Isten veled, Prímás-sziget

1987/1988-ban járunk. Hat lelkes érdeklődő szemrevételezi a Prímás-sziget felszámolását bemutató makettet, melyen egy parti töltés zárja le a Kis-Dunát a bazilika tövében. Ugyan nem fért rá a makettre, de ekkoriban egy hasonló mellékáglezáró töltést terveztek a szénrakodóhoz is, nehogy a Duna megemelkedő vízszintje elöntse a város alacsonyabban fekvő területeit, pl. a Prímás-szigetet. A megemelkedő vízszint nem az éghajlatváltozásból származott volna, nem a mértékadó árvízszint emelkedését követte volna a beruházás, hanem a nagymarosi duzzasztó miatt kellett volna felszámolni Esztergom Janus-arcú szigetét, amely egyszerre volt városi sziget és egyszerre volt ártéri dzsungel. Aztán 1992-ben a homlokunkat törölgetve konstatáltuk, hogy ez csak egy rémálom volt. Esztergom visszaaludt, és most, 2024 januárjában arra ébredt ismét, hogy ez nem egy újabb rémálom, hanem maga a valóság. A Prímás-sziget felszámolása elkezdődött.

2024. január 29-én elkezdődött Esztergom új árvízvédelmi töltésének az építése, melyre hivatalosan a mértékadó árvízszint (MÁSZ) megemelkedése miatt van szükség. A MÁSZ egy hipotetikus szint, egy abszolút magasságvonal, amely igazodik a Duna mindenkori legmagasabb árvízszintjéhez (LNV). Ehhez a vonalhoz képest kell az árvízvédelemnek viszonyítania az árvízvédelmi töltéseket, jellemzően egy méterrel feljebb. Esztergomban jelenleg az árvízvédelmi töltés szintje egy méter 30 centivel marad el a MÁSZ-tól. A védvonal a Kis-Duna belső, városi oldalán fut, rajta gyönyörű platánsorral, ami azzal jár, hogy ezt a töltést csak a platánsor felszámolásával lehetne megmagasítani. 

2015. óta több terv is készült a táti öblözet és Esztergom város új árvízi védvonalára. Az első tervek szerint a védvonal a Kenyérmezei pataktól a vízivárosi hegylábig tartott volna, viszonylag közel a Dunához. 2013-ban az Esztergom és Tát közötti öblözet teljes egészében víz alatt volt, ezt szinte teljes egészében mentesítették volna az eredeti terv szerint. A Prímás-szigeten keresztül felhúzandó földtöltés a felső torkolat és a gátőrház között keresztezte volna a Kis-Dunát, majd az ártéri erdőn keresztül haladt volna a főágig, a beépített terület mentén. A 2024-ben megkezdett beruházás ennél azonban kisebb léptűnek ígérkezik. Azért csak ígérkezik, mert meglehetősen keveset tudni az Országos Vízügyi Főigazgatóság terveiről, akik 10 nappal azután tették közzé a projektindító hírt "Elindult Esztergom árvízvédelmi fejlesztése", hogy a teljes szigeti nyomvonalon szó nélkül kivágták az ártéri erdőt ötven méter szélességben, 800 méter hosszúságban a szigeti Palkovics pad és a "szárazföldi" gátőrház között. Február második hetében hasonló sorsra jutottak a parti fák a Palkovics pad és a Mária Valéria híd között is, itt majd egy árvízvédelmi mobilgát épül, kellő mélységű betonalapozással. A feltöltéshez és a töltés építéséhez az anyag egy részét kotrásból fogják fedezni, ami együtt jár majd a talajvíztükör süllyedésével, kedvezőbb lehetőségeket teremtve a Prímás-szigeten mélyépítésben gondolkodók számára. 

A szigeti 800 méteres nyomvonalon egy földtöltés készül még az idén, szervízúttal, szépen kaszált rézsűvel a rendezett városi terek kedvelőinek nagy örömére. Tehát nem a beépített területek rovására létesül a védmű, hanem több mint 12 hektárnyi ártéri erdő rovására, ami való igaz sok helyen a különféle helyi építkezésekből idehordott sitten telepedett meg. Ezt a sittet egykor vizes élőhelyek feltöltésére használták, többek között annak a folyóágnak a feltöltésére, amely az egykori Ebszorító- és Vízivárosi-szigetet választotta el egymástól. 

Ha a korabeli terminológiát használjuk, akkor az Ebszorító-szigetet csak részben, de a Vízivárosi-szigetet teljes egészében ármentesítik, azaz a parthoz kapcsolják, azaz megszűnik szigetként létezni.

Holott a 2022-ben az év dunai szigetének választott Prímás-sziget egyike még pillanatnyilag a valódi dunai szigetek egyre csak fogyatkozó elit klubjának. Annak ellenére is, hogy a Kis-Duna időnként kiszárad, annak ellenére is, hidak vezetnek rá, hogy az északi része külalakját tekintve egy csatorna. És ugyan a Prímás-szigetnek még van egy-két éve hátra, a diagnózis egyértelmű, a második ütem során a gátőrháznál, valamint a Kossuth hídnál egy árvízkapu és egy beeresztő műtárgy épül, amely beköti a védművet a már meglévő nyomvonalba, a Prímás-szigetet meg végképp a városhoz kapcsolja, éppen úgy, mint a Tassi- és a Kvassay-zsilip a Csepel-szigetet. Mivel ezek a műtárgyak még tervezés alatt vannak, nem tudni, mennyi víz jut majd a kisebbik ágba, lesz-e lehetőség hajókkal átjutni rajta, sem pedig azt, hogy ezek esztétikailag hogyan fognak kinézni (habár léteznek 2018-ból látványtervek), annak ellenére, hogy az első ütem munkálatai már zajlanak. Annyi biztos, hogy az urbanizált partszakasz tovább nyúlik majd dél felé, miközben a természetközeli, burkolat nélküli part ugyanilyen arányban rövidül.

