125 éves a Koppány-sziget

A Duna gemenci szakaszának déli részén az utolsó "simításokat" 1893-1898 között végezték. A folyószabályozási munkálatok során kiegyenesítették a Duna laza üledékben gyakran vándorló medrét. A sükösdi, érsekcsanádi és koppányi átmetszések 18 kilométerrel rövidítették le a folyó hosszát, egyben létrehoztak Bajától északra három szigetet; egyet Grébecnél (1894), a Veránkát (1896) és a Koppányt (1898). Ez a többé-kevésbé stabilizált meder tette lehetővé a Türr István híd felépítését 1906-1908 között. 

Képpár: Kovács Gábor / Fortepan, dr. Varga Csaba dr.

E bejegyzés apropóját egy facebook post adta, ahol két képen a bajai Türr István híd látszik, körülbelül 90 év távlatában. A híd időközben egyszer már megsemmisült, és Baja város Vajas-torkolatnál fekvő nyugati előtere is alaposan átalakult ez idő alatt. Ezekről a városszerkezeti változásokról rengeteget lehetne írni, most azonban fókuszáljunk a távolba, a Duna túlpartján felsejlő, emberkéz alkotta Koppány-szigetre. 

A Koppány-sziget 1941-ben (Hadtörténeti Múzeum Térképtára)

A Koppány-sziget lehetett volna Kákony-sziget is, ha a Duna áradásai nem űzték volna el ezt a falut a Duna partjáról 1804-ben. Kákony falu neve feledésbe merült, legfeljebb a Bajaszentistvánra beköltöztetett lakosság őrizhette emlékét még néhány generáción át. Az áradásokon kívül a folyó kanyarulatfejlődése miatt jelentkező oldalazó erózió is komoly pusztítást végzett Baja térségében. Kákonynál, és délebbre Pandurnál a Duna két túlfejlett kanyarulata mélyen bevágott a Duna-Tisza közébe, végső soron menekülésre kényszerítve a települések lakosságát. A partelmosódás következtében a néptelen kákonyi faluhely lassan közvetlenül a Duna partjára került, de ekkor már Koppány-puszta néven ismerték. Éppen 125 éve, 1898-ban Koppánytól nyugatra vezérárkot ástak a földeken keresztül, és a Duna új medre szigetté alakította a Duna-Tisza közéhez tartozó félszigetet.

A Duna levágásra ítélt koppányi kanyarulata Bajától északra. 1881. (mapire.eu)

Míg a grébeci és a veránkai átmetszés gyorsan kifejlődött, és a vezérárokból hamar főág vált, addig Koppánynál a Dunának nem nagyon akarózott elhagyni a Vén-Dunának nevezett 4 km hosszú mellékágát. A folyamat felgyorsítása érdekében 1910-ben a felső harmadánál elrekesztették az ágat, a kőgát aztán gyors feltöltődést eredményezett. Ugyan a kezdő képpár nem ugyanabból a magasságból és szögből és ugyanazon vízállás idején fényképezte le a Koppány-szigetet, de jól kivehető rajtuk a Vén-Duna szűkülése. Az 1930-as években készült fotón még egy széles torkolatot látunk, egységesen széles meder sejlik fel az ártéri edőn túl. A távolban még kivehető a felső torkolat is.

Területét a bajaiak művelték. A sziget egy része fátlan kaszáló volt, ahol a bérlők szarvasmarhákat legeltettek. De termesztettek itt kendert is. 1936-ból fennmaradt egy hajószerencsétlenség története, amikor a szigetről 10 vagon kendert akartak elszállítani Bajára, de a komp nekiment egy hajómalomnak és lovakkal, kocsikkal együtt elsüllyedt. 

A Koppány-sziget déli torkolata a Türr István hídtól északra 1930.

Napjainkra a meder jelentősen szűkült, de nem kell aggódni, a folyamat jelentősen lelassult a sziget 100. születésnapján. A WWF élőhelyrehabilitációs programja keretében 1998-ban elbontották a keresztgát középső részét a vízáramlás biztosítása érdekében. a projekt 70 millió forintjából jutott pénz az alsó és felső torkolat kotrására is, de a tervezett két zsilip (szerencsére) nem épült meg. A Vén-Duna revitalizálásával a Koppány-sziget elszakadt a parttól, így kialakulhatott a Gemenc egyik legelzártabb területe.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Eblinger Ferenc: A Gemenc kistájainak rövid története 
• Magyar Nemzet, 1999-06-15 / 137. szám
• Molnárok Lapja, 1936-09-26 / 39. szám
• Népszava, 1997-10-04 / 232. szám 
• Mátrai Ildikó: A Nyéki-Holt-Duna története, amiről a régi térképek mesélnek. Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. (Szekszárd, 2009) 

A Kompkötő elszigetelődése

Hiába közelít a Duna vízállása a negatív rekordhoz, a váci Kompkötő-sziget továbbra is megközelíthetetlen száraz lábbal. 2023. október 23-án, egy szép nyári napon LKV+35 centiméteres vízállásnál (-21 cm a váci vízmércén) folyamatos volt a vízáramlás a 2018. június 15-én megnyitott keresztgát szelvényében. A sodrás, a bizonytalan állagú mederanyag miatt még térdig érő gumicsizmában sem volt lehetséges az átkelés, ami azt jelenti, hogy a Kompkötő-sziget az LKV értéknél is valódi szigetként viselkedik, és ebből a szempontból párját ritkítja a Váci-Dunán. 

A megbontott, íves keresztgát fölött képződött zátony

A Kompkötő-sziget öt évvel ezelőtti mellékág-nyitása remek alkalom arra, hogy megfigyeljük, illetve folyamatosan monitorozzuk a beavatkozást követő változásokat a mederben. Ugyanis a mederben lezajló változásokból levont következtetéseket hasznosítani lehet más mellékág-revitalizációs projekteknél, alkalom adódhat tanulni az esetleges hibákból, illetve lehet finomítani a módszereket is. 

Közvetlenül a kotrás után két hónappal, 2018 augusztusában hasonlóan alacsony (-17 cm) vízállásnál kultúrpesszimista módon azt írtuk a blogon, hogy a kotrás sikerült, a Kompkötő-sziget meghalt. Ugyanis ilyen vízállásnál már megszűnt a vízáramlás és öt évvel ezelőtt még át lehetett gyalogolni a szigetre. A pesszimizmus esetünkben nézőpont kérdése. Akik annak örülnek, hogy egy dunai szigetre nem lehet akármikor akárhogy begyalogolni most elégedetten nézhetik, hogy öt év alatt a Duna némiképpen kimélyítette a mellékág medrét. Akik pedig horgászni mennének a szigetre, kénytelenek csónakot, vagy derékig érő gumicsizmát használni. 

