel, amelybe négy nagyobb "D" betűs folyó szállítja hordalékát: a Duna, a Dnyeszter, a Déli-Bug és a Dnyeper. A kanyon völgyfője mélyen a selfterület peremébe vágódik, és a mélytengeri aljzat síkjáigig nyúlik, miközben a jelenlegi Duna-delta és a kanyon völgyfője között nem látható markáns morfológiai kapcsolat. 

3. ábra A Fekete-tenger főbb mellékfolyói (a Dnyeszter rossz helyen) és mélységi szintvonalai (forrás)

A Duna-kanyon selfterületbe bevágódó völgyfője körülbelül 90 méteres mélységben kezdődik, a végpontja ettől 100 kilométernyire egy széles, legyező formájú hordalékkúpon veszik el, több ágra bomolva, a Fekete-tenger legmélyebb zónájában, a mélytengeri fenékszinten, körülbelül 2100 méteres mélységben. Viszonyításképpen, a Fekete-tenger legmélyebb pontja 2210 méteren található. A selfterületbe vágódó szakaszon a kanyon szélessége két kilométer, meredek (akár 30°-os) oldalfalain mindenütt kagyló formájú bevágódásokkal. A völgytalpba 400 méter mélységbe vágódó, V-alakú völgy északnyugat felől kanyarog délkeleti irányba meredek leszakadással a selfperemi lejtőn, ahol a völgye már hat kilométeres szélességűre tágul. A markáns völgy csatorna formájában folytatódik a tengerfenéken, ahol ágakra bomolva egy saját maga alkotta mélytengeri deltán kanyarog tovább. Ez a jelenség nem egyedi, más folyók esetében is hasonló mélytengeri kanyonvölgyet figyeltek meg, legyen szó az Amazonas, a Hudson, vagy a Kongó folyó torkolatvidékéről. Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy ezt a tenger alatti formakincset folyóvíz alakította ki, így az is kérdéses, hogy itt ér-e véget a Duna. 

4. ábra A Duna-kanyon domborzatmodellje (forrás) 

Az is kérdéses, hogy a Duna hogyan tudta ezt a róla elnevezett mélytengeri szurdokvölgyet kialakítani messze délkeletre a ma ismert tengeri torkolatától. Mivel az édesvíz az erózióbázist elérve semmi esetre sem hömpölyöghet tovább a tenger mélyén, eróziós árkokat kialakítva, valami más hatás állhat a jelenség hátterében. Elöljáróban érdemes megismerkedni a Fekete-tenger sajátos tulajdonságaival, amely sok szempontból egyedülálló a többi tengerhez képest. A Fekete-tenger egy tipikus beltenger, csak egy vékony köldökzsinóron, a Boszporuszon keresztül kapcsolódik egy másik beltengerhez, ugyanis a Földközi-tenger is egy nagyon keskeny szoroson keresztül tartja a kapcsolatot az Atlanti-óceánnal Gibraltárnál. A két víztest között kapcsolatot biztosító Boszporusz-szoros legkisebb mélysége mindössze 36,5 méter, ez a pont az Aranyszarv-öbölnél található, azaz ha a globális tengerszint ennél lejjebb süllyed a Fekete-tengerből sós vizű tó válik. Apropó, a tenger sótartalmát tekintve is különleges víztest, hiszen a felszínen egy mérsékelten sós brakkvíz helyezkedik el 150 méteres mélységig. Ezt a réteget a tengerbe ömlő nagy vízhozamú, oxigénben dús édesvizet szállító folyók okozzák, ez alatt egy sósabb, anoxikus, élettelen víztömeg helyezkedik el, és ez a két réteg nem keveredik. Az édesebb és sós víz keveredésének hiánya kizárja, hogy a Duna vize jelenleg formálhatná ezt a szurdokvölgyet. Ennek ellenére azt sem lehet kijelenteni, hogy ez egy inaktív völgy lenne.