A régi védvonal a Kis-Duna mentén a platánsorral (jobbra)

A mobilgát leendő nyomvonala a Mária Valéria hídtól délre

A nem kívánt rész törlendő (a panel marad)

Hasonló volumenű árvízvédelmi berhuházások más dunamenti településeken is megvalósultak. Szentendrén és Nagymarosban éppen a 2013-as árvíz előtt készült el a helyben sok vitával járó árvízvédelmi fal, Visegrádon 2022-ben épült töltés a Duna partján. Azonban egyik helyen sem számoltak fel a védekezés érdekében egy dunai szigetet. Hacsak közben el nem fogy a pénz, az esztergomi Prímás-sziget sorsa egy harminckét éves kegyelmi periódus után végleg megpecsételődni látszik.

Ajánlott irodalom:

https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2023/11/januarban-indul-az-esztergomi-arvizvedelmi-gat-epitese

https://www.szeretgom.hu/content/87370-igy-fog-kinezni-a-szigetcsucs-majd-egyszer

https://www.ovf.hu/hireink/ovf-hirek/elindult-esztergom-arvizvedelmi-fejlesztese

Regensburg nyúlványa

IN ENGLISH

Regensburgi helytörténészek körében általánosan elfogadott nézet, hogy a város szigetei az 1304. évi katasztrofális árvíz következtében szakadtak le egy rendkívül hosszú és rendkívül keskeny félszigetről. Ez a kígyószerű földnyúlvány a Naab torkolatától egészen Regensburgig húzódott, azaz a Naab torkolati szakasza kb. hat folyamkilométeren keresztül párhuzamosan folyt a Dunával. Azonban van néhány olyan szempont, amely megkérdőjelezheti a ritka hidrológiai jelenség létezését.

Először a "Regensburg zur Römerzeit" c. kiadvány belső borítóján találkoztam a fenti ábrával, amely tényként ábrázolta a fenti képen látható hidrológiai helyzetet. A kötet 19. oldalán szereplő rövid tájleírás szerint a Naab a római korban még nem Mariaort mellett torkollott a Dunába, hanem közel hat kilométeren keresztül a Dunával párhuzamosan folyt, elhaladt Kneiting, Winzer, Steinweg és Stadamhof mellett, balról felvette a Regen folyót és valahol a mai Unterer Wöhrd sziget alsó csúcsánál torkollt a Dunába, Regensburg keleti részén. A hatalmas félszigetet az 1304. május 23-án levonuló katasztrofális árvíz darabolta fel négy különálló szigetre (Mariaorter Wöhrd, Winzer Wöhrd, és Regensburgban az Alsó- és Felső-Wöhrd). A helyi népnyelv Wöhrdnek  nevezi a dunai szigeteket, amely a középfelnémet "werd" szóból ered, Észak-Németországban a sokak számára ismerősebben csengő "Werder" formát használják.

A "Regensburgi nyúlvány" már Freisingi Ottó művében is felbukkan, szerinte a Naab Regensburgnál ömlött a Dunába. A helyi krónikás Eberhard von Regensburg ezzel egybehangzóan írja le az 1304-es év eseményeit:

„Anno Domini 1304. Cum aqua Danubii transiens per pontem Ratisponensem omnio versus litus apuilonare declinasset, et litora prope civitatem sicca et arida reliquisset, ceves Ratisponenses artificiose et mulits laboribus et expensis ipsam aquam, ut iterum prope civitatem flueret, ad loca pristina per strues lignorum et congeries lapidum reduxerunt.”

A kora középkori vízrajzi viszonyokat már a regensburgi helytörténészek, Plato-Wild (1710-1777), Gemeiner (1726-1823) és Gumpelzhaimer (1766-1841) is leírják, akiknek nézeteit Adolf Schmetzer későbbi részletes kutatásai megerősítették. Karl Bauer monumantális helytörténeti művében (Regensburg - Kunst, Kultur und Alltagsgeschichte) a fenti elméletet annyival egészíti ki, hogy a regensburgi kőhíd mellett, a római Castra Regina légiótábor építése idején (180) egy folyómeder változás miatt az Unterer Wöhrd valószínűleg már egy különálló szigetet alkotott. Bauernél az árvízi katasztrófa napja két nappal későbbi, 1304. május 25. Ekkor Winzer és Pfaffenstein között a Duna átszakította a "Regensburgi nyúlványt", sőt a főmeder áthelyeződött a Naab régi medrébe a mai Oberer Wöhrd és Stadtamhof közé. Egyes helyi legendák szerint az északi Duna-ágat még 1915 táján is Naab-nak nevezték. 

A Duna a Regen és a Naab folyók közötti szakasza 1829-ben (forrás)

Ez azzal járt, hogy Regensburg szabad birodalmi városa elvesztette a dunai kikötőjét, vámjövedelmeit, a malmai szárazra kerültek, mindez együttesen fenyegette a város kereskedelmi hatalmát. Mivel a város gyakori birtokvitában állt a régi Naab túlpartján álló, a bajor herceg fennhatósága alatt álló Stadt am Hof városkával, a helyieknek nagyon gyorsan kellett cselekedniük. Nem világos, hogy még abban az évben, vagy már 1305 nyarán egy igen száraz időszakban, amikor át lehetett lábalni a sekély Dunán, az Oberer Wöhrd csúcsán megépítettek a Wöhrloch nevezetű vízkormányzási művet, melynek feladata az volt, hogy egyszerre terelje vissza a Duna vízhozamának nagyobbik részét az eredeti medrébe, és hagyjon meg némi (határ)vizet a regensburgi tulajdonban álló Oberer Wöhrd és a szomszédos Stadamhof között. A zsilip és duzzasztógát kombinációjából álló Wöhrlochnak, csakúgy mint a kőhídnak csodájára jártak messze földről, olyan nagyszabású és gyors mérnöki teljesítmény volt. Ugyanakkor évszázadokon keresztül volt a viszály forrása Regensburg város és a bajor választófejedelem között, aki szerette volna kiszélesíteni a medret, hogy Stadtamhofba is be tudjanak futni a nagyobb hajók, fellendítve a kereskedelmet. A vízkormányzás miatti viták során előfordult, hogy katonasággal tették tönkre a Wöhrloch-ot.