A kotort felső torkolat - és a kilátás Verőcére

Minden egyes alkalommal érdemes a sziget fölé magasodó löszdombokról vetni egy pillantást a nagyképre. A Kompkötő-sziget felső torkolatát is kikotorták, igaz nem teljes szélességben. Itt egy erdős félsziget nőtt a mederbe a keresztgát hatása miatt, ami a meder több mint felét foglalja el. A maradék harmadot a keresztgát bontásával egyidőben kikotorták, de a mellékág löszdomb alatti része valószínűleg egyre kevésbé lesz már folyómeder, itt az ártéri növényzet áll nyerésre. Ezen a széles iszapos szakaszon csak a vízlelőhelyet legrövidebb úton megközelítő vadak párhuzamos nyomai törik meg az egyhangúságot. 

A mellékág beerdősült, alsó szakasza - és a kilátás Vácra

Az alsó torkolati szakasz kissé bonyolultabb képet mutat. 1989-ben még teljes egészében nyílt víztükör csillogott a keresztgáttól délre, az azóta eltelt több mint három évtized alatt jelentős része már beerdősült, és ez ellen a hódok sem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. A mederközépi zátonyon felnőtt füzes két részre osztotta a víztestet. 

A mellékág vízáramlás által nem érintett szakasza lassú halálra van ítélve

A parti oldal lassú halálra van ítélve, de a szigeti rész az átmetszésnek köszönhetően valószínűleg még sokáig fennmaradhat. Ezen a szakaszon ugyanis szabad szemmel is megfigyelhető a meder mélyülése. A szakadozott part, a vízbedőlő fák és az eróziós szigetecskék mind arra utalnak, hogy az elmúlt öt évben az álló vízben leülepedett homok és iszap folyamatosan mosódik ki a főágba. Abban az esetben, ha a mellékág mélyülése tudja tartani az ütemet a főágban zajló medermélyüléssel, a Kompkötő-sziget a jövőben is fennmaradhat valódi szigetként a Váci-Duna-ágban.

Vígan áramlik a Duna a megbontott gáton keresztül.

Megfeneklett tuskó a gát alatt képződött, kagylótetemekkel borított zátonyon

Kimosódás - Eróziós formakincs a megbontott gát alatti szakaszon

Bálnaként heverő agyagpad a mellékágban

Erózió váltotta fel az akkumulációt a Kompkötő-sziget déli csúcsánál

Áramló víz és a hullámzás által leszakított szigetecske

Három mondat Haynau-ról

IN ENGLISH

Igaz nem sok köze van ahhoz a németországi Kassel-ben született Haynau-hoz, de létezett egy sziget ezen a néven a Duna osztrák szakaszán, nevezetesen Wallsee kastélyától nyugatra, nagyjából a 2023. év dunai szigete szavazáson jelöltként szereplő Mitterau/Ledererhaufen-nel szemben.

Haynau a Dunán (mapire.eu)

Most, hogy letelt a 150 év és már nyugodtan lehet írni erről az eredetileg Felső-Ausztriához tartozó szigetről, elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy Haynau (más néven Hain Au, magyarul kissé semmitmondóan: ligetes dunai zátonysziget) sok osztrák Au-társához hasonlóan egy fiatal felszínforma, ugyanis Gemenchez hasonlóan ezen az eredetileg fonatos folyószakaszon a szigetek és zátonyok igen gyakran születtek, tűntek el, vagy alakultak át.

Haynau korábban egy nagyobb folyókanyarulat, Grünau déli részét képezte, csak később vált "független" szigetté, valamikor az 1870-es években, ugyanis elsőként a III. katonai felmérés szelvényein bukkan elő, míg a mai kötött, félsziget formáját pedig az 1965-1968 között felépült Wallsee-Mitterkirchen vízerőműnek köszönheti, ami végül is az alsó-ausztriai parthoz kapcsolta. 

Az év dunai szigete - 2023

A Dunai Szigetek blog immár tizenegyedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást!

2023. október 13-tól december 30-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.

IN ENGLISH

Az esztergomi Prímás-sziget a Mária Valéria híddal. Az év dunai szigete 2022-ben. (Fortepan/Divéky István)

A szavazás fő célja, hogy rávilágítson a közel három ezer kilométeres folyószakasz több ezer szigetére, hiszen gyakran a helyiek sincsenek tisztában milyen szerteágazó története lehet egy dunai szigetnek. Sokan ugyanis előbb jártak a Seychelles-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Mivel ez már a tizenegyedik szavazás, úgy tűnik sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év ...-ja" szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is lassan híre megy nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget

2014-ben az esztergomi Helemba-sziget

2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget

2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget

2017-ben a Szlovákiába szakadt Csallóköz

2018-ban a soroksári Molnár-sziget

2019-ben a Rácalmási Nagy-sziget

2020-ban a ráckevei Kerekzátony-sziget

2021-ben a Mohácsi-sziget

2022-ben az esztergomi Prímás-sziget

Idén régen tervezett változások léptek életbe a szavazással kapcsolatban, 10 éven keresztül az olvasók jelölhettek két szigetet a háromból, melyhez csatlakozott a blog jelöltje a végső szavazáson. Mivel a blog olvasóinak döntő hányada az Esztergom Dunaújváros szakasz mentén él, az itt található szigetek felülreprezentálttá váltak, sokszor előfordult, hogy ugyanazok a szigetek mérkőztek, meg, amelyekre már korábban is szavazhattunk. Így pont a szigetek bemutatása szenvedett csorbát. Idéntől három szigetet ajánlunk, melyek közül ezentúl egy létező, egy eltűnt és egy Magyarország határain túl található sziget versenyez majd. 

ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket, amely egyben fordított folyásirány szerinti sorrend is:

A Bári-sziget a Duna Magyarországi szakaszán Baja és Mohács között fekszik. Különlegességét a változatos élővilága adja, amely a terület változatos vizes élőhelyeiből eredeztethető. Ezt a tájat emberkéz alkotta, és az emberkéz rombolja is egyben. A parthoz kapcsolt sziget mellékága folyamatosan töltődik, a zátonyokon az 1970-es évektől kezdődően több hektár ártéri erdő, főként füzes nőtt fel. Közben a sziget maradéka a főági oldalon fokozatosan pusztul, az eróziós folyamatokat járhatatlan part és vízbedőlt fák jellemzik. Területe a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik. 

