Árvíz a Dunán - De hol?

 

Dunai árvíz, áll a rövidke szöveg ceruzával írva a fényképből készített magányos, megsárgult képeslap hátulján, a magasból, nagy valószínűséggel egy templomtoronyból nézünk egy elárasztott településre, ahol a régi parasztházak között még nem bukkantak fel modern épületek, és a látkép nagy részét szabálytalanul elszórt pajták, kerítések, csupasz fák töltik ki, de jobb oldalt egy megfáradt falú ház feküdt bele a sárba, miközben a távolban ott terjeszkedik a Duna viszonylag csupasz hegyek tövében, medrében hosszú töltés húzódik a messzeségbe, rajta már áttört a folyó elárasztva a földeket a falun túl, talán a Dunakanyarban, talán az Al-Dunán, vagy valahol máshol, más országban, gondolhatnánk, de mi van akkor, ha ez nem is a Duna, hanem valamelyik másik európai folyó amely kilépett a medréből és könyörtelenül kiűzte az embereket otthonaikból, hol járunk, mit látunk, jó irányba kanyarodik a folyó, mik vajon azok a fehér házak a távoli hegyoldalban, tanácstalan vagyok

A Morvamező (majdnem) eltűnt szigetvilága

Abban, hogy a Klosterneuburg-Dévény között elterülő morvamezei Duna-szakaszon az elmúlt 250 év alatt a dunai szigeteknek "csak" 80%-a tűnt el, komoly szerepe volt az osztrák Konrad Lorenznek és Friedensreich Hundertwassernek. És ugyancsak szerepük volt a Donauauen Nemzeti Park létrejöttében, így jelenleg vízerőmű helyett a Bécs és Dévény közötti dunai szigetek intézményes természetvédelmi oltalom alá kerültek. 

A Duna és ártere 1780-ban és 2023-ban. (Mapire, Openstreetmap)

1780 körül, amikor az első katonai felmérés alsó-ausztriai szelvényeit készítették, a Klosterneuburg és Dévény közötti 59 folyamkilométernyi Duna-szakaszon összesen 193 szigetet és 46 zátonyt ábrázoltak. Azaz minden folyamkilométerre jutott nagyjából egy zátony és három és fél sziget. Ebbe beletartozott a bécsi szigetvilág, valamint a Morvamező széles ártere a régi magyar határig, Dévény váráig. Hogy ebből mennyi maradt meg napjainkra? 

193 dunai sziget Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

Szigetek és ártéri erdők Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

46 zátony elhelyezkedése Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

A Wildislands projekt nemrég összeszámolta a dunai szigeteket, és kategorizálta őket természeti állapotuk alapján. Amennyiben ezt a — meglehetősen optimista — számítást vesszük alapul, akkor 2023-ban összesen 38 dunai szigetet találunk az 1938. és 1879. folyamkilométer tábla között. Közülük három tartozik a legértékesebb természeti területhez (A), 19 sziget természetvédelmi szempontból értékes, de ezeken már megfigyelhető az emberi beavatkozás (B), valamint további 16 szigetet már erőteljesen formált az emberiség (C). Túlnyomó többségük a Fischamend-Wildungsmauer szakaszon található és közös jellemzőjük, hogy a szabályozás után kialakult felszínformák.

38 dunai sziget a Wildislands projekt gyűjtése alapján.

A Wildislands projekt azonban szinte minden lehetséges szigetecskét beleszámolt, azokat is, melyeket a szárazföldtől el sem lehet választani, amelyeket gát, vagy párhuzammű kapcsol a parthoz, valamint az erre a szakaszra nagyon jellemző, sűrűn telepített sarkantyúk között kialakult zátonyokat. Ha egy kevésbé optimista, szigorúbb számítást végzünk, akkor összesen 17 szigettel számolhatunk (91,2%-os "fogyás" 1780-hoz képest), amelybe beleértendő a Wildislands által nem számolt mesterségesen kialakított bécsi Donauinsel és az Alte Donau-ban található Gänsehäufel is. 

Ez a szám jobb ugyan a Tullni-medence szigetpusztulásához képest, ahol a dunai szigetek 99%-át tüntette el a folyószabályozás és a vízerőmű-építés. Ebben az írásban arra keressük a választ, hogy miért alakult itt másként, holott ezen a szakaszon is épült vízerőmű, sőt a folyószabályozás a legdrasztikusabb megoldást alkalmazta Bécs környékén. 

A Morvamezőn keresztülfolyó Duna a magyar szakasz régi szigetközi vízi világával mutatott rokonságot. A fonatos, jól definiált főág nélkül folyó Duna ártere helyenként elérte a 4,5 kilométeres szélességet. Mindez komoly akadálya volt a hajózásnak, ellenben nagyon megkönnyítette a jégdugók kialakulását, folyamatos fenyegetést jelentve Bécs számára. Ugyancsak akadályozta a kapcsolatot a két part között, ami elsősorban Bécs városában okozott komoly fejfájást. Nem véletlenül épült fából az első bécsi vasúti híd, amit minden áradás pusztítása után újjá kelett építeni. A Duna ártere a morvamezei szakaszon aszimmetrikus, azaz a kanyarulatfejlődés miatt a folyó a déli, jobb partját mossa alá, egy jóval szélesebb árteret hagyva az északi part mentén. Klosterneuburg és a Bisamberg között nyílik ki ez a medence, majd Dévény és Hainburg között végződik el a Felső-Duna utolsó részmedencéje, de ez nem jelent éles határt a szigetek tekintetében; a hegyszorosban ugyancsak bőven találunk dunai szigeteket. 

Párhuzamművel elzárt mellékág Petronell mellett.

1780-ban a szigetek viszonylag egyenletesen oszlottak el a vizsgált szakaszon, azonban jelentős méretbeli különbségek adódtak közöttük; a Duna egyik mellékága Orth mellett egy 13 kilométer hosszú szigetet ölelt körül, de Bécs városában a Prater hasonló nagyságú volt. A nagyvízi mederben a szigeteken kívül is léteztek ártéri erdők, egy mozaikos, de jelentős területű, emberi megtelepedéstől mentes pufferzónát képezve a folyó felé. A morvamezei szakaszon ábrázolt zátonyok elhelyezkedéséből nem lehet általános érvényű következtetést levonni. Leginkább Mannswörth és Hainburg környékén csoportosulnak nagyobb számban, de fontos leszögezni, hogy ezek az ábrázolt zátonyok, amennyiben magasabb vízállásnál térképeztek egy szakaszt, ott értelemszerűen jóval kevesebb, vagy éppen sehány nem került a térképvázlatba.  

Régi párhuzammű maradványa Petronell és Bad Deutsch-Altenburg között.