A Wöhrloch 1638-ban (forrás)

A Ken Follett Katedrálisához is méltó történelmi cselekményen túl felmerülhet a kérdés, hogy hidrológiai szempontból létrejöhet-e egy ennyire változó vízhozamú folyón, ilyen hosszú időn keresztül egy ennyire instabil mederforma? Habár a történeti források egyértelműen "földnyelv-pártiak" van néhány olyan hidrológiai tényező, ami megkérdőjelezheti a létezését, illetve a hosszú évszázadokon keresztüli fennmaradását.  

• A Duna Regensburgnál éri el a legészakibb pontját, a Duna Winzernél egy majdnem derékszögű kanyarulatot ír le, északkeleti folyásirányból délkeletire váltva. Van egy hasonló paraméterekkel rendelkező kanyarulat közvetlenül a Naab torkolata felett is, közös jellemzőjük, hogy mindkettő egy meredek hegyoldalt mos alá. A folyókanyarulatfejlődés tehát évről-évre a bal partot mosta alá, és Winzer környékén vékonyította leginkább a félszigetet, ami egybevág azzal, amit a történészek állítanak az 1304. évi átszakadás helyéről. 
• A földnyelv paraméterei alapján sem lehetett túlságosan stabil forma: a Naab torkolatától Regensburgig 6 kilométer hosszú volt, szélessége vélhetően 100 méter körül mozoghatott. Ha a Großprüfening római castelluma és a Mariaort fölé magasodó hegyoldal közötti távolságot vesszük, akkor a félsziget egy legfeljebb hatszáz méter széles folyami ártéri keresztszelvényben helyezkedett el. Egy ilyen szelvényben a nagyobb árvizeknek 1200 év távlatában többször is volt lehetőségük, hogy átszakítsák a földnyelvet.
• A Naab és a Regen között egyetlen állandó vízfolyás található a bal parton, a Brückelgraben. Ez egy viszonylag rövid és alacsony vízhozamú patak, de valószínűleg a dombvidéki terület miatt nagyobb esőzések alkalmával magával szállított hordalékből egy hordalékkúpot épített a Dunában (vagy korábban a Naab medrében), dél felé kényszerítve az északi ág sodorvonalát, amely a végső soron ugyancsak földnyúlvány fokozatos elvékonyodását okozhatta. 

A források alapján inkább tűnik valószínűnek, hogy a Duna leghosszabb félszigete valóban létezett, de annak rekonstrukciója, hogy pontosan mennyi ideig, hogyan zajlott le fokozatosan az elvékonyodása, további kutatásokat érdemelne. 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Christian Heinrich Kleinstäuber: Geschichte und Beschreibung der altberühmten Steinernen Brücke zu Regensburg. 1878.
• Iris Nießen, Doris Wollenberg: Aus Fluss wird Stadt – Die Stadtentwicklung im Osten von Regensburg im Fokus von Hochwassern und Landgewinnung. 2019.
• Oliver Wetter: Urban stream works in Central Europe 1200–1700: municipal administration, hydraulic engineering and flood reconstruction. 2019.
• Karl Bauer: Regensburg - Kunst, Kultur und Alltagsgeschichte. Buchverlag 2014. 6. kiadás
• Karlheinz Dietz, Thomas Fischer: Regensburg zur Römerzeit. Friedrich Pustet Verlag 2018.

Árvíz a Dunán - De hol?

 

Dunai árvíz, áll a rövidke szöveg ceruzával írva a fényképből készített magányos, megsárgult képeslap hátulján, a magasból, nagy valószínűséggel egy templomtoronyból nézünk egy elárasztott településre, ahol a régi parasztházak között még nem bukkantak fel modern épületek, és a látkép nagy részét szabálytalanul elszórt pajták, kerítések, csupasz fák töltik ki, de jobb oldalt egy megfáradt falú ház feküdt bele a sárba, miközben a távolban ott terjeszkedik a Duna viszonylag csupasz hegyek tövében, medrében hosszú töltés húzódik a messzeségbe, rajta már áttört a folyó elárasztva a földeket a falun túl, talán a Dunakanyarban, talán az Al-Dunán, vagy valahol máshol, más országban, gondolhatnánk, de mi van akkor, ha ez nem is a Duna, hanem valamelyik másik európai folyó amely kilépett a medréből és könyörtelenül kiűzte az embereket otthonaikból, hol járunk, mit látunk, jó irányba kanyarodik a folyó, mik vajon azok a fehér házak a távoli hegyoldalban, tanácstalan vagyok

A Morvamező (majdnem) eltűnt szigetvilága

Abban, hogy a Klosterneuburg-Dévény között elterülő morvamezei Duna-szakaszon az elmúlt 250 év alatt a dunai szigeteknek "csak" 80%-a tűnt el, komoly szerepe volt az osztrák Konrad Lorenznek és Friedensreich Hundertwassernek. És ugyancsak szerepük volt a Donauauen Nemzeti Park létrejöttében, így jelenleg vízerőmű helyett a Bécs és Dévény közötti dunai szigetek intézményes természetvédelmi oltalom alá kerültek. 

A Duna és ártere 1780-ban és 2023-ban. (Mapire, Openstreetmap)

1780 körül, amikor az első katonai felmérés alsó-ausztriai szelvényeit készítették, a Klosterneuburg és Dévény közötti 59 folyamkilométernyi Duna-szakaszon összesen 193 szigetet és 46 zátonyt ábrázoltak. Azaz minden folyamkilométerre jutott nagyjából egy zátony és három és fél sziget. Ebbe beletartozott a bécsi szigetvilág, valamint a Morvamező széles ártere a régi magyar határig, Dévény váráig. Hogy ebből mennyi maradt meg napjainkra? 

193 dunai sziget Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

Szigetek és ártéri erdők Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

46 zátony elhelyezkedése Klosterneuburg és Dévény között 1780 körül.