A Bári-sziget alsó csúcsa

A Bári-zátony 1968-ban, kisvíz idején (fentrol.hu)

Szinte semmi nyoma nem maradt Soroksáron a Gubacsi-szigetnek. Csak az találja meg a szigetre emlékeztető nyomokat, akik konkrétan tudja, hogy mit keressen, annak ellenére, hogy alig másfél száz éve még létezett a közeli Árpád-kori faluról elnevezett sziget. Sorsát a Soroksári-Duna lezárása pecsételte meg, az északi részén leszálló víztükör következtében szárazulattá volt a mellékága, melyet az idők folyamán a mezőgazdaság és a téglagyártás eltüntetett. Különlegességét az adja, hogy területe ma valódi városi dzsungel, a szó vadnyugati értelmében. 

Nagyjából ennyi maradt a Gubacsi-szigetből Budapesten

A Gubacsi-sziget közvetlenül az eltűnése előtt 1880-ban (mapire.eu). 

Optikai csalódás áladozatává válhatunk, ha az ausztriai Wallsee melletti Mitterau vagy más néven Ledererhaufen szigetet keressük régi és mai felvételeken. Ha az 1930-as légifotó alapján szeretnénk a helyszínt beazonosítani, akkor manapság leginkább a közeli Wallsee-Mitterkirchen vízerőmű melletti szigetre lehetne tippelni. Holott ez a sziget azóta alaposan átalakult és a várral épen szemközt található. Azonban a Duna ezen az egykor igencsak fonatos szakaszon szinte évente alakított ki új zátonyokat és tüntetett el régi szigeteket. Mitterau/Ledererhaufen-t végül a folyószabályozás kapcsolta a szemközti bal parthoz, azóta a természet nagyrészt erdővel telepítette be a lezárt mellékágban leülepedő hordalékot.

A Mitterau/Ledererhaufen 1930-ban (Osztrák Nemzeti Könyvtár)

Wallsee és környéke 2023-ban (googleearth)

A szavazás 2023. december 30-án délben zárul. Eredményhirdetés a 2024. év első bejegyzésében!

online polls

Bári mintázatok

Bár mellett található egy öt kilométer hosszúságú, igencsak változatos ártéri terület, ahol a feltöltődés és az erózió mintázata egyszerre tanulmányozható. A két folyamat által érintett terület nagysága között hatalmas a különbség; a látványosabb erózió a főág parti sávját érinti, miközben a keresztgát által elzárt mellékágban szép csendben több tíz hektárnyi erdő nőtt fel az elmúlt fél évszázad alatt. 

A Duna közepén, kb. száz éve kialakult sziget déli csúcsa. Balra a főág alacsony vízállás idején, jobbra a magasabb fekvésű, kiszáradó mellékág maradványa (2023.10.07 Mohács 102-103 centiméteres [LKV+53 cm] vízállásnál). Fontos megemlíteni, hogy a kép jobb oldalán látható erdő is egykori Duna-mederben nőtt fel. A sziget déli csúcsát a folyóvízen kívül a hódok is jelentős mértékben formálják.  

Ugyanaz a felvétel a főág irányából. A Duna sodrása és a hajózás keltette hullámzás a sziget jelentős részét elbontotta, sőt már a mellékágban felnőtt erdő déli részeit is a folyóba dönti. Az erózió fő oka a folyószabályozás és a Bári-szigetre épített keresztgát, mely fele akkora mederkeresztmetszetbe kényszerítette a teljes vízhozamot. A főág felőli part rendkívül meredek, egy méternyire a parttól már nem lehet látni a meder alját az alacsony vízállás ellenére.

A nyílt vízfelület folyamatosan zsugorodik a mellékágban. Teljes szélességében csak a keresztgát alatti szakaszon maradt meg, elsősorban az átbukó vízmennyiség elmosó hatása következtében. A keresztgátnak erőteljes szűrő hatása van, a felvízen megfogja a hordalékot, ami erőteljes hordalékfelhalmozódást eredményez.

Mint egy felfordított gereblye, úgy fogja meg a kőszórás északi oldala az uszadékot. A képen látható uszadék vastagsága helyenként meghaladja az egy métert is. A belőle származó szerves anyag táptalajt biztosít a gáton felnövő fák számára, lehetővé téve a növényzet gyors terjeszkedését a nyílt meder rovására. Két helyen történt látható kísérlet a keresztgát koronájának megbontására, de ezek a beavatkozások számottevően nem befolyásolhatják az üledékfelhalmozódást, vagy a meder átöblítésének lehetőségét.

Üledékfelhalmozódás zajlik a főági szakaszon is. Képzavarnak tűnhet elsőre, de ez a parterózióval párhuzamosan zajlik, igaz többnyire rejtve a szem elől és csak kisvíz idején látható zátony-formákat képez. Miközben a középvíz bontja a meredek partot, a szekcsői sarkantyú alatt a mederben borda formájú zátonyok képződnek, nagyjából merőlegesen a partvonalra. Földrajzos körökben axióma, hogy Paks (pontosabban Uszód) alatt a Duna már nem képes kavicsanyagot szállítani, azonban Bár mellett pásztákban lehet találkozni kaviccsal, de tény, hogy a hordalék fő tömege homok.

A Bári-sziget északi része mentén kialakult zátonyok tűnhetnek fiatal formának is, de már egy 1968-as légifotón is felbukkannak. Dél felé fokozatosan elvékonyodik, és hozzásimul a keskeny, meredek, eróziós parti sávhoz.

Stabil mederszakaszok egyik jellemzője, hogy kisvíz idején gond nélkül lehet sétálni a part mentén. Nos, a Bári-sziget főági oldalán erre nincs lehetőség. A meredek partfalban a fák gyökerei folyamatos támadásnak vannak kitéve. 

Ebben a harcban alapvetően vesztésre állnak, egy tíz méteres szakaszra átlag két kidőlt fa jut, lecsupaszított koronájuk messze benyúlik a vízbe, világháborús szögesdrót-szerű akadályrendszert képezve a felkészületlen vándorok számára. 

A folyamat egyik érdekes mozzanata, amikor a leomló partból származó anyag eltemeti a kidőlt fákat. Az áramló víz folyamatosan koptatja le a kisebb ágakat, kialakítva egy természetes művészeti installációt. 