Az első katonai felméréshez képest jelentősen átalakult (itt is) a dunai táj és az ártér, de korántsem olyan mértékben, mint a szomszédos Tullni-medencében. Mivel a morvamezei szakaszon található Bécs városa, az emberi beavatkozás folyamatosan jelen volt, de eleinte kizárólag az északi szakaszon fejtette ki hatását. A folyószabályozás Bécs városában az emberi megtelepedéssel egyidős volt, nagyobb fokozatba 1870-től kapcsolt, amikor már nem lokális beavatkozásokkal terelgették helyes irányba a folyóágakat, hanem egy drasztikus lépéssel felszámolták a kanyargó Duna-ágak és szigetek szövedékét, és egy nyílegyenes csatorna kialakításával szándékoztak szolgálni a hajózás, árvízvédelem, kereskedelem és városfejlesztés érdekeit. Mivel a szabályozás az alvíz felé haladt, a Morvamező szabályozását nem lehetett sokáig halogatni, ugyanis a Bécsnél levonuló jég az itteni szigeteken ugyanúgy fel tudott torlódni, veszélyeztetve a kezdetleges morvamezei árvízvédelmi töltéseket. 

Zátony Hainburggal szemben.

Először párhuzamművek között tervezték kialakítani a Duna új középvízi medrét, elsősorban árvízvédelmi célból. A mellékágakat lezárták, a párhuzamművek pedig megakadályozták a partelmosódást és elősegítették a jég akadálytalan levonulását. Az első kísérlet azonban nem volt eredményes, a középvízi mederben a kisvizek nagyon szétterültek, a legkisebb hajózó mélység alig 20 centiméterrel nőtt meg, miközben a párhuzamművek mentén zátonyok képződtek, és ezek ugyancsak akadályozták a hajóforgalmat. Éppen ezért kénytelenek voltak elvégezni egy kiegészítő kisvízszabályozást, egészen más elvek alapján, némi kanyargási lehetőséget meghagyva a Dunának. Ezt a kisvízi medret sarkantyúk építésével alakították ki, felváltva csoportosítva a jobb és bal parton. Ezek a sarkanytyúk a mai napig meghatározó elemei a morvamezei Duna-szakasznak, a part biztosítása miatt épített párhuzamművekkel együtt. Ezek együttesen gátolják a lejutást a folyóhoz, helyenként ipari jelleget adnak a tájnak, ahol természetes fövenyes, kavicsos partokat csak a lezárt mellékágakban, vagy a sarkantyúk között kialakult zátonykákon találhatunk. Árvízvédelmi töltés csak a bal parton épült, szinte mindenhol az ártéri erdőn keresztül, az északi részüket levágva az ártérről a folyókanyarulat-maradványokkal együtt. 

A hainburgi duzzasztómű makettje (forrás)

Mégis, minden beavatkozás ellenére a morvamezei szakasz Wachau mellett Ausztria másik szabadon folyó szakasza, ennek pedig elég egyszerű oka van, Ausztria lakossági tiltakozás miatt nem fejezte be a Duna lépcsőzését, és nem épült fel Hainburgnál az utolsó duzzasztó. A '80-as években a Braunsberg tövébe egy 16 méter magas gátat terveztek építeni, ehhez két és fél kilométeren új Duna-medret kellett volna ásni az ártéri erdőkön, szigeteken zátonyokon keresztül. Az erdőirtás hivatalos megkezdése előtt, 1984. december 8-án a fagyos időjárás ellenére több ezer osztrák természetvédő aktivista táborozott le az építési területen. Sokan ott is aludtak sátrakban, köztük a Nobel-díjas etológus Konrad Lorenz, aki a legismertebb ellenzője volt a beruházásnak. Ugyancsak a tiltakozókkal tartott Friedensreich Hundertwasser építész, aki a maga sajátos stílusában plakátot is tervezett a természetvédők támogatása érdekében. Mivel az osztrák kormány a beruházást minden áron meg kívánta valósítani, december 19-én a rendőrség elkezdte a terület kiürítését, melynek során erőszakot alkalmaztak, a természetvédők közül sokan megsérültek. A média által élő adásban sugárzott durva karhatalmi beavatkozás (Tag der Schande) miatt Bécsben tüntetések indultak meg, és az építkezési munkálatokat felfüggesztették. Két hónappal később népszavazást tartottak a kérdésben és hét évvel a zwentendorfi atomerőmű építését elutasító népszavazás után a hainburgi duzzasztó kérdése is lekerült a napirendről. Tiszteletben tartva a népszavazás eredményét, 11 évvel később éppen Hainburgban írták alá a harmadik osztrák nemzeti park, a Donauauen megalapításáról szóló nyilatkozatot. 

(Hundertwasser plakátja. forrás)

Mindenképpen meg kell azonban említeni, hogy a népszuverenitás Ausztriában fordított irányban is működik; 1991. május 14-16 között egy helyi népszavazáson a bécsi lakosság 72%-a szavazott igennel arra a kérdésre, hogy "Támogatja-e ön a Freudenaui kikötö körzetébe tervezett vízerőmű építését?" 1992-1998 között épült fel az utolsó dunai vízerőmű Ausztriában, a bécsi 1921. folyamkilométernél, melynek építésekor már a természetvédelmi igényeket is belekalkulálták. A hallépcső mellett gondoskodtak a lobaui ágrendszer, valamint a bécsi Alte Donau vízutánpótlásáról. Az erőmű építése a felvízen egyetlen dunai szigetet sem szüntetett meg, ezeket a korábbi folyószabályozók ugyanis már felszámolták. Az alvízen található, jobbára már a parthoz kapcsolt szigetek az átadás időpontjában már a nemzeti park kezelésében voltak. 

A Donauauen N. P. 93 négyzetkilométeres területe Bécs és Dévény között

A Donauauen nemzeti park honlapján rendszeresen számol be régi mellékágak megnyitásáról és egyéb szabályozási művek átalakításáról. Például egyes sarkantyúkat a partnál megbontanak, lehetővé téve a vízáramlást, átereszek létesítésével biztosítják a friss vizet a lefűződött holtágak számára. Ugyan a folyót alapvetően még mindig a szabályozás által épített kő létesítmények határozzák meg, de arra is van példa, hogy a leülepedő hordalékból új zátonyok és szigetek jönnek létre, és erre már nem a kotrás a reflexszerű válasz, hanem a természetes élőhelyek megóvása.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Tőry Kálmán: A Duna és szabályozása, Akadémiai, 1952.
• https://www.nationalparksaustria.at/de/news-detail-aktuelles/eine-besetzung-mit-wirkung.html
• https://noe.orf.at/magazin/stories/3168089/
• https://en.wikipedia.org/wiki/Danube-Auen_National_Park

Árhullám a pinnyédi Szúnyog-szigeten

Kastélyparknak is beillene a fenti képen látható idill, de rejtvénynek sem lenne utolsó. Hol járunk, mit látunk? Egy dunai szigeten járunk, de nem a Dunát látjuk. Azaz bizonyos szempontból mégis azt, ráadásul lakott szigetből sincs túl sok a magyar Duna-szakaszon, a Mosoni-Dunán pedig még kevesebb. Szám szerint egy. A Szúnyog-sziget Győrben, pontosabban Pinnyéden. 

A Szúnyog sziget őstörténetéről 2023. utolsó bejegyzésében Hajnal Kolos, a szigeti remete apropóján már volt szó, ebben az írásban a sziget jelenéről lesz szó, egészen pontosan 2023. december második feléről, amikor egy régen látott árvíz öntötte el viszonylag váratlanul a sziget lábon álló nyaralóit. 