A Wildislands projekt nemrég összeszámolta a dunai szigeteket, és kategorizálta őket természeti állapotuk alapján. Amennyiben ezt a — meglehetősen optimista — számítást vesszük alapul, akkor 2023-ban összesen 38 dunai szigetet találunk az 1938. és 1879. folyamkilométer tábla között. Közülük három tartozik a legértékesebb természeti területhez (A), 19 sziget természetvédelmi szempontból értékes, de ezeken már megfigyelhető az emberi beavatkozás (B), valamint további 16 szigetet már erőteljesen formált az emberiség (C). Túlnyomó többségük a Fischamend-Wildungsmauer szakaszon található és közös jellemzőjük, hogy a szabályozás után kialakult felszínformák.

38 dunai sziget a Wildislands projekt gyűjtése alapján.

A Wildislands projekt azonban szinte minden lehetséges szigetecskét beleszámolt, azokat is, melyeket a szárazföldtől el sem lehet választani, amelyeket gát, vagy párhuzammű kapcsol a parthoz, valamint az erre a szakaszra nagyon jellemző, sűrűn telepített sarkantyúk között kialakult zátonyokat. Ha egy kevésbé optimista, szigorúbb számítást végzünk, akkor összesen 17 szigettel számolhatunk (91,2%-os "fogyás" 1780-hoz képest), amelybe beleértendő a Wildislands által nem számolt mesterségesen kialakított bécsi Donauinsel és az Alte Donau-ban található Gänsehäufel is. 

Ez a szám jobb ugyan a Tullni-medence szigetpusztulásához képest, ahol a dunai szigetek 99%-át tüntette el a folyószabályozás és a vízerőmű-építés. Ebben az írásban arra keressük a választ, hogy miért alakult itt másként, holott ezen a szakaszon is épült vízerőmű, sőt a folyószabályozás a legdrasztikusabb megoldást alkalmazta Bécs környékén. 

A Morvamezőn keresztülfolyó Duna a magyar szakasz régi szigetközi vízi világával mutatott rokonságot. A fonatos, jól definiált főág nélkül folyó Duna ártere helyenként elérte a 4,5 kilométeres szélességet. Mindez komoly akadálya volt a hajózásnak, ellenben nagyon megkönnyítette a jégdugók kialakulását, folyamatos fenyegetést jelentve Bécs számára. Ugyancsak akadályozta a kapcsolatot a két part között, ami elsősorban Bécs városában okozott komoly fejfájást. Nem véletlenül épült fából az első bécsi vasúti híd, amit minden áradás pusztítása után újjá kelett építeni. A Duna ártere a morvamezei szakaszon aszimmetrikus, azaz a kanyarulatfejlődés miatt a folyó a déli, jobb partját mossa alá, egy jóval szélesebb árteret hagyva az északi part mentén. Klosterneuburg és a Bisamberg között nyílik ki ez a medence, majd Dévény és Hainburg között végződik el a Felső-Duna utolsó részmedencéje, de ez nem jelent éles határt a szigetek tekintetében; a hegyszorosban ugyancsak bőven találunk dunai szigeteket. 

Párhuzamművel elzárt mellékág Petronell mellett.

1780-ban a szigetek viszonylag egyenletesen oszlottak el a vizsgált szakaszon, azonban jelentős méretbeli különbségek adódtak közöttük; a Duna egyik mellékága Orth mellett egy 13 kilométer hosszú szigetet ölelt körül, de Bécs városában a Prater hasonló nagyságú volt. A nagyvízi mederben a szigeteken kívül is léteztek ártéri erdők, egy mozaikos, de jelentős területű, emberi megtelepedéstől mentes pufferzónát képezve a folyó felé. A morvamezei szakaszon ábrázolt zátonyok elhelyezkedéséből nem lehet általános érvényű következtetést levonni. Leginkább Mannswörth és Hainburg környékén csoportosulnak nagyobb számban, de fontos leszögezni, hogy ezek az ábrázolt zátonyok, amennyiben magasabb vízállásnál térképeztek egy szakaszt, ott értelemszerűen jóval kevesebb, vagy éppen sehány nem került a térképvázlatba.  

Régi párhuzammű maradványa Petronell és Bad Deutsch-Altenburg között.

Az első katonai felméréshez képest jelentősen átalakult (itt is) a dunai táj és az ártér, de korántsem olyan mértékben, mint a szomszédos Tullni-medencében. Mivel a morvamezei szakaszon található Bécs városa, az emberi beavatkozás folyamatosan jelen volt, de eleinte kizárólag az északi szakaszon fejtette ki hatását. A folyószabályozás Bécs városában az emberi megtelepedéssel egyidős volt, nagyobb fokozatba 1870-től kapcsolt, amikor már nem lokális beavatkozásokkal terelgették helyes irányba a folyóágakat, hanem egy drasztikus lépéssel felszámolták a kanyargó Duna-ágak és szigetek szövedékét, és egy nyílegyenes csatorna kialakításával szándékoztak szolgálni a hajózás, árvízvédelem, kereskedelem és városfejlesztés érdekeit. Mivel a szabályozás az alvíz felé haladt, a Morvamező szabályozását nem lehetett sokáig halogatni, ugyanis a Bécsnél levonuló jég az itteni szigeteken ugyanúgy fel tudott torlódni, veszélyeztetve a kezdetleges morvamezei árvízvédelmi töltéseket. 

Zátony Hainburggal szemben.

