1876. február közepén több mint száz ember sürgölődött a Gerjen és Fajsz között kialakult jégtorlaszon, A bátyáról érkezett (kényszer)munkások fűrésszel csákánnyal vágták a jeget, abból a célból, hogy a jégdugót megbontsák. A gyorsan visszafagyó résekbe a katonaság dinamitrudakat helyezett el, és hatalmas tölcséreket robbantottak a jégbe. A merőben szokatlan munkálatok azonban nem hozták meg az előzetesen elvárt eredményt, így három nap után felhagytak vele. A Hármas-sziget által megakasztott jégtömeg mondhatni megszokott velejárója volt a tél végi Duna árvizeknek, annak ellenére, hogy 1828-ban átmetszették alatta a várszegi kanyarulatot, az elfajult meder még fél évszázadon keresztül keserítette meg a felsőbb szakasz mentén élők életét.
 |
| A Hármas-szigeteknél kialakult jégtorlasz helyszínrajza. (forrás) |
1875. december végén a Duna közepes vízállásánál, egy heti rendkívül hideg időjárás mellett jegesedni kezdett a Duna, ami végső soron azt eredményezte, hogy a sodródó jégtáblák a folyó számos pontján megakadtak. Ezek a pontok elsősorban a széles, sekély, zátonyos, szigetes szakaszok voltak, valamint a Pakstól délre megváltozó szakaszjelleg miatt kialakuló túlfejlett kanyarulatok, mint a régi faddi, a borrévi vagy az imsósi. A gerjeni Hármas-sziget az előbbi kategóriába tartozott, a közel egy kilométer széles mederben legalább három, a folyó közepéig terjeszkedő zátony akadályozta a jég leúszását. 1876. januárjában általánosságban elmondható, hogy több helyen alakult ki jégtorlasz a Dunán, a folyó nem ritkán fenékig befagyott (nem teljes keresztmetszetében, de jelentősen szűkítve az átfolyást) és a feltorlódott, élére állt jégtáblák magassága elérhette a több métert. A torlaszok között előfordult olyan befagyott szakasz is, ahol a vékonyabb jégpáncél alatt áramlott a víz, egyes helyeken jégmentes maradhatott a Duna, az áramlási viszonyok függvényében.
December végén - január elején Gerjen alatt a Hármas-szigeten összetorlódott jégtáblákból alakult ki hatalmas jégdugó, ahol ez a jelenség szinte évente előfordult. A jégtorlasz egészen a 12 kilométerre lévő Úszódig ért, több helyen fenékig összefagyott, különféle beszámolók szerint magassága 3-9 méter között változott. Ezt az első jégtorlaszt egyes beszámolók szerint a folyó emelkedő szintje még át tudta emelni a zátonyon január elején, de a torlasz a folyamatos utánpótlás miatt hamarosan újraképződött. 1876 februárjában, amikor az Alpok és a Kárpátok hótakarója nyugati irányból hirtelen olvadni kezdett, a Duna sajátos geográfiai viszonyai miatt az árvíz erre az "eldugult" szakaszra zúdult, ahol a jégtorlaszok duzzasztógát módjára emelték meg a vízállást a felvízen.
 |
| A Hármas-sziget és a várszegi kanyarulat az átmetszés előtt, 1822. (forrás) |
Mielőtt rátérnénk a jégrobbantási munkálatokra röviden érdemes áttekinteni, hogyan fordulhatott elő a fajszi átvágásban egy ekkora jégtorlasz, majdnem ötven évvel a befejezettnek tűnő szabályozási munkák után. Ha röviden kellene jellemezni a probléma lényegét, akkor az a legvelősebb válasz, hogy Gerjen és Fajsz között a faddi kanyarulat átvágása után azt gondolták, a Duna majd magától rendezi a medrét, csakhogy a Duna nem tette meg ezt a szívességet a vízügyi mérnököknek, sőt, miután magára hagyták, még jobban elfajult.