Kevésbé meredek partszakaszokon a hódok is besegítenek a fák kidöntésébe. Nyomaikkal lépten-nyomon találkozni a sziget déli részén, de a mellékágban felnőtt fűzerdőben is dolgoznak.

Kidőlt fákból a sziget belső részén sincs hiány, a legérdekesebb példány geomorfológiai szempontból a fenti képen látható nyárfa, amely egykor két szigetrész közötti ágat lezáró rövid kőszóráson nőtt ki. A kőszórást azóta betemette a hordalék és valószínűleg sose bukkanna rá senki, hacsak valami csoda folytán a kövek nem kerülnének két méterrel a felszín fölé...

Eróziós felszínformák kialakulhatnak olyan felszínen is, ahol többnyire a feltöltődés jellemző. A főág és a mellékág között közlekedő víz viszonylag jól felismerhető meandereket alakít ki. Egy ilyen csatornában a víz két irányban közlekedik, árvíz idején ezen áramlik be a főág vize és apadáskor ugyanitt szívódik le a mellékágban felgyűlt víztömeg. Hasonló forma kialakulhat két elszigetelődött mellékági vízfelület között is.

Az elmúlt évszázadokban a Duna folyásiránya rendkívül gyakran változott Bár mellett. A téma bővebb kifejtést igényelne, de 1860-ban a Duna főága még közvetlenül a falu mellett folyt. Ennek nyomai a mai napig megtalálhatók a bári gyepen. A több száz méter széles mederből néhány alig tíz méter széles árok maradt meg, melyek közül a legmélyebből éppen kibukkan egy ember feje. Az alig másfél évszázados gyors változás okai között ott található a folyószabályozás és a dunai üledékek dél felé finomodó szemcsemérete. 

El a Dunától! — Áporka, Pereg és Lacháza költözése az árvizek tükrében

A XVIII. század során gyakran előfordult, hogy egész települések voltak kénytelenek elköltözni a Duna mellől, mivel a folyó árvizei szinte évente elöntötték a közvetlenül a parton épült falvakat. Sokszor a költözés sem oldotta meg a problémát, a későbbi árvizek az új faluhelyen is elöntötték a házakat. A jelenség az egész magyar Duna-szakaszt jellemezte a Csallóköztől egészen az Al-Dunáig. A Kiskunság északi részén, a Soroksári-Duna mellett négy évtized alatt három település is elköltözött. Áporka, Lacháza és Pereg sorsa nem egyedülálló, azonban a folyópart elhagyása mögött más okok is állhattak. 

Áporka, Lacháza és Pereg 1783-ban (forrás)

Kiskunlacháza és az 1950-ben Kiskunlacházához csatolt Pereg település jelenleg az 51-es főút mentén terülnek el, Pest vármegye déli részén, észak-déli irányban elnyúlva. Áporka a főúttól nyugatabbra található, ez a település esik legközelebb a Soroksári-Dunához, a távolság jelenleg 2,5 kilométer. Kiskunlacháza már három, Pereg pedig az út vonalát követve már 3,5 kilométerre távolodik tőle. Mint a bevezetőből kiderülhetett, ez nem volt mindig így. 

Áporka, Lacháza és Pereg 1731. (forrás)

Mindhárom település eredetileg a Duna partján állt, mielőtt 1735-1775 között sorban fel nem költöztek a biztonságosnak vélt magaslatokra. A költözés régi térképek alapján egy egyszerű kelet-nyugat irányú tengely mentén történt, azaz a lakosság az adott földrajzi szélesség mentén vándorolt keletre, és építette fel új házait. Ha ezt a tengelyt megrajzoljuk, az az érdekes kép rajzolódik ki, hogy mindhárom falu egy-egy dunai szigettel szemben helyezkedett el; Áporka a Cseke-sziget, Lacháza az Angyali-sziget, Pereg pedig a Balabán-sziget mellett. Geomorfológiai szempontból elmondható, hogy a 97,5-98,5 méteres, Balti-tenger felett mért ártéri szintet hagyták el a magasabb, 99,5-101 m.B.f szintért cserébe, amely nagyjából már ármentesnek volt mondható. A települések magjai, a templomok mind a folyóhát legmagasabb pontjain épültek fel. Pereg esetén az EOTR 10000-es térkép 100 méteres szintvonala éppen körülöleli a templom telkét. 

A költözés nem egyszerre és nem egy időben zajlott, de mindhárom eseményt egy vagy több dunai árvízhez szokás kötni. 1876 óta a Soroksári-Dunán az emberek csak a fejüket csóválják az árvíz szó hallatán, hiszen a vízszint ingadozása éves szinten alig haladja meg a 40 centimétert, de amikor a folyó még szabadon járt kelt ebben a mederben az árvízi fenyegetés szinte éves szinten ismétlődött. Ezért nem mondható, hogy a folyópart elhagyása egy konkrét árvízhez köthető, a legutolsó árvíz valószínűleg csak az utolsó, sokadik érv lehetett a költözés mellett. Különösen akkor érthető ez, ha végigtekintünk a Duna XVIII. századi árvizeinek történetén. Az alábbi felsorolás nem teljeskörű (ennél jóval több dunai árvíz vonult le a Dunán, gyakran évente többször is), alapvetően három forrásból táplálkozik, ezek fel vannak tüntetve a jelentősebb árvizek évszáma után. 

• 1700. [3] június 17. Bécs, közepes árvíz
• 1705. [3] július 16-25 Bécs, nagyárvíz
• 1708. [3] Jégzajlás okozta árvíz, jelentős károk Bécsben
• 1709. [1] [3] nagyon kemény tél, jeges árvíz
• 1716. [1] [3] jegesárvíz és további két árvíz nyáron, a bécsi szakaszon
• 1718. [3] március, közepes árvíz. Bécsben a jégzajlás olyan heves volt, hogy hidakat is összetört, károk házakban és kertekben is.
• 1729. [3] február 9. Nagy (jeges)árvíz. A vadak Bécs városába menekültek, az árvizet az eső és az olvadás súlyosbította, az összes híd megsérült, az épületekben rendkívüli károk keletkeztek, Bécsben a jég mintegy 10,9 m magasra torlódott. Nyáron újabb, de alacsonyabb árvíz.
• 1730. [1] [3 ]Május 19. Bécsben nagyárvíz eső és hóolvadás következtében, a Duna mindkét partját elöntötte, épületek víz alatt, néhány házat elsodort a víz. Júliusban újabb árvíz.
• 1732. [1] [2] 636 cm felett, más adat szerint 695 cm magasan állt a víz Pesten
• 1736. [3] Nagy áradás, Bécsben nagy károk, elpusztult földek. Július 18-20-án újabb árvíz nagy esőzések következtében. Rossau és Leopoldstadt külvárosainak lakói kénytelenek voltak csónakokkal közlekedni az utcák nagy részén; a bécsi nagy híd jelentős károkat szenvedett. 
• 1741. [1] [2] [3] A pesti Ferencesek templomának oltára is viz alatt állt. Év elején Bécsben jegesárvíz. Június 5-21. újabb árvíz.