Először párhuzamművek között tervezték kialakítani a Duna új középvízi medrét, elsősorban árvízvédelmi célból. A mellékágakat lezárták, a párhuzamművek pedig megakadályozták a partelmosódást és elősegítették a jég akadálytalan levonulását. Az első kísérlet azonban nem volt eredményes, a középvízi mederben a kisvizek nagyon szétterültek, a legkisebb hajózó mélység alig 20 centiméterrel nőtt meg, miközben a párhuzamművek mentén zátonyok képződtek, és ezek ugyancsak akadályozták a hajóforgalmat. Éppen ezért kénytelenek voltak elvégezni egy kiegészítő kisvízszabályozást, egészen más elvek alapján, némi kanyargási lehetőséget meghagyva a Dunának. Ezt a kisvízi medret sarkantyúk építésével alakították ki, felváltva csoportosítva a jobb és bal parton. Ezek a sarkanytyúk a mai napig meghatározó elemei a morvamezei Duna-szakasznak, a part biztosítása miatt épített párhuzamművekkel együtt. Ezek együttesen gátolják a lejutást a folyóhoz, helyenként ipari jelleget adnak a tájnak, ahol természetes fövenyes, kavicsos partokat csak a lezárt mellékágakban, vagy a sarkantyúk között kialakult zátonykákon találhatunk. Árvízvédelmi töltés csak a bal parton épült, szinte mindenhol az ártéri erdőn keresztül, az északi részüket levágva az ártérről a folyókanyarulat-maradványokkal együtt. 

A hainburgi duzzasztómű makettje (forrás)

Mégis, minden beavatkozás ellenére a morvamezei szakasz Wachau mellett Ausztria másik szabadon folyó szakasza, ennek pedig elég egyszerű oka van, Ausztria lakossági tiltakozás miatt nem fejezte be a Duna lépcsőzését, és nem épült fel Hainburgnál az utolsó duzzasztó. A '80-as években a Braunsberg tövébe egy 16 méter magas gátat terveztek építeni, ehhez két és fél kilométeren új Duna-medret kellett volna ásni az ártéri erdőkön, szigeteken zátonyokon keresztül. Az erdőirtás hivatalos megkezdése előtt, 1984. december 8-án a fagyos időjárás ellenére több ezer osztrák természetvédő aktivista táborozott le az építési területen. Sokan ott is aludtak sátrakban, köztük a Nobel-díjas etológus Konrad Lorenz, aki a legismertebb ellenzője volt a beruházásnak. Ugyancsak a tiltakozókkal tartott Friedensreich Hundertwasser építész, aki a maga sajátos stílusában plakátot is tervezett a természetvédők támogatása érdekében. Mivel az osztrák kormány a beruházást minden áron meg kívánta valósítani, december 19-én a rendőrség elkezdte a terület kiürítését, melynek során erőszakot alkalmaztak, a természetvédők közül sokan megsérültek. A média által élő adásban sugárzott durva karhatalmi beavatkozás (Tag der Schande) miatt Bécsben tüntetések indultak meg, és az építkezési munkálatokat felfüggesztették. Két hónappal később népszavazást tartottak a kérdésben és hét évvel a zwentendorfi atomerőmű építését elutasító népszavazás után a hainburgi duzzasztó kérdése is lekerült a napirendről. Tiszteletben tartva a népszavazás eredményét, 11 évvel később éppen Hainburgban írták alá a harmadik osztrák nemzeti park, a Donauauen megalapításáról szóló nyilatkozatot. 

(Hundertwasser plakátja. forrás)

Mindenképpen meg kell azonban említeni, hogy a népszuverenitás Ausztriában fordított irányban is működik; 1991. május 14-16 között egy helyi népszavazáson a bécsi lakosság 72%-a szavazott igennel arra a kérdésre, hogy "Támogatja-e ön a Freudenaui kikötö körzetébe tervezett vízerőmű építését?" 1992-1998 között épült fel az utolsó dunai vízerőmű Ausztriában, a bécsi 1921. folyamkilométernél, melynek építésekor már a természetvédelmi igényeket is belekalkulálták. A hallépcső mellett gondoskodtak a lobaui ágrendszer, valamint a bécsi Alte Donau vízutánpótlásáról. Az erőmű építése a felvízen egyetlen dunai szigetet sem szüntetett meg, ezeket a korábbi folyószabályozók ugyanis már felszámolták. Az alvízen található, jobbára már a parthoz kapcsolt szigetek az átadás időpontjában már a nemzeti park kezelésében voltak. 

A Donauauen N. P. 93 négyzetkilométeres területe Bécs és Dévény között

A Donauauen nemzeti park honlapján rendszeresen számol be régi mellékágak megnyitásáról és egyéb szabályozási művek átalakításáról. Például egyes sarkantyúkat a partnál megbontanak, lehetővé téve a vízáramlást, átereszek létesítésével biztosítják a friss vizet a lefűződött holtágak számára. Ugyan a folyót alapvetően még mindig a szabályozás által épített kő létesítmények határozzák meg, de arra is van példa, hogy a leülepedő hordalékból új zátonyok és szigetek jönnek létre, és erre már nem a kotrás a reflexszerű válasz, hanem a természetes élőhelyek megóvása.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Tőry Kálmán: A Duna és szabályozása, Akadémiai, 1952.
• https://www.nationalparksaustria.at/de/news-detail-aktuelles/eine-besetzung-mit-wirkung.html
• https://noe.orf.at/magazin/stories/3168089/
• https://en.wikipedia.org/wiki/Danube-Auen_National_Park

Árhullám a pinnyédi Szúnyog-szigeten

Kastélyparknak is beillene a fenti képen látható idill, de rejtvénynek sem lenne utolsó. Hol járunk, mit látunk? Egy dunai szigeten járunk, de nem a Dunát látjuk. Azaz bizonyos szempontból mégis azt, ráadásul lakott szigetből sincs túl sok a magyar Duna-szakaszon, a Mosoni-Dunán pedig még kevesebb. Szám szerint egy. A Szúnyog-sziget Győrben, pontosabban Pinnyéden. 

A Szúnyog sziget őstörténetéről 2023. utolsó bejegyzésében Hajnal Kolos, a szigeti remete apropóján már volt szó, ebben az írásban a sziget jelenéről lesz szó, egészen pontosan 2023. december második feléről, amikor egy régen látott árvíz öntötte el viszonylag váratlanul a sziget lábon álló nyaralóit. 