2023. december 18-án töltöttünk el egy napot a Luppához hasonlítható szigeten egy helyi nyaralótulajdonos meghívására, aki már előre jelezte, hogy szükség lesz majd gumicsizmára is, olyan állapotok uralkodnak a Szúnyog-szigeten. Mivel nem sokkal korábban már levonult egy kisebb árhullám, belátható módon valóban szükség lehetett gumicsizmára, de nagyon nem a megszokott értelemben. Mivel a sziget csak csónakon megközelíthető, az árhullám által a parton lerakott iszap kézenfekvő indoknak látszódott, de csak a szigeten derült ki, hogy egészen más a helyzet. A fő ok a sziget geomorfológiájában rejtőzik. 

Az 1960-as évek első éveiben lezajlott parcellázás előtt egyetlen épület állt a szigeten, Hajnal Kolos egykori vendéglője, a két világháború közti időszak neves győri evezős találkahelye a "Köss ki", ahol Hajnal Kolos élete utolsó éveit töltötte a vendéglő bezárása után. Mivel Hajnal Kolos volt a sziget egyedüli tulajdonosa, ráadásul úgy ismerte a szigetet mint a tenyerét, ezért a vendéglőjét a sziget legmagasabb pontján építette fel, a Szúnyog nyugati csúcsán. Egyébként ez az épület kissé átalakítva ma is megvan, magántulajdonban. Kelet felé a sziget lealacsonyodik, miközben Hajnal Kolos háza a nyugati csúcson magasan van a Duna szintje fölött, addig 2023. december 18-án a sziget keleti végét jelző táblából alig látszódott ki valami. 

A parcellázások során a telektulajdonosok valószínűleg tisztában voltak az árvízi fenyegetéssel. A sziget tengelye mentén, az északi és a déli parton két sorban elhelyezkedő házaikat lábakra építették, de ezen kívül az alapot is feltölthették földdel. Egy másik elképzelés szerint a szigetet felhasználták Győr védelme érdekében a török-korban vagy a Napoleoni-háborúk idején, és földsáncokat alakítottak ki rajta; a sziget közepéről kitermelt földet felhalmozták a peremén. Ennek is köszönhető, hogy a sziget egy tálra, vagy még inkább egy csónakra hasonlít leginkább. 2023. december 18-án a nyaralók nem álltak vízben, de a közöttük elterülő területet a sziget kellős közepén a kiáradó Dunavíz egy 30-40 centiméter mély tavat alkotott, hártyajéggel a felszínén. 

Kilenc nappal később, a 2023. december 27-én Győrben 569 centiméterrel (LNV-269 cm) tetőző árvíz (Győr, Rába vízmérce — ugyanis a Mosoni-Dunán nincs vízmérce) Hajnal Kolos szigetcsúcson épült egykori házát is elöntötte. Ráadásul az előrejelzés egy méterrel alacsonyabb vízszintet jósolt, így a felkészületlen telektulajdonosok elölhagyott dolgaikat elvitte a Duna. A szigeten található többi nyaralót ennél alacsonyabb, az első készültségi fokot éppen elérő árvíz is elönti, nem véletlenül épült szinte az összes lábakra. Azonban a lábak sem mentik meg a szigeti nyaralókat, a 2013-as rekordárvíz majdnem a tetőkig elöntötte a házakat. A nyári árvizek után azonban könnyebb a rendrakás, egy decemberi árvíz után viszont nem száradnak ki egykönnyen a nyaralók falai, sőt a fagyás végső soron a vakolatot és a falakat is tönkreteheti. A fagyott talajban az elszivárgás is lassabb, így a sziget közepén kialakuló vízszintje csak lassan követi a Mosoni-Duna apadását. 

A Szúnyog-sziget a pinnyédi partról

Hármas rétegződés: tó, feltöltött házalap és háttérben a Mosoni-Duna

Kertkapu a tóban

A sziget tengelyében haladó ösvény

A sziget hatalmas fáinak egyike

Hajnal Kolos egykori háza a nyugati szigetcsúcson

A Szúnyog-sziget keleti csúcsa, részben víz alatt

Esti tükröződések az északi parton

Nyugaton egy újabb sziget képződött időközben: a Saláta-sziget

Bambuszerdő a Szúnyog-sziget déli oldalán

Vízben álló fák jelzik a magas vízállást

Rollerdamm

IN ENGLISH

EN FRANÇAIS

1875. május 30-án, őfelsége I. Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében ünnepélyesen felavatták a bécsi Dunát az új, egyenes, csatornázott medrében. Az ünnepélyes átadás előtt másfél hónappal, április 15-én eresztették bele a Dunát az új medrébe a Nordwestbahnbrücke alatt fekvő Rollerdamm megnyitásával. Alig három nap múlva már át is haladt az új szakaszon az első gőzhajó. A gát történetét a Wasser | Stadt | Wien kötet írásai alapján rekonstruáljuk.

A Rollerdamm Bécsben 1875. április 10-én (forrás)

Bécsben a Duna a nagy szabályozás 1870-es kezdete előtt már viszonylag szabályozott folyó volt, a természetes kanyarulatai ellenére. A főmeder partjainak már csaknem az egészét stabilizálták 1869-re ilyen-olyan helyi vagy központi elgondolás alapján. A sarkantyúkkal, kőszórásokkal, cölöpökkel stabilizált főmeder azonban még mindig túl széles volt, lehetőséget teremtve a további zátonyképződésre, mint például a Gänsehaufen, a kaisermühleni kikötő közelében. A szabályozási munkálatok ekkor még elsősorban a hajózás érdekében történtek, az árvízvédelem csak másodlagos volt. Amikor 1862-ben egy jeges árvíz elöntötte Bécs alacsonyabban fekvő külvárosait, a Monarchia kormányzata létrehozott egy Duna-szabályozó bizottságot, amely csak az 1867-ben Poroszországgal szemben elvesztett háború után tudta megkezdeni a munkáját. A bizottságban hamar két, egymástól jelentősen eltérő álláspont körül kezdtek csoportosulni a felek; a mérnökök, a közigazgatás és a közlekedési (hajózás, vasút) szakemberek. A Pasetti-féle csoport a meglévő főmeder rendezését szorgalmazta, míg a másik csoport egy újonnan kialakítandó, egységes, csatornázott meder mellett érvelt. Sokáig patthelyzet volt a kérdéssel kapcsolatban, melyet Pasetti visszavonulása döntött el végül a csatornapártiak javára. Ezt a tervet támogatták a kereskedelem és a közlekedés szószólói is.

A megvalósítással a Szuezi-csatorna munkálatainál már bizonyított francia "Castor, Couvreux et Hersent" társaságot bízták meg. Az 1868-ban meghatározott íves csatorna útvonalának három fix pontja volt, a Nußdorf melletti sziklafalnál, a Stadlau melletti Ostbahnbrücke nemrég felállított pillére és a már elkészült balparti vezetőmű nyomvonala Lobau-nál. Ehhez két nagyobb átvágást kellett elvégezni az Ostbahnbrücke alatt és felett. A felső átvágás hossza 6640 méter, az alsóé 2550 méter volt, ezen kívül a bal parton kialakítottak egy kopár, 475 méter széles elárasztási területet (Inundationsgebiet) az árvízi többlet levezetése érdekében. 