Kiskunlacháza elköltözik

• 1743. [3] Januárban jegesárvíz Bécsben
• 1744. [1] [2] [3] III. 10-én 712 cm (a Budapest lexikon szerint 812 cm) volt a tetőzés; 50 ház omlott össze Pesten. Bécsben különösen magas vízszint (az 1. emeletig/tetőig), nagy pusztítás nyolc napon keresztül. Minden híd és csónak/hajó megsemmisült, épületek megrongálódtak.
• 1755. [1] Bécsben pusztító árvizek.
• 1758. [3] Jégtáblák az utcákon, Brigittenau elárasztva, Schlagbrücke tönkrement, a bécsi nagy Duna-híd megrongálódott.
• 1768. [1] [3] Nagy pusztítást végez Pest megyében. Bécsben az első emeletig érő víz, hidak és épületek pusztulása, jégtorlasz Erdbergben. Újabb árvizek május végén és július végén.
• 1770. [1] [3] tavaszi és nyári árvíz
• 1771. [1] [3] május-június árvíz, Bécsben lerombolja a hidakat.

Pereg elköltözik

• 1775. [1] [2] [3] II. 16-én 765cm - a Budapest lexikon szerint 864 cm. - Pesten 611 ház dőlt össze, Kiskunlacháza könyékén Zsuzsanna-napi árvízként ismerik, az új település alsó részeit is elöntötte négy napon keresztül. Áporkát lerombolja. Bécsben a Duna elárasztja a part menti területeket és a Marchfeldet.

Áporka is elköltözik

• 1776. [3] február 14. nagy jeges árvíz Bécsben, hidak pusztulása.
• 1777. [3] június közepes árvíz, a Marchfeld víz alatt.
• ...

A felsorolásból bizonyára érthető, hogy ha egy egész közösség dönt úgy, hogy elköltözik a Duna mellől és sosem tér vissza. A szinte évente ismétlődő árvizek, az évente többször is jelentkező árvizek minden egyes alkalommal költözésre kényszerítették a lakosságot. Habár jellemzően pár nap múlva visszatérhettek, és a legtöbb használati tárgy akkoriban szárítás után újra használható volt, de az élelem, a termény és az ingatlanokban keletkező károk ismétlődése végső soron szegénységbe taszította és tartósan ebbe a helyzetbe kényszeríthette a lakosságot. Ez a sivár kilátás kikényszerítette a költözést. Azonban hozzá kell tenni, hogy több esetben maga a lakosság költözött árvízveszélyes helyre a török kiűzése utáni időszakban. 

Áporka 1783. (forrás)

A három település közül valószínűleg csak Lacháza lakossága vészelte át a felszabadító háborúkat helyben, még ha időszakosan bujdokolniuk kellett az átvonuló seregek elől. Áporka sokáig csak praediumként szerepel a térképeken, mígnem 1761-ben, azaz Lacháza költözése után két évtizeddel, tizenegy Bars és Hont vármegyei nemes család kérvényezi, hogy Áporkán telepedhessen meg [4]. Tehát Áporka lakói mindössze 14 évig éldegéltek a Duna partján, de ez alatt valószínűleg nem egy árvizet kellett átvészelniük. Pereg (korábban Virágosberek) ugyancsak elnéptelenedett a török időkben és csak a török kiűzése után települt újra Ópereg területén, főleg szlovák jobbágyokkal. Ez az Ópereg Ráckevével szemben feküdt, az akkor még Peregi-szigetként ismert Balabán-szigettel szemben [5]. Egykori templomát feltárták a Peregi Parkerdő természetvédelmi területén. Pereg másodikként, 1770-1771-ben telepedett át Új-Lacháza déli szomszédságába. Áporka és Pereg esetében tehát gyanítható, hogy a lakosság eleve rossz helyre települt vissza, ahonnan a Duna rövid időn belül menekülésre kényszerítette a lakókat.

Ó-Pereg a Balabán-szigetnél 1772. (forrás)

Más a helyzet Lacháza esetében, hiszen Lacháza a török időkben végig lakott település volt a Duna-partján. A szabad kun területhez tartozó falu költözése nem köthető egyetlen árvízhez, és csak évek alatt mehetett végbe. Bél Mátyás még láthatta Lacházát a Duna-parton, de már ő is tisztában volt a földrajzi helyzetből adódó problémákkal: 

"A Duna Lacházát teljesen elválasztja Jenő-szigettől [Csepel-sziget] és igen gyakori kiöntéseivel nem csupán az amúgy is szűkös területét árasztja el és teszi tönkre, hanem menekülésre készteti a lakosokat is. Alig múlik el egyetlen tavasz, hogy szegénykék ne kényszerülnének a falujukat elhagyni, és ne lennének kénytelenek ide-oda bolyongva megvárni a csendes napokat, azaz a vizeknek medrükbe való visszatérését. [...] bár földjük termékeny mégis mikor a vetés a legnagyobb reményekkel kecsegtet, rászedi őket, gyakran már a csomókban álló termést és a boglyába gyűjtött takarmányt is elnyelte a hullámsír [...] merem állítani, hogy nem láttam ennél szerencsétlenebb falut az egész Kiskunságban." [6]

Az egyidőben létező Új- és Ó-Lacháza 1742-ben (forrás)

A legtöbb forrás szerint a végső lökést az 1741. évi árvíz jelentette, azonban több adat utalhat arra, hogy a költözés már 1735-ben megkezdődött és a két település párhuzamosan létezett. Mivel Lacháza kun jogállású település volt, a földesúri terhek elől menekülők közül sokan költöztek be a faluba. Ezáltal a dunaparti falu eltartóképessége csökkent, így az új lakosok egy része már eleve Új-Lacházára költözött be. Új-Lacházának 1742-ben már állt a temploma a mai helyén, 1739-től indul a református anyakönyvezés, és a kiskun kerületek esküdtei vélhetően már 1737-ben felavatták az új bírói épületet [7].