2023. december 18-án töltöttünk el egy napot a Luppához hasonlítható szigeten egy helyi nyaralótulajdonos meghívására, aki már előre jelezte, hogy szükség lesz majd gumicsizmára is, olyan állapotok uralkodnak a Szúnyog-szigeten. Mivel nem sokkal korábban már levonult egy kisebb árhullám, belátható módon valóban szükség lehetett gumicsizmára, de nagyon nem a megszokott értelemben. Mivel a sziget csak csónakon megközelíthető, az árhullám által a parton lerakott iszap kézenfekvő indoknak látszódott, de csak a szigeten derült ki, hogy egészen más a helyzet. A fő ok a sziget geomorfológiájában rejtőzik. 

Az 1960-as évek első éveiben lezajlott parcellázás előtt egyetlen épület állt a szigeten, Hajnal Kolos egykori vendéglője, a két világháború közti időszak neves győri evezős találkahelye a "Köss ki", ahol Hajnal Kolos élete utolsó éveit töltötte a vendéglő bezárása után. Mivel Hajnal Kolos volt a sziget egyedüli tulajdonosa, ráadásul úgy ismerte a szigetet mint a tenyerét, ezért a vendéglőjét a sziget legmagasabb pontján építette fel, a Szúnyog nyugati csúcsán. Egyébként ez az épület kissé átalakítva ma is megvan, magántulajdonban. Kelet felé a sziget lealacsonyodik, miközben Hajnal Kolos háza a nyugati csúcson magasan van a Duna szintje fölött, addig 2023. december 18-án a sziget keleti végét jelző táblából alig látszódott ki valami. 

A parcellázások során a telektulajdonosok valószínűleg tisztában voltak az árvízi fenyegetéssel. A sziget tengelye mentén, az északi és a déli parton két sorban elhelyezkedő házaikat lábakra építették, de ezen kívül az alapot is feltölthették földdel. Egy másik elképzelés szerint a szigetet felhasználták Győr védelme érdekében a török-korban vagy a Napoleoni-háborúk idején, és földsáncokat alakítottak ki rajta; a sziget közepéről kitermelt földet felhalmozták a peremén. Ennek is köszönhető, hogy a sziget egy tálra, vagy még inkább egy csónakra hasonlít leginkább. 2023. december 18-án a nyaralók nem álltak vízben, de a közöttük elterülő területet a sziget kellős közepén a kiáradó Dunavíz egy 30-40 centiméter mély tavat alkotott, hártyajéggel a felszínén. 

Kilenc nappal később, a 2023. december 27-én Győrben 569 centiméterrel (LNV-269 cm) tetőző árvíz (Győr, Rába vízmérce — ugyanis a Mosoni-Dunán nincs vízmérce) Hajnal Kolos szigetcsúcson épült egykori házát is elöntötte. Ráadásul az előrejelzés egy méterrel alacsonyabb vízszintet jósolt, így a felkészületlen telektulajdonosok elölhagyott dolgaikat elvitte a Duna. A szigeten található többi nyaralót ennél alacsonyabb, az első készültségi fokot éppen elérő árvíz is elönti, nem véletlenül épült szinte az összes lábakra. Azonban a lábak sem mentik meg a szigeti nyaralókat, a 2013-as rekordárvíz majdnem a tetőkig elöntötte a házakat. A nyári árvizek után azonban könnyebb a rendrakás, egy decemberi árvíz után viszont nem száradnak ki egykönnyen a nyaralók falai, sőt a fagyás végső soron a vakolatot és a falakat is tönkreteheti. A fagyott talajban az elszivárgás is lassabb, így a sziget közepén kialakuló vízszintje csak lassan követi a Mosoni-Duna apadását. 

A Szúnyog-sziget a pinnyédi partról

Hármas rétegződés: tó, feltöltött házalap és háttérben a Mosoni-Duna

Kertkapu a tóban

A sziget tengelyében haladó ösvény

A sziget hatalmas fáinak egyike

Hajnal Kolos egykori háza a nyugati szigetcsúcson

A Szúnyog-sziget keleti csúcsa, részben víz alatt

Esti tükröződések az északi parton

Nyugaton egy újabb sziget képződött időközben: a Saláta-sziget

Bambuszerdő a Szúnyog-sziget déli oldalán

Vízben álló fák jelzik a magas vízállást

Rollerdamm

IN ENGLISH

EN FRANÇAIS

1875. május 30-án, őfelsége I. Ferenc József osztrák császár és magyar király jelenlétében ünnepélyesen felavatták a bécsi Dunát az új, egyenes, csatornázott medrében. Az ünnepélyes átadás előtt másfél hónappal, április 15-én eresztették bele a Dunát az új medrébe a Nordwestbahnbrücke alatt fekvő Rollerdamm megnyitásával. Alig három nap múlva már át is haladt az új szakaszon az első gőzhajó. A gát történetét a Wasser | Stadt | Wien kötet írásai alapján rekonstruáljuk.

A Rollerdamm Bécsben 1875. április 10-én (forrás)

Bécsben a Duna a nagy szabályozás 1870-es kezdete előtt már viszonylag szabályozott folyó volt, a természetes kanyarulatai ellenére. A főmeder partjainak már csaknem az egészét stabilizálták 1869-re ilyen-olyan helyi vagy központi elgondolás alapján. A sarkantyúkkal, kőszórásokkal, cölöpökkel stabilizált főmeder azonban még mindig túl széles volt, lehetőséget teremtve a további zátonyképződésre, mint például a Gänsehaufen, a kaisermühleni kikötő közelében. A szabályozási munkálatok ekkor még elsősorban a hajózás érdekében történtek, az árvízvédelem csak másodlagos volt. Amikor 1862-ben egy jeges árvíz elöntötte Bécs alacsonyabban fekvő külvárosait, a Monarchia kormányzata létrehozott egy Duna-szabályozó bizottságot, amely csak az 1867-ben Poroszországgal szemben elvesztett háború után tudta megkezdeni a munkáját. A bizottságban hamar két, egymástól jelentősen eltérő álláspont körül kezdtek csoportosulni a felek; a mérnökök, a közigazgatás és a közlekedési (hajózás, vasút) szakemberek. A Pasetti-féle csoport a meglévő főmeder rendezését szorgalmazta, míg a másik csoport egy újonnan kialakítandó, egységes, csatornázott meder mellett érvelt. Sokáig patthelyzet volt a kérdéssel kapcsolatban, melyet Pasetti visszavonulása döntött el végül a csatornapártiak javára. Ezt a tervet támogatták a kereskedelem és a közlekedés szószólói is.