A Rollerdamm helyzete (forrás)

Az alsó átmetszést Freudenau mellett Weidenhaufennél egy 114-170 méter széles vezérárok kialakításával oldották meg, amit aztán a Duna tovább szélesített, kimosva a parti hordalék nagy részét az alsóbb, morvamezei szakaszra. A felső átvágást teljes egészében kiásták, de az új folyómeder kotrása idején Nußdorf közelében a munkásokat kellemetlen meglepetés érte: a folyómeder tele volt a korábbi évszázadok vízépítési műtárgyainak maradványaival. Éveken keresztül küszködtek a kikotrásukkal a gőzkotrók, de az akkoriban használt gépek túl gyengék voltak ahhoz, hogy a masszív védműveket eltávolítsák. Összesen több ezer, különböző évszázadokból származó fa cölöpöt és 18 és fél kilométernyi különböző fából készült szerkezetet emeltek ki. 

A csatorna kialakítása érdekében a korabeli viszonyokhoz képest hihetetlen mennyiségű anyagot kellett megmozgatni az első ízben tömegesen alkalmazott gőzzel hajtott kotró- és szállítógépeknek. A kitermelt 16,4 millió köbméter hordalék, sóder és homok nagy részét a brigittenaui és leopoldstadti külvárosi területek feltöltésére használták fel, nagyban hozzájárulva a bécsi beépíthető területek növekedéséhez. Az új Duna-meder kialakítása során Bécsben mindkét parton árvízvédelmi töltéseket építettek, mélyítették a Donaukanal-t, és öt új Duna híd is épült.  

Az új meder kotrása során a a legészakibb részen meghagytak egy "Rollerdamm"-nak nevezett keskeny földgátat, ami a legutolsó pillanatig az Alte Donau felé terelte a teljes vízhozamot. Eredetileg nem volt merőleges az új mederre, hanem az Alte Donau partvonalát követte a mai florisdorfi hidak balparti hídfőjétől a jobbparti Handelskai felé. Iparvágány is vezetett rajta, melynek az egyik végpontja a mai Friedrich-Engels-Platz-on volt. 1875. április 15-én, másfél hónappal a hivatalos megnyitó előtt Eduard Suess geológus irányításával megbontották a Rollerdamm-ot, a rést az átözönlő Duna gyorsan tovább szélesítette, mígnem a gátat teljes egészében elmosta a meder új nyomvonalának szélességében. 

Eleinte a Dunának nem nagyon akarózott elfoglalni az új medrét. A tavaszi áradások levonulása után elkezdődött a régi ág műszaki lezárása, de a szűkülő mederben a folyó még mindig jelentős erőt képviselt és elmozdította a mederbe süllyesztett, kővel telerakott hajókat, rombolta a medret elzáró töltést, és a sodrás mély gödröket vájt a laza üledékbe. Végül sziklákkal töltött fából ácsolt szerkezetekeket drótoztak össze, melyeket vasúti síneken eresztettek a helyükre, melynek révén sikerült véglegesen lezárni a régi medret. Viszonylag hamar, 1876 februárjában érkezett az új bécsi vízrendszer első "éles tesztje".  A még szabályozatlan bécsi szakaszon, a stadlau-i Ostbahnbrücke alatt a jég feltorlódott és a jégdugó által visszaduzzasztott víztömeg az Öreg-Dunában talált lefolyást. Mind az alsó, mind pedig a felső zárás átszakadt és a "Castor, Couvreux et Hersent" vállalat harminchárom hajóját a későbbi freudenau-i kikötő területén lévő régi ágból kimosta és megrongálva vetette őket partra egy Fischamend melletti réten. 1876. február 25-én a London Times is beszámolt a szabályozási munkálatok állítólagos teljes kudarcáról, és leközölték azt a hamis hírt, hogy az új bécsi központi temetőt annyira elöntötte a víz, hogy a holttesteket is kimosta a sírokból. 

A Rollerdamm megnyitása, 1875. április 15-én,
háttérben az 1872-ben elkészült Nordwestbahnbrücke (forrás)

Az Alte Donau lezárása után kiterjedt mederszakaszok kerültek szárazra. A területet a bécsi fürdőzők vették birtokba, később az ő érdekükben kellett a vízminőség szempontjából kotorni a holtágat is, ami végső soron ennek a vizes élőhelynek a fennmaradását eredményezte. Bécsben a talajvízszint tükre átlagosan 1,3 métert süllyedt, így a feltöltésekkel párhuzamosan nagyon felértékelődött a Duna-menti területek értéke. A természetes kanyarulatfejlődés, a sziget és zátonyok képződésének, vándorlásának megszűnése végső soron a folyóparti területek gyors beépüléshez, és ezzel párhuzamosan a természetes élőhelyek rohamos ütemű degradációjához és eltűnéséhez vezetett. 

Német Duna - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2023-ban

15 év, 873 bejegyzés után lehet még újat mondani a Dunáról? A 2024-es tervekkel kapcsolatban a rövid válasz az, hogy igen. Jelenleg is 6-7 írás van piszkozatban, tehát a Dunai Szigetek blog függetlenül az olvasottságtól halad tovább a maga útján!

Verses árvíztábla Passau-ban

Érdekes módon egyre több helyről javasolták idén is, hogy kellene indítani egy támogatói felületet, amin pénzt lehetne gyűjteni a blog céljaira. Amit aztán el lehetne költeni mondjuk facebookos hirdetésekre, hogy ellensúlyozni lehessen az évek óta csökkenő olvasottsági számokat. Nos, annál kevés rosszabb ötletet tudok elképzelni, minthogy az olvasóink által összedobott pénzt odaadjam a facebooknak, úgyhogy valami más megoldást kell majd kitalálni. A csökkenő kattintásszámokon pedig nincs értelme keseregni egy olyan világban, ahol az emberek jelentős része 5-10 másodperces videókból tájékozódik. Az idei év 10 legolvasottabb bejegyzése csökkenő sorrendben ezek voltak:

1. Harminc éve töltötték fel végleg a Lágymányosi-tavat 2724

2. Óholocén dunai sziget a III. kerület alatt 1008

3. Még megmenthető lenne a Tündér-völgy Alsógödön 897

4. Előszó a Duna eltereléséhez 823

5. Ada Kaleh hullámsírban 799

6. Az év dunai szigete - 2023 594

7. Hogyan került a Szentendrei-sziget Budára? 589

8. Letúrva, lebombázva, beépítve — Hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja? 553

9. A gödi párhuzammű 479

10. Így lesz a középvízből árvíz 440

2023-ban úgy hozta az élet, hogy a Dunai Szigetek blogon megjelent írások közel negyede a német/osztrák Dunát mutatja be. Ennek oka két németországi és egy ausztriai út volt, részletesebben Regensburg-Passau januári város- és szigetnézés, egy tavaszi kirándulás Bécs-Tulln viszonylatban, majd egy őszi túra Weltenburg-Kelheim környékén. Ezen kívül a magyar szakaszt is sikerült egész jól lefedni, a két szélső pont Pinnyéd és a horvátországi Hercegmárok volt.