Az 1741/1742. évi árvizek ezt a folyamatot zárták rövidre, amikor végleg letarolták az Angyali-szigettel szemközt álló Ófalut. A régi faluhelyeket, temetőket megőrizte az emlékezet, későbbi térképeken rendre feltüntették őket, Antiqua colonia latin felirattal. Aztán lassacskán kikoptak az emlékezetből, sőt Áporka és Lacháza helyét be is szántották. Ópereg helyén ma erdőt találunk.

Végezetül, ha kitekintünk Magyarország egészére, egy hasonló volumenű költözködés zajlott le Baja környékén is, habár két-három évtizeddel később. Ez azt bizonyítja, hogy a Duna pusztító árvizei az egész évszázad során és még azon is túl kitartottak. Érsekcsanád, Sükösd, Kákony és Pandur falvak 1804-el bezáróan költöztek fel az ártérről a biztonságot nyújtó Homokháti peremre. Ebbe a sorozatba illett a bácskai Szonta költözése is, mely mögött az izlandi Laki vulkán kitörése után bekövetkezett klímaromlás állhatott. 

Felhasznált irodalom:

[1] Nagy Lajos Zoltán: A Csepel-sziget és a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág történeti földrajza. ELTE 2015.

[2] Rajna György: Árvíztáblák Budapesten, Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

[3] Severin Hohensinner: Historische Hochwässer der Wiener Donau. Zentrum für Umweltgeschichte 2015. 

[4] Áporka 100 éves. A Hon 1875-03-09 / 55. szám 

[5] Hajdú Mihály: A Csepel-sziget helynevei. Akadémiai Kiadó, Bp. 1982.

[6] Nagy János: "Harc víz és tűz ellen" - természeti csapások Kiskunlacházán a XVIII-XIX. században, Fons XXII. évfolyam 2015.

[7] Péter László: Adalékok Kiskunlacháza történetéhez. Honismeret, 38. évf. 4. sz. (2010.)

Az érthetetlen módon eltűnt Rácalmási Kis-sziget

Az áldozat meghalt még mielőtt megölték volna - írná a skandináv krimiíró, ha a Rácalmási Kis-sziget egy személy lenne. Halálának oka nem ismert, de legalább két tényező azt mutatja, hogy az túl korán történt, nem sokkal a folyószabályozás előtt. 

1. kép A Rácalmási Kis-sziget 1856-ban. (forrás)

Az elhalálozás talán túl erős kifejezés, a Rácalmási Kis-sziget a mai napig megvan, hozzáforrt a Nagy-szigethez. Eredetileg a Rácalmási-Duna-ágban feküdt (1586-1584 fkm), a löszös magaspart és a Nagy-sziget között. Déli csücskénél volt egy kisebb, névtelen sziget-szomszédja (ami érdekes módon néhány évvel túlélte). Kiterjedése észak-déli irányban meghaladta az egy kilométert, azaz a "kis" jelző csakis a szomszédja viszonylatában értendő. Egykori mellékágának vonalát kirajzolja a szigetre vezető hídtól déli irányba induló erdészeti út, ennek jobb oldalát kísérte hosszan a Rácalmási Kis-sziget. Északi csúcsa éppen a Soroksári-Duna torkolatával egy vonalban volt, míg déli csúcsa valahol a rácalmási Kecskés és Halász köz környékén lehetett. 

A II. katonai felmérés térképén 1858-ban. (forrás)

Régi térképeket böngészve a Rácalmási-mellékág kisebb szigetei hol feltűnnek, hol pedig hiányoznak. Nem rajzolták rá az első katonai felmérésre (1783), de a Duna-mappáción már szerepel. Ennek oka vélhetően a pontatlan ábrázolás volt, és nem az, hogy ez a sziget csak a XIX. század elején alakult ki a mellékágban. Feltűnik a Rauchmüller térképen (1834), Pasetti Duna-térképén (1.kép), két évre rá, a második katonai felmérésen, (lásd fenti kép), és végül egy 1866-os helyszínrajzon. Ez utóbbi az utolsó térkép, melyen a jelen ismeretek szerint megtalálható. Alig másfél évtized múlva már nem jelölik őket az egyaránt 1880-ban készült kataszteri térképen, és a harmadik katonai felmérésen sem.

Az utolsó térkép, ahol a kis sziget szerepel. 1866. (forrás)

Egy hasonló mellékági sziget feliszapolódása nem lenne túl nagy hír a dunai szigetek blogon sem, azonban van olyan két tényező, ami nemhogy nem magyarázza meg az eltűnését, hanem egyenesen megkérdőjelezi azt.  

• 1872-ben jelentősen megnőtt a Duna vízhozama Rácalmásnál. Ebben az évben zárták le a Soroksári-Dunát Gubacsnál. Az ág vízhozama szinte teljes egészében a Budafoki-ágba került, közel egyharmadával megnövelve a vízhozamát. Igaz, hogy a kisebbik Rácalmási-sziget már a torkolat alatt volt, de a mellékága még a Budafoki-Dunaágból ágazott ki. A megemelkedő vízszint elméletileg meghosszabbította volna a sziget létezését, a mellékág vízszintjének megemelkedése által. De nem ezt történt.
• Rácalmáson a folyószabályozás csak 1883/1884-ben kezdődött meg, a sziget eltűnése után. Rácalmásnál a Duna rendkívül széles volt a folyószabályozás előtt. A 840-860 méter széles medret párhuzamművekkel és kőszórásokkal 480 méter szélességre szűkítették. Ezek koronaszintje a Duna 0 szintje felett két méterrel volt. A mederszűkítés mellett 100 méter széles vezérárkot kotortak, hogy a Soroksári-Duna vize le tudjon folyni, de a szabályozás nem érintette a mellékágat. A párhuzamműben hagyott rés hagyott elég helyet a vízáramlásnak, és keresztgát sem épült rajta. Híd igen, de csak 1945 után.