5. ábra A Duna-kanyon tenger alatti hordalékkúpja (forrás) 

Van még egy lehetőség a szurdokvölgy kialakulására, mégpedig a tengerszint drasztikus süllyedése, visszahúzódása, más szóval a regresszió. A tengerszint süllyedése és emelkedése a Fekete-tenger esetében a már említett boszporuszi küszöb miatt eltér a világtengerek hasonló mozgásaitól. Ennek illusztrálására az elmúlt 20 ezer év kellő példát szolgáltat. Az utolsó glaciális maximum (LGM) idején a Fekete-tenger legnagyobb valószínűséggel egy édes, vagy legalábbis csökkentet sósvizű tó volt, amely a vizét a belé ömlő folyókból kapta. Felszíne a jégtakaról legnagyobb előrenyomulása idején körülbelül 110-120 méterrel volt a mai tengerszint alatt (az 5. ábrán fehér vonallal), azaz az északi selfterület és az Azovi-tenger szárazulat volt. Víz csak a selfperemi lejtőt és a mélytengeri síkság szintjeit borította. A Krím félszigettől nyugatra fekvő három nagy folyó, a Dnyeszter, a Déli-Bug és a Dnyeper ekkoriban közös mederben érte el a tavat, miközben a Duna torkolata ettől délnyugatra, elkülönülve, a kanyon völgyfőjénél lehetett. Mivel árapálytól mentes állóvízről volt szó, nem feltételezhető, hogy a jégkorszak végén a Dunának szurdok-szerű tölcsértorkolata lett volna, sőt szinte biztos, hogy már ekkor is deltatorkolata volt, ami további kérdéseket vethet fel a formakinccsel kapcsolatban.

A Fekete-tó vízszintje az LGM vége után emelkedésnek indult. Az északi (Skandináv és ÉNY oroszországi) jégtakaró olvadékvizei jelentősen megemelték a tóba ömlő folyók vízhozamát, munkavégzőképességét és a hordalékszállítást is. Ugyanazon időszakban az emelkedés üteme ebben a medencében nagyobb volt, mint a Földközi-tengeren. 13 ezer évvel ezelőtt a Fekete-tó szintje megközelítette, talán el is érte a Boszporusz-küszöb szintjét, miközben a világtengerek szintje még a 70-80 méterrel volt alatta a mostaninak. Egyes elképzelések szerint ekkoriban előfordulhatott, hogy a Fekete-tó édesvize bukott át a Márvány-tengeren keresztül a Földközi-tengerbe. Azonban a tó emelkedése egy ponton megállt, és a vízszint újra süllyedni kezdett, mivel az olvadékvíz utánpótlása csökkent, a jégtakaróból származó vizek már nem a nagy sztyeppei folyókon találtak lefolyást, hanem a Balti-tenger helyén kialakuló tóba tartottak a jéggát megszűnése után. 8000 évvel ezelőtt majdhogynem helyreállt a korábbi állapot, a selfterület ismét szárazulattá vált, a tó szintje -90, -100 méterrel volt a mai alatt. A száraz hideg éghajlat a partvidéken a szállított hordalékból dűnesorokat épített, és a folyók birtokba vették a transzgresszió előtti medrüket és torkolatvidéküket. 

Körülbelül 8500 évvel ezelőtt a Földközi-tenger emelkedő szintje elérte és meghaladta a Boszporusz-küszöb magasságát, és a sós víz bezúdult a Fekete-tó medencéjébe. Rendkívül rövid idő alatt 70-80 métert emelkedett a vízszint. Sokan ezt a mozzanatot vélik a bibliai özönvíz történeti alapjának, annyi bizonyos, hogy a Fekete-tó korábbi parti morfológiáját, a homokdűnéket, a hullámmarás által kirajzolt tengerpartokat, deltavidéket nem az erózió pusztította el, hanem ezzel szemben a rohamosan emelkedő tengerszint megőrizte ezeket a formákat a mélyben. Kialakult tehát a Fekete-tenger, melynek szintje és ezzel párhuzamosan a Duna-delta helye több ezer évre állandósult. 