Tulln, Römerturm

2023-ban a német Duna felülreprezentáltságát egy elmaradt és egy későbbi időpontban megtartott müncheni koncert okozta. Ennek révén sikerült elérni Regensburg mellett a Duna legészakibb pontját, valamint a Weltenburgi apátság melletti kelta sáncon eljutni az eddigi legnyugatibb pontra, ahol a magyar szakaszhoz szokott szem már furcsán néz a keskeny folyóra. Kelheim, Regensburg és Passau mellett bejártuk idén a pinnyédi Szúnyog-szigetet, a rácalmási Kis-szigetet, a csodálatos Bári-szigetet, Szőnynél a még létező Szőnyi-, és a már eltűnt Forró-szigetet, elnézést kértünk a Scharbert-szigettől, Véneken megtekintettük a kettévágott Torda-szigetet és a bári zátonyhoz hasonlóan gyönyörű szabadstrand vízi labirintusát, Budapesten pedig sorra került a 10 éve nem látott Palotai-sziget és a már eltűnt Gubacsi-sziget. 

Kelheim vizei a Duna-Majna-Rajna csatorna megépítése előtt.

Ha végigpörgetjük a 2023-as tartalomjegyzéket, az elkészült 53 írás jelentős része hasonló tematikát követett, mint az előző években. Ha ki kellene emelni néhány fontosabb írást, akkor mindenképpen meg kell említeni a Mohácsi Szimfónia tanulmánykötetben megjelent írás publikálását. Mivel az idei tanulmánykötetbe is jutott egy vízrajzos cikk, ezért egy kivonat várható ebből is 2024-ben. Meghatároztuk az egykori Fürdő-sziget magasságát, ugyanez majdnem sikerült a Csepel-szigettel kapcsolatban is. A német cikkek mellett mindenképpen érdemes megemlíteni egy francia szálat is; egy, a Danube Culture honlapról kölcsönzött és fordított írásban bemutattuk a lotaringiai Dunát. Több cikket ihletett frissen kapott/vásárolt könyvek illusztrációiból, a fentről.hu-n talált légifotókból, illetve bemutattunk olyan friss régészeti kutatásokat Budapestről, ahol sikerült következtetéseket levonni a korabeli Duna-medrek hálózatáról. Ezen kívül a szigetlátogatásoknak lassan új célja lesz; egy évtized távlatából bemutatni a változásokat. 

A Bári-szigeten.

2023-ban egy már nem létező sziget lett az év dunai szigete. A soroksári Gubacsi-sziget szavazatok közel felével nyert. Ez a sziget a Soroksári-Duna elzárása után hamar eltűnt, ha valaki manapság a meder nyomait keresné, igencsak nehéz helyzetben lenne. És ugyancsak nehéz helyzetben van az, aki azt ígérné, hogy új dolgokat ás elő a sziget múltjából az év dunai szigete cím apropóján. Második helyezést ért el a Bári-sziget, míg az ausztriai Mitterau, vagy más néven Ledererhaufen lett a harmadik. Annak ellenére, hogy sokfelé, például a retró rádióban is hirdették a szavazást, viszonylag kevés szavazat érkezett be, ha a korábbi évek számaival vetjük össze.

Szerencsére évről évre több embernek kell köszönetet mondani, korrektúráért, lektorálásért, fordításért, szakmai jótanácsért, inspirációért, átküldött szakirodalomért, megvásárolt könyvért, átküldött tudományos dolgozatért, helyreigazításért, lelkes munkáért, meghívásért, terepbejárásért, evezésért, megosztásért, régészeti ásatásért, építő jellegű kommentekért, személyes találkozókért és közös kutatásért. Köszönet még egyszer mindenkinek, remélem 2024-ben még több embernek kell majd köszönetet mondani!

Folytatjuk idén is!

Szávoszt-Vass Dániel

Alsógöd

A szúnyogszigeti Hajnal Kolos legendája

Ami a budapesti evezősöknek a Luppa-sziget, az volt a győri evezősöknek a Szúnyog-sziget. Ami a szürkő-szigeti evezősöknek a horányi csárda volt, az volt a győri evezősöknek a "Köss ki" csárda a pinnyédi sziget csúcsában. És aki Petrik Béla volt a Szürkő-szigeten, az volt Hajnal Kolos Simon a Szúnyog-szigeten. A Dunai Szigetek blog örömmel mutatja be egyszerre a harmadik lakott magyarországi dunai szigetet (nem számolva a Soroksári-ágat), annak alapítóját, valamint az evezős korszak egyik letűnt dunai csárdáját. 

A "Köss ki" csárda kerthelyisége 1938-ban. Nagy József / Fortepan_264198

A Mosoni-Dunán járunk. Mostanában a Csóka alatt van egy Saláta, az alatt pedig egy Szúnyog. De nem volt ez mindig így, a Csóka és a Szúnyog között sokáig nem volt Saláta, ez csak azóta van így, hogy az ember belebabrált a Mosoni-Duna vízhozamába (Dunacsúnnál) és esésviszonyaiba (püspökerdei átvágás). A vízhozam lecsökkent, a vízszint megsüllyedt, a zátonyok szárazra kerültek, a szárazulaton pedig erdő nőtt. Merthogy ez a három, a Csóka, a Saláta és a Szúnyog mind szigetek Győr felett, így szépen sorban távolság szerint. A Csóka és a Szúnyog öreg szigetek a Mosoni-Dunán, valamennyi térképen szerepelnek az első katonai felmérés óta, de valószínű, hogy már a térképezés megindulása előtt is léteztek. Különben honnan lenne meg a kellő magassága a pinnyédi Szúnyognak, hogy emberek telepedhessenek meg rajta? 

A Szúnyog-sziget az I. kat felmérésen is szerepel

Akik közül az első fecske Hajnal Kolos Simon volt. Őelőtte is volt birtokosa a szigetnek, azonban a győri püspökség vajmi kevés bevételhez jutott erről a földdarabról. Rőzse, széna és fa révén származott némi bevétel az alig egy kilométer hosszú és 150 méter széles szigetről. Közigazgatásilag Pinnyédhez tartozott a sziget, ez a falu ugyancsak a győri püspökség birtokában volt, annak halásznépe és jobbágyai lakták a vizenyős falut, akik a pincét csak hírből ismerték. 

A szúnyogszigeti remete, Hajnal Kolos Simon életét apró mozaikokból lehet összerakni. Valószínűleg 1896-ban született, 1909-ben volt első osztályos diák a mosonmagyaróvári Kegyestanítórendi gimnáziumban, de ugyanebben az évben feljegyeztek egy hasonló nevű diákot a soproni Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnáziumban is. Majd a rá következő évben találni egy Hajnal Kolost a győri Kereskedő Tanonciskolában. 1915 júliusában bevonult katonának a veszprémi 31-es honvédekhez, egy évre rá megsérült az orosz fronton. Felgyógyulása után sítanfolyamot végzett és új tudásával kiküldték a román, majd az olasz frontra, ahonnan szerencsére élve hazatért [1]. 