A megvalósítással a Szuezi-csatorna munkálatainál már bizonyított francia "Castor, Couvreux et Hersent" társaságot bízták meg. Az 1868-ban meghatározott íves csatorna útvonalának három fix pontja volt, a Nußdorf melletti sziklafalnál, a Stadlau melletti Ostbahnbrücke nemrég felállított pillére és a már elkészült balparti vezetőmű nyomvonala Lobau-nál. Ehhez két nagyobb átvágást kellett elvégezni az Ostbahnbrücke alatt és felett. A felső átvágás hossza 6640 méter, az alsóé 2550 méter volt, ezen kívül a bal parton kialakítottak egy kopár, 475 méter széles elárasztási területet (Inundationsgebiet) az árvízi többlet levezetése érdekében. 

A Rollerdamm helyzete (forrás)

Az alsó átmetszést Freudenau mellett Weidenhaufennél egy 114-170 méter széles vezérárok kialakításával oldották meg, amit aztán a Duna tovább szélesített, kimosva a parti hordalék nagy részét az alsóbb, morvamezei szakaszra. A felső átvágást teljes egészében kiásták, de az új folyómeder kotrása idején Nußdorf közelében a munkásokat kellemetlen meglepetés érte: a folyómeder tele volt a korábbi évszázadok vízépítési műtárgyainak maradványaival. Éveken keresztül küszködtek a kikotrásukkal a gőzkotrók, de az akkoriban használt gépek túl gyengék voltak ahhoz, hogy a masszív védműveket eltávolítsák. Összesen több ezer, különböző évszázadokból származó fa cölöpöt és 18 és fél kilométernyi különböző fából készült szerkezetet emeltek ki. 

A csatorna kialakítása érdekében a korabeli viszonyokhoz képest hihetetlen mennyiségű anyagot kellett megmozgatni az első ízben tömegesen alkalmazott gőzzel hajtott kotró- és szállítógépeknek. A kitermelt 16,4 millió köbméter hordalék, sóder és homok nagy részét a brigittenaui és leopoldstadti külvárosi területek feltöltésére használták fel, nagyban hozzájárulva a bécsi beépíthető területek növekedéséhez. Az új Duna-meder kialakítása során Bécsben mindkét parton árvízvédelmi töltéseket építettek, mélyítették a Donaukanal-t, és öt új Duna híd is épült.  

Az új meder kotrása során a a legészakibb részen meghagytak egy "Rollerdamm"-nak nevezett keskeny földgátat, ami a legutolsó pillanatig az Alte Donau felé terelte a teljes vízhozamot. Eredetileg nem volt merőleges az új mederre, hanem az Alte Donau partvonalát követte a mai florisdorfi hidak balparti hídfőjétől a jobbparti Handelskai felé. Iparvágány is vezetett rajta, melynek az egyik végpontja a mai Friedrich-Engels-Platz-on volt. 1875. április 15-én, másfél hónappal a hivatalos megnyitó előtt Eduard Suess geológus irányításával megbontották a Rollerdamm-ot, a rést az átözönlő Duna gyorsan tovább szélesítette, mígnem a gátat teljes egészében elmosta a meder új nyomvonalának szélességében. 

Eleinte a Dunának nem nagyon akarózott elfoglalni az új medrét. A tavaszi áradások levonulása után elkezdődött a régi ág műszaki lezárása, de a szűkülő mederben a folyó még mindig jelentős erőt képviselt és elmozdította a mederbe süllyesztett, kővel telerakott hajókat, rombolta a medret elzáró töltést, és a sodrás mély gödröket vájt a laza üledékbe. Végül sziklákkal töltött fából ácsolt szerkezetekeket drótoztak össze, melyeket vasúti síneken eresztettek a helyükre, melynek révén sikerült véglegesen lezárni a régi medret. Viszonylag hamar, 1876 februárjában érkezett az új bécsi vízrendszer első "éles tesztje".  A még szabályozatlan bécsi szakaszon, a stadlau-i Ostbahnbrücke alatt a jég feltorlódott és a jégdugó által visszaduzzasztott víztömeg az Öreg-Dunában talált lefolyást. Mind az alsó, mind pedig a felső zárás átszakadt és a "Castor, Couvreux et Hersent" vállalat harminchárom hajóját a későbbi freudenau-i kikötő területén lévő régi ágból kimosta és megrongálva vetette őket partra egy Fischamend melletti réten. 1876. február 25-én a London Times is beszámolt a szabályozási munkálatok állítólagos teljes kudarcáról, és leközölték azt a hamis hírt, hogy az új bécsi központi temetőt annyira elöntötte a víz, hogy a holttesteket is kimosta a sírokból. 

A Rollerdamm megnyitása, 1875. április 15-én,
háttérben az 1872-ben elkészült Nordwestbahnbrücke (forrás)

Az Alte Donau lezárása után kiterjedt mederszakaszok kerültek szárazra. A területet a bécsi fürdőzők vették birtokba, később az ő érdekükben kellett a vízminőség szempontjából kotorni a holtágat is, ami végső soron ennek a vizes élőhelynek a fennmaradását eredményezte. Bécsben a talajvízszint tükre átlagosan 1,3 métert süllyedt, így a feltöltésekkel párhuzamosan nagyon felértékelődött a Duna-menti területek értéke. A természetes kanyarulatfejlődés, a sziget és zátonyok képződésének, vándorlásának megszűnése végső soron a folyóparti területek gyors beépüléshez, és ezzel párhuzamosan a természetes élőhelyek rohamos ütemű degradációjához és eltűnéséhez vezetett. 