A III. katonai felmérésen, 1880. (mapire.eu)

Szigetek felszámolódhatnak természetes és mesterséges úton is, elmosódással, feliszapolódással, sőt elkotrással is. Mindkettő egyaránt lehet hosszabb és rövidebb folyamat. Mivel a Rácalmási Kis-sziget, nem sokkal, de már a folyószabályozás előtt eltűnt, feltételezhető, hogy—egy térképekről meghatározhatatlan—természetes folyamatról lehet szó, amely végül a mellékág feliszapolódását eredményezte. Ami szembe ment mindazzal, ami a Dunán történt beavatkozásokból következne. Az 1881-es kataszteri térképen a birtokhatárok egy ideig tovább őrizték a régi sziget alakját, a tulajdonosa 1880 körül a helyi birtokos Jankovich Béla volt. Később egy kavicsbányát mélyítettek az északi részébe, ezt valamint a mellékág felszínformáit talán még megtalálni a nagyszigethez forrt ártéri erdőben.

Továbbolvasáshoz:

Haldokló gyümölcsösök szigete Rácalmáson (2015)

Élet a Rácalmási-szigeten (2020)

A rácalmási Nagy-sziget környezettörténete és geofizikai vizsgálata (2022)

Hogyan került a Szentendrei-sziget Budára?

Buda török megszállásának egy érdekes hozadéka, hogy a város keresztény seregek általi ostroma révén viszonylag pontos képet alkothatunk a fővárosi Duna-szakasz viszonyairól. 1541-1686 között Buda öt sikertelen és egy sikeres ostrom színhelye volt. A keresztény seregeket hadmérnökök kísérték, akiknek feladatukként szabták, hogy dokumentálják a középkori magyar főváros stratégiai pontjait, földrajzi jellemzőit, hadmozdulatait főként a későbbi hadjáratok sikere érdekében. Csakhogy az ábrázolásba olykor-olykor hiba csúszott, ami nem feltétlenül csak a hadmérnökök rovására írható. Mostani bejegyzésünkben e hibák közül csupán a dunai szigetekre koncentrálunk, melyek sorrendjét néha igencsak összekuszálta a háború (és a térképészek) köde. 

1. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

Az összekuszálás értelemszerűen az ostromok helyszínéhez legközelebb eső szigeteket érintette. Ez pedig a Margit-sziget, vagy más néven az Insula Leporum, azaz a Nyulak-szigete, illetve annak kistestvére, a Budai Kis-sziget, másik nevén a Festő-sziget. De kisebb mértékben belekeveredik a Csepel-sziget és az Óbudai-sziget is. A korabeli metszeteket készítők többsége két alapvető hibát vétett; rosszul feliratozta, illetve pontatlanul ábrázolta a Buda környéki dunai szigeteket. Mostani bejegyzésünkben a hibák bemutatása mellett igyekszünk a pontatlanságok mögötti okokat is feltárni. 

Budát már 1542-ben megostromolta egy királyi sereg, igaz sikertelenül, de legalább, a Margit-szigetet sikerült helyesen feltüntetni az ostromot bemutató, nyugatra tájolt metszeten. Történészek egybehangzó véleménye szerint ez az utolsó kép, ahol a Szent Margitnak és Ráskai Leának egyaránt otthont adó apácakolostort épségben ábrázolják. A sziget és a Duna viszonylatában fontos megemlíteni, hogy a szigeten található egyházi létesítménynek a padlószintje ebben a korban 102,7 m.B.f., azaz magasártéri szinten lehetett, ami nagy vonalakban egyezik a többi sziget járószintjeivel. Ugyancsak érdemes megfigyelni a Rákos-árkot, melyről a metszetkészítők a későbbi korokban néha nem tudták eldönteni, hogy micsoda; kövezett út, avagy egy lefűződő Duna-ág. Mind a szigeti romok, mind a Rákos-árok nyomvonala visszatérő motívumok Buda későbbi ostromairól készített metszeteken is. Ostromok a korai időszakban, pl. a 15 éves háborúban gyakoribbak voltak; 1598 után 1602-ben és a rákövetkező évben is megostromolták Budát a királyi seregek. 1603 után azonban hosszú hiátus következett, a következő ostromra csak 1684-ben került sor, alig két évvel a hatodik, sikeres visszafoglalási kísérlet előtt. 

2. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

A legtöbb és legváltozatosabb metszet az 1602/1603 és az 1684/1686-os ostromokról készült. A földrajzi névanyag pontatlanságában azonban nem érvényesül a nyolc évtizednyi különbség, a korai metszeteken ugyanúgy előfordulnak, mint a török kiűzésének időszakában. Ebben a bejegyzésben elsősorban azokat a képeket gyűjtöttük csokorba, amelyen bár Buda és Pest szerepel a középpontban, de a tőlük északra ábrázolt sziget neveként a Szentendrei-sziget földrajzi név valamely verzióját tüntették fel. A vizsgált időszakok metszetei között hét olyat találtam, amelyen Buda közvetlen környezetében ábrázolták az Isola di S. Andrea valamilyen formában: olaszul, vagy németül, ábrán feltüntetve, vagy éppen a jelmagyarázatban. Ezek a képek többnyire délre vannak tájolva, azaz a Duna folyásirányába, déli irányba nézünk, de vannak kivételek is, Giovanni Giacomo de Rossi egyik metszete északra van tájolva, azaz megegyezik a ma ismert térképek nézőpontjával, egy kakukktojás (3. kép) pedig, bár keletre tájoltnak tűnik, de a Duna déli irányba hagyja el a metszetet. Az első két kép között szembeötlő a hasonlóság, míg más képek, mint például a 6. kép egészen különleges és egyedi nézőpontból ábrázolják Budát és Pestet. 

3. Kép Buda ostroma 1602. Bánlaky József (forrás)

Ha magát a szigetet vizsgáljuk, elsősorban a földrajzi pozíciója jön szóba. A Szentendreinek nevezett sziget déli csúcsa mind a hat esetben a budai Víziváros előterében látható előváros északi részével van egyvonalban. Ez nagyjából a mai Margit híd budai hídfőjének felel meg. Hétből hat képen csak a sziget déli csücske látszódik, de a kakukktojás, Bánlaky könyvében szereplő rajzon rajta van az egész sziget, sőt a Budai-ágban egy kisebb szigetet is láthatunk, amely ha nem a szerző fantáziájának köszönhető, akkor nagyon úgy néz ki mint a Margit-szigetbe olvasztott Festő-sziget. Több oka is lehet annak, hogy miért csak az egyik képen látható, de ezek, mint később látni fogjuk, nem köthetők a hidrológiához. Hétből hat képen ugyancsak feltüntették a balparti Pesttől északra húzódó régi fattyúágat, a Rákos-árkot, amely valahol a Margit-sziget térségében ágazott ki, és valahol a mai Petőfi híd térségében torkollott vissza a főágba. Ha csak a földrajzi szempontokat néznénk, könnyen rá lehetne vágni, hogy ez bizony a Margit-sziget, Hétből hat esetben stilizált az ábrázolása, ahol a kép rajzolója generalizált, és nem tüntette fel a kisebb mederformákat, mert azok a csata szempontjából nem bírtak jelentőséggel. De a helyzet nem ennyire egyértelmű.