A "Köss ki csárda" 1938-ban (Fortepan_203233 / Tóth Árpád)

Hogy honnan jött az ötlet Hajnal Kolos Simon számára, hogy feleségével, Csőke Judittal együtt egy egész szigetet vásároljon magának a győri püspökségtől, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy 1935 márciusában vagy 3000 [2] vagy 4500 [3] vagy 7000 [4] pengőért megvásárolták a 12 holdas szigetet annak jogaival együtt, ami akkorban jelentős összegnek számított még egy lakatlan dunai szigetért is. Ekkoriban a sziget már kedvelt helye volt a vadkempingezőknek, úgyhogy az új tulajdonos fantáziát láthatott a szigeti turizmusban. Az új birtokukon egyszerű kis manzárdtetős házat építettek vendéglátás céljával, nyári konyhával. Az épület a kor szokásai szerint nevet is kapott. A "Köss ki" csárda hamarosan népszerű megállójává vált a győri vízisportok szerelmeseinek. Híd hiányában ugyanis a sziget megközelíthetetlen maradt az egyszerű, gyalogos halandók számára. A "Köss ki" csárda turisztikai vonzerejét jelzi, hogy az 1930-as években motorcsónakkal szállították ide győrből a külföldi turistacsoportokat. 

Mosoni-Duna, Köss ki csárda a Szúnyog-szigeten. (Fortepan / 264507 Nagy István)

1945 valószínűleg nagy törés lehetett Hajnal Kolos életében. Bár a helybéli cikkek nem írnak róla, de a "Köss ki" csárda mint vendéglátóipari egység feltehetően nem élte volna túl az államosítást, így ettől kezdve engedély hiányában egyszerű lakóházként funkcionált tovább. Az viszont rejtély, hogyan tudta Hajnal Kolos magántulajdonban megtartani a 12 holdas szigetét a kommunista rendszerben, ami a területét tekintve a folyószabályozás miatt feltehetőleg tovább hízott. Felesége már nem követte az új életében, különváltak és Hajnal Kolos a vendéglátós szúnyogszigeti remetévé vált. 1957 nyarán ezt nyilatkozta magáról:

„Sokan mondták már, hogy bolond vagyok. Enyém az egész sziget, minden fa és bokor, de mégsem nyúlhatok hozzá, tehát szegény vagyok. Néha eladok kis rőzsét, abból van pénzem. Harmincöt éve nem vettem ruhát és cipőt, de közben elrohadt néhány ünneplőingem. Valaha kocsmáros voltam a szigeten, azóta sok víz lefolyt a Dunán és én itt maradtam árván. De én akartam. Feleségem nem értett meg. Nem is termett ő erre, külön élünk. Azért nem vagyok egyedül. Télen állandóan vendégem a sötétség, tavasszal az árvíz, nyáron a meleg és a vihar, ősszel az eső” [5]

Az evezős életnek leáldozott, a megkeseredett remete azt sem tűrte ha szerelmespárok kötöttek ki birodalma partjain. "Mesélik, hogy megleste őket, és egy óvatlan pillanatban elvitte az evezőket. Valósággal elriasztotta a szigettől az odamerészkedőket. Akinek evező nélkül kellett megtennie a visszafelé vezető utat, nem valószínű, hogy még egyszer megzavarta magányában a remetét" [6]. Még akkor sem volt hajlandó elköltözni, amikor az emeletről kellett csónakba szállnia az 1954-es árvíz idején [4]. 

"Ha nagyon unta a magányt, átevezett csónakjával a pinnyédi oldalra, bekarikázott kerékpáron, vagy begyalogolt a városba a Püspökerdőn, a Rábca-hídon át a városba. Kedvelt helye volt a Kék-Duna (Lelő) eszpresszó, ahol szívesen hallgatott zenét és elmókázott a személyzettel. A szigeten barátait, de alkalmi ismerőseit saját készítésű kolbásszal, szalonnával kínálta. A szakajtóban mindig volt friss tojás, s ha igazán kedves vendég érkezett, sebtében csirkét vágott és kirántotta. Télen befogta a szigetre tévedt nyulakat, az itt fészkelő fácánokat. A háború alatt bujdosóknak adott menedéket. Nem kérdezte, hogy milyen párthoz tartoznak." [7] 

A győri Szunyog-sziget egyetlen háza 1959-ben (fentrol.hu)

Hajnal Kolos halála olyan volt, mint az élete; szorosan kapcsolódott a Dunához. A részleteket a Kisalföld újságból lehet tudni, ahol rendszeresen foglalkoztak a szigeti remete életével. 1962 januárjában már régóta panaszkodott rossz egészségi állapotára a győri Népbüfében. Utoljára január 10-én látták Győrben. Haláláról kezdetben a legelképesztőbb hírek kaptak lábra: egyesek szerint meggyilkolták, a fejét és a végtagjait levágták és szétszórták a szigeten. 1962. január 16-án két favágó hiába kereste már, hogy átszállítsa őket a szigetre. Az apa és fia Zámolyból átevezett a szigetre, ahol megtalálták Hajnal csónakját, ami arra utalt, hogy a remete nem hagyta el a szigetet. Értesítették a rendőrséget, akik kizárták az idegenkezűséget. Január 26-án azt feltételezték, hogy 15-én vagy másnap a Dunába szédült, és a víz elragadta [8]. Holttestét február 5-én találták meg a Szúnyog-sziget közelében, a vizsgálat bebizonyította, hogy a szeretett szigete partján vízbe fulladt. 

Halála után felesége és két gyermeke felparcellázták Hajnal Kolos örökségét, négyszögölenként hat forintért. A sziget két véhgét meghagyták erdőnek. A Szúnyog-szigetet, ahol mindössze a "Köss ki" csárda állt  65 db 18-200 négyszögöl nagyságú parcellára osztották, hosszában és keresztben úttal elválasztva. Hajnal Kolos vendéglőjét 1964-ben a kisipari termelőszövetkezetek dolgozói társadalmi munkában átépítették, és a győri szövetkezetek vízitelepe kapott benne helyet [9]. 1992-ben 82 telken 78 hétvégi ház állt, ekkoriban a vizet fúrt kutakból nyerték, de a villany és a szemétszállítást már megoldották. Ekkoriban a legsürgetőbb feladat az volt, hogy a Mosoni-Duna feliszapolódó két ágába valahogy életet leheljenek. Ennek érdekében 1991 tavaszán helyiek megalakították a Szúnyog-szigeti Zártkerti Egyesületet. [10]. A kotrás később megvalósult, a sziget megmaradt elszigetelve, de ez már egy másik történet.

Felhasznált irodalom:

[1] Herczegh Géza: A veszprémi honvédek hadtörténete. A m. kir. veszprémi 31. honvéd gyalogezred, a 31. 46. és a 79. honvéd menet zászlóaljak, valamint a 31/1. népfölkelő zászlóalj története (Cegléd, 1936)

[2] A vendég csak csónakkal érkezhet... Kisalföld 1987-09-04 / 208. szám

[3] https://www.gyorszunyogszigetiegyesulet.hu/szunyog-sziget-tortenete/

[4] https://www.kisalfold.hu/gyor-es-kornyeke/2017/05/visszateres-a-paradicsomba-retro-a-szunyog-szigetrol-2-resz

[5] https://www.kisalfold.hu/helyi-ertek/2020/08/gyor-utolso-remetejenek-legendaja

[6] Már nem Robinson-tanyaa Szúnyogsziget. Kisalföld, 1966-05-11 / 110. szám

[7] Kisalföld, 1991-07-10 / 160. szám

[8] Hová tűnt a győri Szunyog-sziget remetéje? Kislaföld 1962. január 26. 