Német Duna - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2023-ban

15 év, 873 bejegyzés után lehet még újat mondani a Dunáról? A 2024-es tervekkel kapcsolatban a rövid válasz az, hogy igen. Jelenleg is 6-7 írás van piszkozatban, tehát a Dunai Szigetek blog függetlenül az olvasottságtól halad tovább a maga útján!

Verses árvíztábla Passau-ban

Érdekes módon egyre több helyről javasolták idén is, hogy kellene indítani egy támogatói felületet, amin pénzt lehetne gyűjteni a blog céljaira. Amit aztán el lehetne költeni mondjuk facebookos hirdetésekre, hogy ellensúlyozni lehessen az évek óta csökkenő olvasottsági számokat. Nos, annál kevés rosszabb ötletet tudok elképzelni, minthogy az olvasóink által összedobott pénzt odaadjam a facebooknak, úgyhogy valami más megoldást kell majd kitalálni. A csökkenő kattintásszámokon pedig nincs értelme keseregni egy olyan világban, ahol az emberek jelentős része 5-10 másodperces videókból tájékozódik. Az idei év 10 legolvasottabb bejegyzése csökkenő sorrendben ezek voltak:

1. Harminc éve töltötték fel végleg a Lágymányosi-tavat 2724

2. Óholocén dunai sziget a III. kerület alatt 1008

3. Még megmenthető lenne a Tündér-völgy Alsógödön 897

4. Előszó a Duna eltereléséhez 823

5. Ada Kaleh hullámsírban 799

6. Az év dunai szigete - 2023 594

7. Hogyan került a Szentendrei-sziget Budára? 589

8. Letúrva, lebombázva, beépítve — Hol van a Csepel-sziget legmagasabb pontja? 553

9. A gödi párhuzammű 479

10. Így lesz a középvízből árvíz 440

2023-ban úgy hozta az élet, hogy a Dunai Szigetek blogon megjelent írások közel negyede a német/osztrák Dunát mutatja be. Ennek oka két németországi és egy ausztriai út volt, részletesebben Regensburg-Passau januári város- és szigetnézés, egy tavaszi kirándulás Bécs-Tulln viszonylatban, majd egy őszi túra Weltenburg-Kelheim környékén. Ezen kívül a magyar szakaszt is sikerült egész jól lefedni, a két szélső pont Pinnyéd és a horvátországi Hercegmárok volt.

Tulln, Römerturm

2023-ban a német Duna felülreprezentáltságát egy elmaradt és egy későbbi időpontban megtartott müncheni koncert okozta. Ennek révén sikerült elérni Regensburg mellett a Duna legészakibb pontját, valamint a Weltenburgi apátság melletti kelta sáncon eljutni az eddigi legnyugatibb pontra, ahol a magyar szakaszhoz szokott szem már furcsán néz a keskeny folyóra. Kelheim, Regensburg és Passau mellett bejártuk idén a pinnyédi Szúnyog-szigetet, a rácalmási Kis-szigetet, a csodálatos Bári-szigetet, Szőnynél a még létező Szőnyi-, és a már eltűnt Forró-szigetet, elnézést kértünk a Scharbert-szigettől, Véneken megtekintettük a kettévágott Torda-szigetet és a bári zátonyhoz hasonlóan gyönyörű szabadstrand vízi labirintusát, Budapesten pedig sorra került a 10 éve nem látott Palotai-sziget és a már eltűnt Gubacsi-sziget. 

Kelheim vizei a Duna-Majna-Rajna csatorna megépítése előtt.

Ha végigpörgetjük a 2023-as tartalomjegyzéket, az elkészült 53 írás jelentős része hasonló tematikát követett, mint az előző években. Ha ki kellene emelni néhány fontosabb írást, akkor mindenképpen meg kell említeni a Mohácsi Szimfónia tanulmánykötetben megjelent írás publikálását. Mivel az idei tanulmánykötetbe is jutott egy vízrajzos cikk, ezért egy kivonat várható ebből is 2024-ben. Meghatároztuk az egykori Fürdő-sziget magasságát, ugyanez majdnem sikerült a Csepel-szigettel kapcsolatban is. A német cikkek mellett mindenképpen érdemes megemlíteni egy francia szálat is; egy, a Danube Culture honlapról kölcsönzött és fordított írásban bemutattuk a lotaringiai Dunát. Több cikket ihletett frissen kapott/vásárolt könyvek illusztrációiból, a fentről.hu-n talált légifotókból, illetve bemutattunk olyan friss régészeti kutatásokat Budapestről, ahol sikerült következtetéseket levonni a korabeli Duna-medrek hálózatáról. Ezen kívül a szigetlátogatásoknak lassan új célja lesz; egy évtized távlatából bemutatni a változásokat. 

A Bári-szigeten.

2023-ban egy már nem létező sziget lett az év dunai szigete. A soroksári Gubacsi-sziget szavazatok közel felével nyert. Ez a sziget a Soroksári-Duna elzárása után hamar eltűnt, ha valaki manapság a meder nyomait keresné, igencsak nehéz helyzetben lenne. És ugyancsak nehéz helyzetben van az, aki azt ígérné, hogy új dolgokat ás elő a sziget múltjából az év dunai szigete cím apropóján. Második helyezést ért el a Bári-sziget, míg az ausztriai Mitterau, vagy más néven Ledererhaufen lett a harmadik. Annak ellenére, hogy sokfelé, például a retró rádióban is hirdették a szavazást, viszonylag kevés szavazat érkezett be, ha a korábbi évek számaival vetjük össze.

Szerencsére évről évre több embernek kell köszönetet mondani, korrektúráért, lektorálásért, fordításért, szakmai jótanácsért, inspirációért, átküldött szakirodalomért, megvásárolt könyvért, átküldött tudományos dolgozatért, helyreigazításért, lelkes munkáért, meghívásért, terepbejárásért, evezésért, megosztásért, régészeti ásatásért, építő jellegű kommentekért, személyes találkozókért és közös kutatásért. Köszönet még egyszer mindenkinek, remélem 2024-ben még több embernek kell majd köszönetet mondani!

Folytatjuk idén is!

Szávoszt-Vass Dániel

Alsógöd