6. ábra A Fekete-tenger szintjének változása az utolsó glaciális maximum óta (forrás)

Fontos azonban azt is megvizsgálni, hogy más korokban lehetett-e ennél alacsonyabb a Fekete-tenger szintje, amikor a folyóvízi eróziónak lett volna lehetősége egészen a meredek selflejtő aljáig kifejteni az eróziós hatását. A pleisztocén során több eljegesedési fázis játszódott le, de a globális tengerszint mindegyik során a -120 méteres szint környékére süllyedt, és mivel e földtörténeti korban a Fekete-tenger medencéje hasonló helyzetben volt, feltehetően itt sem változott az LGM esetében megfigyeltnél nagyobb mértékben a vízszint. Ha korábbi korokat vizsgálunk az eljegesedés hatásait ki lehet húzni a lehetséges okok közül, azonban a miocén kor végén, a messinai korszakban (5,9-5,3 millió évvel ezelőtt) lejátszódott egy tektonikai esemény, amely a Földközi-tenger medencéjében több, egymást követő drasztikus kiszáradási eseményt okozott. A messinai sókrízis során megszakadt a kapcsolat a Földközi-tengerrel, és a Fekete-tó vízmérlege negatívba fordult, a párolgás kezdett dominálni. A tengerszint csökkenés mértéke azonban még vita tárgya, a szeizmikus mérések több száz méteres süllyedést feltételeznek, míg az őslénytani vizsgálatok csupán néhány tíz métert. Azonban ez a regresszió egészen biztosan nem érintette a Duna-deltát, hiszen az akkor még a Kárpát-medencében töltögette a Pannon-tavat, és a Román-alföld is egy (Paratethys-)tengeröböl lehetett (7. ábra). 

7. ábra A Fekete-tenger a messinai sókrízis idején (forrás)

Ebből következik tehát, hogy a Fekete-tenger mélyén rejtőző Duna-kanyon egészen biztos, hogy csak a pleisztocén vége felé alakulhatott ki, amikor a Duna-delta két—morfológiailag is elkülöníthető—fázisban, a LGM idején, majd 13 ezer évvel ezelőtt, egészen a selfperemig nyúlt, és az is valószínű, hogy a Duna aktív formálója volt a kanyonnak, még a tengerszint alatt is. A kanyonok kialakulásában azonban nem a folyóvíz, hanem a lejtős tömegmozgások játszották a fő szerepet. A self meredek peremére szállított hatalmas mennyiségű laza üledék időnként instabillá válva földcsuszamlásszerűen a mélybe zúdult, az anyaghiány helyén pedig a folytatódó zagyárak miatt egy egyre táguló szakadék kezdett kialakulni. Az üledék folyamatos utánpótlása miatt a csuszamlások ismétlődtek, de már az előre jelzett helyen és csúszópályán. Tengeralatti csuszamlások, szakadékok ugyan kialakulhatnak olyan helyeken is, ahol nincsen folyótorkolat, de ezek esetében nem jelentkezik markáns hátravágódás a selfterületbe. A rendszeresen lezúduló zagyár a selflejtőn csatornát alakít ki magának, majd a gravitációs hatás megszűnésével szétterült a mélytengeri síkságon, kialakítva egy lapos hordalékkúpot. Ezt az üledéket a geológia turbidit néven ismeri, sok helyen hegységbe felgyűrődve kőzetként tanulmányozható. 

8. ábra Zagyárak kialakulása és mozgása a tengerfenéken. (wikipédia)

Habár a tengerszint emelkedése és a szárazföld hátrálása idővel inaktívvá tette a szurdokvölgyet, és az emberi hatás a duzzasztógátakkal radikálisan lecsökkentette a tengerbe jutó hordalékot, a mélyben előfordulhatnak ezentúl is további lejtőcsuszamlások a szurdok meredek oldalában. Itt ér véget tehát a Duna, a Fekete-tenger mélyén, egy geológiai értelemben igen fiatalnak számító, az emberi szem elől rejtett szurdokvölgyben és a hozzá tartozó mélytengeri hordalékkúpban, a mai torkolattól több száz kilométerre. 