[9] https://regigyor.hu/vendeglatas/koss-ki-a-szunyogszigeten/

[10] Kisalföld, 1992-01-06 / 4. szám

A bécsi szigetvilág tündöklése és bukása (1529-2010)

Átvágni a gordiuszi Dunát. Bécs 1875. (forrás)

IN ENGLISH

A 2023. év számomra abszolút kedvenc könyve a Wasser | Stadt | Wien kötet volt (letölthető innen). 458 oldal tömény hidrológia Bécsről, jelentős részben természetesen a Dunáról szól. A kötetben helyet kapott kilenc egész oldalas kép Bécs város környékének folyókanyarulat-változásairól. A korábban már publikált ábrákon az urbanisztika szerelmesei is bizonyára meg fogják találni a számukra érdekes dolgokat, de a most főként a Duna Gemenchez hasonlatos ártéri mintázatait érdemes megfigyelni. Magyarországon kevésbé ismert tény, hogy Bécsben a Duna sokkal több és sokkal komolyabb problémát okozott a város történelme során mint Budapesten. A történelmi időkben Bécsnél a Duna egy hét kilométeres szélességet is elérő árteret járt be, és ezen a szakaszon megszámlálhatatlan számú szigetet hozott létre és pusztított el. A bécsiek kapcsolata a folyóval ambivalens volt, a nehézkes átkelés a két part között, a rengeteg árvízi károkozás miatt tartottak a folyótól, de a kereskedelem szempontjából előnyt jelentett a városnak. 1565 táján a Duna főága eltávolodott a várostól és a helybéliek törekvései, hogy visszatereljék a fő hajózó útvonalat a város közelébe, sikertelenek maradtak, kompromisszumos megoldásként a Duna Bécsi-ágát bővítették, amelyből később a Donaukanal alakult ki. 

Ugyanakkor a folyókanyarulatok vándorlása mellett a rendkívül fonatos meder gyakran okozott jégtorlaszokat. A budapestinél sokkal kevésbé stabilabb mederben a zátonyokon és szigetcsúcsokon kialakuló jégdugók gyakran eredményezték azt, hogy a télen levonult jeges árvíz kártételeinek felszámolása után a bécsiek már teljesen máshol találták meg a folyót. Ez az állandóan változó ártéri világ egyre inkább akadályává vált a város terjeszkedésének, amelyre megoldást kellett találni. Végül egy meglehetősen drasztikus beavatkozás szüntette meg a bécsi szigetvilágot 1870-1875 között, amikor is egy új, nyílegyenes medret ástak a Dunának, meghagyva egy széles, hasonlóan egyenes elöntési területet az árvizek számára. Az utóbbi időszak módosításai ezt a területet érintették, amikor a széles, kopár parti sáv helyén létrehozták a Donauinsel-t, melyet a bécsiek már sokkal inkább birtokba vehettek. 1875 után a lefűzött, kiszáradó folyókanyarulatok két utat jártak be. Ahol városi zöldfelületek területére estek, ott javarészt fennmaradtak (Prater, Alte Donau, Lobau, stb.), ahol viszont a város szövete ugrásra készen várta a kiszáradást, ott esetleg csak az utcák nyomvonala emlékeztet a régi medrekre (pl. Schwarze Lacke), többségük több méter feltöltés és beton alatt húzódnak. 

Félezer év folyókanyarulatváltozásai Bécsben 1529-2010 (forrás)

A térinformatikai módszerekkel elkészített kilenc részletes tájrekonstrukció szinte kérlelte az embert, hogy készüljön belőle .gif verzió is. Ezt a verziót egészen biztosan a szerzők is elkészítették, de a formátum sajnos nem kompatibilis a Guttenberg-galaxis lehetőségeivel. Úgyhogy gyorsan összedobtam egy saját verziót. Változatos idő-intervallumokban, összesen kilenc időpontban (1529, 1570, 1662-1683, 1704, 1780, 1825, 1875, 1912 és 2010) láthatjuk Bécs közvetlen környezetét, nagyjából a Praterstern-nel a középpontban. 

Elsüllyedt Mohács

Napra pontosan egy évvel ezelőtt írtunk a Mohácsi Szimfónia nevű tanulmánykötetről, mely a mohácsi csatával kapcsolatos új tanulmányokat mutatta be, benne a blogon megjelent Moháccsal kapcsolatos írásokat összefoglaló "Támpontok a Mohácsi-Duna medrének 1526-os rekonstrukciójához" cikkel. Varga Szabolcs szerkesztésében a Martin Opitz kiadó idén is megjelentette a sorozat következő kötetét, "Elsüllyedt Mohács" címmel. A kiadásban részt vett a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a Mohács 500 Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. Összesen 19 tanulmány olvasható benne, 31 szerzőtől, 288 oldalon.

A kötet első része a csatához köthető tömegsírok kérdésével foglalkozik, bemutatja a legújabb antropológiai, történeti és régészeti kutatásokat elsősorban a III. számú tömegsír feltárásával kapcsolatban. Két tanulmány foglalkozik a diplomáciatörténettel, de vannak ezen kívül kultúrtörténeti tanulmányok, új levéltári források elemzése, tovább folyik a keresés Földvár falu után. Ebben a kötetben is helyet kapott a geográfia, két tanulmány tárgyalja a király halálának földrajzi körülményeit a Csele-pataknál. Gábris Gyula "Természetföldrajzi észrevételek a mohácsi csatamező legújabb kutatásainak eredményeihez" c. írásában a Duna korabeli szélessége mellett tárgyalja a Csele-patak viszonyait és a Sátorhelytől délre fekvő Nagy-árok morfológiáját. Utalva a "Támpontok..." írásomra egyrészt hangsúlyozza, hogy a Riha jó kiindulási pont lehet a csata korabeli Duna meder szélességének meghatározásához, másrészt megállapítja, hogy a Riha-tavat létrehozó kanyarulat nem kapcsolható össze a Kölkedtől északra lévő kanyarulattal, de ezt a kérdést én is nyitva hagytam, ezért szerepel a 2. ábrán két különböző szürkével jelzett meder-vonal a Rihától délre. 

Viczián Istvánnal, Szeberényi Józseffel és Drusza Tamással közösen jegyezzük a tanulmánykötet legterjedelmesebb, 44 oldalas írását. "A mohácsi teraszos sík holocén felszínfejlődése és az 1526. évi mohácsi csata környezetének vízrajzi és geomorfológiai rekonstrukciója" c. írásban arra tettünk kísérletet, hogy rekonstruáljuk a mohácsi csatatér vízrajzi helyzetének változását, miután a teraszképződési folyamat miatt a Duna 15-12 ezer évvel ezelőtt levonult a területről. Még júniusban bejártuk a terület kitüntetett pontjait is a teraszperemtől a horvátországi Duna-holtágakig. A terepi megfigyelések és a térinformatikai programokkal készített ábrák alapján morfológiailag három szakaszjellegbe soroltuk a Duna után fő felszínformáló erővé előlépő patakokat és ez alapján próbáltunk következtetéseket levonni arra vonatkozólag, hogyan nézhetett ki a csata színteréül szolgáló táj, félezer évvel ezelőtt. 