Az 1828-as átvágás előtt a Duna Várszegnél és Vajkánál két hajtűkanyart vett, egy karcsú dunántúli és egy Duna-Tisza-közi félszigetet kerülgetve. Ekkoriban Ó-Gerjentől délre a Duna éles jobb kanyarulatának domború oldalán a kanyarulatfejlődés tipikus dinamikája (sodorvonaltól távolabb lassabb vízáramlás → üledéklerakódás) két parti zátonyt hozott létre, ezeket valami rejtelmes okból Hármas-szigetnek nevezték, ha meg kellett őket különböztetni, akkor volt egy Belső-Hármas-sziget a part mellett és ennek szomszédságában,a sodorvonalhoz közelebb egy Külső-Hármas-sziget. Tehát ebben az írásban amikor Hármas-szigetről van szó, tulajdonképpen két különálló szigetet értünk alatta. Nem tudni, hogy mikor történhetett a szigetek kialakulása, illetve a furcsa névadás, de valamikor 1806. körül látunk arra kísérletet, hogy új nevet adjanak a két szigetnek, de a negyedik ábrán feltüntetett Kis-, és Nagy Bötz-sziget földrajzi nevek végül nem mentek át a köznyelvbe. A szabályozás előtt a Hármas-szigeteken csak csenevész növényzet nőttek, valószínűleg a jég borotva módjára rendszeresen megkopasztotta őket, a partjai szakadásosak voltak, de itt át is adjuk a szót a Duna Mappáció rendkívül részletes (és korhű nyelvezetű) leírásának:
[A Duna] Jobbik partja eiszakai lineátol lefelé tekéntvén az Galgotz nyak kanyarodásig magos, egyenes, és ambar kemény agyakos főldből álló, mégis viznek ereje, es neki tarto sebessége miatt igen tőredekény anyira, hogy naponként egy Öl és több szileségu táblák le szakadoznak, Onnét egy darabja az graphicus punctumig a partja rezsős de onét egyészen végig jo magos kemény, és egyenes. Bal oldala ambár magos, mégis egyészen iszapolásig igen hullo, mert ambar veszős gazos, és füzfás, megis mert tsupa homok & iszap főldet bir, szűntelenűl dul, & szakadozik, kivált mihelyest viz áradni kezd: kővetkezendő darabja az iszapolásnal későve tétődött, és ugy is mert kemény termeszetes foldje vagyon ahol egyenes is, ot sem tőredékény, hatsak nagyobb viz habjai elnem rongyositják. Az hármas szigetnek az iszapolásnak altal elenében jobbik partja igen magos, egyenes, es igen rongyos, a tőbbi partjai ezen hármas szigeteknek hol rongyosok hol rezsősek amint termiszet viz ereje őket olyanoka tette, be vannak nőve holmi gazzokkal veszőkkel, és nagyobb fűzfakkal, kisseb vizeknél száráz lábon mehet az ember egyikből a másikba, de sub 4a Augusti Anni 1823. nem lehet, a’ torkát ennek a szigetnek iszapolni kezdette kővetsel, és az ellenkező reszt tsupa homokkal, és iszappal. A tőltes bal oldalt védelmezi az kiőntesek ellen, hol jobb hol roszabb foldol áll, a szakadasa nem épen viz ereje, hanem valami gonosz ember’ adárkolása által tőrtént. Imit amot találtatnak arkők laposok, és gődrők, és egy nagy Öreg To neve alat Gerjeni tonak széle, melly igen nádos és kákás imit amot tiszta ér helyek találtatnak benne, ahol majd minden héten az Gerjeniek gazdagon halasznak. Hajo vontatasok esnek a jobbik partjan, es akadályoztotnak a szigetek által. MOL, S 81, Vízrajzi Intézet, iratok, 1/B §217. Kelt: Bátyán, November 1826.