A kanyonról szóló nemzetközi szakirodalom szerencsére bőséges, itt lehet tájékozódni:

• https://citeseerx.ist.psu.edu/document?repid=rep1&type=pdf&doi=2afea9bb0a2b98713e7ed97b7ff19ff81cffce1f
• https://www.nature.com/articles/s41467-017-02271-z
• https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012825218306998
• https://www.researchgate.net/publication/277775413_Evolution_of_the_Danube_Deep-Sea_Fan_since_the_last_glacial_maximum_New_insights_into_Black_Sea_water-level_fluctuations
• http://www.blacksea-commission.org/_publ-soe2009.asp
• https://www.researchgate.net/publication/298354387_Submarine_canyons_of_the_Black_Sea_basin_with_a_focus_on_the_Danube_Canyon
• https://sci-hub.se/https://doi.org/10.1016/j.margeo.2004.03.003
• https://www.britannica.com/science/submarine-canyon
• https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0012821X12006565 
• https://sci-hub.se/https://doi.org/10.1016/j.epsl.2012.11.038
• https://sci-hub.se/10.1144/petgeo2015-093
• https://geoecomar.ro/beta/wp-content/uploads/2021/01/02_OLARIU_c1_2020.pdf
• https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0921818108001744
• https://books.google.hu/books?id=0iXMJJQblg0C&pg=PA82&hl=hu&source=gbs_selected_pages&cad=1#v=onepage&q=canyon&f=false
• https://ui.adsabs.harvard.edu/abs/2016EGUGA..1811391C/abstract
• https://journals.openedition.org/mediterranee/8186

Nagyra nőtt az elfogyott Bári-sziget

Ha azt mondanánk, hogy alig maradt valami a Bári-szigetből sokan csak a fejüket csóválnák rábökve a közel 80 hektáros erdőre a keresztgáton túl, amibe bele sem tartozik a mellékágban felnőtt további 40 hektár erdő, holott ez az igazság, paradoxon ide vagy oda, az 1930-as Bári-szigetből mindössze egy alámosott fasor maradt a főág mentén, és ez is el fog tűnni pár év múlva, mintha valami vén cirkálót szednének szét elemeire valami délkelet-ázsiai hajóbontóban. 

Az elkopott Bári-sziget

Hacsak az ember nem nyúl bele a folyamatokba, kétszázötven év alatt jellemzően nem sok minden történik szigetvándorlás tekintetében a magyar Duna-szakaszon - jelentené ki valaki, aki Budapest környékén lakik, és régi térképek böngészése a hobbija. Azonban ahogy távolodunk a fővárostól és a Dunakanyartól úgy veszti érvényét a fenti kijelentés. A Szigetköz mellett a Paks alatti Duna-szakasz a legmozgalmasabb folyókanyarulat-fejlődés szempontjából. Míg a Szigetközben a folyó a durva hordalékát pakolgatja ide-oda, zátonyokat építve, áthalmozva, elbontva, addig Paks alatt a laza üledékét mozgatja a folyó, alámosva a folyópartokat, minden évben kicsit másfelé folyva, ennek a legszebb példája a Gemenc, ahol egy komolyabb áradás után máshol volt a Duna, mint előtte. Kisebb léptékben hasonló folyamatok játszódtak le Bár település környezetében, egy 7 kilométeres szakaszon Dunaszekcső és Mohács között. Itt a Duna két kilométer széles keresztmetszetben vándorolt az egyik parttól a másikig, szakadt ágakra, épített és bontott el szigeteket. 

Az 1930-as Bári-sziget (sárgával) helyzete 2024-ben és ami maradt belőle (zöld színnel)

Történetünk két végpontja a Kanda(-fok) és a Bezerédy(-sziget), és mivel a Bári-szigetről nem kívánok monográfiát írni, így az olvasóknak meg kell elégedni a határterületek korábbi bemutatásával. Ezen a szakaszon a jobb parti Baranyai-dombvidéket alámossa a Duna, miközben a bal parton tágas ártér nyúlik a messzeségbe Mohácsi-sziget néven, egészen a Bácska magaspartjáig. Két kicsiny dunai mellékvízről is fontos megemlékezni, a Mórágyi-rögön eredő Véméndi- és Belső-réti-patak egyaránt Bár mellett öntözi az egyre szélesedő árteret. 