Jégkorszaki Duna-meder és az alámosott magaspart Majs mellett

Az írás várhatóan februárban kerül majd fel az Academia.edu honlapra, de vagy itt, vagy a Pangea blogon közérthetőbb és rövidebb formában közzé kívánjuk tenni a fő kutatási eredményeket!

Elsüllyedt Mohács. Szerkesztette: Varga Szabolcs. Martin Opitz kiadó 2023. 8490 Ft (Online ár: 7210 Ft).
Megrendelhető: https://www.martinopitz.hu/products/product-page/elsullyedt-mohacs/

Ada Kaleh hullámsírban

IN ENGLISH

Már több mint 50 éve, hogy Ada Kaleh szigete a kalandos múltjával, műemlékeivel, várával együtt a Vaskapu I. erőmű építése után hullámsírba merült. Azóta nem látta senki, örök álmát alussza mintegy 30 méteres mélységben. Egy nemrég felbukkant szonárkép révén azonban nagyjából képet alkothatunk a sziget mélyben töltött évtizedeiről és az is kiderül, hogy a legendával ellentétben a török minaret tornya nem bukkan már ki, akkor sem, ha lesüllyed a tározó vízszintje.

Ada Kaleh hullámsírban (forrás) 

December első napjaiban a Facebook-on több csoportban is kitették Ada Kaleh víz alatti szonárképét. A forrásmegjelölést is tartalmazó posztot azonban később törölték, de addigra sikerült lementeni a képet, viszont a posztban található információ már nem elérhető. A kép december 13-án a román médiában is megjelent, az aktual24.ro azonban csak a sziget történetéről számolt be, valamint a képalkotó eljárásról egy bekezdésben. Eszerint a kép többcsatornás szonárrendszerrel (MBES) készült, ismeretlen időpontban. Az MBES lényege, hogy egy úszó szerkezetre illesztett szonár legyező alakban hanghullámokat bocsát ki a meder irányába és a visszaverődési időből számol távolságadatot. Ada Kaleh mélyben rejtőző várfalairól és épületeiről hamarabb érkeznek vissza a hanghullámok, mert közelebb vannak a felszínhez, mint a mélyebben fekvő, eredetileg is a Duna meder mélyén fekvő formák. A távolságadatokat színskálával ábrázolták, ahol a kék jelenti a mély, a piros pedig a sekély részeket. Sajnos konkrét adatot a kép nem ad meg jelmagyarázat formájában. 

A szonárkép a Duna mélyén roncsként heverő Ada Kaleh nyugati, Orsova felé eső részét ábrázolja csupán. A keleti, ritkábban beépített kertes terület lemaradt valószínűleg a mérés csak egy kisebb területre korlátozódott. Érdemes összevetni a sziget egészéről készült vázlatrajzzal. Maga a kétutcás település a belső erődfalakon belül helyezkedett el. Ezen kívül állt még egy külső falrendszer is, de a sziget nyugati csúcsát is megerősítették füles bástyákkal még a XVIII. század derekán. A török lakosságú településhez tartozott egy mecset is, mellette egy karcsú minarettel, ez nagyjából a sziget közepén, a keleti kapu felett állt. Ha igaz, hogy a román állam megbontotta az erődöt az elárasztás előtt, hogy a téglákból az erőmű alvizén fekvő Simian-szigeten felépítsék a bástyák mását, akkor viszonylag minimális munkát végeztek, hiszen az erődfalak a szonárképen még élesen kirajzolódnak. A vázlat ugyan nem ábrázolja a domborzati elemeket, de korabeli fotókon vagy képeslapokon megfigyelhető, hogy a külső és belső várfal közötti árokrendszerben állt a víz, miközben Ada Kaleh déli belső ívében egy erdős kis zátonysziget növekedett. 

Hidrológiai szempontból a szonárképet akár nevezhetjük akár rendkívülinek is. Rendkívül fontos információkat hordoz ugyanis az elárasztás után végbement üledékképződési folyamatokról. Az Al-Duna kapcsán eddig két nagyobb lélegzetvételű írás jelent meg a blogon, az egyik Trikule, a másik az Orsova melletti Korona kápolna példáján mutatta be a Vaskapu I. erőmű által visszaduzzasztott folyószakasz feltöltődési folyamatát. Ugyanezt megtehetjük Ada Kaleh szigete kapcsán is, hiszen a szonárkép rendkívül részletesen mesél a megváltozott áramlási viszonyokról és a hozzá kapcsolódó üledékmozgásokról. 

Búcsú. Már csak a várfalak látszódnak ki a Dunából.

Vessünk egy pillantást a szonárképre, elsősorban az erődtől jobbra elnyúló hosszanti pozitív formára. Elsőre úgy néz ki mint egy hosszanti dűne a sivatagban. Több hasonló formát figyelhetünk meg az erőd területén belül és a nyugati előterében is. Mindegyik ugyanazt az irányt veszi fel, és jellemző rájuk, hogy "szélárnyékban" vannak, azaz egy nagyobb kiemelkedő falszakasz, vagy bástya mögött alakultak ki. Csapásirányuk nem egyezik az Ada Kaleh szigetét két irányból körülölelő Duna-ágak sodorvonalával, hanem úgy tűnnek, mintha egyenesen keresztülvezetnének a sziget hossztengelyén. Ugyancsak árulkodó, hogy az erődfalakat és egy-két házromot leszámítva nem látszódik a település utcahálózata. Ennek egyik oka, hogy a román állam alapos munkát végzett és módszeresen elpusztította a törökök házait, kinyerve belőlük a lehető legtöbb építőanyagot. A másik pedig a tározó már említett feltöltődése.

Miután a sziget hullámsírba merült az áramlási viszonyok alapvetően változtak meg. A szigetet addig  két irányban kikerülő sodorvonalak egyesültek, éppen a sziget felett, amit bizonyít az üledékpászták csapásiránya. Mivel Ada Kaleh továbbra is a meder középvonalában van, a patakok parti hordalékkúp-építése nem érinti, az erődben lerakódott üledék a meder középvonalában mozog a gát irányában. Ahol a vízáramlás akadályba ütközik, például a várfalak vonalában, ott az akadályon átbukva először mélyíti a medret, és az innen kimosott üledéket olyan csendesebb szakaszokon rakja le, mint például az erőd nyugati előtere, belseje, vagy éppen a sziget keleti nyúlványa. A szonárkép alapján a legjelentősebb elmosódás a sziget délnyugati sarkában kiálló erődfal tövében figyelhető meg. Ez a kiszögellés valószínűleg már az elárasztás előtt is jelentősebb gödröt képezhetett a folyómederben. 

Ez alapján elmondható, hogy az egykori sziget üledékviszonyait elsősorban nem a feltöltődő tározó kiülepedő hordaléka, hanem a mederben megváltozott áramlási viszonyok miatt helyben kimosódó üledékek áthalmozódása, kisebb részben pedig a távolabbról érkező görgetett hordalék csapdába esése határozza meg. És ennek bemutatása adja a szonárkép jelentőségét, és csak reménykedni tudunk benne, hogy a méréseket rendszeres időközönként elvégzik, hogy az adatok összehasonlíthatók legyenek, és esetleges trendeket is meg lehessen belőlük határozni az üledékfelhalmozódásra ill. a kimosódásra, lehetőleg a sziget teljes területére.