4. kép Buda ostroma, Giovanni Giacomo de Rossi 1684. (forrás)

Ez a jelentőség azonban a Margit-sziget esetében fennállt, hiszen hadinaplók tanúskodnak róla, hogy ostromok esetén kiemelt szerepet kaptak a rajta átívelő hajóhidak, ütegek, sőt az 1686-os ostrom idején hadikórház is működött a domonkos apácakolostor romjaik között, melyet a régészeknek sikerült feltárniuk az ott eltemetett katonákkal együtt. A szigeti romok mindegyik képen szerepelnek, miközben azt biztosan tudjuk, hogy ha voltak is török-kori sáncok a valódi Szentendrei-sziget déli csúcsán, hasonló épületromokat ott nem találtak.

5. kép Vero Disegno Della Citta Di Buda overo Offen e Pest (forrás)

Külön bonyolítja a helyzetet a 6. kép, amelyre nem csupán a Budától északra ábrázolt Szentendrei-sziget lóg be, hanem délen egy másik sziget is, melyre a szerző azt írta, hogy Isola di S. Margherita, azaz Szent Margit-sziget. 

A Gellért-hegy és a Rákos-árok torkolata alatt. 

Budától délre. 

Ez magától értetődően nem azt jelenti, hogy a Szentendrei-sziget és a Margit-sziget a török korban fogta magát és folyásirányban elvándorolt nyolc kilométert. A szigetek akkor is ugyanott voltak, mint most, a probléma megoldásához néhány lépést hátra kell lépni, hogy lássuk a korabeli Magyarországról (elsősorban) nyugaton alkotott (tér)képet.

 6. kép Vero Disegno E Pianta Della Citta Di Buda overo Offen e Pest Giovanni Giacomo de Rossi 1683. (forrás)

Magyarország első teljes térképe Lázár deák nevéhez fűződik, mely nem sokkal a mohácsi csata után készült el, ugyanis az ütközet szerepel rajta, mint ahogy a török által felprédált területek határvonala is. Buda és Visegrád között három dunai szigetet ábrázolt, melyek közül szinte biztos, hogy a Szentendrei-sziget a legnagyobb, a két kisebb sziget mérete alapján az Óbudai- és a Margit-sziget jöhet szóba. A térképész itt is generalizált, pedig a hasonló morfológiájukból kiindulva valószínűleg hét dunai sziget létezett a Szentendrei-sziget déli csúcsa és Buda között 1526 körül. 

7. kép Buda és Pest, Jacob Koppmayer 1684. (forrás)

Ha végigböngésszük az 1526 és 1686 között kiadott Magyarország térképeket (mondjuk Plihál Katalin remek könyvében, Magyarország legszebb térképei 1528-1895) felfedezhetjük, hogy Lazius-tól kezdve (1556) folytatódik a generalizáció, lassan lemarad a Margit-sziget is, és már csak a Szentendrei-szigetet ábrázolják, gyakran az ismeretlen eredetű Insula Vizze földrajzi névvel. Időnként az is előfordul, hogy párban szerepel az Isola di S. Andreával, illetve az is, hogy településnévként tűnik fel a Vizze a szigeten belül, lásd 9. kép. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a generalizáció pedig odáig vezetett, hogy a Szentendrei-sziget maradt az egyetlen sziget Budától északra, amit a korabeli Magyarország térképeken feltüntettek. Az ostromról készült képeken a Szentendrei-sziget azért vándorolhatott Budáig, mert a metszetek készítői nem a földrajzi valóságot ábrázolták, hanem egy másik valóságot, a korabeli térképeken ábrázolt valóságot. Magyarul, a metszeteket készítők alkalmanként a korabeli térképekről puskázták a földrajzi neveket. 

8. kép Il Vero Disegno Della Citta Di Buda Metropoli dell’ Vngheria Et Di Pesto
Sitvato sopra l’altra riua Del Danvbio Hora recuperata dall’ Imperiali l’anno 1602 a di 9 d’ottobre. (forrás)

Ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért vándorolt a Szent Margit-sziget a Csepel-sziget helyére; azért mert ismerünk olyan korabeli Magyarország térképeket, ahol ezt a helyzetet ábrázolták. És ezért nem rajzolták bele a Festő-szigetet sem a Budai-Duna-ágba. Ugyanakkor létezett egy párhuzamos valóság is, hiszen ismerünk olyan metszetet (8. kép), ahol 1602-ben pontosan és helyes névvel ábrázolták a Margit-szigetet. Főleg az 1684-1686-os ostromok idejére a szigetek elhelyezkedése, mérete és egymáshoz viszonyított pozíciójuk egyre pontosabban kezdték tükrözni a valós földrajzi környezetet (pl. Karl Joseph Juvigny), de még ekkoriban is előfordulhatott olyan katyvasz, mint például Nicolao Marcel La Vigne térképén, ahol az Óbudai Nagy-szigetből lett Szentendrei-sziget, a Csepel-szigetből Margit-sziget, a Margit-szigetből pedig valami más, amit sajnos az eredeti jelmagyarázatban nem lehet kiolvasni. 

9. kép L'Ungaria nuovamente descritta, et accresciuta di varie notizie da Giacomo Cantelli da Vignola (forrás)

Kérdéses, hogy a szigetek nevének felcserélése mennyiben zavarja össze az ostromok hadtörténetét kutatókat. Az alábbi szöveg alapján felmerülhet a kétely, hogy az alábbi események valóban a Szentendrei-szigeten történtek, vagy inkább a Margit-szigeten? 

Russwurm szeptember 17-én kapott hírt a török haderő közeledéséről. [...] Russwurm a Szentendrei-szigetre Ferdinand von Kollonich ezredest küldte a landsknecht-jeivel (lándzsás gyalogosokkal), akik a sziget déli végén sáncolták el magukat, és a bajorokat, akik a szigetet és magát a szentendrei hídfőt is biztosították. Október elején a Szentendrei-sziget mindkét oldalán hajóhidat vertek. Ez volt az ún. „felső” császári tábor. (forrás)

Ennek kibogozása azonban egy komolyabb tanulmányt igényelne.