Bár (helyi sváb nevén Baar) eredetileg egy Duna-parti település volt, de a folyó kanyarulatfejlődése miatt eltávolodott a településtől, létrehozva egy hosszú, orsó alakú, nagyjából fél kilométer széles árteret Dunaszekcső és Bár déli része között. Ez a térszín két eltérő korú részre osztható, a Szekcső felé eső, Alsó Bödének nevezett ártér az idősebb, ezen keresztül, ásott mederben éri el a Belső-réti-patak a Dunát. Ettől délre, Bár település mellett még 1850-1900 környékén is nyílt medret látunk, ennek nyomai a mai napig megtalálhatók a település melletti mezőn, embermélységű árkok formájában. Itt talán még egy régi, de gyorsan eltűnt sziget körvonalai is felsejlenek, habár erre nincsen térképes bizonyíték. A régi ártéri medreket a Véméndi-patak vette birtokba, mai torkolata nagyjából megegyezik a régi Duna-mellékág visszatorkollási helyével. Ennek a régi ágnak az északi szakasza a keresztgáttól kb. 600 méterre ágazik ki a jelenlegi holtágból. Az ártérről egy keresztgáton keresztül lehet átjutni az erdővel borított Bári-szigetre, amely morfológiai szempontból ugyancsak több részre osztható a rajta keresztül átmenő kisebb folyóágak alapján, de itt is megvan egy magasabb térszín, a már említett fasor a sziget főági oldalán. Ugyancsak erdő borítja már a bári mellékág legnagyobb részét az erőteljes főági medermélyülés miatt, ami kiemelte a víz alatti zátonyokat, elsősorban a keresztgát alatt találjuk ezeket a füzeseket. És meg kell említeni végül a Bári-sziget északi részén a főági oldalon található zátony-bordákat, ezeket azonban csak kisvíznél látni, növényesedés még nem jelentkezik rajta. Rendkívül változatos morfológiáról van tehát szó a Bári-sziget esetében, mindez viszonylag rövid idő alatt, alig 250 év alatt jött létre. De az épüléssel párhuzamosan erőteljes eróziós folyamatok is működésbe léptek. 

A Kanda fok és a bári kanyarulat 1778-ban.

A. pontozott vonal, amely a legnagyobb vízmélységeket köti össze.

B. Örvény, amely egyaránt veszélyes a hajózásra és alámossa a partot.

E. 1,5 kilométeres átmetszés (forrás)

Egy ilyen eróziós folyamatot már bemutattunk a blogon korábban, amikor a Bár alatt kialakuló folyókanyarulat elöntéssel fenyegette a Mohácsi-szigetet, ugyanis az erózió által legerőteljesebben érintett szakaszra esett a Kanda-fok, ahol már amúgy is kilépett a folyó magasabb vízállásnál a medréből. A probléma megoldásának köszönhetjük az első részletes mérnöki térképet a környékről, egy vezérárok mélyítésével kívánták visszakényszeríteni a folyót az elfajulás előtti medrébe. A lefűződés után ez a Kanda-kanyarulat egy Fűzfa nevű tó formájában még sokáig fennmaradt a Mohácsi-szigeten. A későbbi térképek alapján a beavatkozást sikeresnek ítélhetjük, de nagyon úgy tűnik, hosszú távon a Duna nem kívánt megmaradni a település szomszédságában. A második katonai felmérés és a mai állapot összevetésével megállapítható, hogy az erózió elsősorban a  Mohácsi-sziget oldalán történt, miközben a feltöltődés a jobb parton zajlott.

Mederáthelyeződés és szigetvándorlás Bár mellett másfél évszázad alatt (mapire.eu)

1930-ra lefűződtek a Bár közvetlen szomszédságában húzódó Duna-ágak és ez a terület összefüggő erdőként csatlakozott az Alsó Böde területéhez, melynek fái javarészt eltakarták a régi mederformákat. Ezzel a település végleg elvesztette a dunai panorámáját, de a szigetei még megvoltak. A medertágulatban Szekcső felé 1856-ban már létezett az Alsó-sziget, melyet manapság Bezerédy néven ismerünk. Érdekessége ennek a szigetnek, hogy másfél évszázaddal ezelőtt a hajózóforgalom még a balpart felőli ágban zajlott, de az áramlási viszonyok változása miatt ezt az ágat nemrég revitalizálni kellett, ugyanis már alig lehetett megkülönböztetni a Mohácsi-szigettől, egy kenuval alig férni el benne. A Bári-sziget ebben az időben csak egy mederközépi zátony volt és csak az 1900-as évek első évtizedeiben kezdett terebélyesedni és beerdősülni, de alig egy-két évtized múlva rohamos pusztulásnak indult.