1828 és 1876 között a várszegi 1300 méteres átvágás nem fejlődött ki az elvárt módon. Az 1876. évi jeges árvíz idején is mindössze 280-300 méter széles volt, miközben közvetlenül felette, a Hármas-szigetnél egy 1 kilométer széles, zátonyos medertágulat jött létre, ahol, mint egy tölcsérben a nagyobb darabok, akadtak el a jégtáblák. Ez a helyzet köztudott volt, körülbelül az összes jeges árvíznél képződött itt torlasz, például a legnevezetesebb 1838-i jeges árvizet megelőzően 1837. Karácsonyán, és körülbelül az összes jeges árvíznél felpanaszolták a problémát, mégsem történt semmi. Középvíz felett a Duna felesleges vize—töltések hiányában—utat talált a régi medrek irányába, Fadd felé, és ez gyengítette az átmetszés kifejlődését, de végső soron a faddi holtág felső szakaszának rohamos feliszapolódását eredményezte, az itteni Bóvári-sziget ma egy szántóföld kellős közepén található.
 |
| Az 1876. februári robbantások helyszínrajza a Hármas-sziget alatt. (forrás) |
A munkát másnap kezdte meg a balparti Bátyáról kirendelt szász ember, akik fejszékkel, fűrészekkel és a várszegi erdőből beszerzett szilfa rudakkal felfegyverkezve kezdték meg a csatorna szélein kialakítani az árkokat. Az árkokból kifűrészelt jégdarabokat csáklyával emelték ki, így sikerült leválasztani egy 7500 négyzetméteres jégtáblát, melyből robbantással leválasztották körülbelül a felét, ami leúszott a nyílt vízfelületen, majd elakadt annak déli peremében. Feljegyezték, hogy a leúszó jégtömb alja földes volt. A jégtábla másik felén tölcsérek és repedések alakultak ki, de a helyén maradt.
Annak ellenére, hogy már az első nap világossá vált a munkálatok hiábavalósága, másnap és harmadnap (február 15-16.) is folytatták tovább a munkát a csekély eredmény ellenére, de most már főleg rudakkal feszegették a jeget, dinamitot már csak akkor használtak, amikor feltétlen szükséges volt. A kudarcba fulladt és rendkívül költséges vállalkozás után összesen 10 ezer négyzetméternyi, 30-70 cm vastagságú jeget sikerült leúsztatni, 20%-át emberi munkával, 80%-át robbantásos módszerrel. Magát a torlaszt a munka nem érintette, a hatalmas jéghegyek továbbra is intaktul magasodtak a két part között.
 |
| Némi zavar a névadásban, a Bötz-szigetek 1806-ban. (forrás) |
Konklúzióként két dolog biztosan elmondható: hamar kiderült, hogy dinamittal nem túl hatékony háborúzni a jégtorlaszok ellen, és a Duna nem végzi el a folyószabályozást az ember érdekei mentén. A jégrobbantásoknak semmi értelme nem volt a jegesedett szakasz kellős közepén, legfeljebb, ha a a jeges szakasz alsó részétől kezdték volna meg, ami 1876-ban valahol Bajánál volt (ugyanis a Dráva hozzáfolyó vízhozama nagyban segítette a jég levonulását). A teljes jeges szakasz végigrobbantása azonban óriási és rendkívül költséges munka lett volna és korabeli számítások szerint legalább 13 tonna dinamit kellett volna hozzá. A hatóságoknál valószínűleg az utolsó csepp a pohárban az 1876-os jeges árvíz volt. A Hármas-sziget(ek) sorsa ekkor pecsételődött meg. 1881-ben, a III. katonai felmérésen már csak a Belső-Hármas-szigetet találjuk a parthoz forrasztva, a mederben párhuzamművek és T-sarkantyúk szűkítették le a Gerjen alatti tölcsérszerű medertágulatot, bevégezve az 1828-as átvágási munkálatokat, egyben kialakítva a ma is látható medret. A szabályozási munkálatokat a partokon is folytatták, 1890-re megépült a jobbparti töltés, ami ténylegesen elzárta a faddi holtágat a Dunától. Létrejött tehát egy csatornázott folyószakasz, ahol a hajók gond nélkül közlekedhetnek, a jég pedig már valószínűleg soha nem áll be. Vesztettünk pár dunai szigetet és zátonyt, Dodó madárként több méter magas jégtorlaszt, de hát ki állhatna a haladás útjába...?
Ajánlott és felhasznált irodalom:
Nagy László: Az 1876. évi árvizek. (Források a vízügy múltjából 11. Budapest, 2007)
.JPG)