A Bári-sziget elmosódásának folyamata 1930-2015 között

Ennek elsősorban folyószabályozási okai voltak, a sziget pusztulása már az 1930-as években megkezdődött, de az 1945 után felépült a Bári-szigetre vezető keresztgát, és a Szekcső alatt megépített sarkantyúk gyorsították fel igazán. A keresztgát lezárta a két, nagyjából egyenlő méretű Duna-ág egyikét, miközben a túlsó parton az árvízvédelmi töltés rögzítette a folyó partját. A rögzítés alaposan behatárolta a folyó megnövekedett vízhozamának levonulását a szűkebb keresztmetszeten. Nem volt más lehetőség, mint a jobb part rovására terjeszkedni, tehát az oldalazó erózió hatásterülete áttevődött a balpartról a jobb partra. Térinformatikai módszerekkel megállapítható, hogy 1968-ra a Bári-sziget több mint felét elhordta a folyó, 1980-ra már alig a tizede volt meg. Jelenleg a magas fákról lehet felismerni ezt a részt, a vízbe dőlő fákról és a kisíznél is járhatatlan, meredek, alámosott partszakaszról. A folyószabályozás során a folyóközépi Bári-sziget gyakorlatilag elpusztult, azonban a maradék részéhez folyásirányban felfelé egy hatalmas területű zátony csatlakozott, végső soron megnövelve a sziget területét.

Mindenképpen meg kell emlékeznünk a Kis-Bári-szigetről, ami a bári mellékág alsó részén, a part mellett létezett, alig pár évtizeden keresztül. Hosszúsága 1 km, szélessége legfeljebb nyolcvan méter volt, és csak egy keskeny folyóág választotta el a bári parttól. Egy 1941-es légifotón még nyoma sincs, 1968-ban pedig már terebélyes erdőt látunk a felszínén, ez a rohamos átalakulás egy már létező zátonyt feltételez a part mentén, ami végül a medersüllyedés miatt rendkívül gyorsan szigetté vált, majd felszívódott az ártéri erdőben 1988-ra. Jelenleg alig lehet megtalálni terepen, ugyanis a mellékágban azóta több szakaszban újabb fiatal erdők nőttek hozzá. 

A Bári-sziget átalakulása (1930-2015)

A nagyobbik Bári-sziget növekedése három fázisban történt, az egyes fázisok között keresztirányú medrek rajzolják ki az elválasztó vonalat:

1. 1930-1940 között a sziget északkeleti előterében fekvő homokzátony beerdősült, 
2. 1941-1968 között a beerdősült zátonyhoz újabb erdő nőtt északkeleten,
3. 1968-1988 között a Szekcső felé eső sarkantyú és a Bári-sziget közé eső zátonyok is beerdősültek.

Negyedik pontban tárgyalhatjuk a mellékág feltöltődését, amely elsősorban a keresztgát alatti mederszakaszt érintette. A feltöltődés révén egy nagyon változatos mellékág-labirintus jött létre, mint a sziget, mind pedig az egykori Duna-ág helyén. Mind a mai napig nyomozható egy árok a keresztgát alatt, ami egy érdekes félszigetet választott le a Bári-szigetről. 1968. szeptember 27-én készült egy légifotó Bár térségéről. Ekkor alacsony vízállás volt a Dunán, fehéren csillognak a napon a homokzátonyok úgy a főágban, mint a mellékágban. Ezek a felszínek jó közelítéssel megjósolták, hogy fél évszázaddal később hol fogunk erdőket találni a mederben. Elsőként a meder alsó szakaszán bukkant fel 1980-ban egy, a sötétebb árnyalatú facsoportjával a környezetétől elkülönülő szigetecske, majd ebből a központból "jegecesedett ki" az a változatos alakú érdő, amit csak néhány mélyebb mederszakasz tagol, de ezek beerdősülése is csak idő kérdése, a folyamat jelenleg is zajlik. A Bári-sziget jelenlegi állapotát egy korábbi bejegyzésben bemutattuk, kifejezetten érdekes terület azok számára, akik egy sziget környezetében lezajló hidrológiai változásokat a saját szemükkel szeretnék látni.